Ung, 1889. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1889-11-24 / 47. szám
Általános tisztujitás. A belügyminiszter a vármegyékhez f. évi október hó 14-én 67800 sz. a. kibocsátott körrendeletével felhívta a vármegyéket, hogy az általános tisztujitást az 1886. évi XXI. t.-cikk 79. §-a értelmében az év vége előtt tartsák meg. Ungvármegye is, mint a többi, a választáshoz szükséges előkészületeket elrendelte és a bizottsági tagok választása e hó 22-én megtörtént, a virilis lajstrom kiigazittatott, igy hát a vármegye az előkészületeken átesett, a választó urakat számba vette s most már kitűzheti a választás napját. Úgy halljuk, hogy folyó évi december hó 19 es 20-ika lesz kitűzve a választásra, a mi igen jó hatással lesz a megválasztottakra, mert a szent karácsony napját nyugodt lelkiismerettel élvezhetik. A másik kérdés most már az volna, hogy kiket is fogunk hát választani ? Bizony ez mély titok. Az irányadó egyéniségek titkolják a választási lisz- tát, az állásban levők nem is mernek szólani, nehogy egyik-másik elárulja magát, egyéniségét, hogy talán alkalmatlan már arra a hivatalra, melyben eddig a nagy rokonsági összeköttetés mellett a törvényhatóság. választó közönsége megtűrte. Igaz, hogy van egy törvény i:, „a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883. évi I. t.-czikk“ í de hát ez a törvénycikk is sokat megenged, a mit pedig a törvény megenged, miért rontsa azt el a választó közönség. Ez a törvény pedig a minősítést úgy is helyesli, ha valaki tényleges szolgálatban van, akkor meg van hozzá a qualificatiója is. Hát biz ez elég kényelmes sok emberre, a kinek különben tanulni valója volna még elég, de a törvény, törvény, a választók pedig védve vannak a törvénynyel, ha talán más szempontból a közszolgálat hátrányára választjá meg a kijelölt egyént. Az irányadó egyének titkát nem ismerjük, igy hát a mi tisztujitásunkhoz most még részletesebben nem szólhatunk. Egyet azonban figyelmeztetésül jónak látunk közzétenni, azt t, i. hogy az irányadó egyének első sorba a közszolgálatot tegyék és nem a családi összeköttetéseket, mert a mai korban többet kíván a közszolgálat, mint a családi érdek. Ezt különben a belügyminiszter fentebb említett körrendeletében elég határozottan kiemelte. No majd meglátjuk mennyiben jut érvényre a belügyminiszter óhajtása. Visszaemlékezés Trefortra* Trefort Ágoston meghalt, de szelleme él, s lángoló ideálismusának fényével bizton haladhatunk, merre haladni bölcs elméje az utat kijelölte. Oly sok igazat, szépet s jót, annyi helyen szóltak már a visszaemlékezés kegyeletes szavai : mégis mily keveset mondhattak el róla s mennyire sok, a mit még elhallgattak felöle. A közfájdalom és gyászérzete nem azért nagy a nemzet lelkében, mert meghalt, hiszen — úgyszólván -« azok közé fog tartozni ő is, „kiknek halálukkal kezdődik halhatatlanságuk hanem azért: mert tudjuk a hiányt, érezzük a veszteséget; tudjuk és érezzük, hogy halála hiányt a jelenben s veszteséget jelent a jövőre nézve. És ez az átérzett veszteség, a közhiány szól legígazabban dicső emlékű miniszterünk valódi nagysága és érdemei mellett ! Mije volt e hazának, mely ma göröngyeivel hántolja porhüvelyét? mije a nemzetnek, mely benne a közélet leglelkesebb harcosát vesztette el örökre? — elmondták számosán, illetékesebbek! De, — hogy a magyar iskolajogi elveknek érvényre juttatásában mi volt Ó: arról politikai, államtudományi s közgazdasági érdemeinek mél- tatói alig szólhattak; azt csak mi mondhatjuk meg igazán, kik az önálló iskolai alkotmány magasztos eszméinek vezércsillagát láttuk'letűnni, midőn a kérlelhetlen sors elvette őt a nemzettől, Életét, tevékeny munkásságát, alkotásait alig * Az „U ngmegyei általános tanító «gyeiül 0 t“ nagykaposi járás kör# f. évi november 1-én tartott ée/.i közgyűlésén olvastatott fel. smlithetném föl anélkül, hogy a már országosan ^ slmondottaknak gyarló ismétlésébe ne bocsátkoz- r nárn; azért a visszaemlékezés eme kegyeletes perceiben egyedül azon nyilatkozatokra, intézkedésekre * fogok szorítkozni, melyek a magyar iskolajog el- f veknek, az önálló iskolai alkotmány magaszto- 1 eszméinek megszilárdítására boldogult miniszterünk < által időközönként tétettek. 1 „Iskolajog“ ? e — nehány év előtt teljesen 1 ismeretlen, s ma már tanitói körökben széliére használt, lelkesedéssel hangoztatott — szóról leg- 1 többen csak azt fogják tudni, hogy uj a nyelvben, ‘ uj az irodalomban ; de — hogy mint fogalom — ' nagyon is régi. hogy mint ilyen, pláne a magyar ^ törvénykönyvben leledzik: azt legkevesebben sejtik; * összetételében, hangzásában pedig legalább is 1 anarchiát vélhet, ki csupán iskolai kötelességet ^ ismer, a jogról azonban csak azt tudja, hogy ilyesmi számára szűkön terem. De, hogy is merne ott iskolajogról álmodni a tanító, hol megszokták őt másodrendű egyházi functionáriusnak tekinteni, hol tán még harangozni is az ő kötelezettsége ? I* Ellentétek ezek, mikkel szemben a tanitói functi lényege, szelleme mindinkább elmosódik ; a tanító 1 társadalmi állása, tekintélye pedig fokonként oly 1 mérté’ ben alábbszállni látszik, a mily arányban a 1 kor kultúrája a társadalmat magához emeli, s minél élesebben tűnnek fői ez ellentétek korunkban : ^ annál világosabbnak, tisztábbnak mutatkozik az 1 iskolajog fogalma, mely szerint az iskola nem egyházi intézmény, a tanitó nem egyházfi többé. Midőn ossztatlan vallási eszmék fűzték egybe 1 a nemzet érdekeit; midőn — később a vallási nézetek megoszlásával — állammá lett az egyház az államban; midőn ama korban az ég számára, emebben az egyház számára nevelt az iskola: akkor eme viszony követelte az iskolának az egyházhoz való szakadatlan kapcsolatát s tette elválaszthatat- lanná az akkori törvényeknek idevágó intézkedéseit, melyek szerint a törvényhozás közvetlen kapcsolatosnak tekinti az egyházi és iskolai ügyet. De, — midőn megszűnt az egyház állam lenni az államban ; midőn a nemzet nem látta többé érdekeit egyházi üzelmek gyakorlásában; midőn közmeggyőződéssé vált, hogy csakis kulturális előhaladottság által tehetnek szert a nemzetek fölényre, elsőbbségre egymás között: elkülönítették az egyházjogot az iskolajogtól. Az 1868-iki országgyűlés már külön intézkedik iskolai ügyekben; e törvény által az önálló iskolajog első s legsarkalatosabb alapelve, — hogy t. i. „a tanügy állami ügy“ — lett al kotmányos alapra fektetve s megszilárdítva. Igaz, hogy a magyar iskolajog alapkövét báró Eötvös, legelső tanügyi miniszterünk rakta le az önálló iskolai alkotmány épületéhez : de követ kőre Trefort alkotó ereje emelt, s eszményi alakját az ő fenkölt szelleme, lángoló ideálismusa teremtette meg. „Midőn tiszteljük az egyházi autonómiát —j mondá a középiskolai törvény tárgyalásakor— nem j ismerjük el, hogy az iskolaügy azonos legyen az egyházi ügygyei. Az államnak bőkében kell élni minden egyházzal, hanem arról az állam sohasem mond le a béke kedvéért, hogy saját jogait ne érvényesítse. A törvényhozás — úgymond — kü. főnben is bebizonyította, hogy nem ismeri el, miszerint az egyh. autonómia annyira összekötettésben állana az iskola autonomijával, hogy a magyar tör- vényhozásnak nem volna joga iskolaügyekben bármi tekintetben is intézkedni.“ E nyilatkozatok mig egyrészt üdvösen fej" tesztelték az iskolajogi elveket és helyesen irányi- iák az iskoiaügyek megítélését, rendezését ; a mily j örvendetesen haladt az iskolaügy az önálló alkot- ! mányosság magasztos célja felé: másrészt az ok nélküli felekezeti és nemzetiségi féltékenység oly mértékben szította ellenében tartózkodását, hogy az összeütközés egyház és állam között a nagy- szombati eset alakjában elkerülhetetlenné vált. De Trefort nem csupán az eszmék és elvek, hanem a tett és munka embere volt; ő nemcsak elveket állított fel s ismert el igazaknak, de a helyesnek bizonyult elveket erélyesen érvényesíteni is tudta, a mi pedig éppen nem volt könnyű feladat különösen ott, hol merev ellenmondások merültek föl az iskolajogi elvek érvényesítésénél * A „Néptanítók Lapja“ pályázati rovatában gyakran fordulnak elő olyan tanitói állások, melyeknél a harangozás is 1 fölemlittetik kötelezettségül- í Azonban — dicsőség az alkotó erőnek — az ellen mondások alkotásaiban elenyésztek. A közoktatásnak minden ága, óvodáktól föl -íz egyetemig, állami jelleget kölcsönzött Trefort fenkölt szellemének világánál. Az iskola nem egyházi, hanem politikai intézmény ; a tanitó nem egyházfi, hanem közhivatalnok ; a nevelés közvetlen célja nem az ég, nem az egyház : hanem a haza, a nemzet ! Amennyire különállónak tekintette holdogult miniszterünk az iskolaügyet az egyházi ügytől : annyira kapcsolatosnak vallotta a tanítót az iskolával : jó iskolát nem képzelt jó tanitó nélkül. Éppen azért a tanitó és tanár képzést — annak egyházi szabadsága mellett — az állam jogának tekintette, mely elvet nemcsak több rendbeli nyilatkozataival, de 1885-ben kiadott ama rendeletével erősítette meg, hogy a katholikus fi- és nő képezdéküt a kir. tanfelügyelők felügyeleti joga alá helyezte. „Nagyobb joggal mondhatja a tanitó magáró hogy — az iskola én vagyok“, — mint egvkor XIV. Lajos mondá : „Az állam én vagyok.“ Csinálhatunk mi tanterveket, adhatunk ,ki rendeleteket, nevezhetünk ki tanfelügyelőket : a legnemesebb dugába dől, ha a tanitó hivatásának nem képes megfelelni.“ Ilyen s több effajta nyilatkozataival adott kifejezést Trefort a tanítókra vonatkozó iskolajogi elveknek; innen eredt a mondat is : A„ tanitó az iskola lelke.“ A tanítók erkölcsi s anyagi függetlenségének elvét következőkben foglalta az iskola jogai közé í „El van veszve a nemzet, melynek tanitói rabszolgaságra vannak kárhoztatva. Az olyan tanitó, a ki mindenre csak fejet bólint, előttem nem kedves.“ Ugyan, hány percentje értette meg a magyar tanitóságnak a nagy miniszter emez intő szózatát ? I Huszonötezer tanítója közül Magyarországnak, ugyan hányat lehet számítani, akikre nem volna alkalmazható, hogy : „Rabszolga nem nevelhet szabad népet“ ? 1 Bizony, annyival kevesebbet, amennyivel többet tesz azok száma, kik azért a legnagyobb rabszolgák, mert nem tudják, nem érzik, hogy éppen rabszolgák ; mert nem tudják, hogy az iskolajog alapelvei szerint a tanitó erkölcsileg szabad jogszemély. Midőn a tanitói tekintélyt nemcsak nyilatkozatai, hanem rendeletéi által is iparkodott emelni : szomorú valóság, hogy ugyanakkor az „anyagi függetlenség elvének“ rossz finantiák, pénzkérdések miatt alig adhatott nemes nyilatkozatain kívül egyéb kifeji-zést. „Jól tudom éu, — mondá, — hogy azon hasznos szolgálatokkal szemben, miket a tanitó tesz, az ő elismertetése és jutalma ma még nincs kellő arányban ; a tanítók e materiális baján okvetlenül segíteni kell I Én törekszem is erre, s azt hiszem, hogy a tanítók hazafisága és műveltsége már a közel jövőben kifogja vívni azt, ami e tekintetben még hiányzik.“ És a közel jövőt a hazai tanítóság legnagyobb fájdalmára nem érhette meg. Meghalt s megoldatlan problémaként hagyta hátra a magyar iskolajognak a tanítók anyagi függetlenségére vonatkozó sarkalatos elvét. Az átérzett fájdalom és veszteség enyhítésére csak a jövő áll kétes vigaszul a hazai tanítóság előtt ; emlékét áldják s nagy nevére kegyelettel fognak visszaemlékezni az „unokák.“ Kóródy Ferenc áll. tanitó. Tanító gyűlés. Az „Ungmegyei ált. tanitó-egyesület“ választmánya és az ungvári járáskor f. hó 21-én a sava- nyuvizi áll. iskolában tartott gyűlést, melyen a kir. tanfelügyelő és a tagok közül kevesen vettek részt. Pontban 9 órakor kezdődött a választmányi ülés, melynek lefolyásáról a következőket adjuk : Ember János, mint a budapesti egyet, tanitó- gyűlés nagy bizottságának gyűlésén felküldött kép viselő, beszámolt az ott történtekről. Egyúttal elő- terjeszlette azon tárgyakat, melyek az egyetemes tanitógyülésen elintézendők lesznek. Szóba került a tanitó fizetése is. Előadó rövid indokolás után egységes fizetési alapot ajánl. Különösen hangsu- ilyozta, hogy különböző fizetések mellett a tanítók
