Ung, 1887. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1887-12-04 / 49. szám
XXV* ÉVFOLYAM, Uuffvár 1887. vasárnap, deczember 449. SZÁM. Megjelen: MINDEN VASÁRNAP A szerkesztőhöz intézeadő minden kö/leinény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bér- montesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza uem adatnak. Kiadóhivatal: Pollacsek Miksi könyvnyomdája VEGYESTARTALMU HETILAP. Előfizetési feltételek: Egész évre . ■ 4 írt — Félévre .....................2 „ — Negyed évre . . . . 1 „ — Egyes szám ára 10 irr. Hirdetésed. szintúgy mint előfizetések az U r. kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek M. könyvnyomdájába küldendők . . ’ ■ - /* Nyilttér soronként 20 kr Uugvármegye és az „ungmegyei gazdasági eg-ylet“ liivatalos Közlönye. Felelős szerkesztő- Fincicky Mihály. Hivatalos közlemények. 5975- sz. j k. i. Ungvármegye alispánjától.! A szolgabirák s polgármesternek. A megyei állatorvos folyó évi 215 sz. a. kelt ; elentése szerint megyénk területén a baromfiak (szárnyasok.) között az úgynevezett tyukdög-F pfe- neláz nagyban pusztítván, tett szakvéleményéhez képest sürgősen felhivom címet, hogy az alábbi óv és gyógyintézeteket járása, illetve a város területén a lehető legkiterjedtebb módon azonnal közhírré tegye. 1., A megbetegült szárnyasok elkülönítve tartandók az egészségesektől s minden egyesnek Fowler féle mirenysavas oldatból óránkint 2—3 csepp adandó be. 2., A baromfi-ólak, ketrecek s ülőkék ^kakas- ülö) napontai tisztán tartására nagy gond fordit- tassék, s az eredeti piszok levakarása után az illető helyiség és rúd Carbolos vagy Chloros vízzel gondosan leöblítendő s azok alja fris homokká^ terítendő be. 3., Óvszerül Carbolsavas ivóvíz, eledelül sa' vanyitott zabliszt és kovász adandó, pár csepp Carbolos viz ráfecskendezésével. Egyébb szemes takarmánytól óvakodni kell. A Carbolos ivóviz 3—4 nap múltán sósvizzel váltandó fel, melyhez némi fahamu is hozzáadatott s minden egyes szárnyasnak 24 óráig borszeszben áztatott fenyőbogyóból 1 — 1 szem adandó be. Ha a betegség szorulással lenne összekötve, akkor a gyógytárban kapható 1 kros közönséges hashajtó labdacs (Pilula) ból, ludnak, pulykának, nagyobb fajta tyúknak naponta 1 — 1, kisebb fajtának ’/*—V4 adandó be. Az elhullottak félreeső helyen mindenestől mélyen elásandók s ezen felül még Cárból vagy Chlór vizzel is leöntendők. Ezen rendeletem az „Ung“ hivatalos lap utján is közéteendő. Ungvárt 1887 december 2-án. KENDE PÉTER, alispán. Figyelmeztetés. Ungmegye gazda közönsége értesittetik, miszerint az általános bikavásárlásoknak és a bikák kiosztásának foganatosítása ügyében a m. kir. földmiv. ipar és kereskedelmi minisztérium által kiadott Szabályrendeletet bármikor az egylet titkári irodájában átolvashatják. Egyszersmind az érdekelteknek tudomására ho- zatik, miszerint úgy a bikáknak országos tenyésztési célra leendő megvétele valamint a b i k á k nak átengedése ügyében Kocurek Ferenc kerületi állami állator vosh o z S. A. .U j h e 1 y forduljanak, valamint az e tárgyú bead v á n y a i k a t hozzá küldjék be Ungmegye gazd. egyesülete. THURÁNSZKY TIVADAR, gazd. egyl. alelnök. A hazafiság ez újabb adója. Nincs párja az ellenzékiségnek! Ez mondhat bármily vadat, mégis hazát fient vele, a kormány tehet bármily honmentő javaslatot még is a hazát ős az adózó népet hozza veszélybe: már mint a trafikkal is. Mert ez járja most. Sok ember azt mondja: inkább megtudna válni a feleségétől mint attól a dohánytól, a melyik szűz. Meghiszszük, csakhogy az asszony is mondhatna erre valamit, ami nem válnék a férjem uram dicsőségére, bár mily kitartó hűséget tanúsítson is a szűz dohány iránt ami tulajdonkópen tiltott viszony, s kivált a meglett, gondolkozó embereknek nem áll jól, akik tudhatnák, mi az az igazi honszerelem ? Azoknak nőm áll jól, a kik a hazaszeretetet hirdetik a szájukkal, és a szűz dohányért éreznek a szivükkel, he leven az bizonyítva „schwarz auf weisz,“ hogy a mai körülmények közt választani kell a kettő közül. Amint hogy két kakas egy portán, két asszony egy konyhán meg nem fér, úgy nem illik össze mai napság a hazaszeretet meg a szűz dohány, mert akár az egyiktől, akár a másiktól, de annyi bizonyos, hogy valamelyiktől meg kell válnunk ! Tessék lamentálni, azt szabad ; tessék búcsú vacsorát tartani, azt is szabad; tessék siránkozni, jajveszókelni, az érzékeny jeleneteket nem tilthatja meg senki fia, de az elválásnak meg kell lenni. Mert a haza mindenek előtt! Ha a huszár, meg a baka eltud menni a háborúba szeretője nélkül, és bele tud nézni a halál szemébe a Mariska szemei helyett, — ami ismét csak nem valami finom csere, — ha el tud válni az édes apjától, meg az édes anyjától, ha az édes apa meg az édes anya eltud válni a gyermekétől, aki a szivéhez van nőve és mikor leszakad, a szivből is kiszakit egy darabot; aztán elviszi az életét a csatamezőre, ami a legkitűnőbb pipa dohánynál is sokkal drágább, még is ott hagyja, ha úgy kívánja a hadisten : hát nagyobb fájdalom lenne az elválás attól a dohánytól, ami még csak nem is igaz jószág ? Hát nagyobb áldozatot hozunk vele a hazának, mintha saját, vagy gyermekünk életét áldozzuk fel ? Mert erről a nagy sirás rivásról, a hajunk tépéséről és kordászkodás- ról azt kell hinnünk : holott magyar szűz dohányt sem német, sem francia, som olasz, sem angol sat.' nem szivott soha, azért Istennek hála, még is meg van valahogy, s ellenzékünk annak a sorsát irigyli olyan nagyon .... Ezek a nemzetek pedig azt bizonyítják, hogy szűz dohány nélkül is meg lehet élni ! Mert hogy az a pénz, ami a dohányesempészet megakadályozása következtében be fog folt ni, olyan szükséges az országnak miut egy harapás kenyér, azt az ellenzék is elismeri. De ő mást proponál. Azt proponálja, hogy vessék ki azt a jövedelmet adóba. A ki dohányt termel, fizessen egy hold után 40-50 forint adót (lásd az „Egyetértés“ 329-ik számát) és legyen a dohányárulás szabad. Ugyan kérdezze meg az ellenzék a termelőket, bele mernónek-e menni 40-50 forint adóba, ha más részről a mindenhatóval is nem köthetnének „kontraktust?“ Ha pedig bele mennének, hát nem monA.z „TJ3NTGr“ tárcáj a. Szőke asszony, irta Bignio Emilia. „Besüt ream a hold, Én kinézek rája, Egy kihalt világról Beszél fenysugára“. Vájjon csakugyan kihalt ? Nem lehet az, annyi élvvel kinál az élet, két kézzel adja az örömöket s én miért ne nyúlnék utána ? Nem lehet az, hogy nekem már minden keserű legyen, korán volna még ; de nem, eljött már az ideje, igaz, hó még nem lepi fejem, de rosszabb annál ajég, mely szivemet boritja; e jégburok olyan nehéz, úgy szorítja a szivemet, úgy fáj alatta. „Un cuor forte rompe cattiva sorté“ susogja fülembe egy láthatlan szellem, e közben az alsó teremből felhangzik hozzám a Traviata solójának utolsó accordja „pokol a szívnek vagy égi kéj“. Üdv és kárhozat : fictio. A lázas vér, a felzaklatott képzelet szüleménye — más semmi. Az ember sem tökéletesen boldog, sem határtalanéi boldogtalan nem lehet, a ki ezt állítja, az hazudik. Nincs is a világon semmi igaz, csak a jelen, a mit a pillanat szül s a ki ezt fel nem használja, a más világon bánja meg. El hát, le a terembe, halljunk bóditó, elvarázsoló zenét, lássunk idegeneket, egy pár óra úgy is csak az ittlét s aztán ismét tovább, neki a nagy j világnak, tovább, egyre tovább míg valahol elér a vég s megnyugszik e lázas kebel, kihűl az agy, a melyben úgy ég, úgy forr az emlékezés. E gondolatokra felpattantam a zsölyéből, hátat fordítottam az ablaknak, a melyen az a mafla, téli képű hold rám bámult, siettem az ajtó felé, kinyitottam s midőn a folyosó fényes világítása szemembe csapódott, akkor jutott eszembe : hisz Abauj fővárosának első rendű szállójában volnék, tehát illő, hogy kissé rendbe szedjem úti öltözékemet ! Vissza fordultam tehát, meggyujtottam a karostartó gyertyáit s a miut a lángok fénye az asztalra esett, ott láttam azt a kis portmonai fényképet, az ő arcképét. Fed- dőleg, szemrehányólag néztek reám azok a mély tüzü, sötét barna, mélyen fekvő szemek; a. szép- metszetü piros ajkak, mintha csak azt mondták volna : már ismét ! Vége volt minden mulatni vágyásomnak, ledőltem a pamlagra, eltakartam arcomat' szerettem volna sírni, úgy fájt, annyi kínnal kin- zott a rideg való. Előttem lebegett szelíd angyal arca, melyen a válás fájdalma vonaglott, hallani véltem esdeklő szavát, midőn kére : óvd magad érettem, maradj hívem, válasszon el bár végtelen messzíség. Oh Istenem, oly gyors szárnyakon repültek e! azok a boldog órák. Egy álom, tündérálom, tán soha többé vissza nem térő volt az a pár nap, mit vele töltheték ! Édes üdvbe elmerülve, elfeledtem a mi addig keserű volt életemben, elfeled' tem a világ minden gyönyöreit, a kecsegtető hirt, fényt, dicsvágyakat jszintelen avarnak tetszett előttem a világ nyújtotta babér. Nem volt semmi vágyán^ nem volt semmi óhajom ; nem éreztem sem mi föld bajt, nem gyötörtek az élet gondjai, ölelései, csókja közt elfeledtem, hogy a boldogságnál még egyébb' is lehet a világon. És most ! semmi, semmi sincs a boldogságból csupán az emlék. Oh jaj, hogy el nem felejthetem, hogy lelkem szüntelen csak ott bolyong pedig jól tudja, hogy az álom volt csupán, egy’ gyönyörű nyár éj álma és az álom, boldogság, éj örök nem lehet, virradni, ébredni kell s virradatkor, ébredéskor szétfoszlik a boldogság, mint ? felleg, melyet a szét összetép ; azt is tudja, hogy a nyárra tél következik. És mulatni, összetépett lélekkel, jégboritott szívvel — — mi lenne a legbübájosabb accord is; nem más, mint vésztjósló habok felett tova sikamló sirály éles gunykacaja ; vagy Demokritos famulus- sává szegődjem ? Nem, érted, éltem üdve, jól esik a kin is, álbölcseséggel elaltatni lelkem siró hangját bűn volna. Hadd fájjon, igy tudom, hogy érez: hadd zokogjon, igy tudom, hogy meg nem halt s talán, talán még uj életre is ébredhet egykoron, Remény, e csalogató lidérc, maradt még csupán a boldogság tengeréből ? Ennyivel kell beérnem nekem ? Koldusként alamizsnával megelégedni — én, ki egykor a szerelem birodalmában dúsgazdag ki-
