Ung, 1887. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1887-12-04 / 49. szám
dom én, hogy egyes vidékek nem tudnák értékesíteni a jó dohányt, de ezek a vidékek el is ölnék a többit és amit most az állam monopolizál, azt egyes vidékek monopolizálnák, a többinek pedig nem lenne vevője, ha csak potyán nem, és akkor meg honnan kerülne ki a rettentő adó? Szóval édes uram, ha elismerjük, hogy az a pénz csakugyan kell, hogy az állam pénzügyeinek rendezése nem csak állami, de nemzeti élet kérdés is és hogy a hazáért nem lehet mindig háborúba menni, vagy a más gyermekét küldeni magunk helyett, hanem az áldozatnak más féle nemei is vannak, akkor ne áruljuk el magukat a nagy jajgatással olyan egyszerre, hogy bizony a hazaszeretet is csak úgy ér valamit, ha könnyen megy és semmijébe nem kerül a hazafinak, már t. i. a szájhősnek, aki csak lármával és szóval akarná leróni Kötelességét. Ha Europa többi nemzetei meg tudnak élni szűz dohány nélkül, mi is megélhetünk; ha a kormánypárti hazafi le tud mondani róla, bizony az ellenzéki is lemondhat, mert ha le nem mond önkényt, le kell mondania kényszerülve, és még csak az a vigasztalása sem marad : Hogy önként hozta meg a hazának ez áldozatot. Óó. A budapesti gyümölcsvásar (Vége.) Néhány nagy gyümölcs termelő azon óhaját fejezte ki, hogy a keresk. muzeum igazgatósága engedje meg, hogy télen is állíthassanak ki gyümölcsöt az iparcsarnokban, vagy is hogy a gyümölcsvásár télen is tartson, de ez az óhajtás helyszűke miatt s más körülmények folytán ez évben aligha teljesül, és pedig annál lcevésbbé, mert az igazgatóság azzal a csekély százalékkal, melyet a termelőktől kap, a kezelés költségeit is alig fedezheti. A gyümölcsvásár napi költségei átlag 70 frtra rúgnak, s a termelőktől kapott százalékokkal még a berendezési költségek is fedezendők. A gyümölcsszáritáshoz sok állvány, kosár, tányér, raktári helyiség, egy iroda, egy raktárnok és 10 ember kell, a kik a raktárban folyton ki- és becsomagolnak, 10—15 ember a kicsiben való eladásnál szükséges. 2 ember a nagyobb megrendelések fölvételére ; két kocsi, mely a gyümölcsöt a vasúttól a csarnokba, s innen a vasúihoz szállítja, egy meg a helyben megrendelt gyümölcsöt széthordja, s igy a 10 százalék igen sokfelé oszlik szét. Az igazgatóság különös anyagi haszonra eleve nem gondolt, minthogy az egész kereskedelmi múzeumnak nem az a célja, hanem az, hogy a termelő és fogyasztó közt a közvetlen érintkezést közvetítse, hazai iparcikkeink számára a külföldi piacokat megszerezze és megmutassa, hogy hazai iparunk bátran állhat a külföldi mellé, tehát jobb cikkeinket mi is itthon szerezhetjük meg. A gyümölcsvásár sok ezer embert vonzott az iparcsarnokba oly hónapban, midőn már keveset szokták a városligetet meglátogató’, s a gyű mölcskiállitás mellett a nagyszerűen berendezett kereskedelmi múzeumot is, mely, mint ilyen első rangú látnivaló, csudálkozva nézték sokan, kik tulajdonkép csak a gyümölcsvásárt szándékoztak megnézni, a múzeumban is hosszabb időt töltöttek vásárolva s meggyőződve arról, hogy ezen intézménynek nagy, minden önérdektől ment, reális célja van. A gyümölcskiállitás fénypontját a Nákó féle bánátkomlósi kertészet képezte, a pompás gyümölcsnek oly tömegeivel, a minőket ritkán lehet látni. Kiválóan szép és jó körtét, melyet gyorsan szétkapkodtak, Unger Béla tahi-tótfalusi kertészete küldött, melynek Calvil Renettéje is nagy feltűnést keltett. Erdély Batul és Ponyik almát küldött, ebből az erdélyi specialis almákból sok kelt el, némely napon egy-egy fél waggonnal. Szép gyümölcsöt küldött Nagybánya is, mely mindenféle finom fajtából sokat képes szállítani. Szabadka kevés, de nemes fajta gyümölcscsel volt képviselve, kiválóan szép Szercsika almája és muskatály szőlője méltán vonták magukra, a figyelmet Valóban pompás szőlőgyüjteményt küldött Mühle Vilmos a fáradhatlan kereskedelmi kertész Temesvárról, kinek óriási birsalmái mindent felülmúltak. Még csak azon fajtákat soroljuk fel, melyeknek legjobb keletük volt: ilyenek, az almák közül elsősorban azolasz arany Calvil, azután az s ngol arany Parra a i n e, a Reinette minden válfaja, továbbá: Török Bálint, Szercsika, PonyikésBatul. AzAnan ászki r ál y- n a k. melyből Halas Sokat küldött, szintén jó ke lete volt. A Sikula és Pogácsaalma leginkább csak nagyban kelt, más almafajtákat leginkább csak a vásár vége felé vásároltak, miután már megizlelték. i körték közül nagyban csak a Pisztráng, St-germain, Virguleuse és avajkörték néhány fajtája volt a vásáron kiállítva. Igen jó kelete volt Isambert, I. L i p ó t, és néhány Bergamotte körtének. • Azon körtéket, melyekből csak néhány százat hoztak a vásárra, nem sorolhatjuk fel egyenkint, mert ezeket nagy mennyiségben még úgy sem fogják rövid idő alatt ajánlani. Szőlő, birsalma, dió és aszalt szilva jól kelt Egészben véve ezt az első kísérletet sikerült nek lehet mondani, jövőben nagyobbszerü lesz, mert a termelők számosabban fognak csatlakozni, nem tartván többé attól, hogy pénzük és gyümölcsük kárba vész. A jövő évben esetleg' mar a cseresznyével kezdődik a vásár, s télig tart, mely célból már most folynak a tárgyalások a termelőkkel. Ezen jelentésben foglaltak meggyőzhetik a termelőket arról, hogy egy kis 'utánjárással a szép és jól conservált gyümölcsöt már hazánkban is jobban lehet értékesíteni, mint a helyi piacokon hol oly potom áron kelt, kereslet hiányában ez év őszén is a gyümölcs, hogy a szedés és piacra szállítás költségei is alig térültek meg. Megyénk a vásáron nem volt képviselve, reméljük azonban, hogy jövőben, felhasználva a kedvező alkalmat, a megye gyümölcstermelő közönsége is igyekezni fog terményét a bupapesti piacra küldeni, annálinkább, mert már oly sok finom fajtával rendelkezünk, hogy azokkal, ha a csomagolásra kellő ügyeletet fordítunk, szégyent vallani bizonyára nem fogunk. BORNEMISSZA ZOLTÁN. A városi költségvetés. A törvény ugyan azt rendeli, hogy a községek kötelesek költségvetéseiket a törvényhatósági bizottság őszi közgyűlését megelőzőleg elkészíteni és beterjeszteni, hogy azok az őszi közgyűlésen le- tárgyalhatók legyenek. Ungvár város rendezett tanácsa a törvény e követelményének eleget nem tett, mert az 1888-ik évre szóló költség előirányzatát csak november 12-én készítette el s kinyomatván, a képviselet tagjai között is kiosztotta. Olvastuk és hozzá akarunk szólani, mert a múlt évi előirányzat sok megszólásra adott okot, a jelenlegi talán még kétkedőbb gyanúval találkozott, miután senki sem tudja elképzelni azon hihetetlen fordulatot, hogy a 40°|0-os községi pótadó miért szállt alá egyszerre 23V20|0-ra. Hát bizony ez a mennyire jól esik az adózóknak, ép oly különösnek, csaknem érthetetlennek találtatott. Az összehasonlítás talán megadja hozzá a kulcsot. A folyó évi előirányzat a helypénz és fehér hajó épület 10,643 frt 87 kr jövedelmekkel együtt, 25,831 frt 74 kr bevételt, a jövő évi csak 23,661 frt 11 krt, de a helypénz és fthér hajó 10,619 frt 77 kr jövedelme nélkül, mert ezek a pesti hazai első takarékpénztár 211,000 frtos kölesönére vannak lekötve, irt elő, tehát 2170 frt 63 krral kevesabbet; a kiadásoknál a folyó évire 45,917 frt 32 kr, a jövő évire 46382 frt 36 kr lett előirányozva, tehát itt meg 465 frt 04 krral emelkedett a jövő évi előirányzat, és mégis előnyösebb a helyzet, mint a folyó évi; vagyis az 1887-iki előirányzat 20,085 frt 58 kr, az 1888-iki 22,721 frt 25 kr fedezni valót tüntet fel. Hát ez csak látszólag van igy, mert a jövő évi 22,721 frt 25 krra fedezetül szolgál még a helypénz és fehérhajó jövedelem 10619 frt 7 7 krral abban az esetben, ha a katonai és laktanyai jövedelmek fedezik az említett kölcsön törlesztési kamatját, mit ha leveszünk, csakis 12,101 frt 48 kr fedezni valónk marad. A jövő évi előirányzat tehát a kiadásoknál 7984 frt 10 krral javult az 1887- ikiliez képest. L A különbséget tehát a 79S4 frt 10 krban kell keresnünk, vagyis a kiadások egyes tételeit kell egybe vetnünk, hogy tájékozhassuk magunkat, mert a kiadások jövőre *465 frt 04 krral emelkedrály valók I Remény, ez a te boszúd. Pár év előtt kikacagtalak, uszály hordozómmá tevélek, mögöttem kullogtál, mint megtűrt komondor ; most macskává lettél, hízelegve simulsz keblemre, s mig- simogatlak, össze marcangolod szivemet. Erős zörgetés riasztott fel gondolataimból. — Ki az, mit akar ? — Kérem, reggel van, fél négy, a vonat egy óra múlva indul. — Jól van, halk kopogtatás is elegendő lett volna. — Bocsánat, azt hivém mélyen alszik. Oh boldog halandó, kit álmából ébreszteni ily robajra van szükség-! Vájjon lesz-e nekem valaha ily csendes, nyugodt álmom ? Kérdések, kérdése. Aligha, hisz ép most szegődtem a remény zsoldjába s a remény vérszopó vámpír; csak hiteget, csak követel s a lélek áldoz mind addig mig egy fillére van, s ha oda adta mindenét, a remény egy gunyhahotát vág a szeme közzé s tovább áll, azt mondja, a koldushoz semmi köze. S midőn tudom, hogy a remény ily jellemtelen, mégis társául szegődjem ? Hogy lehet, hogy téged az emberek szerencséjüknek hi- nak, Isten ajándékának neveznek ? Minő ferde fogalom ! Mily fogalom ferdeség e hit I Méreg, mézbe mártott méreg vagy. Remélni, ez a legbiztosabb ut a boldogtalanság örvényébe. Várakozás, remény nem csupán őrülteket, de szerencsétleneket, kimondhatlan boldogtalanokat ezrével adott már a világnak. Mit fog vélem tenni ? kifog-e kacagni, midőn átadtam utolsó filléremet, megnyitja-e előttem azt az örvényt, a melyből csak egy a menekvés — az őrület ? s ez még nem is volna a legrosszabb, jobb a remény vesztett boldogtalanságnál. Elkészültem, előjött a pincér is, elibem tette az elmaradhatlan számlát és a vendég könyvet. Az j elsőt kifizettem igaz bankjegyekkel, a másikba pe-1 dig bele Írtam egy hamis nevet. Minek tudja azt mindenki, hogy itt jártam, elég ha én tudom, hogy egy álmatlan, kínos éjszakát átvirrasztottam e fényes szállóban. A mint kiléptem a szabadba, fellélegzettem, a friss lég jól esett lankadt véremnek. A magas épületekkel szegélyzett széles utcák olyan imposánsak voltak a hajnali csendben. A Hernád mellék ágá - hoz értem s a mint a csinos, kis hidra léptem, eszembe jutott — ott a Vág regényes völgyében, egy kis mezővárosban hagyott barna kis lány. Mily nehezen vált meg tőlem. Tudta, hogy erre jövök s azt mondá : ha látom az ő kedves városát, üdvözöljem az ő nevében. Elmondá menynyiszer elandalgott a kis hid karfájáról kihajolva a tova úszó habok felett, mily sok szép emlék fűzi őt, közvetlen a hid után következő széles fasor sétányához. Itt vagyok hát, a hol ő járt egykor — a hol ő „a legszebb álmot álmodá“, megkérdeztem a felettem susogó lombokat, beszéljenek valamit nekem arról a legszebb álomról. A lombok összesúgtak olyan formán, mint egy hoszantartó nehéz sóhaj. Egy lesárgult hervadó levél hullott elém. Oh bánat, már ily korán borult reád ifjú leány : az élet kelyhét még alig érint hették ajkaid s már is ürmöt izlelél. Felvettem a sárga levélkét. A többiek küldötte vagyok, zizegte ujjaim között. Elharvadtam, ellankadtam a sok közül legha- marább én, mert ő volt nekem minden boldogságom, hogy elment, lehunyt napom, lassankint az enyészet karába dőltem, elemésztett, a bánat; küldj el neki, hadd legyen szép utolsó órám, hadd haljak meg kebelén, hadd mondjam el többi társaim mély bánatát. Újra összesúgtak a fák, újra az a nehéz sóhaj. Egy éles fütty hasította át a levegőt. A vonat megjött felülről, a másik tiz perc múlva indúl alá felé. Gyorsan ráírtam a levélre : „Isten véled édes; Isten véled kedves, élnünk együtt nem lehet“, aztán oda bíztam a szellőre, vigye arra nyugat felé Utam elébb kelet, utóbb dél felé vitt. Testben, lélekben megtörve, végre egy nagyobb alföldi városban állapodtam meg. (Folyt, köv.)
