Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1882-10-22 / 43. szám
vagy legnagyobb részt öuök kedvenc olvasmányaikból, költeményeiből is ismerik, elég legyen ez ünnepélyes pillanatban a nagy költő szellemi becséről szólnom s azt mondanom, hogy: Petőfi a szó teljes értelmében hivatott költő volt. * * * Minden kornak megvannak kedvenc eszméi, az eszmék kifejezésének a kritika által engedélyezett formája, de maradandóssággal a legjobbnak hitt sem dicsekedhetik. Az idealizmust a reálirány szoritá ki helyéből, a klasszicizmus nyomdokába a romanticizmus lépe; ez tért nyitott a nemzetinek, mely magába öleié lassanként a népiest, mely alatt művészileg szólva, nem lehet egyebet órtenük a könnyű, fékeitől vagy a forma nehézségeitől menekült folyékony verselésnél. A kor, melybon Petőfi irói munkásságát megkezdé magában hordá feloszlási elemét mint valamenyi megelőző és bekövekezhető korszak. A klasszikái szabatosság melynek a formaszigor mellett követelménye volt: mennél rövidebben jutni a gondolathoz, már bomladozni kezdtett: nem találta többé az olvasó e rövidségben a lyra báját, mert tapasztala, hogy sokszor kedélyének felindítása nélkül már vége lett a dalnak. „Megindult lassú léptekkel a népre gondolás versben és prózában de a felsősóget, tulnyomóságot még mindég megtartá ama komoly nem, mely Vörösmartynál „A merengő- höz“, Eötvösnél „Búcsú“, Garaynál „Családi képek, üti dalok“ Yachot Sándornál „A külföld rabja“ „A szenvedő hölgy“ költeményeket szülé; pedig az utóbbiról helyesen mondatók. hogy s kedély jogaiért vívott, hogy a tiszta lyrának, mely szüntelen a szív közelében tartózkodik őszinte kifejezője volt, úgy hogy — Erdélyi J. szerint — az örvendő Ítészét — mint volt Kazin- czyó — újkori Daykának mondta volna. “ Az uj költészeti fejlődésnek, melyben a lyra tárgyai felett az egyéniség lett az uralkodó, Petőfi áll legmagasabb fokán. ő a lyrai mozgásba, mely előzőinél a nemes, sza-j bályos és nyugodt hangtartásban nyert kifejezést, be- léveté a többfóleség, változatosság mozzanatát, azért költeményei, melyekben nem törekszik egyébre, mint hogy híven közölje másokkal gondolatait és érzelmeit, úgy a mint azok lelkében élnek, nem állókép, hanem a keblében támadt érzelmek játékának hü visszatükrözése, mely elevenebb szinben, játszi fordulatokban állítja elénk az eszmét, melyet lantjára vön. Annyira egyéniek, annyira alanyiak Petőfi költeményei, hogy azoknak mindegyikén visszatükröződik szivének érzése, melyet a nyomában támadt utánzók serege elsajátítani nem tudott, s ez teszi költészetét jel- lemzetessé. „Az ő költészete harmónia — igy ir Erdélyi J. — sokat beszélnek a Petőfi népiességéről; ez mind az aesthetika körén kívül esik. Lehet neki alföldje, pusztája mint van mindnyájunknak, de mit ér, ha nincs az a költői egyénisége, mely az egész tárgyas világot öngócában mint kohban fel birá olvasztani s maga képére alkotni, mint király a pénzt.“ De különbözött Petőfi előzőitől nemcsak előadási formájára nézve, hanem más, ne mondjam minden tekintetben is. A magyar lyra rövidben a nemzet történelme — mondja Gyulay. — S valóban kezdve a török beroha- násokat s a nemzet erkölcseit sirató Jeremiádoktól, a kuruc-énekek, a Bákóczy bús nótája, a nemzeti szenvedés e rhapszodiája; Ányos, Baroti Szabó D. hideg gunyjai az idegen erkölcsök terjedése ellen; Bacsányi merész költeménye, melyben a demokrat eszméket üdvözöli, amiért annyi üldözést szenvede; Csokonay, Kazinczy, Virág lyrája; Berzsenyi, Kisfaludy S., Kölcsey- nek a romlásnak indult magyart ostorozó s sirató költeményei ; Kisfaludi K. rákosi szántója, Bajza „Sóhajtásba mind a hazafiui érzelem sugalata s a régi hangulat uj változatai. A múlt dicsősége oly szent volt a költők s a nemzet előtt, s ennek legerőteljesebb kifejezése a „Szózat“ a nemzet imájává lön. E költemények rőteljesebbm fejezik ki a nemzet hangulatát, mint bármely államokmányok s országgyűlési beszédek. Petőfi egészen másként gondolkodott. 0 a „Csalogányok és pacsirták“ cimü költeményében halottrablóknak nevezi a régi kort éneklőket; a jelen hullámaiba veti magát s a jövőtől lelkesül. Ugyan meddig zengitek Ti holdvilágos emberek A régi kort .............. Tudjátok mik vagytok Kik a múltból daloltok ? Halottrablók! Halottrablók! Sirjából fölássátok A holt időt, Hogy őt Babérokért árulhassátok. Én nem irigylem koszorútokat; Penész van rajta és halotti szag ! Tied minden dal, minden hang, Melyet kezembe ád a lant; Te lelkesítesz engemet, Te neked ontom én könyüimet, En tégedet köszöntelek Te a beteg Emberiségnek orvosa, jövendő. Ő a rövid kornak, melyben élt és irt legteljesebb képviselője. „Talpra magyar hí a haza! . . kezdetű dala elseje azon forradalmi énekek sorának, mik nem annyira költészeti, mint inkább napi történeti tekintetben érdekesek, s ha talán politikai dalai nem is illenek minden idő keretébe, azon viszonyoknak, melyek közt születtek leghívebb kifejezői. Csoda-e, ha formai tekintben a klassikai szabatossághoz, kifejezéseikben n. választókossághoz szokott előzők Petőfi szellemének merész röptét, formáinak szokat- lanságát megütközéssel fogadók s a népének, mely még teljes jogosultságot nem vívott ki magának, ily nyilat- kozványát alantjárónak mondogatták. Mennyire volt igazuk a költészet templomát megszentségtelenitéstől féltő ellenfelének „Képzetem“ cimü költeménye elég világosan kimutatja: Még mit nem mondanak! Hogy az én képzetem Alant jár; magasra Föl nem repíthetem. Lent jár a föld színén Ha úgy tartja kedve, Sőt a föld alá is Van gyakran sülyedve : Mint búvár sülyed a Mélységnek mélyire A legmélyebb tenger A szív fenekére. Biztatására azonban felszáll a légbe s ott mint pacsirta énekel; majd a sasokat is rendre megkergeti; felszáll a legmagasabb felhőkig, sőt az ég boltjáig tör, s ha akkor épen napfogyatkozás van el-uhan a világafogyott nap mellett s visszaadja elveszett pompáját. Végül azt mondja: És az én képzetem Még ekkor sem pihen, Hanem a legfelső Csillagzaton terem, S ott, hol már megszűnik Az isten világa, Uj világot alkot Mindenhatósága. Valóban ha a teremtés egyik főkelléke a költőnek, úgy Petőfi egyike volt a legnagyobb költőknek, mert legtöbbet teremtett; példa rá: Az apostol, János vitéz, Cyprus lombok s több más. S igy midőn Petőfi költészetéről szólunk, költészete első jellemző vonásául méltán nevezzük a teremtő képzeletet. Ismeretlen világba ragad szédítő magasságokon, tatougó örvények felett s féktelen rohamában megremegteti keblünk, majd magas röptéből le a bokorba száll, hol csendes méla suttogása elandalit s olyankor felhőket meghaladó világából földre ereszkedve oly jól esik a bátorság, mely a végtelennel ismerteti meg az olvasót. 0 maga mondja, hogy „képzelete nem a por magzatja, mennydörgés volt apja, villámlás volt anyja, csecsemő korában sárkánytejet szopott, ifiu korában oroszlán vért ivott. 0 maga sem birt vele; országról-országra ragadta őt, összekeveredett ten- gerzugásával s igy barangolta be az eget és földet. Mint üstökös nyargalt sivatag pusztákra, Zöld vadon erdőkbe, kék hegyek ormára; A vadon erdőkben tölgyeket szakgatott, A hegyek tetején sziklákat ingatott. Majd igy szól : Hol most e vad fiú ? Egy kis virág mellett Ott eped, suttog mint a beteg esti szél . . . Szilaj képzeletem, be megszelídültél. Második vonása Petőfi költészetének az e r e' d e- ti só g. Petőfi hogy kora ifjúsága szellemének hangot adhasson, eltávozott elődeitől, költészetének központjául saját énjét vévé. Mig más költők az eszményi világból vagy a természet és élet eseményeiből választónak tárgyat költószetökhöz, ő jogosítva érezte magát egyéniségét minden kalandjaival s bajaival oly mértékben vonni be a költészetbe mint azt addig magyar költő nem merészelte; s épen azért fölléptével ezen inkább az eszményihez s részben érzemónyeshez hajló, bár szabadabb szárnyalásu, de az ennyire reáltól mégis tartózkodó irodalomban nagy feltűnést okozott. Petőfi költészetének oly sajátos, typikus ismertető jele van, hogy költeményeiből egy versszak átolvasása után is rámondhatjuk : ez ő! s ez az a mit követőinek eltanulni nem sikerült, mert „a jellemet ép úgy nem lehet elvenni a költőtől, mint a lelket az embertől.“ (Folytatása következik.) Különfélék. — Az ungvári szegény iskolaköteles gyermekeket segélyező egyesület céljaira újabban a következők tettek készpénzbeli adományokat: Lipcsey Jözseínó 2 forintot, Durcsák Dezsőné 1 frtot, Nátolya Antal 1 irtot, Orosz Mártonné 1 frtot, Krausz Adolf 1 frtot, Weinberger Mór 30 krt, Nebenzahl Adolf 30 krt. Fogadják a ne- meskeblü adakozók az egylet hálás köszönetét. Talapkő vies Emilnó, egyleti elnök. — Megrendítő családi dráma folyt le a napokban Homokon. Kabáczi János ottani községi tanító szivén Fo togjrsiliák. in. Gozsdu Elek. Ha Gozsdu Elek nem volnék Zsarnay alkapitány szeretnék lenni. Ilyesmit gondolhatott magába Gozsdu barátunk, mikor Zsarnay miskolezi városi kapitánynyá avanzsirozásáról vett értesülést. Sokan kiváncsiak lesznek tudni, vájjon milyen ösz- szefüggós lehet Gozsdu Elek fiatal iró és Zsarnay a zsebtolvajok legújabb réme (?) között. Biz' ez elég csodálni való dolog. Hogy a kíváncsiságot fokozzam, de meg hogy a misterium felfődését is elősegítsem, tudják meg kérem, hogy ha Zsarnay most alkapitány nem volna, a magyar regény-irodalom két regény- és nehány beszélylyel szegényebb volna és azonfelül egy kiváló tehetség érvényesítése lehetetlenné vált volna. Miskolczon volt. Boldogult Mihaylovics városi kapitány holta után uj választásra készült a város. Mindenki feszült figyelemmel kisérte a mozgalmakat, melyek két egyenlő erős fél által indíttattak meg. Az egyik fél Zsarnay Győző a másik Gozsdu Elek volt. Zsarnaynak nagy pártja volt a szélsőbaliak táborában, kik politikai jelentőséget kölcsönöztek ezen állásnak, mig másrészről Gozsdunak az intelligencziában •- . »a .... | JJcr.'lÁ> i ií! Ir fj (| Az „VTrxg” tárcája. Viszontláttalak! Egy titkos sejtés édes örömmel És boldogsággal tölté el szivemet. A perez közelgett, melyben látni vélém ihn üdvömet, drága kedvesemet. A sejtés nem csalt; eljött az óra És meghozó kedves vonásidat. Meghozá e bűbájos mosolyt, mely Örökösen uralja ajkidat. S viszontláttalak édes kedvesem! Viszontláttalak hosszú idő után, Látásod boldoggá, — s oly némává tett. Te szóltál, — szóltál mig én hallgatóm Csodásszép lelked e tolmácsait: Beszédes ajkad édes zengzetét, Mig csillagfényü lelkes szemeidnek Érzém naámoritó igézetét. És elmerülve hosszan néztelek Mint rét virága a nap fényes képét, Boldog tudatában nem sejtve a vészt Mely rombolva jő, s hű szivét tépi szét. Jött a vész, fölcsapott egy gondolat, Egy fájón gyötrő érzemény keblemben, És kitépé a boldogság gyökerét, Szétdulva minden reményt szivemben. Leküzdém az igézet hatalmát. Leküzdóm a remegést, a mámort. Fátyolozott szemem levetó fátylát S leplezetlen láthatóm a valót. Letűnt üdvöm, vesztett édenemet, Bosszul rejtett és kínzó közönyödet. Egy ledőlt mennyország romjai alatt Örökre elveszett szerelmedet. Bár ne láttam volna soha! soha 1 Az életet! napot, csillagos eget! Megsemmisültem vén’ éltem kezdetén! Ne láttalak volna soha tégedet! Vagy viszont ne láttalak vén’ soha. Az idő s felejtés kedves lényedet Eltakarta volna sötét leplével, Eltakarta volna szép emlékedet. Könnyes szemem s halvány arczom láttán, Szemed tükrén ne rendüljön részvéted, Miként tó tükrén ha megrezdül a hab. Óh ne szerezzen az fájdalmat neked. Elhervadok el, — lassan csöndesen . . . Szerelmed üdve és drágám, nélküled. Szétdult szívvel, vesztett reményekkel „Sötéten boly gomát az életet.“ Havasy Eózsa.------ i
