Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1882-10-22 / 43. szám
XX. évfolyam, Ungvár 1882. vasárnap, október 22. 43. szám, Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden sözlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája. TÁRSADALMI ÉS VEG-YESTARTALMU LAP. A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE. Előfizetési feltételek: Egy évre......................6 frt Félévre ... » , — Negyed évre .... 1 „ 50 Egyes szám ára 12 krajcárHlrdetért: szintúgy mint előfizetésok es Deg kiadóhivatalába Uuüvár, Pellrionok Miksa könyvnyomdájába külföldök. Nyilttér: Soronként 20 kr. Az nngl közmivelődési társulat. Néhány év előtt, a midőn az ungi közúti- velődési társulat megalakult, a közönség azon édes tudattal gyűlt egybe a kibontott zászló alá, hogy a társulat nemcsak a mlajdonképeni „közmivelődés“ céljainak fog szolgálatában állani, hanem a társulat egyúttal gócpontja lesz mindazon mozgalmaknak, a melyek a társadalomnak helyes irányban való vezetésére vonatkoznak. A célt hosszú lankadatlan munkával, buzgó kitartással el lehetett érni. Azonban sem az egyik, sem pedig a másik nem foglalta el uralmát. A társulat több évi fennállása óta számodol- tató, tisztválasztó közgyűlésen és néhány választmányi ülésen felül — néhány a „közmivelődés“ céljával semmi összefüggésben nem lévő felolvasást tartott, a szerencsétlen véget ért sztavnai bodnár-tanműhelyre elköltött pár száz forintot. Midőn pedig látta és tapasztalta, hogy a mit Kezdeményezett nem mutatott kivánt sikert, akkor kezeit összetette. Ma pedig a társulat működése abból áll: hogy néhány fiatal leányt a helybeli gör. kath. papárvaleány-intézet iskolájába járat, fedezvén értők a tandíjat s a munkaeszközök* kiadásait. A társulat legutóbbi választmányi ülésén felvettetett a kérdés: mi történjék a társulattal, vájjon fennálljon továbbra is, vagy pedig huzzuk meg felette a halálharangot, vagyis adja be a derekát ? A hangulat nem adott egy irányban sem határozott kifejezést, hanem a társulat egyik elnöke Szieber Ede ur indítványára abban történt megállapodás: hogy ezen őszön a választmány néhány tagja értekezletet fog tartani, s az értekezlet megállapogásához képest fog tétetni majd döntő indítvány. A vajúdás ezen stádiumában elmondjuk mi is nézetünket. A közmivelődési társulat további fennállását nem csak óhajtandónak, hanem határozottan szükségesnek találjuk. Ámde nem olyan alapon a mint az eddig fennállott. Mert a társulat ed- digelé mindig a „közmivelődés“ keretében óhajtott mozogni, mindig csak mivelni akart, nem tudta azo iban, hogy azt mily irányban kezdje meg. Már pedig a társulatnak a magyarosodás terjesztése, a népnevelés virágzóvá tételének előmozdítása stb. körül kellett és lehetett volna működnie. Hogy ez nem történt meg, annak az volt oka: hogy az alapszabályok a társulat céljainál csak igen röviden „a közmivelődés előmozdításáéról szólanak, a helyett hogy részletesen körvonalozták volna, mik legyenek hát e célból a teendők?! Az alábbiakban igyekezni fogunk rámutatni, hogy mily feladatokat tűzzön ki magának a társulat, s ha annak lelkiismeretesen meg fogna felelni, célját elérte, s a társulat tagjai nem hiában fogják a tagsági dijat fizetni. A társulat a magyarság terjesztése mellett főcélul tűzze ki a nópnevelés előmozdítását. E végett az alapszabályok azon §-át, mely a társulat céljai és eszközeiről szól, egészítse ki ily módon: A társulat célja: a magyar érdekek előmozdítása, de csakis két irányban, w. m. a) a magyar állam eszméjének általános elismerést s érvényt szerezni és az ahoz való ragaszkodást erősíteni; b) a magyar érzelem gyarapítása és szilárdítása mellett a magyar nyelv ismeretét az idegen ajkú lakosok közt terjeszteni. Éhez képest a társulat jelszava ez: „Legyen a hazának minden lakosa a magyar államiság hive s tudjon magyarul!“ Ez nem zárja ki senkinek fajához való ragaszkodását s annak való mivelődé- sére való iparkodását, de az állam és kormányzat nyelvének egynek, még pedig magyarnak kell lenni s azt mindenki tartozik tudni. A fent kitűzött kettős czél elérésében a társulat nagy részt a nevelés terén lévén munkásságában utalva, főgondját és tevékenységét a népnevelés körül való eljárásra fordítja s az állami vagy felekezeti tanhatóság közvetítésével céljainak eszközeit e téren keresi következő módozatokban: a) A működő néptanítók (tanítónők) részére jutalmakat tűz ki, melyeket éveukint előre kihirdet. Eme jutalmakoan oly néptanítókat (tanítónőket) részesít, kik a magyar államhoz való hűség terjesztése mellett a magyar nyelv ismeretében és terjesztésében legtöbb eredményt tudnak felmutatni, b) Azon tanulóknak is, kik e téren szorgalmuk és lőmenetelük által kitűnnek, szerény jutalmakat tűz s oszt ki. c) A néptanítók közt való művelődés terjesztésére magánadakozás utján kölcsön- (vándor-) könyvtárt alakit s az arra kiszabott összegből magyar szakkönyveket vásárol, hogy az igy szervezett könyvtárból önmivelődésükre vidéki tanítók is nyerhessenek olvasmányokat, d) A községi olvasó körök, iskolai népkönyvtárak, óvóiskolák szervezését erkölcsi és telhető anyagi támogatásban részesíti. 6) Mindezen eszközök alkalmazásáról és eredmények kifejlesztéséről, ellenőrzéséről a választmány kezelő szabályokat készit s annak idejében a társulati közgyűlésnek megbirálás és megerősítés végett beterjeszti. A társulat hasson közre lelencház létesítésén. A társulat czéljaival összeegyeztethetőnek véljük, ha erejéhez mérten, állami segedelemmel, vagy önerejéből, vagy közadakozások hozzájárulása mellett Ungváron apa-anya hagyott árvák részére lelencház szervezésen közreműködik, és ezen lelenczház kis lakóiból a magyar hazának jó polgárokat s derék honleányokat nevel. Karolja fel a kisdedóvoda intézményét. Ezen intézmény hasznát a gyakorlati élet bizonyítja. Magyarosító hatásai kétségbe vonhatlanok. Igyekezzünk tehát kizsákmányolni kínálkozó előnyeit. A társulat hasson oda, hogy létesüljenek. Aztán teljes erejéből buzdítson, segélyezzen, s az államtól a viszonyoknak megfelelőleg aránylagos támogatást kérjen, hogy a tankötelessé vált gyermek, alapos, hazafias szellemű előkészítés mellet léphessen az elemi iskolába. Á társulat koronkint tartson népszerű felolvasásokat, mert az eddig tartott felolvasások után az volt a panasz, hogy azok tárgya s az előadási mód nem volt olyan, hogy ép azok igényeinek megfelelt volna, a kik végett a felolvasások tartattak. Ez volt bizonyára oka annak, hogy az iparos osztályból mennél kevesebben jelentek meg a felolvasásokra. A társulat tagjai pedig a magok kebelében egyes, bennünket közelről érintő társadalmi kérdések felett a teli és tavaszi hónapokban rendezzenek felolvasásokat s ezzel kapcsolatosan ezen kérdések felett fejtsenek ki eszmecserét, így a közmivelődési társulat mindig kezdeményezője lehet olyan eszmék érvényesítésének, a melyek reánk hasznosak, s a melyeket egyesek magokra hagyatva keresztül vinni képtelenek. Ennek kapcsában a társulat minden egyes tagja a társadalmi kérdések és főképen a magyar államiság hű őrének tekintse magát, köteles legyen az állameszme terjedésére társadalmi utón egész befolyásával hathatósan közre munkálni, továbbá a magyar nyelv ismeretére a más fa- juakat buzdítani, végül saját körében felügyelni, hogy a magyar állameszme ellen semmi se követessék el. A teendők hosszú sorát egyébként a gyakorlati működés fogja esetről-esetre kijelölni. Egyúttal javasoljuk, hogy a társulat hagyjon fel a háziipar terjesztése érdekében kijelölt céljával, eddig sem mutatott eredményt; ha meghagyná ezen célt: jövőre sem tudna eredményt elérni; bízzuk ezt a hatóságra, a kereskedelmi kamarára s az illető szakminisztériumra; ezek jobban tudnak megfelelni, ha akarnak; ha pedig ezek sem lelkesülnének, ám akkor a társulat egymaga eredményt úgy sem fog felmutatni. Nincs azonban kizárva, hogy a háziipar érdekében a maga kebeléből illetékes helyen indítványokat ne tehessen, s azok kivitele érdekében tekintélyének egész súlyát latba ne vesse. A háziipar-alapra egybegyült és a társulat kezei között lévő pénzt pedig bocsássa, az ungmegyei gazdasági-egyesület rendelkezésére, ez háziipari célokra lesz az egyesület által felhasználandó, mely hatáskörénél fogva képes is lesz ezen alapot gyümölcsözöleg befektetni. Petőfi Sándor emlékezete.*) Midőn a nemzet a magyar népélet leghívebb kifejezőjének, a szabadság és szerelem lángkeblü dalnokának, a magyar Tyrtaeusnak és irodalmunk legnépszerűbb lyrikusának szobrot emelt; midőn e ténynyel nemcsak önmagát becsülte meg, hanem az irodalom oltárára is újabban sietett meghozni háládatának hervad" hatlan, örökzöld koszorúját, egy közös érzés visszavezeti, visszavonja emlékezetünket a múltba s megfelelnünk készt a kérdésre: ki volt Petőfi Sándor? kinek nevétől viszhangozik ma a bon, kinek emlékét ezrek, — milliók magasztalják e napon, kinek hideg érczszobra feltekint a vén (Miértre s fölemelvén jobbját az előtte nyüzsgő ezrek előtt újólag felkiáltani látszik: Tiéd. vagyok, tiéd hazám e szív e lélek: Kit szeretnék, ha téged nem szeretnélek . . . ! Petőfi a magyar szív, a magyar nép legünnepel- tebb dalnoka, a lesújtott kor vigasztalója, földeritöje, a hon buját eloszlató öröme, a szabadságért lelkesülő nemzet legmerészebb reményeinek tárogatója. Ő „Egy kiégett üstökös, a mint Feltün az égen fénylő fürtivei S a ködös láthatáron eltekint A bus világot láng özönli el. Mely amikép jött némán száll tova S a föld nem látja őt többé soha!“ Sz. K. A tizenkilencedik század nem volt szegény fénylő csillagokban, melyek a hon derültét jelölni, a nemzet önérzetét növelni fenragyogtak nemzeti irodalmunk egén, de egyből sem forrt annyi fény és láng árja, mint a csodás tüneményből, melynek földi nyelven Petőfi Sándor volt a neve. Költő és hős, dalnok és martyr egy személyben, ki lyránkat újjá teremteni s imádott eszméjéért a szabadságért meghalni született, hogy beteljesedjék rajta a mit jövendőit: „Anyám az álmok nem hazudnak Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő fiadnak Anyám, soká, örökkön él!“ s a mit oly hévvel óhajta: „Ott essem el én a harc mezején Ott folyjon az ifjú vér ki szivemből.“ .... Nem foglalkozom e pillanatban Petőfi változatteli és inségkisérte életviszonyaival, azokat töredékesen * Elmondatott az ungvári főgimnázium „Önképző Dayka- köro“ által a nagy költő szobrának leleplezése napján rendezett Petőfi-ünnepélyen 1882. okt. 15-én.
