Ung, 1880. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1880-03-07 / 10. szám

netóvel megelégedve, s hogy csak egyedül ez hajtotta őket a szolgabirói fenhatóság alá. Ha jól emlékszem, három évvel ezelőtt Ungváron is megindítottak efféle mozgalmakat, sőt már az adózó polgárok aláiratkozásu- kat is megkezdették, s talán a kivitel is megtörténik, ha hogy egy rendkívüli körülmény a nyughatatlankodók tervét semmivé nem teszi. Történt ugyanis, hogy 1879. julius 27-én megjelent a „Nyíltszó Ungvár város tisztelt polgáraihoz.!“, melyben ki lön mutatva, hogy Ungvár közigazgatási állapotában nagy haladás tapasztal- talható, s hogy a városi ügyekben sem előtte, sem utána, nem volt — s nem is lesz fényesebb állapot. Evvel a polgárok teljesen capaeitáltatván, a nyughatlan- hodók bevonták a vitorlákat, s egy szívvel és lélekkel kiáltók: „Az már más!“

Legboldogabb volt ekkor Duresák Dezső.

* *

*

Pénteken délelőtt a városháza kapujából kijövet sebes léptekkel a kis hid felé haladott Grósz Ábra- hám, a ki, mellesleg legyen megjegyezve, a város érdekében eddig is sokat fáradó't és tett; éppen szembe találkoztam vele; a külömben hideg — számitó arcon ma mintha kéjöröm ült volna; felém jött s egy lólek- zetvételre elmondta, a mit már tudtam is, hogy a kassai pénzügyi igazgatóság átirt a városhoz, hogy a fogyasztási adót teljesen házilag kezelje. Tudomásul vettem. Grósz ezt közölve, gyorsan tovább akart rohanni, de emberbaráti kötelességből figyelmeztettem, hogy a levegő még éles s jobban gombolja be kabátját, nehogy

meghűljön, kár volna érte!

* *

*

Az a fogyasztási adó megint kisért! Nincs hát o városban már oly ügy, mely kellemetlenséggel ne járna? De hát Quid tunc? Lehoczky majd átir Kassára, hogy a fogyasztási adó házilag kezeltetik, Kassáról átírnak, hogy a polgármester ur egy kissé tévedni méltóztatik, ebből lesz képviseleti ülés, képviseleti ülésen nagy vita, a város önzetlen polgárai két táborra szakadnak, egyik pro a másik contra; valóban, az ember nem is tud már eligazodni; már most milyen álláspontot foglaljak el én alulírott? — Eh! megyek Keismann Bertihez tanácsot kérni. — , Csitt.

Válásé

ä „Zemplén“ február lm 15-iki számában „Nagy verseny a biztosítási téren“ cim alatt megjelent czikkre.

Alig van nemzet, mely oly bámulatos önmegta- gadássa! eltűri, ha ősi szokásait, institution vagy hazai vállalatait gyűlöletesen megtámadják, mint a magyar. Még a tűrés és szenvedés idejének egyik tüneménye ez, lehetetlen különben, hogy eddig is szó nélkül maradt volna azon rósz akaratból és irigységből származott megtámadás, melynek egyik legkiválóbb hazai intézetünk, az első magyar általános biztositó társaság volt a fent említett czikkben kitéve, tehát ugyanazon intézet, mely hazánkban nemcsak nagy reformátorként tekinthető a biztosítás terén, hanem mely fennállása óta százezreket áldozott hazafias és közhasznú

Az „UN6” tárcája.

ÓLDOG A KI MEGHAL , , ,

Boldog a ki meghal Szép ifjú korában;

Tavasz-léggel megtölt Otthonos szobában,

Jó szülők, testvérek,

Szokott játszótársak:

Őrzik a gyermeket,

Biztatják a társat.

S ha egy sötét szempár Függ rajta részvéttel:

Oh a beteg lelkét Hogy tölti ez fénynyel?!

Szemét is lehunyja Titkolt boldogsággal;

S lelke észrevétlen’

Már az égben szárnyal . . .

Könnyű a sirhantja,

S a virág kelése;

Háborúi, mint hű szív Gyöngéd ölelése 1

Boldogtalan az: ki Mindenkit tuléle;

Csak egy-kettő van még Itt e földön véle,

czélokra és mely becsületet és tiszteletet szerzett a magyar névnek külföldön.

Mint 1870-ben Berlinben és 1873-ban Becsben, úgy most Párisban, illetőleg a párisi börzén indult vi- I vágzásnak az alapítási szédelgés, és a spekulátió ismét hazánkat is felkeresi, melyet elég alkalmasnak tart nyerészkedési czéljaiuak elérésére. Nem más czélból alakult a közelmúltban két uj franczia biztositó társaság, melynek alapítására Bécsben nem sikerült az engedélyt megnyerni. Ezen vállalatok létrehozóinak, a vállalat maga csak eszköz, hogy fognak-e azok prosperálni, vagy hogy van-e jövőjük? ez reájuk nézve egészen mellékes, nekik csak egy czéljuk van, tudniillik a részvényeken nagy hűhó mellett és mennél nagyobb haszonnal túladni és ha a manőver sikerült, kétségtelenül azonnal hajlandók volnának újabb kétes természetű concurrens vállalatok alapítására.

Hogy az eíéle alapítások látszólagosan magyar szint is öltsenek, nem kiméinek sem fáradságot, sem áldozatot, pár jó hangzású magyar nevet ezégórként megnyerni.

Az ezen nemzetgazdászati szempontból felette káros tünemények kimentő fejtegetése a nagy közönség tájékozása és óvakodása tekintetéből, szerintem a közvéleményt tolmácsoló sajtó feladata volna és nem egyes egyéné, mert részemről csak annyiban kívánok az említett czikkre reflektálni, amennyiben ez direkte a hazafias első magyar általános biztositó társaság ellen van irányozva és melyet mint ezen hírneves intézet hive és meleg pártolója nem hagyhatok szó nélkül.

Alig találok kifejezést az úgynevezett „franko magyar biztositó társulat“ érdekében irt és többször említett czikk jellemzésére, mert legalább is sajátságos eljárásnak kell kijelentenem, hogy ezen öndicsérettől tul- áradozó reelam nem is indirekt, hanem közvetlen az első magyar általános biztosító társaság ellen van intézve, melynek egyes rendszabályait hamis színben igyekszik feltüntetni és többek között teljesen alaptalan czikkiró azon kiszámítása, mely szerint az előzetes ingyen év élvezete által a biztositó feleknek nyújtott előnyt kicsinyíteni iparkodik.

Bőszemről ugyan épenséggel nem tulajdonitok ezen uj társaságnak oly fontosságot, hogy reclámjai ellenében íelszóllani szükségesnek tartanám, mert a nagy közönség okulva más hason vállalatokon, mindenféle fényes Ígéretek és kecsegtetések daczára is megfogja Ítélhetni, hogy melyik társaság érdemes bizalmára. Nem is az említett reelam, hanem azon nem qualifíeálható eljárás késztet e sorok közzétételére, mely szerint az úgynevezett „franko magyar biztositó társaság“ emberei nem átalják hirlapilag és levélben egész nyiltan hirdetni, hogy törekvésük direct az első magyar általános biztositó társaság ellen van irányozva, melynek népszerűségét nagyobbára a gyors és teljes kárpótlások alapították meg és mely magában Zemplénmegyében a lefolyt 10 év alatt közel egy millió forintra rugó károkat

Túlélni ah retteg!

S meghalni is bánat:

Tudja e gyér sorban,

Hogy mily nagy rés támad!

M a j t h ó n y i Flóra.

A gotthárdi alagút.

A sz.-gotthárdi alagút febr. 29-ón átfuratott. A szabad Svájcz győzelmi ünnepet ül ez eseményben, mert ez a munka a szorgalom, a modern technika s a vállalkozási szellem győzelme. Az alagút áttörése egyúttal lebontotta az utolsó válaszfalat Német- és Olaszország közlekedési területe között, s az Alpok sziklái alatt uj ut nyittatott a közlekedésnek.

Érdekes lesz ez alagút készítéséről egyet-mást elmondani.

Hét évi szakadatlan munka eredménye az a végső fúrás, mely az alagút keresztül törését febr. 29-én befejezte. Az alagút hossza 14,920 méter; tehát mintegy 2600 méterrel múlja felül a montcenisi alagutat; a vasút közlekedésére azonban még annyi mindenféle munkát kell még elvégezni az aknában, hogy annak teljes használhatósága csak 1882-ben fog bekövetkezni.

Az alagút épitője Louis Favre, ki a nagy müvet 8 év alatt vállalkozott elkészíteni, 15 millió frankkal olcsóbban, mint az olasz közmunkák társulata, ugyanaz, mely a hires montcenisi alagutat készítette, Mig az olasz társulat csak azon esetre egyezett bele a 8 millió íranknyi óvadék elvesztésébe, ha az alagutat 11 év alatt el nem készíti^ Favre elfogadta a cautió* vesztést 9 év leteltével s még azon további súlyosbító föltétel mellett, hogy nyolez óv elteltével minden napi késedelemért 5000 frankot húznak le neki az első fél évbea, s 10,000 frankot a második félévben, Ea

fizetett. Erről tanúskodik többek között egy betekintés végett átengedett eredeti levél is, melyet nevezett társaság bizonyos Jaulusz nevű közege irt — természetesen németül — az első magyar általános biztositó társaság. egyik hívéhez. Kiviláglik különben ezen társulat minden intézkedéséből, hogy minden áron az első magyar általános biztositó társaság rovására akarná magát befészkelni, tehát egyetlen hazai biztositó intézetünk kárára (mert az eddig fennállott „Pesti biztositó intézet,“ tudvalevőleg beleolvadt ezen franczia vállalatok egyikébe.)

Ezen kizárólagosan a magyar biztositó társaság ellen irányozott agitationak, legyen annak bármily eredménye. csak káros következménye lehet a biztositó közönségre, mert ha sikerülne — mi fel nem tételezhető — a tekintélyes magyar biztositó társaságot azon nagy és terjedelmes térről, melyet elfoglal, leszorítani, ekkor ismét bekövetkeznék az idegen társulatok közti szövetkezés, mely által a biztosítás ismét monopóliummá válnék, mert hiszen köztudomású dolog, hogy minden könnyebités és minden előny, melyben a biztosító közönség ez idő szerint részesül, egyes egyedül az első magyar általános biztositó társaság kezdeményezésének köszönhető. Tudjuk, hogy ezen társaság, mely eljárásában a legcorrectebb és legmóltányosabb, folyton uj kedvezményekkel lép a közönség elé és hogy hivatásának, mint hazai intézet az áltál is eleget tesz, hogy nagylelkűen adakozik a haza oltárán. Ezöii intézet károsítása vagy kiszorítása első rendű állásából kétség kívül hátrányos visszahatással volna a biztositó közönségre.

De másrészt, ha ezen uj vállalatok nem fognak sikeres eredményre juthatni, azok feloszlása ép oly kétségtelen és ekkor biztosítottjai ám lássák, hogy hogyan boldogulnak.

Az irigység, mely mérges Lilánkkal kelt ki az első magyar általános biztosító társaság ellen midőn 22 év előtt keletkezett és melynek hitelét röpiratokbau és mindenféle más utakon iparkodtak ellenei aláásni, most ismét kettőztetett erővel neki ront ezen hazai intézetünknek, de mint akkor úgy még inkább megfogja védeni most a hazafiui pártfogás, miután fennállása óta erre minden tekintetben érdemesnek mutatta magút. A tiszta kezelés a legloyalisabb eljárás úgy a biztosítások felvételénél, mint káresetekben, tisztán magyar intézményei, hazafias áldozatkészsége és tekintélyes vagyoni állapota — ezek oly fényes tulajdonságai, melyek ellenében eltörpül azon uj versenytársaság minden intézkedése, mely többnyire oly egyének által vezéreltetik és kezeltetik, kiknek kifogástalan szakképességök jellemzésére elég lesz a sokból egy párt felsorolni: Moskovitz, vezérigazgató (a „Securitas“ volt igazgatója.) Fuchs, vezértitkár (az annak idejében tönkre ment Árpád gőzmalom volt igazgatója.) Újvári, („Hungária“ és „Nemzeti“ bukott biztositó társaságok volt igazgatója.) Kaddemacher, (a megbukott „Mercur“ volt igazutóbbi félév, tehát a 9-ik félév beteltóvel, ha a munka még akkor sem kész, a 8 millió frank óvadékot is elveszti.

A munkálatok elé roppant akadályok gördültek. Az átfúrandó kőrétegek olyan szívósak, kemények s szilárdak voltak, hogy a vállalkozónak egynél több oka is volt a kétségbeesésre, s a munkálatok megkezdése után pár évvel már 102 millió frank deficit is mutatkozott.

Mindez akadályok daczára azonban az irányakna áttörése mégis hét hónappal előbb megtörtént, mint a hogy az a szerződésben ki volt kötve.

Fájdalom, a merész vállalkozó Favre nem érte meg vállalatának sikerültét. Tavaly nyáron belebetegedett a munkába, azon borzasztó lég következtében, melyet az alagutban a mérnököknek és munkásoknak szívni kellett, s rövid időn meg is halt. Bajta kívül egész serege dőlt ki a munkából a mérnököknek és munkásoknak.

A hegybe fúrt aknában átlag 30 R° volt a hőmérséklet. A por és fojtó lég oly gyilkoló hatású volt ott, hogy a munkások két óránként csak felváltva dolgozhattak.

A gotthárdi alagút a montcenisi és a Brenner- vasuttal három főágát képezi azon vonalaknak, melyek Európának délre vezető leghatalmasabb üterei.

A gotthardihoz fog tartozni egész nyugati Németország és az északi Francziaország, tehát a Bajna, a Maas és a Schelde melletti gazdag iparterületek, szintúgy a távol Anglia is, mely az olasz postát nemsokára a Szt.-Gotthárdon keresztül fogja kapni. Az osztrák Brennerre nézve e területek ezentúl elvesznek, s Tnest sőt Yelencze is forgalmuk egy részét kénytelenek lesznek Szt.-Gotthárdnak átadni.