Ung, 1879. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1879-08-03 / 31. szám
És legyen meggyőzödre arról is Lehoczky ur, hogy a városi közönség elégedetlenségének zugó moraja, az egyetlen helyi érdekű sajtó jogos felszöllalása nem „chronicus betegség“ a minőnek azt ő jellemzi, nem személyes ellenszenven alapul s a viz sima felszínét nem egy hirtelen támadt vihar féktelen dühe korbácsolta fel, hanem a folyam ágya alatt forrong a bősz elem, mely a mozgást és forrongást természetszerűleg kellett, hogy előidézze. Hát azok az érdemek, melyeket Lehoczky ur sajátjául apropriál nyílt szavában olyanok-e melyek után ő a „piedestál magaslatára emelkedett“ ? A szegény alap, a kisdedóvö alap, a köz- korház, az utcák világittatása, a rendészet terén elért vívmányok, utcák kikövezése, szőlőiskola, valóban egy polgármester érdemeiül hangoztatha- tók-e? Uram Isten, hiszen ha Uugvár városa 13 éven át a szükség logikai kényszere alatt még- az ily nélkülözhetlen tényezők behozatalát és megszerzését sem foganatosította volna, akkor bátran ránk süthették, volna az élhetetlenség szé- gyenitő bélyegét! Ezek mind olyanok, melyeket a polgármester ur hivatalos kötelessége folytán foganatosítani és megtenni kényszerítve volt, s ezekből legyen meggyőződve, csak azok előtt: emelhet magának érdemeket, a kiket a teremtő a józan belátás egyetlen egy szikrájával sem ajándékozott meg. Lehoczky ur nyílt szavában felhozott számadatok nagyon elastikusak, s nem akarjuk ezúttal sem öt sem pedig az olvasót — elleupró- bákkal meggyőzni; tény az, hogy a városi földek vételára szabálytalanul kezeltetik, hogy a regálé s helypénz okszerűbb kezelési rendszere bizonyára megkétszereziné az ebből befolyó jövedelmet, s végre tény az is, hogy Lehoczky ur 13. évi polgármesteri működése annyi sok hiba, visszaélés és törvénytelenségek kutforrását képezi, hogy a pohár csordultig telt meg, s azok kik a város minden iráuybani érdekeit szivükön viselik, kelt hogy valahára kitisztítsák Augias istálóját, nehogy a későbbi városi polgárok még azokról is — kik a város közügyéinek előmozdításáért harcoltak — higyjék, mintha ők is hátukat ki- feszitették volna a végett, hogy Lehoczky ur könnyebben felhághasson az általa csupán optikai utón elővarázsolt piedestál magaslatára, * hogy kiábrándítsák azon édes hiedelemből, hogy „Ung- várnak külömb elöljárója a jövőben sem lesz“. Hát valljon miért provokál Leheczky ur a közigazgatási bizottságnak a pótadötöbblet beszedéséért hozott elmarasztaló ítéletére, vájjon a forum uugvariensis elé appelálja ügyét, melytől — dacára annak hogy „a piedestál magaslatára“ emelkedett — ki akarja kunyorálni a helyeslő fcjbólintást. Valóban határtalan cynismus kell ahoz, hogy valak a fent jelzett ügyben a törvény rendeletének világos tudatában igy védekezzék egy röpiratban, mely történetesen nemcsak a buták kezébe kerül, idézzük azt: „Mi azon fölfogásból indulva ki, hogy a felsőbb hatóság által a költségvetésen tett utólagos változtatásokat nem tartozunk újbóli jóváhagyás végett ugyanazon hatósághoz felterjeszteni, akkor a mikor a felsőbb reudeleteket a költségvetésben módosítva keresztül vittük, jogos téren érezzük rangunkat s azt hisszük, hogy a nagyméltóságu belügyérség felebbezésünkre azintén ilyen nézetet fog nyilvánítani.“ Ezek után azon nem megvetendő kérdés áll elő, valljon van-e Lehoczky urnák ez idő szerint pártja, a kire jó és rósz napjaiban támasz-* kodni lehet, s a kik őt a »piedestal magaslatára“ fel fogják segíteni, mert hogy ezidejüleg azon állana — engedjen meg — azt ő maga sem hiszi — Polgármesterségének kezdetén igen kevesen voltak, a kik az ő polgármesteri személyéhez joggal ragaszkodhattak volna; sikerült azonban néki a városi polgárság körében nem annyire népszerűséget, mint inkább különféle módon esetről — esetre nékik tett szívességek s irányukban gyakorolt elnézések folytán lekötelezetteket szerezni, a kik hálából a múltért s jövőbeni reményekért szívesen állottak mellé s ha kellett— érdekében harcra is keltek. A városi tisztikar képezte az ő másik rterős várát“ — a tisztviselői karba mindig olyanokat igyekezett behozni, melynek egyes tagjai lehető kevés önállósággal bírnak, mely néki engedelmes legyen, mely nélküle ne is létezhessék; oly egyéneket választatott meg vagy nevezett ki tehát, a kik feltétlenül alárendelték magukat, minden kívánságának. És ha mégis akadt közöttük, a ki nem olyan volt, a kik elég merészek voltak őt cgyre- másra figyelmeztetni, attól szabadulni igyekezett és lön annyival inkább engesztelhetlen ellenévé, minél inkább volt az illetőnek igaza. Voltak utoljára személyes barátja! Ha már most valaki ilyen többségre támasz ■ kodik, az állandó és tartós nem lehet, az ok és az okozat között összefüggő viszony, a dolgok logikai rendje azt diktálja: hogy ennek előbb- utóbb szét kell mállani. így állanak a mi városi ügyeinek. S e rövid, általánosságokban mozgó reflexiónkból is láthatja mindenki, hogy ezen rend- szertelen állapotoknak meg kell változniok. Reméljük is, hogy ez az állapot nem fog soká tartani. A város intelligentiája nagy számának kötelessége lesz megismertetni a többi polgárokkal ezen állapotokat, s felvilágosítani, miben van tévedés, és mint kell a helyzeten javítani ; s ha ez megtörténik, rövid idő alatt oly haladást tehet a város közvéleménye, hogy hozzá fogunk kezdhetni a teljes rend biztosítása feltételeinek létesítéséhez. Hogy Lehoczky urnák 13 évi polgármestersége alatt némi érdemei vannak, melyek kapcsolatban állanak a város érdekeivel, azt még személyes ellenségei sem fogják megtagadni (hogy személyes ellenségei vannak-e, nem tudjuk, ö maga mondja Snyiltszavá“-bau) de mik ezek azon mulasztásokhoz és visszaélésekhez képest, melyek az ő aegise alatt történtek! Midőn végre provokálunk azon nyilatkozatára és ígéretére, melyet múlt év augusztus egyik napján közvetlen a városi tisztujitás előtt, egy igen tekintélyes egyénekből álló kör előtt tett, nem adjuk fel a reményt, hogy ő maga is szakítani fog valahára a gyűlölt múlttal, szakítani Az „UNG“ tárcája. Nyár derekán. CFürdészeti elmélkedés.). Azt tartja a közmondás: »egy fecske nem csinál nyarat“ s mi bátran hozzá tehetjük: még a száz- esztendős naptár sem. No legalább ez idén nem. Máskor, mihelyt a csodaszép május hónap, átadva „p. p. c.“ betűs névjegyét, búcsút vett tőlünk s azt iáttuk, hogy az ablakbeli tőzsdén felszökken* a higany árfolyama 10-ről—15-re majd meg 20-rat mintha jfbizony nem is létezhetnék higany-centre- mire és fixer-erő; amikor hasábnyi hirdetések, kür tölgettck ország-világnak, hogy a perzsák feltaláltak egy bizonyos port, — akkor elhittük, mert el kellett hinnünk, hogy itt van a nyár. Most azonban „nem úgy van az, mint volt régen“. Esőzés, hideg szél, felöltő és prémes bunda járja ez idő szerint. Jupiter Pluvius — e sokat hangoztatott hatalmas ur — nagyon is kegyébe fogadott s ugyancsak elárasztott jóságával, hogy miért — Fiamarion Camille megmondhatója. A nedves időjárás csupán a gombatenyésztést mozdítja elő, innen lehet talán, hogy gombaszámra lát napvilágot a sok vizes fürdőilevél. De ne bántson ez minket és vigasztalódjunk, hisz nem lesz ez talán továbbra is igy, megkönyörül rajtunk a nap-isten Apollo. Igaz, hogy már a nyár derekán vagyunk, de vol- taképen nyarunk csak ezután lesz. Kételkedő philiszteus akaszd szegre felöltődet nem használod egyelőre ; hidd el nemsokára az inget is fölösleges ruhadarabnak tartantod! Ad vocem ing!-----------Socrates tudvalevőleg türelmes ember volt. Megadással viselte a sors csapásait , sőt (valamennyi Xantyppograph állítása szerint.) még a házi keresztjét is, csak egy dolog volt, a mit nem tudott alviselni t. i. — inget. Nekünk, kik hallani sem akarunk e socratesi modorról, a kalendariom tart Kukliné módjára következő prédicátiót: »Nyomorult teremtménye az árnyék- (talan) világnak, nem látod-e, hogy a nyár teljes virágában van? Tudd meg tehát: arcod verejtéke áztassa betevő falatodat, izzó kátrány égesse járttodban talpadat (feltéve, hogy a bádapesti Kristóftéren jársz) s ha pihenni akarnál, ne találj nyugtot a nap forró hevétől!“ fog azon rendszerrel, mely jóra vezetni soha sím fog. És midőn evvei szakit, remélhetőleg támogatást fog találni oly körben is, mely eddig egész szívóssággal harcolt a rendszertelenség ellen. Tapasztalni fogja akkor hogy nem fognak uton-ut- félen beszélni a városi rendetlenségről, visszaélésekről, s a rendszer jobbra fordulta után személyét az elöljáró iránti tisztelet és rokonszenv bizonyos neme fogja körülövezni. Ki kell bontani a zászlót! A zászlót, melyre a város anyagi és szellemi érdeke van felírva. Hogy sokan vagyunk-e vagy kevesen , az kérdés alá nem jöhet. Várakozni nincs mire. Tegye meg mindenki erejének egész teljével kötelességét , félretéve at önérdekre való minden tekintetet; erőt fog kölcsönözni arra mindenkinek egy szent kötelesség telje sitésének emelő tudata • M. J.-----------,--------- --------------------- -------- t Ungvár aug. 2. A „Magyarország“ mely élénk figyelemmel kiséri a hazánkban előforduló pánszláv üzelmeket, s meljbó'l már több Ízben volt alkalmunk eclätans tényekről értesülni, julius 31-iki számában „Hogyan csinált az orosz kormány magyarból muszkát“ cim alatt újabb érdekes leleplezéseket hoz. A leleplezések között a munkácsi egyházmegye is érintve van. Átvesszük az erre vonatkozó részt egész terjedelmében. A kérdéses közlemény szó szerint a közkezüket mondja : „Szerencsésebb választást a kormány nem tehetett a midőn Pankovicsot, az ő halála után Pász- télyi Kovácsot püspökké nevezte. Pankovics püspök anak idejében feloszlatta az ungvári „Szent Bazil“ társulatot, mert furcsa dolog nyomára jött. Papokat kik magokat oroszoknak mondották, tiszta magyar vidékekre helyezett át, hol nem boldogulhattak; sőt degredált is, jobb paróchiáról kevésbbé jóra és még másként is. A papok egy része azt mondotta reái hogy jobb lett volna ogy brigád élére generálisnak, de nem való egyházmegye élére püspöknek. Bolondnak, komédiásnak, álszenteskedönek, j istentelennek roselytának sőt hittagadónak is elnevezték.- Sajátságos tünemény. A legerélyesebb intézkedések közepette egyszer csak megbetegszik és rövid időn meghal. A miskolci törvényszék nem tudta kisütn, mi módon ? Ámde szélűben beszélik, bogy a mérgezés sikerült. Ha ez igaz, úgy elszánt vipera-faj, zattal keli majd számolnunk, ha Kovács püspök ki nem töri fogait. De mondjunk egyébb eseteket is. K. V. rendkivül igyekező gymnasiumi tanuló volt. Szorgalmánál csak szüleinek szegénysége volt nagyobb. Papi pályára lépvén, felküldték Becsbe, hol elvégezte a tanfolyamokat, hazajött s betették az ungvári papfiárvanevelöintézetbeinformatornak (felügye lőnek.) Béesben a tanári pályát is elvégezvén, a cou- victusban informatori-, az ungvári gyimnasiumban pedig tanári minőségben oltogatta a gyermekekbe a pánszláv érzelmeket Pankovics püspök alatt nem boldogulhatván, lecsapta a reverendát és elment. Hová ? A moszkvai VI. kerületi gymnasiumhoz tanárnak. — így hangzik a szó, mely csodás hatással van, mert csakugyan: a lihegő emberiség ellakarodott a fürdőkbe. El a fürdőbei Ez a mai kor divatos jelszava ha jól meggondoljuk, e divat nem is fényűzés többé, mióta maga a fényűzés szükségletté vált. Ha közelebbről tekintjük a fürdészeti népvándorlást, azt találjuk, hogy különféle charackritiscus jelentések szokták megelőzni. Az utazáshoz pénz kell és ezen jól ismert „nervus rerum“ gyakran olyannyira elrejtőzik, hogy csak bizonyos eszközökkel lehet ismét napfényre hozni. Azért is állampapírok, vasúti részvények előkészíttetnek a fürdőre azaz folyóvá tétetnek. A sokféle értékjegyek megváltoztatták haimazál- apotukat; t.i. előbb pénzzé aztán a fürdőben vizzé válnak. Sokan utazásuk előtt szivattyú készüléket vesznek igénybe, mások ismét arany és ezüst szereket, ékköveket helyeznek el, — őrzés végett — a zálogházba. A ki egyáltalában igényt tart arra, hogy a fashionable világhoz számittassék, annak fürdőbe kell mennie. A mai világnézlet szempontjából az esztendőt nem osztják többé évszakokra hanem évadokra. Létezik a fürdő-évad, épugy mint szini, farsangi-, vagy concert-évad, mindegyiknek megvannak saját törvényei, melyeknek az »homme du monde“
