Ung, 1879. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1879-02-23 / 8. szám

Melléklet az „UNG“ 8. számához:

Emlékbeszéd,

mellet Drohóbeczky Gyula az ungvári gör. sz. kath. papnevelde tanulmányi felügyelője a papnevelde 100 éves fenállásának emléknapján, 1879. év február 11-én tartott ünnepély alkalmával elmondott.

Méltóságos és Fötisztelendö Püspök Urak, Kegyelmes Uraink,1)

Mélyen tisztelt vendégek!

A 16-ik század utolsó felében történt chronolo- giai íeformok a mint az egész keleti egyházat, úgy a Kárpátalji g. sz. k. népcsaládot, a mi bitőseinket is érintetlenül hagyták; s azért mi egyházi életünkben megtartott Julián naptárunk szerint a mai napon Január 30-át üljük; mely nap e papnevelde életében egy nagy fontosságú, s egyhmegyei szervezetünkre roppant befolyással bíró történeti ténynek 100 éves forduló pontja.

A legfelsőbb királyi leirat ugyan még 1775-ben mindiárt a munkácsi egyh. megye canonisálása után a Kárpátalji g. sz. kath. nép birtokába adta e falakat hogy belőlök papnevelde alakittassék. — A püspöki szék és káptalan 1777-ben már áttétetett ide Ungvár- ra; - a papnevelde azonban mig e vár átalakíttatott rendeltetésére, csak 1778-ban hozatott át Munkácsról. S tulajdonképen múlt 1878. Dec. 3-a volt azon nagy nap, melyen e seminarium ünnepélyesen megnyiitatott. — S mintha látnám az áhitatosságot őseink képén, mintha hallanám a meleg fohászok remegő hangjait ajkaikról Istenhez fölszállani. midőn az első sz. mise áldozat a püspöki kápolnában bemutattatott százezerek nevében! Mintha hallanám Borovszky György kanonok s akkori th. tanárnak inaugarális dissertatioját, melyet annyiak fohásza között mondott, egy szegény népcsalád érzéseiből fűzve kenetteljes szavainak koszorúját. — Lelkem egész erejével e dicső múltba repül vissza, s inegelevenitve hitőseink képeit szent áhítattal csügg azon nagy emlékek látásán, melyek erkölcsi élet- obíztsitékot raktak le számunkra mint utódoknak.

De fontos, s Dec. 3-val ös'szeölelkezatt sz. nap. a mai nap emléke is; mert ma 100 éve annak, hogy az isteni tudományoknak szentelt ezen antik csarnokok védnökeik gyanánt tisztelik azon három szent életű és isteni tudományu püspököt, kikhez a mai búcsúnk alkalmával is kérelemmel járultunk, hogy: sz. védnökségük alatt e papnevelde híven oldhassa meg feladatát a jövő időben is.2)

E nagy nap némi megörökítése, enagy pap örömének némi kifejezése czéljáböl, méltó és igazságosnak tartotta e papnevelde ifjúsága, e napot egyh. irodalmi iskolájának közremunkálása által is fényesebbé tenni a jelen alkalommal. Miért is én, mint az egyh. ir. iskolának ez időszerinti igazgatója, szólok annak nevében, szólok az egész papnevelde nevében, de mólyentisz- telt uraim, szólok, egy félmilliónál több kárpátalji g. sz. k. hitsorsosaim nevében.

S kiáltani szeretnék örömömben, hogy az egész világ hallja meg áthatott lelkemnek szózatát.

De mielőtt örömöm hullámainak szabad tért engednék, most midőn egy századtól búcsút veszünk ma este, gyermeki szeretettel, egy igaz keresztény üdvözletét küldök sz. Péter trónja elé, mely bátorít, mely biztat, mely erősit minket a sz. hitben. —■ Alattvalói hódolatunknak, s jobbágyi bálánknak kell kifejezést adnunk a dicsőségesen uralkodó Habsburg-Lotbringeni dynastia, a jelenleg uralkodó legjobb királyunk iránt; mert hogy hazánkban a g. sz. k. nép meg nem semmisült azt, Isten után egyedül dicső királyaink nagylelkű kegyelmének köszönhetjük.

Üdvözlöm szeretett hazámat, melyben élnünk és halnunk kell, s mely az alkotmányos élet áldásaiban részesíti népeit. — Üdvözlöm szeretett hitsorsosaimat, üdvözlöm egyh. megyénk összes fiait, kiket a jó Isten ily nagy nap örömére megtartani kegyeskedett. — Üdvözlöm Móltóságtokat, kiknek a gondviselés ezen ősrégi de az utóbbi időkben teljesen organizált egyh. megye fenállásának 2-ik századjába lépni kegyesen megengedte. •— Üdvözlöm a m. t. vendégeket kik ide szíveskedtek fáradni, hogy tanúi lehessenek annak, miként e papnevelde iíjaiban a nagy emlékek iránti tisztelet, a régi kor iránti hálás indulat ki nem aludott, s nem fajult el szivök, mert tudják, mert szívesen akarják egy

1) A megszóllitás többes számban Tan intézve, minthogy az eperjesi püspök ur ő méltósága is szerencséltette magas megjelenésivel papneveldénket.

2) Papneveldénk Sz. Nagy Bazil, Arany szájú Sz. János és Isten tudományu Sz. Gergely püspökök védnökségébe van ajánlva.

század dicső emlékeit benne megeleveníteni s megszentelni. —

Kétségkívül egy nagy feladat megoldása fekszik e papnevevelde ifjai előtt a jelen alkalommal, mert hiszen egy öreg század mohos emlékeit kell átölelniük, s azokat szivökben megszentelve a világ elé tárni, s bebizonyítani, hogy leikökben az eltűnt kor nagy emlékei iránti fogékonyságnak tüze bő lángokban ég.

Ma fenállásának 100 éves fordulónapját ünnepli e papnevelde ; ünnepli vele az egész Kárpátalji g. sz. k. nép ! — Ma velünk ünnepelnek a Kárpátok hegylánczai is, melyeknek ölében a g. sz. kath nép lakik. Minden begy orom büszke arczulattal tekint a múltnak tére- n, s a kanyaruió vö'gyek megjelenítve bitőseink képeit lágy öleléssel ontanak ma egymásba.

Dicm honfoglalók lábnyomai szentelték meg e bórczeket s bog áros paripáik e völgyek patakjainak hűs csepjeitől o ták e szomjukac — E bérezek zöld berkei között harsogott az e ső há'aének a nép s a Tá tosók ajkairól. E bérezek lábai alatt lelapult rónákon száguldtak Kupa, Vatha3) s az ősi bithez vakon ragaszko dó bősök paripái s szemeik előtt onták ki a drága nemzeti vért, az uj bit á tál féltett szabadságuk elveszítése miatt. E bérezek látták a koronát s rajta a keresztet, mely sz. kiráyunk munka kodása által Attila utódait anyaszentegyházunk fiaivá s nyugat védbástyájává tette.

— A honatyák nagyságának dicső emlékei e bérezek megmohosult szik áihoz tapadtak s mit mi csak azon rövid perczek leforgása alatt hordozunk kebelünkben, melyeket a sors számunkra a ba áltó! kikönyörgött, azt ők ezredéves a'kotm ínyünk fenállása óta, komor hallgatagsággal büszkén hirdetik. S ha ma szó'ani tudnának, megnyitnák ereiket hogy legdrágább kincseikkel koszoruzzák meg azon kitartást és á lhatatosságot me’yen megcsorbu tak a vészek fegverei, egy jámbor nemzet békés élete fe'ett.

A hatalmas Isten ki a nemzetek sorsát intézi, drága hazánk Kárpátalji hü gyermekeinek, bitőseink szilárd állhatatosságán épített sz. munkájokra áldást adott; mert organisalt egyházul, fenállásínak emlékét, illetőleg a püspöki seék és káptalannak Munkácsról ide történt átköltözködésót 1877. aug. 27-én ünnepeltük meg; s ma ünnepli e papnevelde átköltözködésének 100-ados évfordulóját.

íme mily beláthatlanok a nagy Isten örök szándékai 1 Munkács a honfoglalás első perczeiben örök emléket fűzött nevéhez; Munkács téréin Árpád hadával bejött s itt lakó orosz nemzet minden érverése magasztos föndobogását érezte a megtalált hon kebelén.

— De a Gondviselés egy évezred elmúlta után uj fénynyel szentelte meg Munkácsot. Azon Munkács, mely a honfoglalók pogány áldozatainak tüzét lobogni látta, azon Munkács később a keresztény hit fő templomául rendeltetett s a Gondviselés úgy akarta, hogy egyházának főpásztorai is a honfoglalók imái által megszentelt helyen székeljenek.

Száz éve annak, hogy e papnevelde e várban teljesíti nagy munkáját; e várban, mely a honfoglaló Árpád vitézeit bámulta, e várban, melyet a fejedelmi legmagasabb kegyelem bit őseink hűségének jutalmazásául örökség gyanánt adott át ős egyh. megyénknek.

Ily nagy kegyeimben részesült e nép; rnéltóz- tassauak megengedni mélyentisztelt uraim, hogy jelen százados ünnepélyünk alkalmával vonjam föl a függönyt, mely e szegény nemzet szereplésének színpadját takarja; nézzük meg és Ítéljünk, váljon ezeréves együttléte a magyarral e hazában teremthetett e erkölcsi életet számára? s váljon kiérdemelte e azt, hogy az alkotmányos jogok élvezésében részesüljön? kiérdemelte e azt, hogy az apostoli királyi felség magas kegyelmére méltassa ?

Két varázs vonal húzódik végig a kárpátalji g. sz. kath. nép történetének egén. Az egyik annak törhet- len hűségét a legfelsőbb kir. trónhoz és magyar nemzethez, a második pedig a kath. anyaszentegyházhoz való viszonyában állhatatos s valódi keresztény kitartást hirdet és tanúsít. — Igen m. t vendégek, e nép, meiy a Kárpátok kiormuló bérczei között lakik azon nemzet, melyről a történet ezt mondja: e nemzet a keletről megindult néptenger tükörén mint bukdosó hullám- darab mutatkozott, mig az általános népvándorlás verdeső hullámai a hun faj folyamába sodorták, s később sok torkolaton átragadtatva a bonkereső magyarnak testvére lett. — E nép, melynek sorsa a magyar nemzet sorsával összeforrt, mely a honfoglalás első áldomásaiban osztozott, s ezredéves alkotmányunk

3) Jóleliet nine» eléggé beigazolva, váljon Vatha és társainak zendülése, az ősi hit azaz a pogány vallás visszaállítása érdekében történt, avagy az ősi hit alatt a gör. szertartás ér tendő e?

fenállása óta átélte úgy verőfényes napjait e honnak, mint a mily szívesen osztozott ha a sors zivatara dúlt bonunk határai fölött. — E nép, mely a haza alapköveit megrakni segített, ma midőn a népjogok közös alappal bírnak, s a jogegyenlőség a magyarral közös sorsnak védpajzsa alá helyezte, a polgárisodás áldásainak élvezése között, intelligens osztályának nevelésére kegyelmesen adományozott ezen intézetnek 100 éves fen- állását ünnepli. Azon nemzet mélyentisztelt uraim, melynek hűségében a szabadságbarezosok egyik főbb támaszt találtak a haza érdekeinek megvédésére. Tanúskodnak erről az okiratok, tanúskodnak a kiváltságlevelek, melyeket különösen a beregi oroszok nyertek vitézségük jutalmazására. Azon nemzet, m. t. uraim, melynek történetéből egy sötét vonást sem képes valaki előtüntetni, melynek láttára pirulnia kellene fiainak 1 — S ki mégis télni, vagy gyanakodni nem szégyenei, az e nép történelmi múltjáról mit sem tud; mert ha ismerné e szegény nép életét, ha ismerné muitját, — megismerné azon szellemi kapcsokat is, melyek — mióta a honalkotás első sánczait együtt megásták — nemzeti egységet létesítettek közötte s a magyar között. S azóta kísérte a magyart mint az árnyék; mint rendithetlen sziklavár állott hűsége annyi századon át, egészen 48-ig.

Talán 48-ban elhagyta a kárpátalji orosz nép a magyart? Talán a haza elkeseredett hangjai nem hatottak el e nép érző szivéhez? Oh! nem! mélyentisztelt uraim; — e történelmi múlt nem nyúlik messzire; — élő tanúink vannak s talán a mélyentisztelt vendégek között is találtatnak, kik a kárpátalji orosz nép önfeáll- dozö hűségéről tanúságot tehetnek. Megértette a kárpátalji orosz nép ekkor is a haza kiáltó szavát; s e vár udvarán húzott az úgy nevezett „verbung“ bandája, s növendékeink a haza védelmére lelkesedtek, oldották öveiket, hogy karddal cseréljék fel! S hányán hullottak el a csaták tüzében ? bányán élnek még most is közülök. mint elaggott honvéd vitézek? . —

Elő tanúink vannak e múltból kik kénytelenek be- val'ani, hogy midőn hazánk némely nemzetiségei elhagyták bajában a magyart, —- a kárpátalji orosz nép segítségére szolgált, szenvedett, vérzett, balt vele együtt. Midőn a vész üvöltött hazánk téréi fölött, s az égő üszkök nemzetünk feje fölött hullottak, midőn megtörtek a szivek s elszakadtak a lantok húrjai, s a szabadság megtört lombjain a leveretés hideg szellője virágokat nem fejthetett — együtt a magyarral hallgatag volt, mint a hantolt sir; — s az eltemetett szabadság sírját együtt öntözte a magyarral, s az örök hivség legszebb virága kélt ki könyeik zápora alatt.

Igen mélyentisztelt uraim, ha a haza érdeke vol tfenyegetve a kárpátalji g. sz. k. nép mindig készségesnek tanúsította magát annak vódelmezéséért síkra szállani. —

S mégis önkénytelenül, egy kérdés tolakodik elénk, hogy: mindezek daczára, miért nem emelkedett a k. alji orosz nép azon polezra, melyen politikai és erkölcsi sulylyal bírhatott volna?

M, t. uraim, e kérdés megoldást talál azon körülményben, mely a leigázott népek közsorsára borit- ni szokta jármát! — Megoldást talál azon fórtelemben, mely minden európai népnek chartáját bemocskolá. — Minden európai nép kardja hüvelyében hordozta a kisebb népfajoknak nevét, életét, kardja hüvelyében hordozta sorsát, mindenét. így történt, hogy a kárpátalji orosz nép II. Leopold királyig még népképviseleti országgyűlési joggal sem birt, s következésképen nem is volt ki bajai orvoslására szót emelt volna érette, mert a hányattatások más sorsot rendeltek számára. — Mégis mily csudaszerü, hogy e kis nép elhagyatva minden anyagi és szellemi támogatástól megtudta óvni erkölcseit, szokásait, megtudta tartani vallását, és nyelvét. Ezért mondja az éles eszü M. K. hogy e nép s egyháza mint a szabadság Vesta tüze lángolt az akkori idők zivatara között.

De hogy a k. alji g. sz. nép kath. sz. István koronájához alattvalói hűséggel viseltetett, azt fényes történeti igazságok bizonyítják. Az Árpádházi királyok különös előszeretettel viseltettek e nép és egyháza iránt számos jószágok, s zárdákkal ajándékozták meg, s oly annyira pártolták a g. szertartásnak egyházát, hogy a latin rítusnak még 1200 körül Imre király alattt is. csak egyetlen zárdája az egyedi4) volt, a latin szerzetesek pedig a gör. szertartásnak zárdáiban laktak. E zárdák azonban az idők folyamában elenyésztek.5). —

4) Sz. Egyed kolostorát Sz. László király alapította. Hal feküdt ezen apátság ? az kérdés. — Sokan az egri megyébe helyezik Sz. Egyed hegyére ; Pázmán azt Veszprémbe helyezi .

5) A gör. szertartásnak zárdái leginkább IV. Béla alatt, a tatárdulás idejében pusztultak el ; s a megszüntetett klastromok javaiból származott vallásalap gyarapításához, számos gör. szí k. zárda javai és birtokai járultak.