Ung, 1878. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-06 / 1. szám

milliók érdeké Yan izóban, ott okvetlenül el kell enyészni egyesek érdekeinek. Ez a természet parancsa.

E rövid, de elmulaszthatlan bevezetés után tárgyamra térek.

A vadászati törvények életbeléptetése előtt a vadászat üzletág volt a szó szoros értelmében; soknak ez volt kizárólag keresetforrása, igen soknak a kereset leggazdagabb forrása. Axióma, bogy mikor az egyeni existentia forog kérdésben, akkor legnagyobb mértékben lép elő az önzés, — s akkor melléktekintet niDcs, természetes tehát, hogy oly vadász, kinek a vadászat kenyérkeresetét képezte, elejtette a vadat azon hónapokban is, melyekben szaporodnak. Annyira elharapódzott a vadászat mestersége — precis kifejezést haználva — a vad pusztitás, hogy már- már attól lehetett tartani, hogy a vadászat némely kedvenc tárgyát különösen a nyulat, csak termésaet- razjban láthatjuk; ebből önkényt következik egy oly törvény alkotásának szüksége, mely korlátolja a vad- pusztítást, sőt a szaporodási hónapokban tökéletesen letiltsa.

Mikor a vadászat ennyire veszélyes mérvet öltött, csakugyan hatályba jöttek a vadásstörvéuyek §-ai, — melyeknek célja, mint tudva van, célszerű intézkedéseivel lehetőleg elbáritani azon akadályokat, melyek a szaporodást gátolják; továbbá az ország jövedelmének fokozása — és mely §§-ok a vadászat feletti legszigorúbb őrködést árulták el a vadászjegyek kibocsátásával, amenyiben jelenleg csak az vadász- hátik, — legalább jogosan, — ki saját nevére kiállított jegygyei rendelkezik.

Igen ám, csakhogy a §-ok, — a mostani minőséggel kiállított vadász jegyékkel nem érik el a célt annyira, mint amennyire azt elérni hivatva vannak.

Miért ?

Csekélységem bátorkodik a vadász jegyeket il- etö nézetét nyilvánosságra hozni.

Ugyanis a vadászjegyeken van egy kibúvó lyuk, mely kényelmesen elvezet a törvény szemei elöl. Ne tessék feledni, hogy ritka az oly család, melyben legalább is egy hu nem viselné az apa nevét. A jegyen a tulajdonosra vonatkozólag nincsen egyéb megemlítve, mint as illető neve és lakhelye.

Kérdezem: vájjon ily kedvező körölményben levő egyén a jótékonyság látszatával nem vadászha- tik-e? Kérdezem : vájjon nem játszathatik-e ki ily módon a törvény ?

A tapasztalás azt feleli rá: igen.

Számtalan erre a példa.

Hallani vélem az ellenvetést, hogy a jegy még nem elég a vadászat-szabadságra; hanem területet is kell szerezni, melyen a szabadalmat gyorsíthatjuk.

Készen vagyok a felelettel.

Kincs oly város, nincs oly község, melyben nó- hányan ne bírnának ingyen vadászterülettel — honoris causa. E néhány megveszi a vadászjegyet, — melylyel, tegyük fel, p. o. hogy csak minden 50 családban az apa nevét hordozó 1 ifjú vadászhatik, — persze méltatlanul — s ki merne kérdezni, hogy vadászik is, annóláül hogy eszébe jutna valakinek a cselfogás. Mint említettem, tegyük, fel, hogy csak minden 50 családban — értem csakis a vadászjegynek birtokában lévő csaladokat, nem pedig a családokat kivétel nélkül — mégis hány esik az egész országra ?

Bizony sok, nagyon sok 1

Menynyivel több pénz folyna be az ország kasszájába, ha ezek is jegyet vesznek. Ha pedig nem vennének, a vadak száma gyarapodnék. Első eset az országnak, — második eset a vadásztársaságnak haj- tana hasznot.

Mindkettőnek érdekében áll tehát a vadász jegyek aképeni módosítása, hogy a jegyeken, az illető tulajdonosnak neve és lakhelyén kívül, annak foglalkozása is megliatároztassék. Akkor mindenesetre eleje vétethetnék ily csalárdságoknak és a szaporodás egyik akadálya el lenne háritva, a ki a vadászatot élvezi, az fizesse meg azon élvezetet, melyet a , vadászat nyújt neki. Ezt kívánja az igazság, ezt kívánja, — követeli szegény hazánk zilált ál- . lapota 1 . . . .

Vajha e szócskák elhallatszanának azokhoz is, ] kiknek jogkörükbe tartozik azok érvényesítése. <

Az urhatnámság1. i

(Folytatás.)

„Ki van ez a ruha fizetve?“ kérdezte egy férj 1 •nejétől. „Még nincs“, — válaszolta az. „Akkor küldd 1 vissza rögtön, édesein, — viszonzá a férj — mert azt1

nem nézhetem el, hogy más ruházzon." Férje enge délye s beleegyezése nélkül egy nő sem lehet arr jogosítva, hogy hitelre, számlára öltözködjék. Ha az tenné, akkor más ruházza, mit méltán szégyenelhei Ez pedig minden önérzetes férfiút méltán kihozhs sodrából s nem lehetne csudálni, ha a férje jteljese elidegednék tőle. így szárnyra kelhet a legszebb jőve delem is, s • házas élet keserűség, elégedetlenség ki nos poklává változik, még ha kevéssel azelőtt föld mennyország lett volna is. Hátha még férj és n egyenlő lépést tartanak az oktalan fényűzésben!

Ha adósságba verjük magunkat, szabadságunl felett rögtön más rendelkezik: a szegény zaklatot adós kénytelen lesütni szemeit hitelezője előtt. A szó kottnál erősebb kopogtatás szivét félelemmel dobbantji meg, hátha a leválhordó épen akkor hozhatja a rét tegett ovatolást vagy adóssága fölmondása felől értesi tik. Nem képes fizetni, hitvány mentségekkel takaró zik vagy fűhöz-fához kapkod. Aztán hazugsághoz kénytelen folyamodni ; csakhogy a fizetési határnapot huzzí halaszsza. Az adósság hátán a hazugság lovagol.

Igazán őrültség holmi nélkülözhető tárgyakén adósságba verni magát az embernek. Finomabb árucikkeket vásárolunk, semhogy kibirnók. Hiszen az í becsületes kereskedő egy évig is elvár. Ez a kereskedő tőre, mely sokakat megejt. Nem futja ki saját jövedelmünk, mások keresetére szorulunk. A rómaiali ellenségükül tekinték rabszolgáikat; ezt mondhatnod a mai kereskedők nagy részéről is. — Hitelt nyitván csaknem kényszereik a nőket arra, hogy finom sző veteket vásároljanak össze s igy csalják azokat lépre Kiszámított ravaszsággal csalogatják a szegény nőkéi az adósság örvényéhez s aztán jó idő múlva küldik nyakukra a terjedelmes számlát; természetes, hogy kamat fejében jóval magasabb árt számítanak be, s a vevők kifizetik néha a kétszeres árt is, mert hiszen egy év múlva még a vételár sem juthat eszökbe.

Számos emberen lenne segitve, hu törvény szentesítené egy kitűnő nemzetgazda emez indítványát: „Óhajtandó lenne, ha a törvényben megállapított határnapon túl be nem hajlott üzleti követelések elvesztenék érvényöket. Ez esetben csakis ösmerős üzletben s ekkor is kevésre felrúgó összegig lehetne hitelben vásárolni. Az áru értéke mindjárt kész-értékre szállana alá. Ekkor a roszfizető adósok miatt, — kik nagy szerencse, ha későre is le tudják faragni tartozásaikat, — nem lennének megróva a készfizető vevők, hogy a kereskedők rajtok vasalják be amott szenvedett veszteségeiket. Az üzletemberek is sok ezerek boldogságát szétromboló gondtól szabadulnának meg.*

Magasztos emberösmeret nyilatkozik az úri ima ezen igéiben: „ne vigy minket a kisértetbe.“ A kisértésnek sem férd sem nő nem állhat ellent, mikor mar az kisértetté vált. A védelmet kívülről kell intézni. A nő, ki már ott áll, ha vájjon ne vegye-e föl az adósságot, mely önként Kínálkozik, hoiott valami belső szózat visszatartóztatni akarná, — mégis elvan veszve. A segéd, ki könyökig dúskál főnöke pénztárában, elébb- ítóbb lépre kerül. Belekerül a iépbe, miaelyt túltette nagát mindazon korlátokon, melyek eddig a pénztár- ioz való közeledését gátolták. Az élet jelentéktelen Lényeivel egybelont szoaások alKotják erkölcsi magavi- jeletük lényeges részét. Ne szoktassuk magunkat a rosz- ra, sőt még az alkalmat is kerüljük: akkor megvagyunk mentve. —

Adósságcsinálás a becstelenség egyik főforrása. Az aztán nem jő itt kérdés alá: yajjon a kölcsönt kár- yaadósság vagy bolti számla tisztázására vettük-e föl ? lói nevelt, képzett s tisztességes jövedelemmel rendel- rező egyének jutottak már tönkre a nagyralátás, fenn íéjázás, fogadás vállalkozás s kártyajáték által; többeket pedig egyenesen a rósz társaság rontott meg.

Hány jó családból származott ifjú sülyed igy alá í bűn örvényébe. A kávéházakban nyilt hitele van; az idósság nyakára nő; otthonról nem győzik költséggel, jzsorásokhoz kénytelen folyamodni s midőn már érzi izok karmainak szorongatását, váltót hamisit. — A társadalom legelső osztályaiból is, különösen mostanában, terülnek ki ily szerencsétlenek. Grófok, bárók, kiknek lseik kiváló érdemet szereztek maguknak, szégyenle- ;es arccal ülnek a vádlottak padján. Nem régiben is ;gy kitűnő képzettségű tanár, az áilamképezde igazgatja, aztán meg egy egyetemi*tanársegéd mint váltó - íamisitók szenyezték be nevüket. Melléjök szegődve áthatunk főrangú tisztviselőket, kik mindannyian pénz- ikkasztás bűnében marasztalvák el. S mindenik élet- örténetének legutóbbi szomorú fejezetén ez a homokirat áll: „Urhatnámság.* A feszités, az előítélet, rang- :órság szédítette el őket, beledőltek az uzsorások 'lébe s ekkor veszve voltak.

Tudunk esetet, midőn a váltóhamisitó, ki azelőtt ?azán szép hivatalban volt, s nevét osztatlan tisztelet örnyezte, szerencsésen eltndott illanni s egy rokonáéi segédkedett. Ottan véletlenségből kezeirásáról is.mertek rá, elfogták s úgy nyerte el érdemlett

tését. Másik álnév alatt külföldön tartózkodott, álnév alatt is fölismertetvén, kiadatott s a tisztei vü férfiú börtönbe került. Egy másik százezer fon örökölt nejéről, két évig úri módon élt, egy kiss városunkban palotát építtetett, s két év múlva oda tott, hogy ötven forintnyi adósságot tagadott el s inasa könyörült meg rajta. Minden kótyavetyére került, ő pedig kevés hiján a börtönbe.

Egy vasúti főrangú tisztviselő, hogy a fényes látszatot megőrizze, adósságokat csinált, s mig az adósság kifutotta, mocsoktalanul mutogathatta becsületét, erkölcsi szilárd jellemét. De hitele is fogyott, tolvajokkal szövetkezett. Pénztára kulcsát eltulajdonítván, valami ügyes tolvajnak adta át. A pénztárt másnap kirabolva találták. Nem sok idő múlva a tolvaj burokra került s ekkor sült ki, hogy cimborája a tisztviselő volt. —

Szerzőnk meghatókig rajzolja, hogy mily csekélység elegendő arra, hogy az ifjú a bűn rabjává sülyedjeu. Ismertem egy kitűnő tengerésztiszt fiát. Apja korán elhalván, öz* vegyjanyja előkelő pártfogók utján hivatalt szerzett szép reményekre jogosító fiának a kormánynál. A jó fiú havi dijját hűségesen átszolgáltatta anyjának, büszke volt arra, hogy segítheti a szerencsétlen özvegyet. Volt még e nőnek két kis leánya. Csekély nyugdijából s fia fizetéséből tisztességesen ki tudtak jönni. Egyszer azonban az ifjú túlságosan kezdett öltözködni. Nem bírta fölfogni, hogy a tiszta lélek többet ér a íölcicomázott külsőnél. Szivéből örült ugyan, hogy anyján s testvérein segíthet, de azt meg szégyenlette, miszerint viseltebb ruhában járjon, mint hivatalnok társai. Nem gondolta meg, hogy olybá kellene néznie viseltes ruháját, mint azon katonáét, ki épen a szolgálatbál jön meg; a viseltességet nem gondatlanság, de a szükség eredményezte; külsőleg tiszta ruhában nem teljesítette volna híven kötelességét ?Szegény ilju előtt ez a gon ■ dolat meg se villant. Resteite hogy tiszta kabátjának könyöke egy kissé kopott. Társainak uj, csinos ruhája vérig sértette.... de újat nem vehetett magának. Leijének egy őrzetlen pillanatában valami úri szabónál egy egész öltő ruhát rendelt meg hitelbe. De a hitel sem tart öröké; az iparos több Ízben sürgette követelése tisztázására. Hogy hitelezőjét lerázhassa nyakáról, egy százforintos bankjegyet tartalmazó levelet idege- nitett el. Szabóját kifizette, de a levél tulajdonosa jó eleve följegyezte bankjegye^számát. A nyom egészen a szabóig s onnan a szerencsétlen ifjúig biztosan vezetett. Elfogták s szép öltönyét fegyencruhával kelle fölcse- réluie. Mennyivel okosabban cselekszik, ha becsülettel megkopott kabátját hordozza tovább is! És ez a példa nem első, nem is utolsó, Sok könnyelmű ifjú s nő áldozza föl épen igy, divatos ruhákért becsületét. — Mikor Napier Károly Indiákról haza tért, a hadsereghez intézett kiáltványban megrójja azokat a tiszteket, kik a megtérítésre való kilátás nélkül adósságba verték magukat. A tábornagyhoz számtalan panasz érkezett, hogy tisztjei vonakodnak kielégíteni hitelezőiket s úgy tapasztalta, miszerint e miatt több becsületes és iparkodó kereskedő üzlete veszélyeztetve lett. Ezt a harapózó bűnt szigorúan megrótta, kijelentvén, hogy ez sehogy sem fér össze a katonai becsülettel s a kik abban leledzenek, a társadalom megmételyező csalókkal sorozhatok egy osztályba. Tartsák azért szem előtt kötelezettségeiket, őrizkedjenek a bő költekezéstől, s legyenek takarékosak, mert az, ki fizetetlen bort vagy sört iszik, hitelbe vett lovon lovagol, nem valódi térti, de aljas csaló.

Az ifjúság általában mindenütt hajlandó a gondtalan, könnyelmű életre, bő költekezésre. Hamar megkedvelik a kicsapongást, minek árát először szegény szülőik fizetik meg a aztán később önmaguk bánják meg. így volt ez régebben, igy van ezmaiglan is. De találkoztak s találkoznak mindig egyes kiváló jelességek az ifjak közül is, kik az elkorcsosodás ellen hatalmasan fölemelik szavukat. A harmincas években igy alakult „az országgyűlési ifjak egylete.“ Yédiratukból igazán méltó feljegyeznünk intő figyelmeztetés gyanánt a következő pontokat: „A magyar ifjúság nagy része nevelési jő rendszerük hiánya mia.t és a sok rósz alkalom s még rosszabb alkalom látása által, már a szülők s iskola körében megszokják a betyársággal párosult tiYornyázást s korhelykedéseket. Ilyen sokaknál már szenvedéllyé vált sajátságokkal, midőn Pestre, vagy országgyűlés alkalmával Pozsonyba fölkerülnek urátusoknak, az elkezdett életmódot már rendszeresebben s némi szokás ajándékozta szabadsággal űzik. Sem szokván meg az ÖDkénytes munkásságot: a hivatalos foglalatosságból fennmaradt sok üres időn meg- epett unalom közt, még más nemtelen éldeletek tömkelegébe is csábul a betyárságban büszkélkedő magyar fju. Ivások, kártyázás, fajtalanság s némely lélekrázó ellemtelen tettek oly csúnya bélyeget nyomának a magyar ifjúságra ... hoss^ hazafiak látva, mikép neve- ődnek vétekbe sülye^^^utóbb atyák, urak, törvény-