Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) április-június • 73-144. szám

1938-04-17 / 86. szám

Ara 6 fillér I KÖZLÖNY Békéscsaba, 1938 április 17. vasárnap 65. évfolyam 86. szám HÚSVÉTI CIKK, 1938-BAN... Ha ezen elkülönző vágy alatt a Botschafter azt érti, hogy a magyar nemzet mindig hűen ragaszkodott saját alkotmányos önállásához, s mindig határozott ellenszenvvel viseltetett a hatalomnak, s még inkább a hatalom némely kezelőjének azon törekvései ellen, melyek Magyarország alkotmányának mellőzésére. sőt megsemmisítésére, s némileg az ország beolvasztására voltak irányozva, nincs okunk ellenmondani a Botschafter idézett sorainak ; mert azon hü ragaszkodás 8 a beolvasztás elleni határozott ellenszenv csakugyan nemzedékről nemzedékre szállt a magyarnál, s ma épp oly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt, s ha a mindenható kegyelme tőlünk el nem fordul, élni fog még századok múlva is. Deák Ferenc: Húsvéti cikk. Milyen könnyű dolga volt Deák Ferencnek, amikor 71 esztendővel ezelőtt megirta hires „Húsvéti cikkét", amelynek cimét, szerénytelenül, elkölcsönöztük. Neki csak az ellenfelekként szembenálló népet és királyát kellett egymással megértetnie. Mily csekély feladat ez ahhoz mérten, amelyre a mai „haza bölcsének" kellene vállalkoznia, ha a magyar sors megajándékozná ilyennel szerencsétlen korunkat. És, ki tudja, volna-e foganatja bölcs szavának? Nyilván nem! Korunk nem hajlamos arra, hogy megértsen bölcs beszédeket. De antul löbb hajlandósággal rendelkezik ahhoz, hogy az „áruló", a „bérenc" szégyenbélyegét süsse azoknak a bátor férfiaknak a homlokára, akikben van erkölcsi erő ahhoz, hogy egy magából kivetkőzött kor archaiszlikusan brutális rohamával szembeszegezzék a jog, az ész, a humánum szavát. De korunk nem hallgat a bölcs szavakra. Hiszen, ha hallgatni akerna, meghallgathatná a legbölcsebb bölcsnek, Deák Ferencnek a mult messzeségéből is idehalló szavát. A mottó, melyet Írásából e cikk előtt idézünk, magyarul beszél és érthetően. Csak éppen, mintha a mindenható kegyelme fordulna el a magyar nemzet fiainak egy része felől. Csábit az összehasonlilás. Amit Deák 1867-ben müvei, az Kossuth szemében a legfőbb rossz volt. Nem is titkolta. A Deákhoz 1867. május 30-án irt nyilt levélben kimondja, hogy Deák a nemzetet „halálba sodorja". S mégsem jut eszébe Kossuthnak, hogy Dsákra „árulót", „németbérencet" kiáltson, jóhiszeműségét, hazaszeretetét kétségbevonja. Igaz, meg se lehette volne. Még az a szent rajongás, amellyel minden igaz magyar tekintett fel a nemzet hősére, sem gátolta volna a közvéleményt, hogy kiábránduljon bálványából, ha mocskolni merésiel'e volna ellenfelét, csak azért, mert az más véleményen van, mint ő. Es a minden ellenvéleményt „áruló" nak, „zsidóbérenc"-nek lemocskoló, eget földet betöltő terrorhang a magyar uszítók legfőbb fegyvere. Ettől az uszítástól hangos a magyar politika küzdőtere mér második esztendeje. Ez a mosdatlan hang üvölt az illegális röpiratok szennyéradalából és e mesterségesen ezerszeresére felerősített hang terrorja okozza, hogy a magyarországi zsidókérdés és az annak „rendezése" tárgyában a parlament elé kerülő törvényjavaslat eddigi hírlapi méltatásának hangja — eltekintve néhány nagyon kevésszámú kiállástól — bátortalan és szürke volt. Igaz, ha az erkölcsi integritásukat, jogés igazságérzetüket és főképp szociális felelősségérzetüket megőrzött férfiak nyilt kiállásának elmaradása az arra érdemes magyar zsidóság védelmére sajnálatos is, de érthető. Az a hang, amellyel itt vitába kellene szállni, még a legedzettebbeket is elriasztja a szólói. Nem beszélünk a névtelenül megjelenő röplapok tömegéről. Nem is visz rá a tollúnk, hogy citáljunk belőlük. Mulatóba csak gróf Károlyi Imrének a napokban megjelent füzeléből idézünk. Azt talán mondani is felesleges, hogy a nemes gróf a saját szájaize szerint formálja őt a statisztikát. A röpirattal egyazon napon került nyilvánosságra a zsidótörvény indokoláséhoz felhasznált statisztika. Ennek adataival összehasonlítva a volt bankelnök érdligeti gróf által közöli számokat, kitűnt, hogy a zsidók arányszámát az> ügyvédeknél 56 százalékra (recte 49 százalék) a mérnököknél 36 százalékra (30 százalék), a gyárosoknál 80 százalékra (50.9 százalék), a lapszerkesztőknél és újságíróknál 73 százalékra (31.7 százalék) teszi, hogy a kép szebbet mutasson. Fel sem tűnne, annyira hozzászokott az ember. De az mégis gondolkozásra kell késztessen, hogy Magyarorszóg egyik főura ostobának és elavultnak írhasson egy magyar törvényt, amely a zsidóságot felekezetnek minősiti. De, hogy a feudális kiskirálykodást visszasővárgó grófot milyen történelem- és társadalom-szemlélet füti, azt mulatják azok a mondatai, amelyekkel a sajtószabadságot humbugnak és falládának minősili, a magyar köztisztviselők némelyikéről pedig azt írja, hogy tunya, mafla és korrumpálható. Igy a gróf ur. Noblesse obiige l Elképzelheti az is, akinek még nem volt szerencséje hozzá, milyen hangot használ, aki még csak nem is gróf. * Mégis, voltak a nemzsidők között — igaz, hogy sokkal kevesebben, mint ahogy hitlük volna —, akik semmitől vissza nem riadva, rámutallak arra, hogy „zsidókérdés" csak azért van, mert akarják, hogy legyen. .Voltak, akik világosan megmagyarázták, hogy a sokrétű, egyes csoportjaiban ellentétes érdekű zsidóságot egy kalap alá fogni nem lehet. Voltak, akik hallgattak lelkiismeretükre és nem átallották kimondani (legutóbb a felsőház ülésén is), hogy a hárommillió nincstelen magyarnak nem lesz belevő falatja, száraz k enyere mellé nem kerül szalonnája attól, hogy ugy hozzávetőleg huszonkétezer, aránylag kisjövedelmű, zsidó alkalmazott szójából kiveszik a falatot. Sőt, akadtak olyen elszánt és elvelemült destruktivok is, akik leírták, hogy az egypengős napszám és huszfilléres órabér változatlanul egy pengő és változatlanul husz fillér, de egyben változatlanul kevés less a megélhetéshez akkor is, ha zsidó helyett keresztény, vagy akár szézszázalékig árja földesúr vagy vezérigazgató rendelkezésére fizetik ki a dolgozó magyarnak. Meri erről van sző, — a nagy helycseréről. Belátjuk és megértjük. Annak, aki elfoglalja egy-egy elbocsátott zsidó alkalmazott helyét, megoldódik a maga életproblémája, egyidőre. Jussa is van hozzá. Eietrehozták, van két keze, amelyekkel dolgozni akar és éhes gyomra, amelyet le kell csillapítani. Ha igy jut a falat kenyérhez, hát igy jut. Kenyér kell 1 De ennek a „rendezés"-nek, ennek a „megoldásinak nem lehet igazságból, jogból, arányosításból díszes és tetszetős háttért megkonstruálni. Soha mi szót nem emeltünk valaki érdekében csak azért, mert zsidó. És nem tette ezt meg egyetlen olyan zsidó sem, aki egyformőn volt zsidó, magyar és tisztességes. De egész erkölcsi világunk és vele együtt sok százezer keresztényé, alapjaiban rendül meg, amikor azt kell látnunk, hogy megalázó megkülönböztetésben van réssé a legtisztességesebb magyarnak is csak ezért, mert — zsidó 1 Az erőnek az a tulajdonsága, hogy a legkisebb ellentállás irányában hat és, hogy szereli a „gazdasógos" megoldósokat. A korszellem — már olt tudniillik, ahol ez a korszellem el tudott hatalmasodni — most a zsidóság jogfosztásában, másod és harmadrendű állampolgárokká való lealacsonyitásában találta meg azt az irányt, amely „gazdaságosának látszik. Látszik, hangsúlyozzuk, mert a jövő be fogja igazolni, hogy azoknak volt igazuk, akik nem sodortatták el magukat az emberietlen kor minden emberségből kivetkőzött áradatától. A zsidótörvény végrehojlása kenyértelenné és ezzel földönfutóvő is tesz majd néhányszor tízezer zsidót. Gazdagot is, szegényt is, kizsákmányoló!, meg görnyedve dolgozói is. Talpig becsületes embereket épp ugy, mint sajnálatra érdemetlen, becstelen, hamis embereket. Mert a törvény nem nézi — nem is nézheti —, hogy ki az igaz éc ki a hamis ember. A törvény csak azt nézi, hogy zsidó-e vagy sem. Vannak balgók, akik szent meggyőződéssel vallják, hogy as embert az embertől csak az erkölcsi magatartása különbözteti meg, más semmi. Ezek a balgák azt is hiszik és csak e hitük az, ami megmentheti még emberségüket, hogy az igazság fölött tartósan sohasem lehet úrrá az erő. S ha az élet során néha — vagy gyakran — tán ugy is látják, hogy az erő erőtvesz az igazságon, szent hittel hirdetik, hogy a végső győzelem csak a mindenek felett álló igazsságé lehet.