Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám
1937-07-07 / 151. szám
4 BCKKSWCavEI ROZLONY 1937 julius 7 NYITOTT TETŐ ! Julius 7-án, szerda fél 7, fél 9 Fél 7 órai előadás zóna 1 Csak 1 napig I Repríz 1 £n voltam! Bulla Elma, Törzs, Csortos, Kiss, Uray, Vaszari Piri Úszás örömei — Varsó bsptzig Szolnok. Gajzágó István dr. Szolnok véros főügyésze, megjelent Lévay Gyula dr. polgármester hivatalában és bejelentette tisztségétől való lemondását. Nagykanizsa. Vése községben az egyik malomban dolgozott Csák István gépész. Eddig felderíthetetlen okból felrobbant a szivógázmotor és halálra sebezte a gépészt. Szeged. Rainer Ferenc volt ipartestületi elnököt 13 szavazattöbbséggel ismét elnökké választották. Nyíregyháza. Szabé László csavargó egy cselédlánytól kicsalt öt darab egy pengőst és lenyelte. A bíróság egyhónapi fogházra ítélte Szabót. Budapest. A tábla elrendelte Lublóváry György volt muzeumi őr elmeállapotának törvényszéki szakértőkkel való megvizsgálását. — Tegnap délutár. meghalt Bókay János egyetemi tanár, a híres gyermekgyógyász. — Egy bejárata van az erzsébethelyi szabadfürdőnek. Az erzsébethelyi szabadfürdőt csak a Wagner-ucca felől lehet megközelíteni. A fürdőnél két őr vigyáz a rendre, akiket elsősegélynyújtásra is kioktatnak. fa 5t világrész Dublin. Tegnap reggelig 130 mandátum sorsa dőlt el az ir választásokon. Ezek közül De Valera pártja 67 mandátumot, Cosqrove 44, a munkáspárt 11 és a függetlenpárt 8 mandátumot szerzett. Bécs. Bosch Zsigmond bankárt az inflációs idők hires pénzemberét csalással vádolja az ügyészség. Koppenhága. Holstebro városában egy sörgyár kocsija fölborult és mintegy 3000 üveg sör az úttestre folyt. A szétfolyt sörtől néhány kóbor kutya és macska alaposan berúgott. Moszkva. Dimitrov, a kommunistapárt főtitkára ellen merényletet készítettek elő. A merénylőt állítólag egy Parlov nevü bolgár fiatalember személyében elfogták. — Dolgozott a kasza. Varga András 14 éves békéscsabai gazdasőgi cseléd egy kocsiról leerett, szerencsétlenségére a kocsi mellett egy kasza volt, amely a lábőn súlyosan megsebesítette a béresgyereket. A kórházba vitték. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba. Ferenc József-tér 20. Telefon: 176. Előfizetési ára : 1 hóra 1.50, */, éviri 4 50 F. Vidékre postán küldve 1 hóra 1.80, V* évrs 5.40 P. — A vér felfrissítése céljából — kiváltkép olyan egyénnek, akinek bélürülése elégtelen s ezért emésztése meg van zavarva és éjjel nem tud aludni — ajánlatos néhány napon ét korán reggel egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet inni. Terménytőzsde Chicago Nyitás Közép Zárlat Buza: n <• \27.\8 124.78 125.78 127 58 124.—123.38 126.-125 78 128.14—128.— Tengeri: i) 125.— 111.— 124.34 81.18 125.34 113.: 4 83.58 Zab : ff ff 39.— 40.34 44.18 39.18 40.58 44.-. 39.34 41.18 Rozs: p* n —.— 90.12 90.12 92.18 92.— 91.— 9338 Winnipeg:146.— 147.— 147.— 138.- 139.34 139.73 134.- 136.12 136.— Rotlerdams 820.- 822.12 822.12 822.12 Budapest Határidős. Irányzat lanyha, forgalom élénk. Készárupiac. Irányzat lanyha, forgalom élénk. Ferencvárosi árak: nehéz —.— közép 96.—98.—, silány 86.-90.— Valnták: Cseh korona 11.05-11.95. dinár 7.50—7.95, francia franc 12.70—13.40, , leu 2.85—3.—, lira 17.40—17.90, svájci franc 77.20—78.10, angol font 16.70—16.90, dollár 336. 341.-, hoil. frt. 185.80187.80. Devizák : Amszterdam 186.20— 187.80, London 16.755-16.905. SP0HT A debreceni Villanygyár csapatával játszik vasárnap a jubiláló CsAK Az utolsó pillanatban sikerült programot összehozni a kék-fehérek vezetőségének vasárnapra, a jubileumi ünnepségek egésszé tételére. A debreceni Villanygyár csapalát kötötték le, amely ezúttal első isben játszik városunkban. A DVSE nem ismeretlen együttes, hiszen ez évben megnyerte a keleti alszövetség bajnokságát és már-már diadalmaskodott a győri ETO felett is, de minimális gólaránnyal kiesett a további küzdelmekből. Játékosai tehát mind a mei népig tréningben vannak s ez reményt nyújt arra, hogy nem szürke és lapos nyári meccset fogunk látni, hanem méltót az ünnepi alkalomhoz. Előmérkőzést a CsAK öreg fiuk játszanak az Előre öreg fiukkal. Lassan lassan feledésbe ment szép emlékek sorozatai elevenednek meg másfél órára a nézőközönség előtt, emlékek, amelyekről nem tudnak eleget irni és beszélni azok. akik részesei voltak. Reméljük, hogy a közönség méltányolni fogja a jubileum jelentőségét és — nem törődve a nyárral — szép számban vonul ki vasárnap a CsAK sporttelepre, de reméljük azt is, hogy ezúttal a rendezés körül nem lesznek olyan hibák, mint legutóbb, pünkösdkor voltak s igy az ünnepi hangulatKerületi képviselő: KULCSÁR ÉS SCHWARTZ Kft ÉS SZABÓ PÉTER BÉKÉSCSABA ban zavartalanul élvezheti a mérkőzést a közönség. Egyébként a DVSC is válaszolt, de nyolcszáz pengőt kér, ugyanannyit, minta nemzeti ligás Elektromos, tehát a diósgyőrieket is el kellett ejteni. A CsUE vasárnap játssza első bajnoki meccsét az Árpád-fürdőben A déli kerületi vizipólóbajnok^ sőg a fiatel csabai uszóegyesület részére nehezen indul. Két mérkőzés mér juniusben elmaradt, mert akkor még a C»UE igazolásai nem voltak rendben. Vasárnap, julius 4-én Szentesen kellett volna játszani a SzUSE val sorsolás szerint, de a szentesiek nem küldtek értesítést a mérkőzés időpontjára vonatkozólag s mikor e tárgyban a CsUE vezetősége átirt a SzUSEhoz, azt a választ kapta, hogy — a szentetiek be sem neveztek. Ezek után vasárnap kerül sor az első bajnoki mérkőzésre, mégpedig Békéscsabán. Az ellenfél a Szentesi MÁV csapata lesz. A mérkőzést — tekintettel a CsAK jubileumára — délelőtt tíz órai kezdettel tartják meg az Árpádfürdőben. Reméljük, hogy a közönség nagy számban lesz ott a vízparton, hiszen bajnoki vizipólómeccs már nagyon régen nem volt Békéscsabán. üáöSÓ Julius 7, szerda 6.45 Torna. Utána: Hanglemezek. 7.20 Étrend, közlemények. 10.00 Hirek. 10.20 Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Honvédzenekar. 1.40 Tutsek Piroska és Závodszky Zoltán énekelnek. 3 Árfolyamhírek. 4.15 „A fizikai humoi". fFelolvasás.) 5 Rácz Aladár cimbalmozik. 5.30 „Móra Ferenc virágos költészete*. Moesz Gusztáv előadása. 6 Olaf Roots észt zongoraművész műsora. 6.25 „A tűzoltók otthonában." Beszélő Németh Károly. 7 Karácsonyi Margit magyar nótákat énekel, kiséri Vidék József és cigányzenekara. 8 Kinai versek ifj. Gaál Mózes fordításában. 9 Jazz-zene. 10.05 Waldbauer vonósnégyes. 11 Hirek francia és olasz nyelven. 11.10 Hanglemezek. 0.05 Hirek külföldi magyarok számára. Apróhirdetések Háromszebás lakás Zsíros-ucca 28. sz. alatt eladó. Fürdőszoba víztartály, egy köbméteres megvételre kerestetik. Ginsztler bőrüzlet. Fél kg Meinl kakaó P 1.40 Mignon cukorkaüzletben. Hirdetési dijak : milliméter soronként 5 911., vasárnap 7 fitt. Tartam engedménj Apróhirdetés 10 szóig 50 fillér, vasár > nep 70 fillér, vastagon szedeti sza" vak kétszeresen számitódnak. Notic soronként 1 pengő. NIAVAUT AUTOBUSZMENETREND Érvényes 1937 május 22 tői 1937 október 2-ig Békéscsaba—Gyula Q 825 1245 ind. Békéscsaba „Cj-ata'-szélló érk. 1055 1310 555 855 1310 érk. Gyula varosháza ind. 1020 1 240 530 Menetjegy: P 1.10 — Menettértijegy; P 1.90 — 0 VI. 27—IX. 8-;g vasárnaponként * Békéscsaba—Szarvas * 1320 ind. Békéscsaba „Csaba"-szélló érk. 810 1414 érk. Kondoros ind. 7'9 1455 érk. Szarv ®s ind. 635 Menetjegy: Kondorosra P 2.20, Szarvasra P 3 40 — Menettértijegy: Kondorosra P 3.80, Szarvasra P 5.50 — * Csak hétköznap közlekedik. Békéscsaba—Szeghalom—Püspökladány—Hajdúszoboszló—Debrecen x t — — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. — 18'0 2125 605 1320 i nd. Békéscsaba „Csaba"-sz. érk. 815 1805 2120 621 1336 é rk. Békés ind. 758 1749 2104 639 1 355 é rk. Mezőberény ind. 740 1731 2046 723 1440 érk. Szeghalom p. u. ind. 653 1 647 2002 753 1505 érk. Füzesgyarmat ind. 625 1617 1932 833 _ érk. Püspökladány Rákóczi ind. — 1537 1 852 915 — érk. Hajdúszoboszló ind. — 1453 1810 955 _ érk. Debrecen Arany Bika-sz. ind. — 1415 1730 Menetjegy: Békésre P 1.—, Mezőberénybe P 1.50, Szeghalomra P 3.20, Fgyarmatra P 3.80, Hszcboszlóra P 6.30, Debrecenbe P 7.50. — Menettértijegy: Békésre P—.—, Mezőberénybe P 2.50, Szeghalomra P 5.50, Fgyarmatra P 6.70, Hszoboszlóra P 11.—, Debrecenbe P 13. x Csak hétköznep, fcsak vasárnap és ünnepnap közlekedik. Békéscsaba—Szeghalom—Berettyóújfalu * — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. 18'0 605 i nd. Békéscsaba Csaba-sz. érk. 1805 723 érk. Szeghalo-n p. u. ind. 1647 857 érk. Berettyóújfalu p. u. ind. 1400 903 érk. Berettyóújfalu községh. ind. 1350 * Csak hétköznap közlekedik Békéscsaba—Gyula—Kétegy háza—Elek 1245 i nd. Békéscsaba „Csaba"-szálló érk. 1055 ,320 ind. Gyula városháza érk. 745 1355 érk. Kétegyháza p. u. ind. 710 1425 érk. Elek ind. 640 x x f Endrőd—Gyoma x 538 1743 2043 2143 ind. Gyoma p. u. érk. 532 622 2037 550 1755 2055 2155 érk. Endrőd ind. 520 610 2025 x Csak hétköznap, t csak vasárnap és ünnepnap közlekedik Felvilágosítások a MÁVAUT kirendeltségénél s Békéscsaba, II., Ferenc József-tér 2. s—s Telefon : 2—33. BÉKÉSMEflYEI KÖZLŰHY PÚUTCIKAI NAPílAP Feieiőas zerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY dr. Társszerkesztő: BEÜLLEK ENDRE dr. Kiadőiulejdonos 1 G&V3ER DEZSŐ A Corvina-nyomda yaciná;t