Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám

1937-07-08 / 152. szám

Békéscsaba, SSS7 julius 8. csütörtök 84. évfolyam 152. szám A németek hozzájárultak az angol kompromisszu­mos javaslathoz (A B. K. tudósítója jelenti.) A salamarcai spanyol nemzeti kormánynak Londonban folytatott pénzügyi tárgyalásai kedvező ered­ménnyel befejeződtek. A Daily Mail ugy tudja, hogy az angol kormány Sir Henry Chils­ton hendayei angol nagykövet ut­ján és Londonban is érintkezésbe lépett Frenco tábornok megbizot­taivel és azt a benyomást merí­tette, hogy Franco örömmel üdvö­zölné az önkéntesek elszállítá­sát. Franco tábornok jegyzéket in­tézett a hatalmakhoz s ebben hangsúlyozza, ha a külföldi hatal­mak nem akarják elismerni had­viselési jogukat, akkor nem kell azon sem. csodálkozniok, ha már holnep tekintetbe veszik külpoliti­kai és gazdasági kapcsolataik érde­kébén azoknak az államoknak a magatartását, amelyek velük szem­ben ellenségesnek bizonyultak. Diplomáciai körök értesülése szerint Anglia berlini nagykövete hosszú tanécikozást folytatott Neuraih külügyminiszterrel, akivel megismertette az angol kormány uj kompromiss2umo8 javaslatát. Neuraih külügyminiszter már meg is egyezett az angol kormánnyal a kompromisszumos elgondolás alapelveiben, emi a francia kor­mányköröket érlhelően idegesiti. iMégis beszámítható Torday (A B, K. tudósítója jelenti.) Nagy meglepetést keltett az a hir, hogy Minich Károly dr. és Németh Ödön dr. törvényszéki orvosszak­értők Torday Lászlót nem találták beszámilhatónak. Minich professzor most egy nyi­latkozatban kijelentette, hogy a tényállásnál félrevezették, Azt ál­lították előtte, hogy Torday csu­pán 3000 pengőt sikkasztott és ezt is ugy állították be, hogy egy­szer életében megtévedt. — Véleményünk csupén ez egy esetre vonatkozott. Ha csak sej­tettük volna, hogy visszamenőleg tiz esztendőre súlyos bűncselek­mény gyanújával van terhelve Torday, ugy másképpen fogalmai­tűk volna meg a bizonyítványt. Ki kell jelentenem, hogy Torday büntetőjogilag felelősségre vonha­tó. A debreceni vizsgálóbii'óság ve­zetője elrendelte Surgoth Jenő holttestének exhumélását és a deb­receni vizsgálóbíró jelenlétében ma vegy holnap megtörténik a holt­test kibontása. A debreceni bizott­ság magéval viszi Lárencz dr. fog­orvost, aki Surgoth Jenő fogéit ke­zelte és három hidat épített az ál­kapcsához, amiből föltétlen meg­állapítható a holttest azonossága. Ma van Palesztina válságos napja (A B. K. tudósítója jelenti.) Jeruzsálemben és az összes pa lesztinai városban a legnagyobb izgalommal várják a palesztinai bizottság jelentésének kihirdetését, melyet a mai napra jeleztek. A középületekben, mozikban, szín­házakban, kóthézakbsn hangsző­rókat állítottak fel, hogy mindenki hallhassa a bizottság jelentésének kihirdetését. Jeruzsálem főváros fe­lett katonai repülőgépek keringenek. Haifa kikötőbe aagol hajó futott be. A lakosság Aelmiszerkészle­teket rejteget, hogy ha zavargások törnének ki, ne maradjanak élel­miszer nélkül. A palesztinai bizottság jelenté­sét a kihirdetéssel egyidejűleg az angol alsóház elé terjesztik. A bi­zottságot azért küldte az angol kormány Palesztinéba, hogy ta­nulmányozza a palesztinai kérdést és hozzon véglegeB megoldást az ellentétek elsimítására. A bizott­ság megállapította, hogy az ellentétek az arabok és zsidók között áthidal­hatatlanok és azokat a népszövetségi man­dátum alapján elintézni nem le­het. A palesztinai bizottság java­solta, hogy Palesztinát három rész­re osszák, arab, zsidó és angol fennhatóság alá tartozó területekre. Jeruzsálem, Nazerát és Betlehem szent váro­sok felett Anglia őrködne. Az át­meneti forgalmat Egyiptom felé bonyolítják le és szerződések biz­tosítanák a terv keresztülvitelét. Amig a szétoszlás megtörténik, Anglia vállalja a kormányzás és béke fenntartását. A kisebbség jogait szerződésekkel biztosítanák. Az arab állam részére a ziidó ál­lam kétmillió fontot fizetne és az arabokat Anglia is támogatásban részesíti. A kiküldött bizottság még számos intézkedést hoz, szabá­lyozza a bevándorlást és megaka­dályozza a földek eladását. Leleplezték az orosházi kommunista szervezkedést, amelynek széiai Békéscsabára s a messze környékre is elnyúltak (A B. K. tudósítója jelenti.) Az orosházi csendőrség hónapok­kal ezelőtt bizalmasan értesült, hogy Orosházán és környékén terv­szerű kommunista szervezkedés folyik. Május 13-án a kommunis­ták Gyopároson, szabadtéren ké­szültek összejövetelre, ehol Sze menyei G. László magát hirlapirónak nevező egyén megbeszélésre, titkos helyre 23 hivét összehívta. A csen­dőrök rajtuk ülőitek és az innen szerzett adatok alapján most már nyíltan folyt tovább a nyomozás. Junius 5-én őrizetbe vették Re­ményéi G. László 32 éves mun­kanélkülit, akit az állami és társa­dalmi rend hatályosabb védelme­zéséről szóló törvény megsértésé­ért előzőleg két évi börtönre ítél­tek el és 1935 ben szabadult ki. Szabad lábra kerülése után Sze­menyei Budapesten ^Pintéi György ismerősével lépett érintkezésbe, akinek segítségével összeköttetést keresett a budapesti kommunista sejtekkel s innen sajtótermékeket és 200 pengő késepénzt vett fel, ezenkívül sok nyomtatványt ka­pott szervezkedés céljaira. A szer­vezkedés közben a nyomtatványo­kat szétosztotta, a 200 pengőt azonban saját céljaira használta fel. Szemenyei előadása szerint egész Orosháza nincstelenjei a kezé­ben voltak, igy tudta a központ bizalmát megnyerni. Arra vállal­kozott, hogy Orosháza környékén megszervezi a sejteket. Gádoroson Boros Jerjőre, Pába Istvánra, Dufea Jánosra és " Bartolák Andrásra, Kunszenlmiklóson Berta Mártonra és Dobay Józsefre bizta a helyi sejtek megszervezését. A helyi szervezőnek feladata volt, hogy beférkőzzenek a törvényes egye­sületekbe és alakulatokba és meg­kezdjék közöttük a szervezést. Hogy milyen halással volt Sze­menyei a beszervezett parasztokra, mutatja az, hogy a munkások ré­pakapáláson kivül külön 18 pen­gőt kerestek és azt Szemenyeinek adták át szervezés céljaira. Szemenyei 1936-ban érintkezést talált Kollárik Ede orosházi kocs­márossal és ezután összejövete­leiket a kocsmában tartották. Kom­munista szemináriumokat rende­zett és azokon Lenin tanításait hirdette és azt, hogy Magyaror­szágon is olyan berendezkedés lesz mint a szovjetben van. Kommunista propapan­da miatt — Szemenyei ügyével összefüggőleg — hárem csabai, három gédorosi lakost adtak át a szegedi ügyészség­nek. Tizenegy caabei és negyvenöt orosházi lakos ellen állami és tár­sadalmi rend felfergatására irá­nyuló cselekmények miatt az eljá­rás megindult. Eddig tart a hivatalos jelen'és. amelyet ebben az ügyben az oros­házi csendőrség mint nyomozó­központ adott ki. Közölhetjük ez­zel kapcsolatban, hogy az elmúlt hetekben budapesti detektívek nyo­moztak Békéscsabán. Kommunista gyanús üzelmek után kutatva több helyen házkutatást tartottak s részben más, a nemzethüségbe ütköző bűncselekmények vádjával is terhelten négy békéscsabai la­kost őrizetbe vettek, majd Sze­gedre vitték őket. Közülük egyet azóta szabadon bocséjtottak. Terjed a lázadás a szovjet távolkeleti hadseregében (A B. K. tudósítója jelenti.} A szovjet keleti hadseregében egyre nagyobb méreteket ölt a lázadás. Mandzsukuoi hirek szerint az el­múlt napokban a szovjethadsereg Iöbb8záz tisztjét tartoztatták le. Vladivosztokban a GPU val való összetűzés miatt 300 tengerész­tisztet tartóztattak le. Kiterjesztették jogosultságot (A B. K. tudósítója jelenti.) A békéscsabai városi adóhivatal hirdetményt bocsájtott ki, mely szerint a vámőrlési jogosultságot kiterjesztették. Ezek szerint liszt­adóváltságmentesen őrölhet, aki mezőgazdasági munkával foglal­kozik, aki családját a saját ter­mésből tarlja el — megfelelő meny­nyiséget —, az egyes gazdaságok­nál rendszeres ipari munkát vég­ző konvenciós iparosok, azok a mezőgazdasági munkások, akik rendszeres mezőgazdasági mun­kák mellett házi kenyérmag szük­ségletüket megveszik. India politikusai elfogadták az uj alkotmányt (A B. K. tudósítója jelenti.) Bombayben az indiai pártok köz­ponti bizottsága ülésén elhatároz­ták, hogy elfogadják az uj indiai alkotmányt és ré8ztveeznek a tartomőnyok kormányzásában. A határozat igen nagyjelentőségű és az Angliával való viszály végét jelenti, illetve annak jele, hogy Anglia érvénye­sítette akaratát.

Next

/
Thumbnails
Contents