Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám
1937-08-26 / 193. szám
222 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 augusztus 18 APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ Telefon g 239 . Augusztus 26—27—28, csütöitök—péntek—szombat Líbiai brigád Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárés ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor Az első előadás naponta zóna — Talált tárgy. A rendőrséghez láncot szolgáltatlak be mint talált tárgyat. Igasolt tulajdonosa átveheti a kapitányság 2. számú szobájában. fa őt wílágréw Bécs. Bécsi körökben ugy tudják, hogy Mussolini az ősz folyamén a római jegyzőkönyvek államainak fővárosaiba, vagyis Budapestre és Bécsbe is ellátogat. Berl in. Az orvosi továbbképzéssel foglalkozó berlini nemzetközi ériekezleten dr. Grósz Emil budapesti egyetemi tanár nagy tetszéssel fogadott előadásban részletesen ismertette a magyarországi orvosi továbbképzés kifejlődését és mai helyzetét. PAris. Georg Raynold volt szenáior 71 éves korában elhunyt. Magyarország őszinte jóbarátját veszítette el benne. — Ha le akar fogyni, igyék reggel, délben és este egy-egy harmad pohőr természetes „Ferenc József" keserüvizet, mindig félórőval az étkezés előti. Az orvosok ajánlják. — Ha tulsok gyomorsavától okvetlen meg akar szabadulni, ugy ne mulassza el reggelenként egynegyed, esetleg félpohőr természetes „Ferenc József" keserüvizet éhgyomorra inni. Az orvosok ajánlják. — AnyakSuyvi hirek. A) anyakönyvi kerületben. Születtek: Papp Jolánnak György, Seres Mihálynak Julianna, Takács Ferencnek Ilona, Knyihár Pálnak Mária, Kesjár Jánosnak Judit, Faerber Viktor dr-nak József, Orbán Mihálynak Mihály, Zsilák Mártonnak Zsófia Klóra, Hugyec Pálnak Ilona, Hugyec Jánosnak Mária, Maczák Györgynek Dorottya, Laurinyec Pálnak Iiona, Balog Péternek Erzsébet Magdolna, Bugyinszki Andrásnak Judit, Kelle Györgynek Zsófia Ilona Hanczár Imrének Ilona, Leszkó András nak Pál, Schwarcz Henriknek Pál. Né meth Ferencnek Ferenc, Szaszák János nak János, Hornyák Jánosnak János, Dobi Sándornak Zsófia, Zsuzsa Pálnak Mária, Fodor Imrének Zsófia Julianna. — Házasságot kötöttek: Varga József és Récz Ilona, Borbély Pál és Lipták Mária, Fábián Endre és Lukoviczki Ilona, Pollák Frigyes és Kolozsvári Mária, Sütő Béla és Papp Erzsébet, Liska József és Racskó Hona. — Elhaltak: Laurinyec Pal 34 éves, Szél Mihályné Pusztai Mária 36 éves, özv. Nyirő Gáborné Kosutény Margit 67 éves, Gécs Judit 30 éves, Knyihár Mária 1 nepos, Frisch Lázárné Deutsch Náni 79 éves, Dobróczki György 1 éves, Gécs Pál 56 éves, Babinszki János 25 éves, özv. Tuska Andrásné Griecs F. Dorottya 90 éves, Kolarovszki Ilona 3 hónepos, czv. Lengyel Józsefné Szász Julianna 57 éves, Vandlik János 20 éves, Sipiczki .áros 7 hónapos. MAVAUT lUTOeUSZRfEENETREND Érvényes 1937 május 22-től 1937 október 2-ig Békéscsaba—Gyula * 825 1245 ind. Békéscsaba „Oata"-száHó érk. 1055 1310 555 855 1310 é rk. Gyula városháza ind. 1020 1 240 530 Menetjegy: P 1.10 — Menettértijegy: P 1.90 — * IX. 8-ig vasárnaponként * Békéscsaba—Szarvas * 1320 ind. Békéscsaba „Csa'ba"-szál!ó érk. 8'° 1414 érk. Kondoros ind. 719 1455 érk. Szarvas ind. 635 Menetjegy: Kondorosra P 2.20, Szarvasra P 3.40 — Menettérlijegy: Kondorosra P 3.80, Szarvasra P 5.50 — * Csak hétköznap közlekedik. Békéscsaba—Szeghalom—Püspökladány—Hajdúszoboszló—Debrecen — 18io 815 1805 758 1749 ind. 740 1731 ind. 653 1 647 ind. 625 1617 — 1537 — 1453 — 1415 ind. ind. ind. ind. t 2125 2120 2104 2046 2002 1932 1852 1810 1730 — — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. 605 1320 i nd. Békéscsaba .Csaba"-sz. érk. 621 1336 érk. Békés 639 1355 é rk. Mezőberény 723 1 440 é rk. Szeghalom p. u. 753 1 505 érk. Füzesgyarmat 833 _ érk. Püspökladány Rákóczi 915 — érk. Hajdúszoboszló 955 — érk. Debrecen Arany Bika-sz. Menetjegy: Békésre P 1.—, Meíőberénybe P 1.50, Szeghalomra P 3 20. Fgyarmatra P 3.80, Hszoboszlóra P 6.30, Debrecenbe P 7.50. — Menettértijegy: Békésre P—.—, Mezőberénybe P 2.50. Szeghalomra P 5.50, Fgyarmatra P 6.70, Hszoboszlóra P 11.—, Debrecenbe P 13. x Csak hétköznap, fcsak vasárnap és ünnepnap közlekedik. Békésc« a ba—Szeghalom—Berettyóújfalu * — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. 1810 6C5 ind. Békéscsaba Csaba-sz. érk. 18 0 5 723 érk. Szeghalom p. u. ind. 16 4 7 857 érk. Berellyóujfalu p. u. ind. 14°0 9°3 érk. Berettyóújfalu községh. ir.d. 1350 * Csak hétköznap közlekedik Béli ésceaba—Gyula—KétegyhAsa—Elek 1245 ind. Békéscsaba „Csaba"-szálló érk. 1055 .320 i n<j. Gyula városháza érk, 745 1355 érk. Kétegyháza p. u. ind. 710 1425 érk. Élek ind. 640 x x Endrőd—Gyoma 1743 2043 ind. Gyoma p. u. érk. 622 1755 2055 é rk. Endrőd ind. 610 x Csak hétköznap közlekedik Felvilágosítások a MÁVAUT kirendeltségénél: Békéscsaba, II., Ferenc J6zsei-Ur 2. :—» Teleion s 2—33. T«r>9ifiéiiyi6zsd® Chicago Nyitás Közép Zárlat Buza: m m 105.38 107.18 109.18 105.12 107 38 110.— 105.12-58 107.14-38 109.12-58 Tengeri: 96.78 65.38 66.38 96.34 65.58 66.58 98.12 65.12 60.12 Zab : 28.78 29.29.— 30.38 28.12 28.34 30.18 Rozs: m —.— 77.38 75.58 76.12 79.12 77.68 78.18 Winnipeg: 121.14 122.- 122.18 117.34 118.58 119.— 119.12 120.38 120.38 Rotterdam; 745.— 742.12 745.— 742.12 Budapest Határidős. Irányzat egyenetlen, forgalom csendes. — Készérnpiac. Irányzat tarlóit, forgalom közepes Ferencvárosi Arak : nehéz 103.—104, közép 98-101, silány 88- 93. Vaintáb: Cseh korona 11.55—11.95. dinár 7.50—7.95, francia franc 12.35—13.05, leu 2.85—3.—, lira 17.40—17.90, svájci franc 77.50—78.40. angol font 16.85—17.05, dollár 337.30-341.30. holl. frt. 186.40188.40. Desíaák : Amszterdam 186.80— 188.40, London 16.875-177 025 SPOÜT Biróküldés Csabai I. osztály: Békéscsabán: BMÁV-MTE Hídvégi, CsAKBTK Rétfai. Gyulán: GyTE-B. Törekvés Lcwy J. Tótkomlóson: TTC-OTK Wiener K. Békésen: BTE—Textil Wertheim. Mezőtúron: MAFC-GyAC Mácsai. Csabai II. osziélv (északi cso port, békési élcsoport): Kondoroson: KTE—TSE Kiss J. Gyomán: GyTK—TAC László. Mezőberényben: M. Törekvés—GySC Boross J. Mezőtúron: MAFC II.-ETK dr. Magyar. Csabai II. osztály (déli csoport): Békéscsabán: CsAK II.—Kinizsi ifj. Magyar, B. MAV II.-Rokka FC elmered. Orosházán: OFC—ETC Nagy M. Kunágotán: KPLE—CsSK Benedek. Magyar sikerek a főiskolai világbajnoki versenyeken A főiskolai céllővőversenyeken a kisöblű puskával a magyar Monspart negyedik helyen végzett 384 körrel. A csapatversenyt Magyarország nyerte 1.154 ponttal Németország előtt. A pisztolyban a magyar Grirrm második, Gyergyai negyedik, Szilassy hatodik, Stadler hetedik, Moivai nyolcadik, Halasi tizedik helyen végzett. Csapatversenyben Magyarország itt is világbajnok 34 hibaponttal Franciaország 102 hibapontja előtt. A kisöblű puskával Szecsey nyolcadik 382 körrel. Labdarúgásban MagyarországBelgium 32 (1:1). Az ustómérkőzések eredménye a következő: 100 m gyorsúszás: 1. Csik 1:00 3 mp. 2. Nahache 1:02.2 mp. 200 m mell: 1. Csik 251.1 mp. 2. Schultze 2:51.5 mp, 3. Wfctgmann. A 400 m gyorsúszás előfutamai is igen jól sikerültek. Az első előfutamban első Gróf, a másodikban ugyencsak első Kuhinke, a harmadik előfutamban Pleplár második. Vizipolóban 9:1 (2:0) arányban győzött a magyar csepat Németország együttese ellen. A főiskolások párisi teniszbajnoki versenyein szerdán délután a Ferenczy— Dallos pár Kingsor— Goldmann pár ellen 4:6, 8:6, 6:3 6:1 arányban győzött RADIÓ Augusztus 26, csütörtök 6.45 Torna. Utána: Hanglemezek. 7.2C Étrendi közlemények. 10.00 Hirek. 10 20 felolvasás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 00 Deli harangszó. 12.05 A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekarának hangversenye. 13.40 Ney Tibor hegedül zongorakísérettel. 16.15 Felolvasás. 17.00 Felolvasás. 17.20 Bohrandt Lajos és Weidinger Ede szalonzenekarának műsora. 17.45 Elbeszélés. 18.15 A Berlini Állami Zeneművészeti Főiskola Énekkarának hangversenye. — 19.00 Felolvasás. 19.30 „Nagy emberek kedves nótái". A dalokat énekli Cselényi József, kiséri Magyari Imre cigányzenekara. 20.40 Hirek. 21.10 Hanglemezek. 22.00 IdSjárásjelentés. 22.05 A rádió szalonzenekarának hangversenye. 23.15 Jósé Heilig és zenekara játszik. Árverési hirdetménykivonat Timkó György és neje Szikora Zsuzsanna végrehajtatonak Zelenyánszki Jánosné Kovács Zsófia végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóaág végrehajtási érverést 1000 P lőkekövetelés és járuléka behajlása végett a békéscsabai kir. járásbíróság területén levő, Békéscsaba megyei városban fekvő s a békéscsabai 13640. sz. tkvi betétben A+I. sorsz. 12002/2. hrsz. alatt felvett s a végrehajtást szenvedő nevén álló ház és szöllő VI. ker. Ady Éndre ucca 37. sz. alatti beltelkes ingatlanra 2200 P kikiáltási ár mellett elrendelte. Az árverést 1937. évi szeptember hó 24. napján délelőtt 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Árpád-sor 4. sz. 9. ajtó) fogják megtartani. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalekét készpénzben, vagy az 1881: LX t.-c. 42§-ában meghatározott árfolyammal számitett óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX- t,c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ér százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLl. 25. §-) Békéscsaba, 1937 junius 8. Dr. Romváry sk. jbiró. Apróhirdetések Belterületen iskola céljára két szobát keresek. Cimet a kiadóba. Gyors- és gépiróiskola nyilik meg szeptember hóban Békéscsabán. Bővebbet a kiadóban. IgAs kocsi, kordé, hajtókocsi eladó Suhajdánéi, ör- ucca 10. sz. a. Szerkesztőség é* kindóhlvaía! áékéaceaba, Ferenc iózsel-iéf 20. Telefon: 176 í ;C fizetési ára : 1 hóra 1.50. 1 . évii 4 60 P. Vidékre postán küldve 1 bór. Í.30. '/. évr. 5.40 f KÉSHEGYEI K0ZLÖHY POLITIKAI NAPELAP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY dr. Társszsrkssztő: BRÜLLER ENDRE dr. klndótulaidona* > ttftU&ES UBZaO A Corvtna-nyoojdj n^cmó»e Hirdetési dijak : milliméter soronként 5 fill., vasárnap 7 fill. Tartam engedmény Apróhirdetés 10 szóig 50 fillér, vasár > nap 70 fillér, vastagon szedet! 3ws vak kétszeresen számitódnak. Notic soronként i pengő.