Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1936-12-08 / 281. szám

4 3£KESM£a\ El KÖZLÖNY 1956 december 8 18 kat. hold telekgerendási szántó eladó Felvilágosítást od: dr. Varga Géza ügyvéd — Fellebbezés a viriíistk név jtgyzeke eiitn. Vaaérntpi szir­munkban megemlékeztünk arról, hogy a virilisek névjegyzéke el­len fellebbezés érkezett be. Hír­adósunkat korrigálni kell, mert a fellebbezést Bóka Ivón nyug. tá­bornok és husz társa irta alá és Reisz Józsi f dr.-nak csak annyi a szerepe benne, hogy a beadványt ő készítette el. A fellebbezés egyébként két részre osztható. Részben azzal foglalkozik, hogy a törvény szerint csak az egyénre kivetett adó számit s a jogi sze­mélyek adója az egyén javéra nem tudható be, másrészt pedig a hózadóbeszémitós egyes módjai miatt tesz észrevételeket és ilt is változást sürget. A fellebbezés a kisgyűlés elé kerül. A környék Orosháza. A Szöllőbeli értézikut vi­zének elvezetésére előirányzott ötezer pen­gőből hat mükutat fúrnak. Gynia. Mult hét végén a kórházban árverést tartottak, azonban ez eladásra kerülő leskaságokon az árverelők ösz­•zeveszlek s az érverés félbeszakadt. — A fronthaicosok negy ünnepség kereté­ben avatták fel székházukat. — Megnyílt a MÁVAUT-váró­csarnok. A MÁVAUT vasárnap megnyitotta a r.apok óta készen álló es száradás miatt zárva lévő várócsarnokot. A közönség hétfőn már teljesen otthonosan mozgott az uj helyiségben s hajlandó volt elfelejteni tüstént, hogy milyen so­kéig kellett várni, mig idáig elju­tottunk. A napokban felszerelik a telefonállomást is, amelynek tu­lajdonosa a város less és a szer­ződés szerint a husz fillérekből nyolcai magának tart meg. GRAND HOTEL IMPERIÁL BUDAPEST VII., RAKÓCZI-UT 90. I perc a keleti pályaudvartól KitünS polgári szálló olcsó árakkal — Előfizetőknek ÍO", engedmény Rendkívül jutányos megál­lapodások rövidebb hosz­szabb tartózkodásra egész vagy részbeni ellátással — Talált tárgyak. A rendőrség­hez koserat szolgáltattak be, mint taláil tárgyat. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrkapitányság 2. számú srobájában. * Közbefépett a rendőr és első kér­dése az volt. hogy hol lakik? Edd*g a la­kások változtatásánál ügyelni kelleti arra, hegy vállóáramu — rédió — tulajdonos csak váltóéramu Ibkásba költözzön. Ma már a Philips uriverzális rádiónál nin­csenek ilyen gondok, mert az ugy váltó-, mint egvenáremu lakás jkban - kitűnően működik. — Serdülő fiuknek f-a férj ok­nak adjunk hetenként iegelább egyszi r reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ft rerc József" keserüvizet, mert gyomor, bél- és vértiszlitó hatásénak gyak­ran igen fontos eredményeket kö­szönhetünk. Az orvosok ajánlják. Magyar széntüzelésű, kétaknás Globus-kályhák leszállított áron kaphatók. Állandó raktár és egyedárusitás : NATTÁH ISTVÁN oki. gépészmérnök mérnöki irodája, Békéi cs»ba, Eötvöe-ucca 7. Terménytőzsde ChícagoBuza: 124.38,121.12,107.12; 124.78,121.18,107.58. Tengeri: 108.12, 102.18,-.; 108., 101.34 97.14. Zab: 46.34, 46.38, —.—;46.58,46.38,42.78. Rozs:-.-,—.-,89.12; - 95.12, 89.34 Winnipeg 113., 114.12,112.14 11^.78, 114.14,111.78 (ei&ö három izém a nyitóét, a másik három a köaépet jelenti). Rotterdam: 755.-, 762.12, 770.-, 775.-. Budapest Határidős. Irányzat tartott, for­galom csendes. Készarupiac. Irányzat gyengén tarlóit, forgalom mérsékelt. Ferencvárosi árak: prima 110— 111, közép 95-98, silány 84-90. Valuták : Cseh korona 10 75 ­11.95 dinér 7.80-7.95, francia franc 15.50-15.90, ieu 2 80-3.—, Ikű 16.90—17.90, sv&jci franc 76 60- 78.60, angol font 16.55— 16.75, ooitör 337.10-341.10, holl. fu. 181.90—185 90. Devi2ák: Amszterdam 183.60— 185.90. London 16.565-16.715. Botrányba fulladt a IWÁV utolsó mérkőzése Példítlarul unfair körülmények között akadslyojták meg vasárnap délután a MÁV syőzelmét Gyulán. Boirány vois mór máskor is, má­sutt is, de hogy kiprovokálói egy harmadik s teljesen érdaktelen kiub vérmesebbnél vérmesebb tag­jei legyenek, erre még nem volt példa. Taijes?n érdektelennek kell tartanunk a GyAC vezetőit, játé­koséi! és drukkereit, hiszen a MÁV-tól most is öt poní választja e r Kyu'ai kék-fehérekel, léhát itatásuk és provokációjuk légvá­rakon alapúit. Az ft-RÖ felidő befejeztével lört ki a botrány. Az öltözőjébe tartó Ldpn'cker birót valaki megrúgta, mire a játékvezető kijelentette, hogy a mérkőzést tovább nem hajlandó vezetni. Egyébkén' Leip­n<cker bírónak voíiek hibói, de egyik sem bizonyul! olyan sulyoi­nak. hogy a botrányt megérdemelte volna, arról nem is beszélve, mi szerint a jálékveze'ő lehet akár­milyen rossz, a közönségnek 8 já­tékosoknak nem szabed a tettle­gesség eszközéhez fokamcdnia. MÁV-GvTE 0:0, MAFC-MSISC 2:1 (21). Az ETC nem mant el Mezőberény be. Guillotine Jfck Corway, a Viva Villa vi­lághirű rendezője, hatalmas törté­nelmi filmeseményt alkotott, amely a francia forradalom lelkét és va­lójót mutatja meg és ugyanugy, mint a Viva Villa, a forradalmi kör­nyezetben bemutatja egyes embe­rek sorsét is. A legérdekesebb sor­sok egyike egy Sidney nevü ügy­védé volt, aki egyik francia arisz­tokrata hölpybe volt szerelmes és szerelmében a francia nő férje he­lyett lépett a vérpadra. Ronald Colman játssza ezt az erdekes szerepel, telve férfiassággal, őszin­leséggel, a legnagyobb szinérzek művészeiéhez méltó játéktudással teliive a nehéz szerepel. A nőt Elúabelh Allan játssza, akinek egyszerűsége, halk szava és áb­rándos szeme művészi kontrasztot alkot a háborgó forradalom ném­bereive). ÍZLÉSES MODERN OLCSÓ SZTRUHÁR szűcs BÉKÉSCSABA ANDRÁSSY-UT 7. SAKK 6 számú játszma Szicíliai védelem Játszolták Szegeden, 1934. aug. 5-én Bpest— Dél vél. csapatmérkőzésen V: Szabó Láez'ó (Budapest) S: Sebeslyen Béla (Dél vál., Makó) 1. e4 c5. 2. Hf3 Hc6. 3. Hc3 Hf6. 4, < 5?? (Akkor még mester jeiölt S^abó mester ugy látszik nem ismerte ellenfele szívósságát.) Hp4. 5. Vc2 Vc7. 6. Hb5 Vb8?!l (Bir a vezer rossz he yre került, de az anyagi előny kiegyensú­lyozza az állás nyomoltságát.) 7. d4 cxd4. 8. Ff4? f6l 9. Hd6t? exdl (Emberünk nem ijed meg es elfo­gadja az áldozatot.) 10. exf6t Hgc5. 11. He5 íxí6. 12. Vh5t Hd8. 13. He4 Fe7. 14. H,3 c?5. 15. Hf5? (Könnyili tölét jélékát Fd2 volt he­lyen való vilaqosnf k, káros a cse­rélés ) Hd3f! (£» a vezér kiszaba­dult, lecaeré^ e világos értékes fi­guráiét) 16. Fxd3 Vxf4. 17. 0-0 d6l 18 Hx?7 Hxf7. 19. Bfel V>5. 20. VI7 Hc6. 21. k3 Fö7. 22. b4 Kc7. 23. 14 Vt8. 24. Vxf6 B18. 25. Vf 6 Hxb4. 26. B 7 BÍ7. 27. Bael Hc6. 28. B72 F*4. 29. B 8 Vx>8. 30. Bx 8 Bx 8. (fia nőiét nagyon Telefoni 91. Telefon; 91. December 8 án, kedden 5—7—9-kor GUILLOTINE PONALD COLMAN Fox hiradó December 9—10, szerd'ín fél 5, fél 7, fél 9, csütörtökön fél 7, fél 9 órakor A szezon legjobb vígjátéka : Sztrájkol a szerelem EDDIE CANTOR Tengeri kabaré jói kesd dini, kü'önösen vilégos következő lépese teszi ezt tehető­vé.) 31. Fxh7?7 Bh8l 32 Vj.6 Bfxh7. 33. Vxi.4 Bxl-2 34. V f6 Kh6. 35. k4 Kc5. 36. g5 Bd2. 37. t4 Bh2. 38. Vf7 Bxc2. 39. Vxb7l B22. 40. Ve6 Bb2t- 41. Khl B^e2 világos föledta. Szabó a megnyitásban el­követett hibéját nem ludla helyre hozni, Sebestyén pedig állandóan, de különösen a vezér leadása után tervszerűen vezeite játszmáját. Elemezte: Liker Jéncs. December 8, kedd 9.30 Hirek. 10 Egyházi ének. 11.15 Gö­rögkatolikus istenlisztelet. 12.30 Az Ope­raház zenekara. 1,45 Rádiókrónika. 2 Hanglemezek. 3.15 Harsányi Gizi mesél. 3 45 Cigányzene. 5 Kaszlilia lelke. Rákó­czy Péter előadása. 5.30 Hanglemezek. Ö.30 Márai Sándor csevegése. 7 Szalon­zene. 8 30 Európa-hangverseny. 10.10 Ci­gányzene. 10.50 Honvéd zenekar. 005­Hirek. December 9, szerda 6 45 Torna. Utána: Hanglemezek. 7.20 Étrend. 10.00 Hiiek. 10.20 és 10-45 Felol­vasás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12.00 Déli harangszó az Egyetemi-temp­lomból. — Majd időjárásjelentés. 12.05 12.50 Vir'ner Lili zongorázik. 1.30 Sza­lonzene. 4.10 Asszonyok tanácsadója, 5 Szemere Bertalan. Riegler Imre dr. elő­adása. 5 30 C gányzene. 6 30 Műkincsek rejtekbea. Kampis Antal dr. előadása. 7 Mella Valdi énekei. 7.80 Vigjátékelőadáa a S'udíóban. 9.50 Zongora-hegedű szo­náta. 11.10 Angol tánclemezek. 0.05 Hirek. Apróhirdetések Nagyon szép dió hálószobák, modern konyheberendezések, kárpitozott bútorok a legjobb minőségben, fizetési kedvez­ménnyel kaphatók. László butoráruház. Gyóni G za-u. 4. VI. kerület Szöllő-ucca 55. számú ház eladd* Bútorozott szoba fürdőszoba haszná­lattal kiadó. Szent István-tér 9 Érdek­lődni a házfelügyelőnél, Dési ételkihordáshoz keresek fiatal fiút vagy leányt. Ferenc József-tér 20. Méz 1.20 P. Szent István-tér 5. II. em. Andrássy ut 43. számú házban üzlet­helyiség azonnal kiadó. Bővebbet a Bé­kés Csabai takarékpénztár egyesületnél. (Telefon: 1-18) ijieíit^íükuség és üíaíivijalvciíal : Békéscsaba, Ferenc JózíeMér 20. Teleion: 176. üiőfiseiési ára : 1 hóra Í.5Ü, %U évre 4 50 P. Videkre postán küldve 1 hóra t 1.80, évtn 5.40 P. i POLITIKAI &AFELÁP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY dr. Társszerkesztő: SRtÍLLER ENDRE dr. Kiadótulajdonosi 5&UBER ö2£SÍ> A COÍWÍ a y j.adfl ny >taá»s Hirdetési dijak . milliméter soronként 5 fill., vasárnap 7 fill. Tartam engedmény Apróhirdetés 10 szóig 40 fillér, vasár­nap 60 fillér, vastagon szedet sza­vak kétszeresen számitódnak. Notic soronként 1 pengő.

Next

/
Thumbnails
Contents