Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1936-12-10 / 282. szám
Teljes sikert hozott a polgármester matinéja (A B. K. tudósítója jelenti.) Kedden délelőtt ünnepélyes külsőségek között tartották meg a Vigadóban a szegény békéscsabai gyermekek nyareliatési költségeinek fedezésére szoigéiő polgármesteri matinét. A tizenegy órakor seregesen érkező vendégeket az előcsarnokban Jánossy Gyula polgármester fogadta. A nagy szómban megjelent közönség elhelyezkedése után a polgármesteri megnyitóval kezdődött a matiné. Közvetlen hangon ismertette Jánossy Gyula polgármester, hogy az a pénz, amely ezeken a matinékon befolyik, teljes egészében a gyermeknyaraltatásra megy, adrr.iniaztrációra egy fillért sem fordítanak. Békésc»aba a gyermeknyaraltatós terén mintaváros akar lenni, akárcsak Eger a szegényellátásban. A jelek azt mutatják, hogy ez a törekvés diadalt is fog aratni. A polgármester köszönetet mondott a szereplőknek, majd kezdetét velte a mindvégig gyonan pergő, változatos és élvezetes műsor. Faludi Sári. ki mér jó ismerőse a közönségnek, két kedves, megható költeményt szavalt el. Megállapítható, hogy amióla nem hallottuk, ismét fejlődött. Csabai László operaénekes számait nagy figyelemmel hallgatta végig a közönség. Fellépésével máris általános sikert és elisme rést aratott, de a hallgatóság caak akkor nyilvánította igazán tetszését, mikor műsor szerinti számait befejezte s tomboló taps után adott ráadást: egy óiiát a Rigolettóból. A fialal énekes hibátlanul tiszta hangja nagy reményekre jogosít. Osztozott sikerében zongorakisérője, Debreceny Miklósné is. Varga Géza dr. orvos vidám csevegése után Karácsonyi Margitot üdvözölte nagy tapssal a közönség. A népszerű énekesnő a magyar dalok nagymestere, annyi szívvel, lelkesedéssel, élvezettel énekel, hogy a siker még akkor sem maradna el, ha történetesen nem lenne hangja, pedig emiatt sem panaszkodhatik. Temperamentuma valósággal lázbahozta a közönséget a természetes, hogy egy ráadás nélkül ő sem „úszta meg". Az Erzsébethelyi Daloskör vegyeskara szolgáltatta az utolsó számot, zenekari kísérettel és sikerrel adták elő a Kék Duna-keringőt. Jó hatást váltott ki, hogy a rendezőség az összes szereplőket virággal üdvözölte. A közönség egy kellemes óra emlékével távozott a Vigadó nagyterméből. £ román vezérkar főnöke Lengyelországba érkezett (A B. K. tudósítója jelenti.) Varaóból jelentik, hogy Sawsonovici tábornok, a román vezérkar főnöke útban Varsó felé, Krakkóba érkezett. december 10, csütörtök 83, éwfolyam 282, szám Ma délelőtt nyilvánosságra jut Edward lemondása? Tiz év óta képviseli Bud János dr. Békéscsabát (A B. fi. tudósitója jelenti.) Feszült érdeklődéssel várta Békéscsaba közönsége tiz évvel ezelőtt ez országgyűlési képviselőválasztás nspját, 1926 december 10-ét. Az akkor erőteljesen fellendülő gazdasági élet idején egész Békétcsabát foglalkoztatták a választás kilátásai, rendkívül élénk propagandát fejtetlek ki a két jelölt párthívei s a város közönsége valósággal belevetette magát a küzdelembe. E'őrevetetle árnyékát Bud János dr. akkori pénzügyminiszter választási győzelme, aki kilátásait napról-napra erősilve, végül is hatalmas erányu többséget ért el. Nem érdektelen felelevenítenünk, hogy Bud János dr. 8285 szavazatot kapott, mig ellenfelére. Szeder Ferenc szociáldemokrata párti jelöltre 1399 szavazat jutott. A választást megelőző harcok ban Bud dr. hivei főleg jelöltjük politikamentes múltjára, sikeres pénzügyminiszteri murkéjéra. értékes tudományos képzettségére hívták fel a figyelmet s ezek az érvek — amint az eredmény mutatja — megfogták a vőros választóközönséget. A fejlődésének leglendületesebb korszakét élő Békéscsaba impozáns módon nyilvánította bizalmát az uj képviselő iránt, mert hasonló arányú választási győzelemre alig volt példa városunkban. Tiz év óta megszakítós nélkül képviseli Bud Jáno3 dr. Békéscsabát és igen sokszor vetette la ba egyér iségének súlyát különböző városi érdekek érvényesítésére, de számtalan magánkérelem teljesítését is előmozdította tekintélyéve', amelyei nem renditettek meg az elmúlt tiz évnek politikai hullámverései. Itt emiitjük meg, hogy Bud János dr. liséves csabai képviselősége összeesik egy örvendetes családi eseményével. Leányát Bud Magdát tegnapelőtt jegyezte el Pongrácz Tibor dr. kunszenlmiklósi ügyvéd. mélis fizetések szabályozására a minisztérium megkezdte az előmunkálatokat. A Ház a miniszter válaszát tudomásulvette. Reibel Mihály a közoktatásügyi miniszterhez intézett interpellációjában kérte, hogy az óraadással megbízott tenórok és tanítók számára is folyósítsák a családi pótlékot. Az interpellációt kiadták e miniazte'nek. A képviselőhöz legközelebbi ülésén, ma délután ez ügyvédi rendtariős részletes vitáját folytaljék. A szegényügyi bizottság ülése (A B. K. tudósítója jelenti.) A szegénvügyi bizottság tegnap délutén Gally Gésa dr. népjóléti tanácsnok elnökletével ülést tartott. Az ülésen foglalkoztak a karácsonyi segélyezések ügyével, de arról még nem döntöttek, hogy az 1300 szeretetcsomagot kik adják át a gyerekeknek. Megbeszélték ezután azt is, hogy január elsejétől kezdve a segélyezésben részesültek természetben kapják meg rendes havi járandóságukat. A maximális munkaidőről és mini- j mális munkabérekről szóló rendelkezéseket fokozatosan kiterjesztik a magántisztviselőkre is (A B. K. tudósitója jelenti.) A képviselőház szerdán folytatta az ügyvédi rendiartésról szóló törvényjavaslat részletes viiáját. A 46—51. szakaszokat fogadták el. Az élénk vitában Dulin Jenő, Ruppert Rezső, Meizler Károly, Vdzsonyi János, Györky Imre, Bródy Ernő és Horváth Zoltán vettek részt. Lázár Andor igazségügyrr.iniszter is többször felszóialt. Az interpellációk során Ruppert Rezső a magánalkalmazottak különadójónak magszüntetését kérte, az interpellációt kiadták a pénzügyminiszternek. Kertész Miklós először az OTI keretében az öregségi járadék felemelését kéríe és második interpellációjában kérte, hogy a magántisztviselőkre is terjesszék ki a legkisebb munkabérekről szóló rendeletet éa hogy a nagyven órás heti munkaidőről törvényjavaslatot nyújtson be a kormány, Bornemisza Géza iparügyi miniszter hangoztatta, hogy azokat a különféle törvényes rendelkezeseket, amelyeket a munkásság szóméra hoztak, fokozatosan kiterjesztik a magántisztviselői karra is. A maximális munkaidő és miniMegszünt az eljárás a szeghalmi petíció ügyében A közigazgatási biróság Boíhon Gyula elnöklete alatt álló tanácsa szerda délelőttre tűzte ki a Temesváry Imre szeghalmi mandótuma ellen beadóit petíció tárgyalását. A mult hét folyamén Temesváry Imre jogi képviselői egy négyszáz oldalas elleniratot adtak be, amelynek letárgyalősa újból hónapokkal tolta volna el az ügy végleges elintézését. Ezért a kitűzött tőrgyaláson sem a panaszosok, sem a választásvédő képviselője nem jelent meg, mire a bíróság a petíció ügyében a további eljárást beszüntette. Ezzel a független kisgazdapárt azt akarta elérni, hogy a szeghalmi kerületben minél előbb ujabb választásra kerüljön sor éa a végleges ítélet bevárása előtt az ügyet igy zárják le, lehetőséget nyújtva Tildy Zoltánnak arra, hogy a kerületben minél előbb felvehesse a küzdelmet a mandátumért. Működtek a vásári tolvajok (A B. K. tudósitója jelenti.) A vásári toivajlások krónikája ott kezdődik, hogy kedden este 7 és 8 óra között a főtéren lévő sátorból elemelték Lieb Vilmos szegedi konfekciós kereskedő 180 pengő értékű áruját. Lieb ez időpontban vacsorázni volt, de áruját ponyvába csavarva, őrizet néikül, lefoglalt helyén hagyta. A rendőrség kihallgatta azokat, akik Lieb Vilmos mellett ütöttek sátrat, da nyoma sincs a tettesnek. Szerdán délelőtt három lopás is történt, érdekes, hogy mindegyik a Csaba-szálló előtti útvonalon tanyázó szürszabóknél. Duda Lajos endrődi szürszabónól két női mellényt emeltek el, az egyik lopás tettese meg is került Vass Péterné dobozi asszony személyében, akit egy olt álldogáló fiatalember vett észre. Kiderüli, hogy Vass Péterné rendszeresen foglalkozik vásári sátrak dézsmálásával. Kergyik Pálnak (Kondoros) egy női bekecse tűnt el, iit is egy nő volt a bűnös, akit asszonytársa veti észre és fogott el, alig pár lépésnyire Kergyik sátrától. Mindkét asszonyt őrizetbe velte a rendőrség. Papp Péter (Kunszentmártoni a harmadik károsult, nála egy férfi mellény veszett el a délelőtti órákban, amikor nagy volt a tolongás. Papp Péter megtette a fel' jelentést.