Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) július-szeptember • 148-223. szám

1936-07-01 / 148. szám

1936 julius 1 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 November végéig felhúz­zák az OTI-székház falait (A B. K. tudósítója jelenti.) Az 0 TI békéscsabai székházának fel­épiiése elől most már minden aka­dály elhárult. Az anyagiak meg­szerzése volt a legnehezebb, de időközben a pénzügyminiszter is hozzájárult ahhoz, hogy a szüksé­ges összeget az öregségi és rok­kantsági alapból vegye az OTI kölcsön, mivel a székházépítésre csak a jövő évi költségvetés nyújt majd fedezetet. Napokon belül ki­írják a tervpályázatot, amit a ver­senytárgyalási hirdetmény követ. Az eredményt az iparügyi minisz­tériumba terjesztik fel, majd annak jóváhagyása után kezdetét veheti az építkezés. Ugy számolnak, hogy november végéig a falak felhú­zása is elkészül. Anziksz a gyopárosi sajtónapról (A B. K. tudósítója jelenti.) Essünk tul mindjárt kezdetben a nehezén. Meg kell állapítani: Oros­háza lefőzte Békéscsabát. Amig mi tikkadtan vesszük tudomásul, hogy itt a nyár, a meleg 8 «zzel elintézettnek tartunk mindent. Oros­háza dolgozik. Beszéltet magáról. Mert akárki akárhogy is szidja a sajtót, nem lehet letagadni, mi­lyen sokat jelent, ha a nagy fő­városi lapok mindegyikében cik­kek jelennek meg, amelyek — — nem is a sablonos komüniké­formában — egybehangzóan fe­dezik f«l, hogy a nagy alföldi ró­naság közepén, mégcsak nem is valami hires-nevezetes város mel­lett létezik egy fürdő s ugy hivják: Gyopáros. * Ezt akarta elérni Orosháza n minden valószínűség szerint tel­jen sikerrel fog járni az elgondo­lás. Meg is érdemli, mert a leg­drágább sordijas kalkuláció mel­lett sem fizetett volna annyit, mint amennyibe a közel száz em­ber egy napos étkeztetése és al­tatása kerülhetett. A száz ember javarésze pesti ujságiró volt. Magukkal hozták családjukat is (anyakönyvi kivo­natot ugyan egvik sem mutatott — nem is kérték —, de, bocsá­nat, ez magánügy . . .). Kirándu­lás volt ez részükre a szó legtel­jesebb értelmében, hátizsákkal, kulaccsal, babos kendővel és — félmeztelen felsőtesttel. A csabai állomáson utóbbi volt a főattrak­ció. A kolléga mit sem törődve a bámulókkal, sétált a vágány mellett, mint ahogy a budai he­gyek között szokott. A közös ne­vező megvolt: kirándulás — ki­rándulás. * Gyopáros. A tó vize nehezen tud olyan benyomást kelteni, ami mégis elsősorban fontos lenne, nem éppen tiszta. Dahát eaen ne­héz segíteni. Orosháza idegenfor­galma érdekében viszont kielé­gítő megoldás az is, ha el tudják hitetni a közönséggel, hogy a viz gyógyhatású. A ló manapság elég alacsony 1 Békésmegyei Közlöny telefonszámai 176 vizállásu. Két éve még csóna kázni is lehetett rajta. Sőt muto­j gattak ott egy olyan képeslapot, amelyen a vizén karcsú vitorlá­sok pihentek, de lehetséges, hogy ez nem volt egyéb, mint ügyes fényképészeti műhelytitok. Hanem a környék annál szebb. Több, mint liget az a farengeteg, lenyű­gözően szép és a levegő olyan illatos, olyan üdetiszta, amilyen­ről csak áradozva lehet beszélni. S közte a villák is: csinosak, ked vesek, már magábavéve bennük­Iakni is boldogság lehet. * Stép volt, de részünkre nem je lentett különösebb újságot a felső mezőgazdasági iskola mintagaz­dasága. Igaz, hogy itt is győzött Orosháza, mert a gazdaság sok­kal inkább teljesnek látszik, mint nálunk, viszont fizyelembe kell venni, hogy az orosháziak e lé ren ti* év korkülönbség előnnyel rendelkeznek. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a vasárnapi ismerkedési va­csora háziünnepsége is volt a megyei sajtónak. Mitlasovszky J4 nos dr.-ról, az Orosházi Friss Új­ság főszerkesztő laptulajdonosa 25 éves jubileumáról emlékeztek me ? a szónokok s ha a túlságosan frivol újságíróién verek nehezen is verődtek össze (korántsem a kü­lönben közkedveltségnek örvendő „Mitla" miatt), meg kell állni itt egy pillanatra, mert negyedszá­zaddal ezelőtt, az első nnoilap volt a megyében a Friss Újság, itt Orosháza ismét megelőzött min­denkit. * S mégegyszer a rendezés. Je­lest érdemel. Figyelmes volt min­denki a végletekig. A vasútnál várták a tár—iságo', a váróterem­ben kiosztották az „ingyen"-ulal ványokat, meg a részletes r.ogra­mot, a délutáni uzsonnához p^dig tizenhétoldales sürüngépelt kö­szöntést mellékeltek, amelyben a helybeli újságírók és kapacitások (most az egyszer srabad talán a magunk fajtáját első helyen hozni) mondtak el minden szépet és jót Orosházáról. Végig minden program s?erint zajlott le. Teljesen zökkenő nélkül, simán és kellemesen. Csupán a vasárnap délutáni eső volt müso­ronkivúli, de ilyen meglepetésekre mindig el kell készülni, bármeny nyire is szabadkozott a rendező ség. (gi) HÍREK Az idő B budapest 1 meteorológiai intézet esti prognózisa Időnként megélfrkSIS és változS iránya szél, több beiyen ujabb zá­poreső és zivatar, a hSmérséklet nem változik lényegesen. fl békéscsabai meteorológia] megfigyelSállomásesti jelentése 1936 junius 30-án Hőmérséklet este 9-kor +22.8 C° Hőminimum +18 2 Co Hőmaximum +27.0 C 1 Napi átlag +23.5 C° A föld felszínén +21.0 Co Légnyomás 760 0 mm Csapadék hétfőn 63.1 mm Talajhőmérséklet (5cm) +22 5 C Ezen a hóién a Réthy, Südy és Do­lesch gyógyszertárak tartanak éjjeli I- x • : dtot. — A népművelési bizottág gyűlése. Pánczél József dr. vár­megyei főjegyző elnökletével kedd előtt ülést tartolt a megyeházán a népművelési bizottság, amelyen Békéscsabáról többen veitek részi. — A cipészek kullurestje. Va­sárnap este fél 9 órai kezdsttel nagysikerű kullureslét rendeztek a békéscsabai lábbeli iparosok az ip^rosszékházban. Nyilas András üdvözlő beszéde után a békés­csabai Munkás Dalárda Dompás énekszámokat adott elő hírnevé­hez méltó sikerrel. Epri Ilonka szavaieta és Gyucha János szép énekszámai után Péterfy Károly dr. kereskedelmi iskolai tanár tar­tott érdekes előadást a kisiparos­ság problémáiról. A mindvégig élvezetes előadás ulán Farkas Teréz éneke szerzett gyönyörüsé­Efft a nagyszámú hallgatóságnak. Megérdnmell tapsot aratott, ének­számait megismételtette a közön­ség. Végül Nyilas András szava­lalával ért véget a kulturest. — Lóverseny Békéscsabán. Az Alföldi Lovasegylet csákói Geist Gyula dr. gazdasági főtaná­csos elnökletével hétfőn fontos ülést tartott a Gazdasági Egyesü­letben, amely«n elhatározták, hogy szeptember 27-én nagyszabású lóverseny rendeznek Békéscsabán. Autó és motorkerékpár veze'ői vizsgára gnranciával kiképez belügym. engedélyezett Gépiár mü vezetőképző Tanfolyam BÉKÉSCSABA. EÖTVÖS-UCCA 7. SZÁM Jelentkezés és felvétel mindennap. A környék Gyula. A budapesti csődbíróság elren­delte a Reisner-malom kényszerfelszámo­lásét. Még nem lehet tudni, hogy mennyi kár érte a gyulai gazdákat. Tótkomlós. Elcsendesedett a peticiós izgalom Tótkomlóson. Az év vége előtt nem dönt a közigazgatási biróság. Orosháza. Tatarozzák a községi mér­nöki hivatalt, mert már cmzedülés fenye­gette. Szeghalom. Török Károly dr. körös­ladányi ügyvéd agyba-főbe verte Ikrich Arnold dr. kir. közjegyző Írnokát, Fekete Jánost, mert az nem adott felvilágosítást egy ügyben. — Tízéves találkozó. A gim­názium 1926 ban érettségizett nö­vendékei vasárnap tartották talál­kozójukat. A volt növendékek délelőtt az intézetben elevenítenék ffll közös emlékeiket, majd Rell Lnjos dr. igazgató, tanügyi főta­nácsos kalauzolása melleit öröm­mel fzemlélték az intézet nagy­erányu fejlődését, utána megko­szorúzták időközben elhalt iskola­tártaik sirját. este pedig — a tanéii kar tagjainak részvétfiiévei — va­csorára jöttek össze. Kedélyes han­gulatban a késő éjjeli órákig ma­radt együtt a találkozó társasága, ragaszkodással emlékezve meg a betegsége miatt sajnálatosan tá­volmaradt osztályfőnökről, Székely Vilmos nyug. tanárról, a régi bé­késcsabai társaság ismert és ked­velt tagjáról. FIX TABLETTA BEFŐTTJÉT ROMLÁSTÓL MEGÓVJA EGY TEKERCS TIZ FILLÉR. EGÉSZSÉGRE ÁRTALMATLAN, KITŰNŐ RÉT HY-GYÁRTMÁNY. DAUER julius 1-től 31-ig már 2 •.96-tól Modern Hölgyfotirászat Szent István-tér 3. — Az agy és a gerincvelő meg­betegedéseinél a régbevált termé­szetes „Ferenc József" keserűvíz — korán reggel egy pohárral bevéve — az emésztő csatornát alaposan ki­tisztítja, a bélmüködést elősegíti, a gyomoremésztést megjavilja és fo­kozott anyagcserét eredményez. — Találkozó a leányliceum­ban. A liz évvel ezelőtt végzett leányliceumi növendékek negyedik osztálya vasárnap délelőtt kitűnően sikerült találkozót tartolt, amelyen megjelentek Banner Benedek dr. líceumi igazgató és Szilágyi Sán­dor tanár is. A szép számmal egybegyűlt volt növendékeket Bá­lint Lászlóné üdvözölte meleg sza­vakkal. Ezután Banner Benedek dr. igazgató mondott hosszabb be • szédet, majd meggyőző erővel vá­zolta a most alakuló Iskolatársak Egyesületének szükségességét. Be­szédének eredményeképpen a je­lenlevők nyomban be is léptek az egyesületbe, amelynek főcélja az lesz, hogy a kapcsolatot minél jobban kimélyítse a volt iskola­társak közölt. A társaság kitűnő hangulatban sokáig maradt együtt. — Két tűz volt Békéscsabán. Zentai Mátyás MÁV-alkalmaszott Franklin-ucca 6A. szám alatti há­zában tűz keletkezett. A tüzet a házbeliek oltották el a tűzoltók segítségével. A kér 150 pengő. A tüzet a melléképületben levő kat­lan kipattanó szikrája okozta. — Gábriel Pál 373. számú sopronyi tanyáján kazaltüz pusztított. A tűzoltóság a jelentés után nyom­ban a helyszínen termelt, azonban a lángokban álló hatalmas sza'.­makazal mór menthetetlen volt s így a tűzoltóság munkája csak a lángok megakadályozáséira szorít­kozott. A kár 200 pengő. A tüz okát ezideig nem sikerült megál­lapítani. CSABA MOZGÓ Nyitott tető JULIUS Nyitott tető 1—2-án, szerdán-csütörtökön fél 7, fél 9 Szerdán a fél 7 órai előadás zóna 1 Az óceánjáró titka Lida Baarova, Albrecht Schönba's főszereplésével Római nagy napok A sziklák örök birodalma

Next

/
Thumbnails
Contents