Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1936-03-12 / 60. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1936 március 12 CSABA MOZGÓ Március 12 én, csütörtökön fél 7, fél 9 Két hangos vadnyugati filmattrakció 1 műsorban I Mindkettő GEORGE 0' BRIEN főszereplésével I I. Fekete maffia 2. Idegen lovas C/8r. Lakatos József mákosdüllői ci­gány rézből készült „arany" gyűrűkkel szélhámoskodot*. Megindult ellene az el­járás. Szentes. A szentesi fűszeresek a nyári hónapokban vasárnap 10 óráig akarnak nyitva tartani. Szeged. Juhász András battonyai ház­tulajdonos fel akert mondani Szvett Já­nos lakójának, aki emiatt feldühödött és le akarta szúrni Juhászt. A végső pilla­natban azonban közbelépett Gál Lajos, Juhász sógora és igy Szvett Gálnak tá madt és azt szivén szúrta. Gál még a helyszínen meghalt, Szvett Jánost letar­tóztatták. — A szegedi husiparosok sze­rint a Hangya mai működése erősen ve­szélyezteti az eddig jól vezetett szegedi sertésexportot. Debrecen. Nagy Antal hentesmester János Józsefné pénztárosnőjétől 150 pengő óvadékot vett fel, amikor Jánosné kilépett a hentesmester üzletéből, az 45 pengő óvadékkal adós maradt. Jánosné feljelen­tésére a biróspg 21 napi fogházra ité'te Nayy Antalt. Kaposvár. Khuisz Károly 16 éves ba­latonföldvéri fiatalember kis macskája kútba esett. A fiatalember kötélen a kútba akart ; ereszkedni, hogy macskáját meg­mentse, de a kötél elszakadt, úgyhogy Khuisz a vizbe pottyant. Az utolsó pilla­natban tudték csak kimenteni a szom­szédok. Nyíregyháza. Farkas Jánosné 41 éves tisaaeszlári asszony szobájának gerendá­jára felakasztotta magét és meghalt. — Március 15 i postr "rnnc ­pély. A békéscsabai postaltiszti kBr 14 én, gombaion este a „Jobb mint Olthon" vendéglőben hazafias estét rendez, amelyre ez­úton is tisztelettel meghívja tagjait a rendezőség. Átlag 1.50-2.50 pengőt takarít meg Budapesten minden nap a PENZIÓBAN, ha Provincia pengőszelvénnyel fizet. A Provincia Utazási és Jegyiroda helyi képviselete a Békésmegyei Általános Takarékpénztár Rt. — Gyomor- és hasbántalmak, izgékonysóg, migrén, kimerültség, szédülés, szivszorulés, rémes ál­mok, ijedtség, általános rosszullét, C3ökkent munkaképesség sok eset­ben megszűnnek azáltal, hogy a beteg naponként reggel éhgyomorra megiszik egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Kór­házakban végzett megfigyelések szerint a Ferenc József víz gyor­san, biztocan és igen enyhén hat s ezért kivóltkép a gyomor-, bél-, vese-, máj- és epehólvagbetegsé­gek esetén ér el Kitűnő hatást. ft »B«flywiléjg Bukarest. Olgyay Béni és Halassy Kálmán bukaresti magyar egyetemi hall­gatók egy szerelmi ügyből kifolyólag ame­rikai párbajt vivtak. Halassy mellbelőtte magát, felépítéséhez van remeny. Pér^s. A Rue de Passyban egy tizen­három éves fiu agyonlőtte ágyában bé­késen fekvő apját. Megvizsgálták a fiu elmeállapotát, de semmi abnormálisai nem találtak benne. A rendőrség teljesen értelmetlenül áll a páratlan gyilkosággal szemben. Varsó. A műegyetemet megszállva tartó 3500 diák még mindig a műegyetem épü­letében tartozkodik. A rendőrseg elzárta a műegyetem környékét, A képzőművészeti főiskola és a népfőiskola kivételével va­lamennyi varsói főiskola zárva marad. Yei»ifiényftőzsdle Chicago. Buza: IOOV2. 90, 89V2; 99Va, 90, 897/s. Tengeri: 6Oi/a, 611/4, 61; 60, öOs/g, 6074. Zab: 287/s, 287a. 61; 28 3A, 2872, 607/ 8. Rozs: —, —, —; 567a, —. Winnipeg 857a. 86, 86, 85 s/ s, 84, 83. (első három szám a nyitást, a másik három a középet jelenti) Rotterdam 505, 492, 495, 4827a­Budapest Készárupiac. Irányzat lanyha, forgalom csendes. Határidős. Irányzat lanyha, forgalom közepes. Ferencvárosi árak : nehéz 95— 97, közép 88-92, silány 76-80. Valuták : Cseh korona 14.15— 14.30, dinér 7.80- 7.95, francié franc 22.30-22.50, lei 2.80-300, líra 29.98 -30.25, svájci franc 110 70—111.65, angol font 16.65— 16.95, dollár 334 20-338.20 holi. fit. 229.50-231.50. A csabai piao Buza 17.00-17.20 Árpa 15.60-16.00 Zab 15.50-16.00 Tengeri 15.00-15.20 Tökmag 27.C3—28.00 Lucernamag 110.00—125. Szinház Egy nő, akinek múltja van Lá 1*?,ló Aladár vígjátékában ügye^ sen megrajzolt figurákkal találkoz­tunk. Felvonul a filisztertől a ke gyelmes úrig mnden rendű és rangú vígjáték szereplő. Mindegyik­Arany, ezüsttárgyak legolcsóbb beszerzési forrása (LEIN HENRIKNÉL Andrássy-ut 7 Aranyat és ezüstöt a lejmrsga­Nagy választék sabb napi áron veszek r.ek köie volt a nőhöz, akinek múltja van és közben megjelenik a férfi, akinek szintén multjrs van és ebből a két múltból megszü­letik — a jövő. A t ijnapi bemutatón ismét a ro: 3z szereoosztás rontotta el a jó előadást. Ma/yasouszky szer^oe­h n ívesebben láttuk volna Far­kas Zsűrit, aki — ugy hisszük — jobban tud'a volna érzékeltetni azt a damoni erőt, amellyel Ma­tyasovszky nem rendelkezik. A kis közönséget azonban bőven kárpótolta Hegyi P ter nagyszerű eml ^rábrá'zolása. K'azi kalandor volt, mintha c?3k valamelyik Nick Ca.lrr detektivregényből vágták volna ki. Kovács Nusi, Sugár Mi­hály és Károlyi János érdemelnek még dicséretet. —ő— Biróküldés vasárnapra Ccabai I osztály. Békéscsabán: Törekvés—Turul (Frankéi). Béké­sen: BTE—Cs AK (Reményfv). Gyu­lán: GyTE—ETC (Ves'ér I.). Sar kádon: CASS-GvAC (L4zy). Me zőberényben: Texil—OTK (La pu II). Csabit II. osztély (északi cso­port) Békéscsabán: MÁV II.— GvSC (Huszár). Turkevén TAC— MSzSC (dr. Masyar). Vésztőn: VSE — KTE (László). Gyomán: GyTK —Törekvés (Weüheim) Mezőbe­rényi 2n: MTK—Hunyadi (LapuII ). Csabai II. osztály (d<4i cso­part). Orosházán: OMTK—OFC (Borosa). Asztali tenisz versenyt rendez A Sport A Sport az asztali tenisz sport felkarolása érdekében már többizben nagymezőnyü versenyt rendezett az­zal a céllal, hogy a Békéscsabán sportszerűen nem űzött sportágat megkedveltesse s mindinkább na­gyobb rétegeket hódítson meg. Most a lap elhatározta, hogy folyó hó 21. és 22. napjain Békés­csaba bajnoki ciméért az asztali te­nisz minden ágára kiterjedő versenyt rendez, melyre természetesen a kör­nyék versenyzőit is meghivták s a már nyert Ígéretek alapján szép számban való indulásuk is biztosnak mondható. A veioeny ifjúsági szá­mában a nevezés. dij 60 fillér (kor­határ 18 év), a szenior számban 80 fillér, a páros verseny jzámokban pe­dig 1 pengő 20 fillér. A versenyzők nevezéseiket — a nevezési dijakkal együtt — keddig, március 17-ig adhatják be A Sport szerkesztőségébe. A MAFC—ETC-ügy az egyesbiró előtt A MAFC—ETC mérkőzést ve­zető biró jelentését igazoló jelen­téstétele végett kiadták az E'eki TC nek. Ugyancsak kiadták a Mezőtúri AFC beadványát az Eleki TC-nek éB Mácsay Antal bírónak. E«yben felszólították a Mezőtúri AFC elnökségéi, hogy beadványát a s-ibályos aláírások­kal ellátva (elnök, főtitkár, pecsét) F r.lóan a legsürgősebben az. al­szö vétség hez terjeszsze be. Ezenkívül több apróbb ügyet in­téztek el. Fegyelmi ügy. Papp János, a TAC játékosa egy hónapig nem játszhat, ha a két hónapi próba­idő alatt kiállítanák. RADSÓ Március 12, csütörtök 9.45 Torna. Utána: Hanglemezek. 10.00 Hirek. 10 20 és 10 45 Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli ha­rangszó. 12 05 Szalonzene. 13.40 Magyar Gábor gordonkázik. 16.15 „Mit kell egy háziasszonynak tudnia a kémiából." Dr. Darvas Rózsi előadása. 17 Rádióelőadás­soro.»at. 17.30 Lenhard Aranka énekel. 18 „Kossuth, mint pénzügyminiszter." Te­mesváry I észló előadása. 18 30 „A XII. magyar-német válogatott labdarugó mér­kőzés." Magyar Károly el'adán. 18.45 Cigányzene 19 25 Kü ügyi negyedóra. 18.40 Rádiójáték. 22.35 Hanglemezek. Gyujtóspapirt ad r n m » rw geptorlo rongyért a ,,Corvina"-nyomda Apróhirdetések Kétszobás áccsá lakás május l-re kiadó. Szöllő ucca 55. szám. Háznál levő konyhakert felesbe kiadó. Cim : Horthy Miklós-ut 40. Bibliai tárgyú értékos régi festmény el­adó. Bánót-u, 20. Fatjesen 1611. sz. tanya másfél hold­dal eladó. Cipész!a-wl6 íelvéte'ik Andrássy­ut 4. (Füredi-nél.) 3 esetleg 2 szobás lakás május l-re kiadó parkírozott udvarral a Baross-ucca mellett, Zsiros-ucca 14. sz- alatt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Ferenc József-tér 20. Telefon: 176. Előfizetési éra : 1 hóra 1.50, */« évre 4.50 P. Vidékre postán küldve 1 hóra 1.80, V, évre 5.40 P. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY FÖLíffíKAI NAPILAP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY dr. Kiadótulajdonos: GMJBEH A Corvina-nyomda nyomása Hirdetési dijak : milliméter soronként 5 fill., vasárnap 7 fill. Tartam engedmény Apróhirdetés 10 szóig 40 fillér, vasár­nap 60 fillér, vastagon szedeti sza vak kéiszeresen számitódnak. Notic soronként 1 pengő.

Next

/
Thumbnails
Contents