Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám
1935-04-21 / 91. szám
1935 április 21 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY A HOLNAP MŰVÉSZ ÉTÉ A magyar karének ulja Irta: Kodály Zoltán Mikor n;ost két éve először volt alkalmam az Erzsébethelyi Daloskör énekét hallanom, meglepődtem és elcsodálkoztam, s érdeklődni kezdtem micsoda e'őzményei lehelnek ilyen, a helyi körülményekhez képest pőrallanul ólló pro dukciónak ? Megtudtam, hogy bár munkásokból ál', nem üzemi dalárda, nem valami gyér égisze alatt, nem ennek támogatásával végzi munkáját. Sőt állandóan nagy nehézségekkel küzd, tagjai gyakran cserélődnek. Kértem egy névsort a tagok isko'avégzetlségéről. Kiderült, hogy egyikük sem végzett zeneakadémiát. De még a karmesterük sem. Elemi iskolán tul is kevesen jutottak. Ami uayen nem sokat jelent, mert nálunk végig járhatja valaki az egyetemet is, vajmi keveset hall zenéről. Angliában láttam, hogy ott a gyári munkások daloskörei Bcch I. H-moll miséjéig is eljutnak, az egész énekkar irodalom legnagyobb szabású és legnehezebb remekéig. De hét Istenem, Anglia I Olt 600 éves 'radiciója van a karéneklésnek. Nálunk csak 60 és milyen I A mi dalárdáink ugyarcsak nem készítették elő a talajt a BachHándel féle e remekmüvek megértésére 1 Éppen ezért szinte tavalyig meglehetős reménytelennek láttam a mapvar karéneklés jövőjét, a 60 és 600 év közti különbség áthidalására, ha nem is éppen 540, de jó pér esztendőcskére még szükségünk lesz, ugy gondoltam. Mert nircs ugrás a természetben. Az utóbbi évek néhány vidéki tapasztalata azonban gyökeresen megváltoztatta véleményemet. A legmesszebb és legszebb kilátást a Békéscsabai Erzsébethelyi Daloskör nyitotta meg előttem. Azt gondoltam : ha ilyen nehéz viszonyok közt ezt ez eredményt lehet elérni, akkor nem panaszkodhatik, nem beszélhet lehetetlenségről semmi más vegyeskar. Akkor: a kedvezőbb viszonyok közt működő karoknak ennél csakis jobb eredményt szabad felmutatni. Ha ez nem sikerül: vagy tagjaiban hiányzik a jóakarat, az összetartás és a lelkesedés (ami nélkül persze semmire sem megyünk), vagy a vezetőben ven a hiba, hogy ezeket nem ludja bennük ápolni és fenntartani. Néhány örvendetes jele mutatkozott annak, hogy végre valahára dalárdáink is kezdik belátni, hogy ezon az uton nem jutnak tovább. Egymást érik a 60 70 éves jubileumok. Majdnem mindenült látszik a jobb műsorra törekvés. Mintha rájöttek volna, hogy a jó zene semmivel sem nehezebb, mint a rossz. De legszebben azok ünnepelték évfordulójukat, melyek vegyesker alakjában születtek ujjá. Korszakalkotó fordulóponthoz jutottak ezzel. Megnyitották maguk előtt a művészet kapuit. A dalérKodály Zoltán az E'zsébethelyi Daloskör hangversenyén tartott, országos visszhangot kiváltó előadásának közlési jogét a B. K. számára ergedte át dét ugyanis kcrláto't hangterjedelme és nüvészi írtékben oly szegény irodalma arra itéli, hogy örökké a művészet előtornécában verztegeljen. A nagy mesterek keveset, végy éppen semmit s^m irtak férfikerrp. Ellenben a világirodalom számtalan remekében válogathat a vegyeskar. Természetes ez, mert a remekmüvek az egész élet, az egész világ képét adják s nem érhetik be az ábrázolás eszközeinek egyik felével éa éppen a sötétebb, színtelenebb felével: a férfihanggal. Hallom, néhol még térsedalmi akadályokkal is kell küzdeni vegyeskarok szervezőinek. Hsrminc év alatt nagyot változott nálunk is a nő társadalmi helyzete. Nim hiszem, hogy ma, mikor a nő hivatalben, gyárban csakúgy dolgozik, mint a férfi, valaki éppen az énekben tartaná alsóbbrendüne k. Ha valahol, itt nélkülözhetetlensége nyilvánvaló : hisz a női hang adja meg a karnak a világosságot, a derűt és melegséget s a t ifejezés más eszközeit, amikkel a férfihang nem rendelkezik. Tehát ha valehol a férfiak jobban szeretnek meguk közt maradni: ott a művészet héltérbe szorul. Bironyos, hogy vannak a kerszervezésnek társadalmi feltételei: ehősorban az, hogy legyen egy embercsoport, amelynek tagjai fgymást megbecsülik; tárradalmilagegyenlőnek tekintik, ahol senki sem akar a másiknál különbb lenni. Ezért cly nehéz szétszaggatott polgári társadalmunkban karokat szervezni. Ha egyrészt igaz az, hogy fejlelt karéneklés csak nagymértékben szolidáris társadalomban lehetséges, másrészt kétségtelen, hogy a karéneklés fejleszti a társadalmi szolidáritást. Lebontja az osztályok közötti választófalakat. E tekintetben távoli, de nem elérhetetlen ideálunk lehet az encd falusi énekker, amelyben a földesúr és családja mellett ott sorakoznak alkalmazottai s a földműves és iparos lakosság minden arravaló tagja. Jól ludom: nem szűnhetnek meg máról holnapra a férfikarok. (Sőt néhol, mint a tanilóképzőkben, vagy papi szeminátiumokban min dig lesznek. S legyen egyelőre inkább féifi ker, rr inl:semmilyenkar.) De szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ma még (vagy mát) minden jobbizlésü zenész messze elkerüli őket, legfeljebb szükséges rossznak tartja. Mert meggyőződése, hogy művészet szemponjából haszontalanok, sőt károsak s hogy kivágandók, mint a bibliai terméketlen fügefa. En erre azt felelem, amit az evangéliumi kerlész: „Uram, hagyjuk meg még az idén, körülásom, megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövő nyáron? ha nem hoz, kivághatod azután I Ha azt kérdik a férfikarok, mit kell tenniök, hogy termő fákká legyenek s igy a magyar élet kertjében jogosan foglalják el a földet, egyszerű a felelet: „több ( müvé szelet, több magyarságot I" A művészi niyó felől aligha lehet sok vila. Nem tudok ró'a, hogy valaki komolyan védelmezte volna a dalérdék műsorát művészi szempontból. Annyira köztudomású, hogy alecsony színvonalon áll. Már a magyartalanság vádjára inkább hallom a felhorkanást. Felzúgnak az ünnepi felköszöntők hazafias frázisai. Ez a növény még a buránál és sző'őnél is dúsabban tenyészik termékeny földünkön. Pér év előtt ezeket irta a „Frankfurter Zeitung": A német dal époly élénken zeng a budai hegvekben, a Bakony erdejében, a Fertő tavánál, B Duna éa Tisza melleit, mint a Thűringi erdőben, az Odenwaldbcn, a Ncckar és Rajnáméntén." A Frankfurter Zeitung nem is sejtette, mennyire igaza van. Mert ő c*ak a német lakosság énekelte dalokra gondolt. Mindöszsze kissé kiterjesztette lakóhelyüket Da nemtud arról, hogy magyar külsőségek alatt is, mennyire úrrá lett a német szellem a dalárdában. Műsorának jórésze német volt s ma is az, német a legrosszabbjából, még ha magyarok irták is. Mi nem a Chorverein-t vettük át a németektől, hanem a Liederlafel-t. Egész lelki környezetével és söröskancsóival együtt. Elmondhatjuk : „még ötven év ilyen dalárda és németekké leltünk 1" Az idegen nagymestereknek, bármilyen nemzetbeliek, kaput kell tárnunk. Ezek csak gazdagítanak. De mi nem ezeket hoztuk be, hanem a Liedertafel klasszikusait. Mi behoztuk a mindennapiság mmmmmmmm dalnokait, a német szürkék hegedűseit s ezek belopták a német nyárspolgár lelkét a mi világunkba, kisvárosi németté hamisították a magyart, mielőtt kialakulhatott volna a magyar városi szellem a maga gyökeréből. Nem Bachtól és Palestrinától kell őrizkednünk, az idegen nagyok csak segítik a magunk nemzeti szelleme kibontakozását. Hanem a névtelen szürkéktől és magyar utánzóiktól. Ahol ezek réfekszenek a lelkekre, ott többé nem terem fű. Nem tagadom, volt és van a férfikarnak számbelileg elég tekintélyes, magyaros irodalma is. Vájjon teljes és hü képet ad-e a magyar lélekről, annak minden rezdülésérőt? Nem adhat, mór csak azért sem, mert hisz amit magyar dal, — népdal, — cimen hozott, jobbára nem régibb 1850-nél. Szép dalok, jó dalok is vannak közte, — szeretem őket, — bennük nőttem fel én is, — az én lényemnek is kitéphetellen részét teszik. De a magyar dal — senki sem fogja tagadni, — mór 1850 előtt is élt és talán jobb időket. Ez csak egy fejezete a fejlődésnek s egy rövid félszázad múlékony lelkivilágát tükrözi. Utóvégre magyar viz az is, ami egy magyar ökör lóba nyomóban meggyülemiik. De csak a verébnek elég jó. Magyar viz a békató is, amelyben magyar béka kuruttyol. De talán magyarabb tó a Balaton, mely ezer éve tükrözi. m Halászéba, ebédlő, kombinált bútorok, konyhák stb. óriási választékban jj nagyon olcsó árakon kaphatók jj bútoráruházban BÉKÉSCSABA, Andrássy-ut25. sz. | a Kedvező fizetési feltételek