Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám
1935-04-12 / 84. szám
4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1935 április 12 H nagyvilág Madrid. Tegnap a baloldaliak behatoltak az egyik templomba és elégették a nagypéntekre előkészített szentképeket. Saragosséban hasonló eset történt. Páris. A francia kikötők és Leningrád között még ebben az évben rendes hajójératot indítanak meg.! Kanton. Egyik kínai mozi épülete beomlott. 12 ember meghalt, 50 megsebesültBoriin. Haléira ítélték Schulz Richárd volt kommunista képviselőt fia meggyilkolása miatt. A képviselő most a fegyházban megmérgezte magát és meghalt. Mitrovica. A közeli Narodin nevü kis faluban egy sziklapárkány alá épített házra rádült a szikla és maga alá temette az alvó négytagú családot. Mindnyájan meghaltak. Mexikó. Az elnök rendeletére megvonták a postai szállítós jogát a vallásos röpiratoktól, a hit- és erkölcstant tanitó könyveket és iratokat pedig C9ak abban az esetben szállíthatja a pósta, ha azok szelleme megegyezik a kormány irányzatával. Belgrád. Törvényjavaslat készül a korrupció kiirtására. Az uj törvény lehetővé teszi a köztisztviselői vagyonok eredetének kikutatását. Darmstadt. Két ismertnevü ellenzéki érzelmű protestáns lelkészt kiutasítottak Hessen területéről. Halle. Ma délelőtt a Birodalmi Bank közelében megtámadtak és revolver lövésekkel súlyosan megsebesítettek egy bankszolgát. Tízezer márkáját elrabolták a pénzestáskával együtt és autóval a cseh határ felé menekültek. Üldözik őket. — Árverez a rendőrség. A békéscsabai rendőrkapitányság 1935. április hó 17-én délelőtt 9 órakor iarlja a városháza udvarán a talált és gazdótlan tárgyak árverését. Árverés alá kerülnek ruhanemüak, kulcsok, pénztárcák és egyéb tárgyak. SPORT Továbbra is a tizennégyes létszámú két alosztály maradjon meg 1935/36-ra, a következő évben pedig tizenkettőre kell redukálni Ez a vidéki blokk álláspontja A DLASz szombaton estére rendkívüli közgyűlést hívott össze Szegedre, hogy a klubok képvi selci foglalkozzanak a KEAC és a többi szegedi térsegyesüietek fellebbezésével, melyben azt kérik, hogy a hatos szegedi csoport mellé osszák be Vásárhely és Makó csapatait is, igy módosuljon a tanács határozata. A vidéki blokk természetesen nem osztja ezt az állaspontot és ragaszkodik a jelenlegi beosztáshoz, minthogy Kecskemét és Szentes, Kiskunfélegyházával együtt a szegediek tervének valóraváltása esetén egyenesen halálra lennének ítélve. A blokk álláspontja tehát az, hogy a legközelebbi bajnoki szezonban, 1935/36-ban maradjon most már meg a két alosztélyos tizennégyes létszám, minthogy minden más formájú határozat érdekeket sértene, a szabályok szerint előirt hat hónap ugyanis már régen elCSABA MOZGO Április 11-én, csütörtök fél 7, fél 9 SOHA MÁS ASSZONYT Április 12-13 14-én, péntek-szombat fél 7, fél 9, vasárnap 1, 3. 5, 7, 9 kor Vasárnap ai 1 árai előadás sénal Píerre Benőit orosztárgyu regénye : Moszkvai éjszakák Tavak királya Magyar mult, 1936/37-re vonatkozólag pedig mondják ki utoljára és viszazavonhatatlanul, hogy bevezetik a tizenkettes létszámot. Értesülésünk szerint a vidéki blokk számszerű többsége most is meglesz és igy valószínűleg keresztül megy, illetve határozat lesz a blokk javaslatából. Szeged egyezkedni akai* (Szegedről jelentik :) Az egysé- I ges szegedi front, tekintettel a szombati rendkívüli közgyűlésre, tegnap értekezletet tartott, amelyen valamennyi egyesület képviselője részt vett. Az értekezlet elhatározta, hogy a szegedi egyesületek rétztvesznek a rendkívüli közgyűlésen, bór egyesek ugy akarták, hogy maradjon távol. A szegediek a leghatározottabban leszögezték azt az elhatározásukat, hogy minden kérdésben a sportszerűség álláspontjára helyezkednek. Ezért hajlandók a szegediek még a közgyűlés előtt a vidéki megbízottakkal a kibontakozás lehetőségéről tárgyalni. A tárgyalásokat a szegediek részéről v. Nagy Tamás, Gyarmathy Mihály, Bokor Ferenc és dr. Kovécs Ferenc vezetik. A szegediek érintkezést keresnek a vidéki blokk vezetőivel és amenynyiben a megegyezés létrejön, nyugodt rendkívüli közgyűlése lesz szombaton a DLASz-nak. A vasárnapi teljes forduló birókiildése I. osztály: Békéscsabán : CsAK — MAFC, Széchényi. Orosházán: OMTK-MÁV, Nagy M. Gyulán : GyTE—Törekvés, Veress. Békésen: BTE—ETG, Leipnicker. Sarkadon: CASS-GyAC, Lapu II. Tótkomlóson : TTC—MTE, Vecsernyés. Szarvason: Turul— OTK, Vezér I. 11. osztály: Mezőtúron : M. MÁV — Bccskei, Takécs. Kondoroson : KTF-OFC, Lcwy József. Medgyesegyházán: Kinizsi—Törekvés, Rátfai. Gyomán: GyTK—GySC, Kiss. Tiz iigyet tárgyalt az egyesbiró Hat terminusmegéllapitáson kivül foglalkoztak az OMTK panaszával, mely tiltakozott az Orosházára, május 12-re kitűzött OTK —CsAK időpontja ellen. Elutasították azzal, hogy az orosházi munkásoknak fellebbezniük kellett volna a terminus megállapítása után. Hasonló sorsra jutott az MTE panasza a GyTE* mecs utón történtekről, mely csupa negativumot tartalmazott, volt a perdöntő. Birkovics feljelentette a Bocskai vezetőségét, mert szerinte a szarvasi egyesület vezetősége nem tudja fenntartani a rendet a mérkőzések alkalmával. Kiadták az aktát a Bocskainak, hogv tegyen igazolójelentést. Az OFC— M. Törekvés meccs utóhullámaként foglalkoztak Szijjártó bejelentésével, mely szerint az otthon játszó orosháziaknak nem volt egyetlen igazolványuk sem (?) s ezért lefényképeztette a csapatot. Az egyesbiró bekérte a meccslapot, hogy igy ellenőrizze a fényképen lévő személyek azonosságát. RÁDIÓ Április 12, péntek 6.45 Torna. Utána hanglemezek. 10 Hirek. 10.20 ldőszerii ai róságok (Felolvasás.) 10 45 Ifjúsági közlemények. (Felolvasás.) 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli harangszó az egyetemi-templomból, időjérásjelentés. 12.05 Weidinger Ede szalonzenekara. 12.30 Hirek. 1315 Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 13.40 Marjay krzsébet énekel. 14.40 Hírek, éle'miszerárek, piaci érek, árfolyamhirek. 16 10 A rédió diákfélóiája. 16.45 Pontos időjelzés, időjérásjelentés, hirek. 17 „A IX. Egyetemes Tanitógyülés". Wanitsek Re2ső előadása. 17 30 Kurina Simi és cigányzenekara. 18.20 Gyorsirótanfolyam. 19 Sportközleményt k. 19.10 Hanglemezek. 20 Vidám-est. 21 Hírek. 21.20 Heinemann Sándor jazz-zenekarénak műsora 21.50 A rédió külügyi negyedórája. 22.05 Időjelzés. 22.15 Az Operaház előadásának közvetítése. „Tannháuser". 23.15 Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikéi. 00.05 Hirek. MOZI Moszkvai éjszakák íg&zi szei.zécicja egy negy színésszel való megismerkedésünk. Herry Baur ez a színész; egy orosz kereskedőt játszik, egy nagystílű hadiszállítót, erőszakos, nagytermészetű embert, eki — és itt van a nagyszerű színészi feladat — egyben trubaduri rajongással szeretett egy leányt, rabja és nyomorultja egy szinte éterikus szerelemnek. Ez az alak ijesztő és szánandó, utolsó jelenetében egyeKönyvek, folyóiratok, kereskedelmi és ipari nyomtatványok plakátok t enoelé6énél forduljon bizalommal a CORVINA NYOMDAHOZ Békéscsaba, Ferencz lózseftér 2f. szám alatt. 1*71* Telefonszám i nesen megrendilő. Hosszú, hosszú idő óta nem találkoztunk ilyen érdekes és rendkívüli szinészegyéniséggel, amely még élesebb relifet kap a megható és különös szép* ségü Annabella angydi szelídségemellett. A nobilisán mértéktartó,rokonszenves PierreRiherdWilliam és az érdekes Spynelly egészítik ki az Igazán kitűnő együttest. Ugy ez a nem mindennapi film, mint Granovszky brilüőns rendezése megérdemelné a rendestől eltérő bővebb méltatást. Terménytőzsde Készárupiec. Buza tiszavidéki 77-es 16 10-16 30, 78 as 16.2516 45, 7P-es 16.40-16.60, 80 as 1650, —16 80 felsőtiszei 77-es 15.0 15.15 78 as 16 30-16.45,79 es 16.45 — 16.60, 80-a» 1655-16.75, rozs pestvidéki 11 30-11.40ei?y*b 11.801200 árpa I. 13 60-14.00, egyéb 14 —14.25, sörárpa kiváló 17.50— 18 00, 1. 1650-17.50, II. -. —.—, sörárpa I. 16.00-17.00, sörárpa II. 15.50—16.75, közép —. —.—, egyéb —. .—, zab I. 14.20-14.40, zab II. 1420 -14.30, tengeri ti8zántulil2.45—)2 55,egyéb 12 20-12.30, korpa 10.85-10.95, az irányzat gyengén tartott .forgalom közepes. Ferencvárosi sertésvásáron az árak : nehéz 71—73, közép 64 — 67, könnyű 45-56. Határidős. Irányzat gyengébb, forgalom közepes. Valuták: Cseh korona 14.02— 14.20, dinár 7.80-8.30, francia' frank 22.30-22.50, lei 3.35-345* líra 2990-30.25, márka 136.— 137 60. bvájci frank 110.70-111.65, angol font 16.50-16 80, dollár 340 90-344.90, holl. frt. 230 90-232.90 . Árverési hirdetmény és árverési feltételek Dr. Tauber Rezső ügyv. ált. képv. id. Bujtás Jar.os végrehajtatónak Scháffer Béléné Lsczó Ilona végrehajtást szenvedő ellen inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtó kérelme következtében az 1881: LX. t. c. 144, 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 560 P töke követelés, ennek 1933. évi május hó 23. napjától járó 5 százalék kamata, 86 P eddig megállapított peres végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 33 P 40 fillér költség, valamint a csatlakozottnak kimondott dr. Márton Arnold ügyv. ált. képv. özv. Csete Györgyné 300 P töke követelés és járulékai behajtása végett a bcsabai kir. jbiróség területén lévő, Békéscsaba város határéban fekvő s a bcsabai 10474. sz. tkvi betétben A+l. sorsz. 23440/6. hrsz. alatt foglalt Soprony dülőbení szántónak a B. 4. alalti Schaffer Béláné Laczó Hona nevén álló 1/9 részére 947 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek tkvi hatóság hivatalos helyiségében (Árpád-sor 4 sz. 9 ajtó) megtartására 1935. évi április hó £9. napjának d. e« fél 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket a következekben állapítja meg r Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ér kétharmadénál alacsonyabb áron eledni nem lehet. A végrehajtató kérelmére megtartandó árverésen a legkisebb vételár, 1. 685 P a csat aközött kére mére megtartaitandó árverésen pedig a kikiáltási ér kétharmada, amely alól az ingatlant eladni nem lehet. Az arverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpenzben, vegy óvadekképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni. Békéscsaba, 1935. évi január hó 5. Dr. Gárdonyi sk. jbiró. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Ferenc József-tér 20. Telefon: 176. EtCfizeféal ára : 1 hóra 1 50, 7*évre 150 P. Vidékre postán küldve 1 hóra 1.80, */. évre 5.40 P. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztik : ERDÉLYI GYÖRGY dr, FISCHER FERENC dr. Szerkesztésért felel Erdélyi György dr. Kiadótulajdonos: GRUBER DEZSŐ Corvina-nyomda nyomása Hirdetési dijak : milliméter soronkint & fill., vasárnap 7 fill. Tartam engedmény Apróhirdetés 10 szóig 40 fillér, mindé további szó 3 fillér, vastagon szedeti"' szavak kétszeresen számitódnak. Notic soronkint 1 pengő.