Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1935-05-24 / 118. szám

Ára 6 fillér BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsabai 1935 május 24. pénték 62. évfolyam 118. szám JTlenekül a lélek, de nemcsak a költő ér zékeny és érző lelke ebből a re ményevesztett, illuziónélküli és eszmeszegény világból. A költő után menekül a tudós férfiú, a szociológus és a jó értelemben vett politikus is. Menekül, mert neki is van érző lelke, vérző szive és, mert nem jó az ólmokat megvalósithatatlanul megcsufoltnak látni. Ma délelőtt egy nincstelen csabai polgár teknőt kért a város kegyelmes képviselőjétől. Teknőt, egyszerű fateknőt, amibe belesüli tette minden vágyát, minden kívánságát, amit még ettől az élettől kérhet és kaphat. Lahet, hogy nagyapja még pirossapkás honvéd volt, aki ott mászta a budai várat, ahonnan most a vezérlő tábornok szobra tekint szét a tavaszi fényben tündöklő hegyekre. Ükapja talán még kuruc vitéz volt a vezérlő fejedelem seregében. És eszmékért küzdött, eszmékért, amik kedvesebbek és drágábbak voltak életénél is. A kései utódot nem fűtik nagy ideálok, a kései utódnak nem zászló kell, hanem teknő. Materiális korunk jellemző bizonysága. Megkezdődött Fedák Sári és Aknay Vilma pőrének tárgyalása (A B. K. tudósítója jelenti.) A lo8angele8Í bíróság megkezdte Fedák Séri és Aknay Vilma bün ügyének tárgyalását. Az ügyész ség fondorlatos összebeszéléssel vádolja őket, amelyet Aknay Vilmának Vajda Ernő ellen házassági ígéret megszegése miatt indított 25000 dolláros pőrében követtek el. Tülekedés egy gazdátlan mandátumért (A B. K. tudósítója jelenti.) A kápoinai választókerületben Eckhardt Tibor lemondása folytán junius 17- re tűzték ki a képviselőválasztást. Eddig Pap Endre és Studinka Elemér NEP valamint Soltész János kisgazdapárti és Budai László pártonkívüli jelölt fellépéséről tudnak, de egyesek szerint Hegymegi Kiss Pál is részt vesz a küzdelemben. Heves hóvihar a Szaharában (A B. K. tudósítója jelenti.) A Szaharában hóvihar dühöng. Sok ezer juh megfagyott és a fagy teljesen tönkretette a termést is. Itt az ideje, hogy a biztosítás ügyét a köz érdekében az állam vegye a kezébe A biztosító társaságok üzletállományának védelmét a legutóbb hozott biztosítási törvény tetemesen előmozdította. Lehetetlenné tette az üzletfeleknek a szerződéseknek időelőtli felbontásét és ez által kiküszöbölte az úgynevezett kikapcsolásokat, igy a biztosító társaságok a megszerzett üzleteknél az első évben hozott áldozatokkal szemben nyerték a stabil biztosítási üzletel, ugy, hogy tisztén a természetes apadásra kellett számitaniok, azonban nem voltak kitéve annak, hogy üzletóllományukat a versenytársaságok idő előtt elvigyék. Ezeket az óriási előnyöket a biztosító társaságok kihasználni nem tudták, mert ahelyett, hogy a stabil üzletállományra való tekintettel nagyobb áldozatokkal mentek volna bele az üzlelszerzésbe, ahelyett az egész vonalon az első évi szokásos szerzési jutalékot leszállították, de minden szociális érzék hiányát mutatták akkor, amikor 8 törvény által nyújtott üzlet-védelmet arra használták fel, hogy leépiiették üzletszerzői tisztikarukat és ezáltal ezer és ezer családot tettek földönfutóvá, egyszerűsítették üzletkezelésüket, ez is módot adott nekik tisztviselők elbocsájtására. Bizonyos, hogy országos viszonylatban óriási módon szaporították az elbocséjtottak a munkanélküliek számát. Nagyon érdekes volna errevonatkozó statisztikát összeállítani. Igy attán nem tudjuk megérteni, hogy a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége a napokban tartott évi közgyűlésén miért kesereg olyan nagyon aa 1934. évi rossz üzletmeneteiről és a díjkiesésekről. Ha valahol áll a közmondás, hogy „Magadban keresd a hibái", ugy erre az esetre igazén elmondható. A biztosító társaságok sem a gazdasági válságot, sem pedig a rossz gazdasági viszonyokat nem okolhatják elsősorban, hanem csak kizárólag önmagukat, akik meglehetős kapzsi szellemtől áthatva, szélnek eresztették kipróbált üzletszerző lisztviselői karukat és igyekeztek az elmúlt években a meglevő üzletiállományukon élődni. Mert életnek a biztosítótársaságok mostani leépített állapotát iga* zán nem lehet nevezni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy épen a biztosítótársaságoknál megmaradtak a mammulfizetécek a központban és a biztosítótársaságok igazgatóságai, mint egy nagy vízfej nehezednek rá arra a szervezetre, amely az üzleti állományt előbbre vinni volne hivatott. Ha még rámutatunk, hogy az üzleti érzék mekkora hiányát mutatta az életbiztosításnak a történt módon való valorizálása, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy mi okozza a mostani üzleti pengőst. Az életbiztosító üzletek valorizációját csak az egyes társaságok anyagi helyzetének figyelembevétele mellett lehetett volna megoldani, hiszen a társaságok az évi mérlegüknél a szokásnak megfelelő* leg mindig bemulatják a cégbíróságnál, hogy az életbiztosítási díjtartalékjaik miként vannak elhelyezve és ha ezeket a mérlegeket annak idején szakszerűen felülvizsgálják, megállapíthatták volna, hogy bizony nem egy biztosítótársaságnak hatalmas ingatlanéi az életbiztosítási díjtartalékokból eredtek és ezeket az ingatlanokat teljes értékükben mentették át a biztosítótársaságok, mert igy a valorizációs törvény minden előnyét kihasználva, filléreket fizetnek a biztosítottaknak. Ha az egyes biztosítótársaságok nem használták volna ki a valorizációs törvény által nyújtott lehetőségeket, hanem a tartalékaiknak megfelelően valorizálták volna az életbiztosításokat, akkor ma ezzel az ágazattal szemben is a közönség bizalma sokkal nagyobb volna és nem volnának a biztosítótársaságok kitéve vannak, hogy országos egyesületüknek a gyűlésein az üzleti pangás miatt siránkozzanak. Lesz még módunk az egyéb visszásságokra is rámutatni, amelyek a biz!osilótór8asőgok működését jellemzik és igazolják teljes egészében azt a felfogősunkat, hogy az üzlet őllományokon való élő8ködés, amely most történik, nem üzletpolitika, hanem valósággal kétségbeejtő visszafejlődését eredményezi a biztosítást üzletinek. Még az a lehetőség is jó volt a biztosítótársaságra nézve, hogy az üzlelállomány a régi rend mellett nem volt törvény által védve, mert hiszen a kikapcsolások legtöbbször, amint azt szakemberek igazolják, egyidejűleg kisebb gazdaságoknál az átalánybiztositá8 bevezetésére és általában nagyobb diju üzletek kötésére használtattak fel. Ismerni kell az egyszerű paraszt embert, aki nem szívesen megy abba bele, hogy épületei egyik társaságnál, életbiztosítása a másik társaságnál legyenek biztosítva, rendszerint megvárja mig a biztosítás lejár és csak azután változtat a biztosítás módozatán és vezeti be gazdaságéba az általénybizlositás rendszerét. Ha ugyan bevezeti, mert most, mikor a biztositásszerzők értékes tisztviselői karának százai már szélnek vannak eresztve, az a csekély tisztviselői kar, amelyre az üzletszerzésnél a biztosítótársaságok támaszkodnak, nem képes pótolni a kieséseket, de főként a biztosítás gondolatát, annak értékét nem tudja a köztudatban előbbre vinni. Csodálatos, hogy moBt panaszkodnak a biztosítótársaságok, amikor a takarékpénztárak egyetlen egy fillért sem folyósítanak és a gazdatársadalom arról panaszkodik, hogy amikor hitelt kapni nem tud, amikor tehát meglenne a mód arra, hogy a biztosítást a legszélesebb körben elterjesszék, mert hiszen a leégett épület vagy egyéb tűzkár ma tényleg tönkre teheti a gazdát, vBgy földjétől fosztja meg, mig biztosítás esetén a kártérítésből legalább a feje fölött lévő épületet valahogyan helyre tudja állítani. Ugy látszik, ezt a körülményt sem tudják kihasználni arra, hogy a biztosítási üzletet szélesebb körben elterjesszék, mert még mindig óriási értékek azok, amelyek biztositástalanul vannak. Ez ad nekünk jogot arra az őllitásra, hogy a biztosítótársaságok üzleti érdekből kizárólag ameglevő anyagon élősködnek, legfeljebb az életbiztosítási őgazatban fejtenek ki némi tevékenységet, amely egyenlő a betétgyűjtéssel és amely nekik fokozott nyereséget biztosit. De ha ez igy megy tovőbb, abban az esetben nemcsak a BIOSz fog azon panaszkodni, hogy a biztosítótársaságok dijaiban kiesések vannak, hanem valószínűnek tartjuk, hogy végre a kormány is rőjut arra a gondolatra, hogy elérkezett ideje, amikor a biztosítási üzletet a köz érdekében az állam vegye kezelésbe.