Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1935-04-28 / 96. szám

1935 április 28 BEKESMEGYEI KOZLONV Hüipolifikai szemle Irta s Lustig Géza Kasami- Ga-Seki: ezen a néven ismerik, s ezen a néven tisztelik a japán külügyminisztériumot, szerte Ázsiában. A jelzés valóban találó. Sőt, napról-napra találóbb, mert a Borús Felleg — ez ama hérom s^ó értelme — egyre sötétebb árnyékot vet. Különösen, amióta Cf3ng-Kai-Csek bejelentette látogatásét Tokióban. IgBz, hogy ezt a látogatást sokféleképen lehet értelmezni, ámde minden értelmezésnek el kell ismernie, hogy a japán szivóség újfent győzelmet aratott. Még nem is olyan régen olybá tünt, hogy Japán és Kína utjai egyszer és mindenkorra szétváltak s ime most, egycsapásra, felvillant a roppant lehetőség, hogy Japán kezébe veszi Kinát és elvégre megszervezi azt, amit hoszszu évezredek során megszervezni senki fiának nem adatott: a kínai államot. Persze, nem egészen bizonyos, hogy azt, amit még a mandzsu császárok sem voltak képesek nyélbe ülni, azt Japán megvalósítja. Erős központi hatalmat teremteni a menyei birodalomban és a kineit, ezt a nomád nomádot, az állami élethez szelídíteni és rögzíteni: úgyszólván a lehetetlenségnél is lehetetlenebb feladat, amiben Sun Jat Szennek is elvásott a bicskája, meg a foga. De Japánnak, ha módja és főleg, ha érkezése lészen az őskaoszszal birokra kelni, olyan eszközök állanak a rendelkezésére, mint eminők senki másnak. „Az elszántság sokra képes" — mondotta nemrég Sadao Araki és nemcsak a katonák, hanem a politikusok között is akadnak Japánban élő ágyúgolyók, akik a menekülés legkisebb kilátása nélkül szives örömest mennének, rohannának a halálba, mint ahogy a Macont ugyancsak egy nipponi robbantotia fel, aki életét áldozta, hocv megfemmisitse ez Egyesült Államok légi flottájának a büszkeségét. Ilyen vak eszközökkel csakugyan még ! arra is képes lehet egy állam, hogy a képtelenséget legyűrje. Csakhogy — ez itta bibi — megeshetik, hogy a szusz elébb elfogy, semmint az étvágy alább hagy. Most p^dig hagvjuk pihenni a szóvirágokat és engedjük beszélni a csupasz tényeket. A népzövelség által még 1926fcan kiadott egyik jelentésben, amely a világkerc kedelem irányváltoztatásé-ól r~'mol be, igen súlyos megállapítások bukkentak fel. Á világkereskedelem — állapitolta meg a nevezetes okmány — az Atlanti Óceánról a C nd, Óceánra terek' lik át, mégpr ds» fellartózhatatlanul és egyre rohamosabban. 1913>b3n Janón összkivitelének 23 3 8" *zaléka jutott Európába, 1925-ben mé~ c

rnk 6.6 százaléka. Amerika felé irányult kivitelének 30 százaléka a világháborút megelőző utolsó b Skc 'vben, 1925-ben pedig 44,5 t ézaléka. Amerike, Ausztrália, Japán és Afrika között a forgf'om emelkedik, viszont Amerika, Ausztrália, Japán és Európa között ceökken. A stilisztikának ez a röntgen felvétele világosítja meg tehát élesnél élesebben ezt az igazságot, hogy a kereskedelem tengelyt változtatott és a Csendes Ocrán kedvéért hoppon hagyta régi szeretőjét, az Atlanti Óceánt. Amig a világkereskedelem nagyobbik hányada az Atlanti Óceán A nagyothallók csodatévője az uj csontvezetéses SIENIENS-PHONOPHOR a technika nagyszerű vívmánya. Próbálja ki személyesen! SIEMENS Budapest. VI, Nagymező-u. 4. partvidékein ülepedett le, addig a világgezdeság sulypon'ja ugyanott ténfergett. Ámde, ahogyan ez az utóbbi keletre terelődött, a pénzügyi súlypont is meggondolta a dolfát és nyugatra fordult, ahol ez Ésaakamerikai Egyesűit Államok kincsei csalogatnak. Ilyeténképpn a fejlődés kétfelől őröli Európát, az ipari malomkő keletről, a pénzügyi nyugatról. Amiből bennünket jelenleg csak az érdedel, hogy Japán, mely ipari dumpingjével Angliát fehérre köpülyözi — ennek ellenére mindig számithat Anglia pénzügyi segítségére — ha Amerika ellen lép fel. Hogy ez nem puszta ráolvasás, annak bizonyságéul hivatkozunk arra a vitára, amely pár héttel ezelőtt ez ansol felsőházban kirobbant. E vita során Neville Chamberlain Japán nehéz pénzügyi helyzetét tárta fel, mint olyan koefficienst, amely elzárja Japán útját a mersze vezető gazdasági cél felé. Az 1933 34 évi Japán költségvetés 972 millió yen. az 1934-35 évi költségvetés 696 millió yen s az 1935—36 os költségvetés 78

7 müliő yen hiánnyal zárult. A deficitet ezideig rövid lejé-alu kincstári váltókkal apasztották el, ámde ez in saecula saeculorum igazán nem mehet. Japánnak, lia csak ámokfutó módjára a cél előtt össze nem akar esni, államháztartását rendbe és összhangba kell hozni — annyival inkább, mert régóta az infláció szennyes vizein evez. A bajon csak angol kö'csön mankója segitheti ót, amelynek viszont az az előfeltétele, hogy — Amerika ellen gyümölcsöztessék, Igy Japán — akarva nem akarva — csapdában ül, amelynek reteszét vagy az egyik, vagy a másik angolszász hatalom nyitja vagy zárja. Szóval: fü«gvénv marad és önjoguságát még el nem éríe. Mindez hagyján lenne I Mindezt — lévén politikum, lévén as erők játéka, amely pillanatról-pillanatra ugy változik, akár az inlegrale s a sikert 8 a kudarcot egy kép a méhében hordozza — ki lehetne heverni, ki lehetne böjtölni. De amit sem kiböjtölni nem lehet, sem kiheverni, az igazi ^ rákfene, az az, ami Japánt belülről emészti. Ne ketyefityéljünk, mondjuk ki épertén : a japán nép állapota — az avult és fonák társadalmi szerkezet folytán — egyenesen katasztrófális. Nem beszélünk arról, hogy a modern páncélzat alatt a fedualizmus otvarkérge terpeszkedik és hogy a föld túlnyomó részben nagybirtokosok kezén van, akik nem gazdálkodnak rajta, hanem kizárólag a járadékából élnek. Nem akarjuk az olvasó türelmét fárasztani a nyomor sivár ecsetelésével s csak mellesleg érintjük, hogy a eenfi munkahivatal adatai szerint 1934-ben 28.000 serdületlen leánykát adtak el örökáron rabszolgaságra csupán a három északi parasztkerületben. Ám leszögezzük azt, hogy mig egyéb országokban a mezőgazdáknak és a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak legalább elemi gondjai nincsenek, illetve, ha vannak, azok elég csekélyek, addig Japánban a paraszt a szó legszorosabb értelVajaskenyér Irta : Uj falusi Géza (Kolozsvár) Olt kezdődött, hogy elég nyápic kölyök voltam és az apám jól keresett. Abban az időben — ugy husz-huszonöt évvel ezelőtt— ez még elég mindennepi dolog volt tisztes polgári foglalkozás mellett. A keresetből azután tellett bőven mindenre. A szülői ház csendes összhangját igazén csak véznaságom zavarta és anyám derűsen fiatal arcát csak akkor árnyékozta be egyegy gondfelhő foszlány, ha zörgő csontjaim hibátlan muzsikáját meghallotta. — Nem tudom, mit csináljak ezzel a gyerekkel, hogy emberi ábrázatot kapjon, — hallottam majd mindennap a reménytelen fohászkodást. S bár nem tudta, hogy mit csináljon, jó anyám a konyhatechnika minden raffinált fogósét kipróbálta rajtam. Igy jutoltam mindennpp vajaskenyérhez is. Két hatalmas karéj kenyérhez, jó vastagon megvajazva, vajas pofájával egymáshoz ragasztva. Iskolatáskám belsejének l ~ anegyobb részét ez a vajaskenyérECmb töltötte ki és volt mit rágnom rajta minden szünetben. Ez az ártatlannak létszó vajaskenyér okozta később a bonyodalmakat.! Amig bent ültünk az égett radirgumi kiszellőzhetetlen szagát éraszfó tanteremben és idézgettük a latin szellemeket, nem volt semmi baj. A vajaskenyér meghúzódott szép csendben 8 padfiók egyik sarkában, rendszerint jobboldalt, ahol a tintatartónak való lyuk volt, amelyen keresztül időnként meg lehetett győződni a drása kincs kitapintható valóságáról. Ott feküdt tisztességtudóan fehér selyempapirba bugyolálva s miben sem különbözött a többi padok mélyén lapuló száraz kenyértől, löpörtős pogácsától, vagy sülttöktől, amely három ételfajta az apró magyarok főtáplálékául ezolgólt abban az időben. Annál nagyobb zavarokat okozott a szünetekben. Eleinte bent maradtam a lizpercben is az osztályban. A vajaskenyér elfogyasztása meglehetősen szertartásos rr ü^elet volt, ki kellett hámozni a selyempapírból, óvatosan Síét kellelt választan' nehogy az egész vaj az egyik kt nyérre ragadjon s a másik darab élvezhetetlenné váljék. Szünet elteltével meg szépen össze kellett megint rakni a maradékot, mert máskép zsírban úszott volna minden a padon és pad körül. Hamarosan eluntam az egyhangú táplálkozásban eltöltött szüneteket. Télen mégcsak ment a dolog, de a tavaszi nap, meg a fiuk behallatszó hancurozésa kihúztak engem is az^ udvarra. A legjobb „gyerekszoba" és anyám naponként megismétlődő „a szünetben leülsz és nyugodtan megeszed a vajaskenyeret, urifiu vagy" intelme sem tudtak bentterlani az osztályteremben. Mindkét kezemben egy-egy nagy darab vajaskenyeremmel kivonultam én is az udvarra. Itt veszélyek özönével kellett megküzdenem. A napon nem maradhattam, mert nyúlósra olvadt a vaj a kenyeremen. A nagy plalán-fék még nem adtak elég árnyékot, s különben is minduntalan rápotyogolt holmi apró ág, vagy maszat a táplálékomra, amellyel szorgalmasan tömtem magam. Sok keresgélés után végre találtam egy csendes helyet az udvar egyik sarkán felhalmozott tüzelőfahasébok tövében. Még egy nagy tuskó is akadt, amelyre le lehetett telepedni. Hetek teltek el igy csendes, zavartalan szemlélődésben. Körülöttem zsongott az udvar, Longaméta, szembekötősdi, kakasviadal, nemzelesdi, rablópandur vezényszavai töltötték be a tavaszi napfényben villódzó örvénylő levegőt. Bal- és jobbszélsők rúgták a bekkeket és ügybuzgó centercsatárok fúrták-gyömöszölték fejüket a kapusok haséba. Repültek az apró kavicsok, porzott a homok. Csuda gyönyörűség volt. En olyan magntól értetődően, olyan kézzelfogható természetességgel maradtam ki minden játékból, hogy eszembe sem jutott gondolkodni a miérten. Csak ültem a fatönkön, majszoltam a vajaskenyeret 8 ha végre elkészültem az egyik darabbal, hát szabaddá vált kezemmel hadonászva fejeztem ki lelkesedésemet. A többiekkel még együttorditani sem nagyon tudtam, mindig tele volt a szám. Néha előfordult, hogy valamelyik fiu, ahogy elfutott mellettem, rámkiabált: gyere Gézus játszani I Legtöbbször nem is feleltem, csak tekintetem fejezett ki néma szemrehányást és megbotránkozást : hát nem látod? vajaskenyeret eszem 1 Egy áprilisi délelőtt azután történt valami. Mér otthon kezdődött, reggel. A nap szokatlan erővel sütött, a szobában is érezni leheteti, hogy nagyon meleg van kinn. Anyám kabátot akart rémerőlletni mégis. Nem fogadtam szót, sírtam, toporzékoltam — 8 kabát nélkül mentem el az iskolába. A fiukat is megbolondította a nap, s mikor az osztályfőnökünk latin órájának kényszerzubbonyából kiszabadultunk a ránkzuhogó fénybe, alig férlünk a bőrünkbe. Mellettem futballozott a banda. Csillogó szemmel néztem a játékot, felálltam ülőkémről, vonzott a mozgás. Tán közelebb is léptem valamivel a „pályához". Ekkor „történt". A Fazekas rohanáséban súrolta a kezemet és kiütötte be* lőle az egyik vajaskenyeret. Fordult egyet a levegőben, azután szépen elterült a porban, szabályosan, a vajas oldalával lefelt. A fiuk, akik látták, egy pillanatra megálltak. En elbőgtem magam. Fazekas ura maradt a helyzetnek és rámszólt: ne sírj, te nyápic, inkább gyere játszani, beveszünk I A szemem felragyogott. De csak egy pillanatra. Azután eszembe jutott a másik kezemben lévő vajaskenyér és anyám mindennapi intelme. Már lemondtam. De gúnyos hangon megszólalt mögöttem Gáspár Móz

8i. — Ugyan hagyd. Nem látod, hogy vajaskenyeret eszik. Uri fiul Egy pillanatra csend volt. Én sem szóltam semmit, csak ránéztem Gáspárra. Azután földhöz kentem a kezemben maradt vajaskenyeret, nagyot ordítottam és beállottam a csapatba. Eldőlt a sorsom.