Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) április-június • 73-145. szám
1934-04-29 / 96. szám
2 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Jeftics jugoszlév külügyminiszter francia meghívásra Párisba utazik. A Pénzintézeti Központ ülést tartott. Korányi Frigyes báró erősen bírálta az erőszakos bankfúziókat. Debrecenben ma rendkívüli közgyűlésre hívták össze a törvényhatósági bizottság tagjait. A Közgyűlés a Vásáry-üggyel foglalkozott. MMfMMMMMMMMMMMM Hangverseny a gyermeknyaraltatás javára Megemlékeztünk mér arról, hsgy Jánossy Gyula polgármester vezetésével Békéscsaba város a békéscsabai szegénysorsu iskolás gyermekek nyári balatoni üdülésének biztosítására május 12-én hangversenyt és kulturestat rendez a Városi Színházban. A nívósnak Ígérkező hangverseny és kulturest iránt máris nagy az érdeklődés, éppen azért a rendezőség kéri, hogy május 3-ig a jegyek átvételéről (dr. Tamássy aljegyzőnél, Városháza 3. sz.) mindenki gondoskodjon. MMMMMMMMMMMMMMMA Közös sors CS) Musanov bolgár miniszterelnök fővárosunkban tartózkodott, eljött hozzánk, hogy ezzel az utazásával is kifejezést adjon annak a barátságnak, amelyet a két nemzet egymás iránt kölcsönösen érez. Ezt a barátságot súlyos és nagy események pecsételték meg: a világháború megpróbáltatásai, amelyekből mind a két ország alaposan kivette részét. Ez a barátság már szinte sorsközösség, mert Bulgária is kénytelen volt annakidején engedni az ellenséges túlerőnek s a bolgár hadsereg lerakta a fegyvert a Franchet d'Esperaj főparancsnoksága alatt áltó francia hadsereg előtt. Bulgária is elvesztette a háborút, akárcsak mi s a békeszerződés, amelyet kénytelen volt aláírni, nem kevésbbé sújtotta ezt a bátor, életéért és hazája becsületéért mindenkor küzdeni kész népet, mint minket magyarokat. Bulgáriának is hadiadósságokat varrtak a nyakába, bolgárlakta területeket szakítottak el tőle s esztendők óta borzad meg a világ azoktól a szörnyűségektől, amelyeket a Szerbiába bekebelezett Macedóniában a szerb „hódítók" elkövetnek. De amint Magyarország sem adta meg magát a sorsnak s a trianoni békeszerződés mindent megsemmisíteni és elpusztítani látszó intézkedései ellenére felvette a harcot a népek ellen a jobb jövő, a nemzeti feltámadás érdekében, ugyanugy Bulgária sem nyugodott bele a rámért csapásba s a békekötést követő esztendők gyorsan váltakozó, sokszor veszélyekkel terhes eseményei közepette kiharcolta magának a felemelkedés lehetőségét. A két ország még csak a kezdetén van annak az útnak, amely a jobb jövő felé vezet s hogy ennek az útnak a végén a siker int, arra bizonyíték a csodálatosan megváltozott európai közszellem, amely mind több és több figyelmet szentel a békeszerződések ügyének s mind jobban és jobban felfigyel azoknak az igazságtalanságoknak a hallatára, amelyeket a legyőzött országok elszenvedtek. Musanov miniszterelnök személyében egy olyan ország első politikusát üdvözöltük nálunk, amelynek minden baját és nehézségét megértjük, mert mi is többékevésbbé hasonló bajokkal küzködünk s amelyről tudjuk, hogy éppen az előbbi okból, ő is teljes megértéssel és együttérzéssel figyeli a magyar feltámadásért vivőit kemény harcunkat. A két ország miniszterelnöke a közös sors, közös érdek által diktált rokonszenvvel nézett egymás szemébe. Bulgária ugyancsak agrárország, mint mi vagyunk s mint minden agrárország, ő is érzi a mezőgazdasági válság súlyos terhét. Közös téma bőven akadt a két miniszterelnök: Gömbös Gyula és Musanov számára, amelyeket megbeszélni s lehetőleg megoldani kell. A nagyközönség természetszerűleg nem tudhatja sohasam az ilyen diplomáciai látogatás összes rejtett titkait, de sejti, hogy Európának ebben a mozgalmas korszakában nem hiába, nemcsak élvezetből keresik fel egymást az egyes országok miniszterelnökei. Musanov bolgár miniszterelnöknek azt kívánjuk, hogy ez a találkozás hozza meg azt, ami mindkét ország számára a legfontosabb: a békeszerződések által teremtett súlyos helyzet jelentékeny enyhülését. Modem nőifodrászat Tisztelettel értesítem u t. hölgyközönséget, hogy Békéscsabán, Szent lslván-tér 3. szám alatt (Kereskedelmi Bank épületében) a mai kornak megfelelő női fodrász-szalon május l-én megnyílik. Szakképzett, elsőrangú fővárosi munkaerők állanak a t. hölgyközönség rendelkezésére. Szives pártfogást kér, teljes tisztelettel MODERN hölgyfodrászat Betörők jártak az OTI csabai kirendeltségében Szombatra virradó éjjel betörők jártak az OTI Tátra-ulcában ilevő csabai kirendeltségében. A betörők minden termet átkutattak, két asztalfiókot felfeszitettek, honnan összesen 6 pengő és 30 fillért zsákmányoltak el. Megpróbálkoztak a Wertheim szekrény felfeszitésével is, ez azonban nem sikerült nekik. A rendőrség erélyes nyomozást indított kézrekeritésükre. Maradandó ajándék bérmálásra az ékszer Nagy választékban, legolcsóbban. órás és ékszerészüztet Békéscsabán, Andrássy-ut 18. Csera, tört arany, vétel Kodály Zoltán csabai tanulmányútja Városunk határain túlmenő jalentőségü zenei eseményt készit elő az Aurora zenei szakosztályának segítségével az Erzsébethelyi Daloskör. Kodály Zoltán a közeli hetekben Békéscsabára érkszik és lejövetelének egyetlen célja az erzsébethelyi vegveskar tanulmányozása. A világhírű mester kitüntető érdeklődését a daloskör nagy örömmel fogadta. Kodály figyelmét a mult évi Aurora hangversenyen keltette f^l a daloskör önmaga irőnt a „Mátrai képek" előadásával. Levelének egy mondatát idézzük itt, melyhez fogható kitüntetéssel országunk egyetlen kara sem büszkélkedhetik. „Ez a karunikum és szeretném kellő nyomatékkal követendő példának felállítani". Uj vegyeskarának kottáját hozza magával Békéscsabára Kodály professzor és uj müvének első próbáját személyesen fogja vezetni Erzsébethelyen. A daloskör vezetősége Békéscsabai zenei közöns ;ge számára is emlékezetessé szeretné tenni a nevezetes látogatást és az Aurora zenei szakosztályával együtt felkérték Kodályt, hogy a magyar karirodalomról nyilvános előadást tartson. Az előadás helyéről és idejéről még véglegesen nem döntöttek, igy a részletes műsorral együtt arra még vissza fogunk térni. Városunk hölgyközönsége a Nemzetközi Vásár tartama alatt feltétlenül látogassa meg a közismert BINÉT és BARNA szövet- és selyemkülönlegességek áruházát t, M .1 Gazdag választék! Szolid árak! Előzékeny kiszolgálás! Időjárásjelentés Várható időjárás a következő 24 órára: Változó felhőzet, élénkebb légáramlás, több helyen zivatar, a hőmérséklet alig változik. Elismert minőségű, divatos bútorainkat a t. vásárlóközönség figyelmébe ajánljuk REISZ BUTORTELEP! BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY-UT 43. ÉS JÓKAI-UTCA SAROK Szombaton este nyilik m a Nádor terrasza • • Gödöllői Vidák Gyula, a közönség kedvence és négytagú zenekara hangversenyez minden este Kedvezőtlen idő esetén a Kék teremben teritünk Vasárnap zenés sördélelött DÉLUTÁN TÁNC fl Kirdly-5zinhdz ajándéka a nemzetközi Uásár uióéki látogatóinak A Király-Színház. Budapest lesrégibb és legelőkelőbb ODerettszinháza. olvan ajándékkal s*oleál a Nemzetközi Vásár vidéki látogatóinak, mely méltó ehhez az előkelő miiintézethez. A szinház igazgatósága megszerezte előadásra Kőlmőn Imre a világhírű magyar zeneszerző Ördöglovas cimii ui operettjét, mely a legendás magyar lovas, gróf Sándor Móric regénys szerelmi történetét viszi szinDadra. KáDráratos fénnyel, csodálatos díszletekkel, valamint párját ritkitó szereposztásban mutatta be az Ördöglovas-t a KirálySzínház, diszelőnd^sa keretében. A címszerepet Szűcs László, az Operaház kiváló énekművésze énekli felváltva Nádor Jenővel, a külföldi vendégjátékról visszatért bonvivántunkkal. A császárnét Lázér Mária, a legszebb magyar színésznő alakítja. Metternich Leonthinet, az ördöglovas sérelmét «»z uj koloratur csilKg. Örkényi Francia játssza. Előbbi főszerepben Paál Erz<»i. Rátkai Márton, Latabár Árpád, Fodor Artúr jutottak hálás alakításhoz. A sajtó egyhangúlag elismerte, hogy egy uj János vitéz ez az operett és a budapesti közönség estéről-estére zsúfolásig megtölti a színházat. Ez az operett és ez a gyönyörű előadás a Királv-S^inház ajándéka a Nemzetközi Vásár vidéki közönségének. Külön kedvezményként a szinház ezen újságcikk felmutatóinak harminc százalék engedményt ed az amúgy is olcsó jegyárakból. Ne felejtse el. h ogy első estéjét Budapesten a KirálySzín hSzban töltse. A kedvezményes jegy megváltható a szinház pénztáránál, vagy a Nemzetközi Vásáron a szinházjegypénztárnál. Csabai piaci árak Buza 9—92 0 M. tengeri 6.80-7.— Zab 7.-7.30 Árpa 7-7..30 A vármegye közismert varrógép. gépszaküzlete alkatrész és gumi nagyraktára KRAJC50V1CS II. ker. Petőfi-utca 4. sz. Versenyképes árak, kedvező részletfizetés. - Tüzzománcozás, nikkelezés és delejezés. Nagy gépjavító üzem. Fizessen elő a Békésmegyei Közlönyre