Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám

1934-01-06 / 4. szám

1934 január 6 ÖEKESMEGYEI KCZLONV 3f Krónika Örvendezzél fiatalság! Itt van újra, megérkezett Karnevál, Papa, mama és a lányá, Hogyha jól megy, minden este Bálba jar. Kaszinóba, a Csarnokba, Majd pedig a Vigadóba Mennek el, De a kicsi hozományhoz A jó mamák egy fillért sem Tesznek el. A mamák ugy gondolkoznak: Ki lányukat feleségül Akarja, Hozományra ne vadásszon, Legyen férfi s legyen erős Két karja. Igazuk van a mamáknak l A hozomány fölösleges Valami, Hogyha volna, a lány helyett Pénznek fognok majd szerelmet Vallani. Szerelemről jut eszembe: Kávénénik megint sokat Suttognak, Furcsa mosoly, egy kacsiniás S kíváncsiak mind utánuk Kullognak. Kíváncsi én so sem voltam, Ilíen apró „kilengés" nem Erdekei, Erde bácsi komoly ember S, ilyesmiről krónikát nem Énekel. Különösen akkor, hogyha Körülötíünk minden olyan S<omoiú, Mintha talán mindnyájunkhoz Örök társként szegődött vőn' A ború. Farsang jöttén nem örvendünk, Nem vidít fel sem a cigány, Sem a bor, Érthető ez, hogyha tudjuk. Hogy körültünk még a lég is Puskapor. Puskaporos a levegő! Nem tudjuk ezt szép szavakkal Tagadni, Könnyen lehet, hogy valaki Két kezébe kanócot fog Ragadni. Oláhoknál megtörtént ez! E tragikus, állatias Merénylet,. Ami titkon hadat izent A szivekbe visszatérő Reménynek. Magyar lányok! Magyar fiuk! Keseregni, zúgolódni Nem szabad, Még akkor sem, hogyha talán Fájdalmában a magyar szív Meghasad, Fiatalság vigadozzon Dobja félre e szomorú Dolgokat, Hagyja ezt az öregeknek, Kik már régen megszokták a Gondokat. erde Könyvek, folyóiratok, kereskedelmi nyomtatványok rendelésénél forduljon bizalommal a Corvina nyomdához Békéscsaba, Ferencz ]ózsef-tér 20 Telefonszám: 176. Egy asztalnál Békéscsaba ínséges gyerekeivel Amikor háromnegyed tizenkét órakor belépek a Luther utcai városi népkonyhának abbaa termébe, ehol az Ínséges gyerekek ebédelni szoktak, hangos „Isten hozta" fogad. A nagyteremben hosszú asztalok vannak, melyeknél mór hetven nyolcvan gyerek ül. Kcpott ruháju, munkásgyerekek legnagyobb részt. Az arcukról letükröződik a nélkülözés, a rossz sors. De azért vidámak. Beszélgetnek, nevetgélnek. Közéjük ülök, szeretném halleni, hogy miről csevegnek, de emirt leülök közéjük, menten elhallgatnak. Erre lemondok szándékomról, magukrehagvom őket s leülök egy különálló asztalhoz, ehol három kislány kuksol. A gyerekseregnek erre ugyancsak megjön e hangja. Egyik csintalanabb, mint a mábik, egyik túlkiabálja a másikat. — Gyerekek csend legyen, mert aki lármázik, az nem kap enni 1 — harsogja tu1 őket a gondnoknő. Ez hat. De csak egy-két percig, mért aztán újra kezdetét veszi a diskurzus. A mellettem ülő három kislány tégranyilt ssemmel bámul rám. El sem tudják képzelni, ki lehetek és mit akarhatok. — Hogy hivnek? — fordulok az egyikhez. Szégyenlősen hajtja le fejét s alig hallhatóan suttogja: — Tóth Ilonka. — Mióta jársz ide? — Tegnap voltam először. — És zavaréban a jegyet forgatja, azt a jegyet, mely számára annyi mindent jelent, mely nélkül bizony nem kapna ebédet. — Mit ettetek tegnap? — kérdem. — Lencsét — válaszolja feltűnő gyorsan, sugárzó arccal. — Jő volt? — De mennyire — csillan meg a szeme. Ezt olyan gyorsan és olyan örömmel mondja, hogy akaratlanul is otthonára gondolok, hűvös, fűtetlen szobára, sovány ebédekre. — Mi az édesapéü? — Gazdasági munkás — mordja — de most nem dolgozik sehol. Rossz a helyzet. így mordja : rossz a helyzet. S még azt is hozzáteszi, hogy most gazdasági válság van. Mindössze tízéves lehet. De az arca komoly és gondterhes. (Ma többnyire ilyen virágok nyílnak a nagy magyar kertben.) A mellette ülő csöppség olyan riadtan néz jobbra-balra, mintha csBk félne valakitől. Kérdésemre megmondja, hogy Szász Máriának hívják s ma van itt először. Neki minden uj itt s igy érthető az a szorongás, ami elfogja. — Gyerekek, nem talált valamelyikőtök egy ebédjegyet? — kérdezi tőlük a gondnoknő. Erre mindenki ösztönösen is a saját ebédjegyére pillant, erre a bűvös varázsvesszőre, mely előtt megnyílik a népkonyha ajtaja. A gondoknő elmondja, hogy az egyik kisfiú elveszítene az ebédjegyét és most kétségbe van esve. Senki sem jelentkezik, senki sem találta meg az elveszett jegyet. A hátsó asztaloknál ülők igen fesztelenül viselkednek. Egy nagynövésü szőke gyerek más szórakozás hiján a szomszédja fülét cibálja. Természetesen amaz sem hagyja magét s alaposan oldalba boxolja kötekedő társét. Már-már ugy látszik, komollyá vélik a dolog, de szerencsére a gondnoknő még idejében közbelép sarakoncátlankodckat széjjelválasztja. A gondnok behordja a tányérokat, majd a kenyeret is behozzák. Egy kissé elül a zaj s a gyermekszemek a kenyérdarabokra tapadnak. Uj csoport érkezik. Hangos „kézit cfőkolom"-ot köszönnek, majd bemennek a szomszédos terembe s lerakják nagykabátjukat. (Mér akinek van.) M'utén megmossák kezeiket s felmutatják jegyüket, leülnek ők is az asztalhoz. A hátsó padokban a jókedv a tetőfokra hág. Egyik másik gyerekből kacagás robban ki. Mint kiderül, egy rongybohcc okozta a jókedvet, melyet ide-oda dobáltak. A gondnoknő elveszi tőlük s leteszi a padra, a tányérok mellé. — Éhes vagy? — fordulok a szomszédomhoz. — Nem 1 — feleli és lesüli a szemét. — Te sem vagy éhes ? — kérdezem a másikat. — Dehogy nem — mosolyog. — Alig várom mér, hogy ebédeljünk. Egyre uj gyerekek jönnek. A káiyhához mennek, megmelegetik meggémberedett kezüket, aztán leülnek ők is. Két gondnoknő behozza az ételt. Két gyerek szétosztja a kenyeret és a kanalat, másik kettő a levest A gondnoknő hiába inti csendre a gyerekeket, bizony ezekkel most nem lehet birni. A kenyeret gusz tálják. Vitatkoznak, kié nagyobb, pedig a kenyerek olyan egyformák, mint a tojás. — Nekem sok ez — mondja az egyik kislány a gondnoknőnek. A szomszédja, egy tapsifüles fiu, hirtelen betapasztja a száját s a fülébe súgja: — Ne kiabálj, majd én meg eszem, amit meghagysz. Rádió, csillár és villamossági Üzletemet a Gsaba kávéház épületébe (Szf István-tér 2.) helyezem át Rosenbaum Soma 3+1 lámpás Bond Pass Európa vevő — Hogy vagy Jóska ? — szólítok meg egy ismerős gyereket, aki ételt hord szét. Jóake, aki félárva és igen virgonc, vidáman felel: — Jói! — Mióta jársz ide? — Ojjé, én már tavaly is itt voltam. — Jól érzed itt magad? — Mint otthon — mondja és rámvigyorog. Végre mindenki megkapja a maga adasját. — Álljatok fel l — hangzik a gondnok szava. A gyerekek felállnak. A kezek imára kulcsolódnak és az ajkak édesen gagyogják : — Jöjj el Jézus, légy vendégünk, é!dd meg, amit adtál nékünk. Ámen. (Én bizonyosra veszem, hogy Jézus jelen van, hiszen itt Jézus, a szeretet teritette meg az asztalt . . .) Négyszobás, modern villalakás teljes komforttal, gyümölcsös és virágoskerttel a város legszebb helyén május l-re kiadó. Érdeklődni Vámos Jánosnál, Takarék-Egyesület Mintha megnémult volna a társaság. Csend van, csak a kanalak verődnek oda a tányérhoz. Mindenki eszik. Én is eszem. Kanalazom az igazán finom krumplilevest. Egyesek már repetáinak. Az én kis szomszédom bizony meghazudtolja önmagát, mert ő is repetél s az uj adagot is olyan gyorsan és jóétvággyal eszi, hogy öröm nézni. Száztíz gyerek hajol a tányér fölé. Közben már jön a második csoport. Ezek bemennek a szomszéd terembe s ott várakoznak. Közéjük megyek. — Én hárommal is meg tudnék enni — mondja egy nagyobb fiu— Ajjaj, én öttel is — legyint rá egy másik. A száztíz gyerek karbatett kézzel ül. Már befejezték az étkezést. Most nyugodtak, csendesek. Hiába, az ember hangulata más telt gyomorral, mint üressel. A tányérokat és kanalakat lehordják az asztalról s a száztíz gyerek imádkozik: — Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott, Ámen. Köszönjük szépen az ebédet. Egészségünkre. Sorba állnak, köszönnek és elmennek. Helyüket elfoglalja az uj csoport. És kezdődik minden élőiről. Csak a gyerekek mások. Homo Beatus