Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám
1929-11-20 / 155. szám
Békéscsaba, 1929 november 20. 56-ik évfolyam, 155-ik szám POLITIKAI LAP Előfizetési dijak a Helyben és vidékre postán küldve negyedévre 3 pengő egy hónapra 1 pengő. — Példányonkint 12 fillér. Felelős szerkesztő : Péchy-Horváth Rezső §i©©wei» ss a Azon kevesek közé tartozván, akiknek innen elnyomorított Magyarországról szerencséjük,van az Eszakamerikai Egyesült Államok elnökét személyesen ösmerni s tapasztalván az ő szive szerinti őszinteségét és politikai távolbalátását még abban az időben, amikor a világháború befejezése után az európai nyomor enyhitése erdekében lépett akcióba, néhány szóban akarom méltatni az ő legutóbbi beszédjében a világ összes müveit nemzeteinek jövőjére nézve .nagyfontossággal biró kijelentéseit. Hooverhez hasonló látkörü és erejű államférfiú kevés van e világon. Európában annyi sincs, amennyit öt ujjon meg lehetne számlálni. Talán kettő, három együtt tenne ki egy Hoovert. Bámulatbaejtő az ő tudása és informáltsága. Óriási mérvű hatalmát ugy kezeli, mint az Atyaisten a gyermekeivel szemben, hol jóságos szeretettel, hol óva intőleg, hol elnézően, hol erélyesen, tudniillik a szerint, hogy melyik állam, illetve nemzet mikor mit érdemel tőle. Most, hogy a világbéke megteremtéséről szólt, saját maga által tapasztalt tényeket állított egybe s többek között azt mondta, hogy a legnagyobb képtelenség állt be a „világbéke", a „leszerelés" és a „kölcsönös megértés" jelszavainak hangoztatása közben azáltal, hogy mig a világháború előtt csak tízmillió katonából állott az egész világ összes miliciája, most háromszor annyi katona van a világon s ezen számnak nagyobbik fele Európára esik, éspedig az úgynevezett győztes államokra, amelyeket egyik elődjének politikája juttatott oly mérvű győzelemre, amilyenről egyikük sem álmodott soha. Hoover természetesnek is, szükségesnek is tartja az amerikai részről [elkövetett politikai hibák reparálását és ezzel az európai helyzet megváltoztatását. A túlzott militaris berendezkedések szükségtelenségén kívül megjelöli az utat-módot a nemzetek, különösen a szomszédállamok megegyezésére vonatkozólag anélkül, hogy a Nemzetek Szövetségének tekintélyét csorbítani szándéka volna. Az erősebb, a nagyobb államok hatalmát sem akarja kisebbíteni, de a gyengébb, kisebb, megnyomorított államokat is életképesekké akarja tenni. Ugy tesz, mint egy bölcs, szeretőszivü családapa a szanaszét huzó és igazságtalan helyzeteket teremtő fiaival szemben szokott. Ezek között a kicsiny, megnyomorított államok között Magyarországot olyannak látja, amilyen az tényleg: sok sebből vérző, minden oldalról megcsonkított, kínpadon igaztalanul kinzott jobb sorsot érdemlő, életképességet mutató államnak. És segíteni akar a helyzetén. Már pedig ha akar, akkor tud is, mert őkelme nagy akaraterő s annak éreztetéséhez nagy hatalom van. Örömmel és szebb jövőbe vetett reménnyel üdvözölhetjük azt a beszédet, melynek hallatára a Telefonszám • 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, II., Ferenc József-tér 20. szám alatt. — Hirdetés díjszabás szerint. békepipából Benes szemfényvesztő műveletei közben füstgomolyokat eregető Masaryk, a Titulescuval fenyegető Maniu és az államát csak katonai diktatúrával fentartani tudó szerb-horvát-szlovén király bizonyára fordit egyet a politikáján s ez javunkra válik. A mi kötelességünk azonban Hooverrel szemben az, hogy méltó módon adjunk kifejezést a világbéke megteremtése érdekében tett kijelentéseiért, melyeket bizonyára cselekedetek i fognak követni. Zs. L. dr. December 2ü«áig választják meg az uj képviselőtestületet Az általános városi tisztujitásnak január 15-éig végbemennie kell (A Közlöny eredeti tudósitása.) Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy a belügyminiszter rendeletet adott ki a városi képviselőtestületek újjáalakítását illetően, valamint a városokban eszközlendű általános tisztújítás tárgyában. Cikkünkben megírtuk, hogy a rendelet egyidejűen ment el a minisztériumból valamennyi vármegyének, Békésvármegye alispáni hivatalában azonban mindezideig nem tudnak az uj rendeletről semmit. Daimel Sándor dr. alispán, aki az elmúlt hét utolsó napjait különböző hivatalos ügyek elintézése céljából a fővárosban töltötte, szombaton este érkezett meg Budapestről. Az alispán most hozta magával a szóbanforgó rendeletet, amelyről ezideig ezért nem akartak tudni a vármegyeházán. Az alispán a városi képviselőválasztásokat és az általános tisztújítást kitűző és szabályozó belügyminiszteri rendeletről nem sokat árult el, csupán annyit nyilatkozott a kérdezősködésekre, hogy a rendelet értelmében a megyei városokban a képviselőtestületi választásoknak még ebben az évben, legkésőbb december 20-áig meg kell történniök, az általános tisztujitások végső határideje azonban 1930. január 15 ike. Eszerint tehát a városi képviselőtestület tagjainak megválasztására még egy teljes hónap áll rendelkezésre, a tisztújításra azonban még teljes két hónap. Mihelyt az alispán a rendeletnek a bővebb rendelkezéseket és tudnivalókat tartalmazó részeit a városoknak kiadja, a választási és tisztújítási előkészületek teljes erővel megkezdődhetnek. Békéscsaba váras régi képviselőtestületének utoSsé kő; Nem nagy érdeklődés mellett folyt le a közgyűlés — Medovarszky főjegyző elismerése a búcsúztatójában Egy szociáldemokrata képviselő kegyeletsértése (A Közlöny eredeti tudósitása.) Hétfőn reggel tartotta meg a városi képviselőtestület november havi közgyűlését, amely a régi képviselőtestületnek legutolsó ilyen ténykedése volt. Medovarszky Mátyás dr. polgármesterhelyettes a polgármesteri jelentés elmaradásáról szólván, bejelentette, hogy a képviselőtestület újjáalakulása küszöbön áll és ezért néhány szóval szükségesnek tartja elbúcsúztatni a mostani képviselőtestületet, amelynek a mai közgyűlés az utolsó ténykedése. Megállapította, hogy a képviselőtestület a kötelességét mindenkor hiven teljesítette, a feladata magaslatán állott, a fejlődés és haladás ügyét szolgálta. A város vezérének elvesztése folytán neki jutott a feladat, hogy a képviselőtestületnek köszönetet mondjon a maga és a tisztikar nevében a megértésért és támogatásért. Bizó lélekkel néz a jövő elé, mert reméli, hogy oly képviselőtestületet fognak választani, amely majd a város fejlődését és haladását mozdítja elő. Biró Emil dr. a képviselőtestület köszönetét tolmácsolta a polgármesterhelyettes és a tisztikar munkájáért. Néhány, a törvényhatósági választási névjegyzékek körüli hibát tett szóvá, amikre nézve a főjegyző kijelentette, hogy a névjegyzékek a vármegyén készültek, a hibákat az ottani leirók követték el. Az oroszlán második farka A város címerének használatáról szóló belügyminiszteri rendeletet tudomásul vették azzal, hogy a címerben az oroszlánnak ezentúl két farka lesz. Aradszky György erre rászólt a menyezeti címerben levő oroszlánra: — Lárod, oroszlán, még egy farkat fogsz kapni! Némi derültség után a jövő évi költségvetés jóváhagyását célzó alispáni rendeletet ismertették, amely számos törlést rendelt el. Igy a négy ujabb hivatásos tűzoltó alkalmazásával felmerülő 5000, az útépítési költségekből 5000, a mezőrendőri dijakból 16.000 pengőt és még néhány kisebb tételt. Ezzel szemben a város a katonai beszállásolási dijak 12.000 pengőjének megtérítését kívánja akként, hogy a vármegye vessen ki ilyen pótadót, amire joga van. A költségvetés 1,909.000 pengő szükséglettel szemben 1,614.000 pengő bevételt, tehát 376.378 pengő 48 fillér hiányt mutat fel, amit 4T5 százalékos pótadóval vél fedezni az alispán. Visszaadják a költségvetést Hosszas vita kerekedett e tárgy körül, Hollánder Lipót dr., Aradszky György és Pollák Arnold hozzászólása után Hollánder Lipót indítványát fogadták el, vagyis viszszaadták a költségvetést a polgármesternek, hogy igyekezzék átrevideálni akként, hogy a pótadó 41, legfeljebb 45 százalékos legyen. Az elemi lőtér céljaira kért területet a katonaságnak 30 évi használatra évi 2 aranypengő bérért átengedték. Elutasították a MÁV átiratát a Ludvigh-utca rendezése tárgyában. Aradszky kontra Kovács Hosszú vitát váltott ki a MÁV Olvasókör ama kérelme, hogy a Ludvigh-utca 5. sz. telek helyett a 3. sz. telket adják oda neki, mivel ez sarkon áll. Aradszky György ellenzésével szemben Reisz Hermann, Kovács Mihály, horray Lajos dr. védik az Olvasókör ügyét. Kovács Mihály erélyesen kikéri magának Aradszky ama megjegyzését, hogy egyes képviselőkhöz kívánságokkal járnak az emberek, hogy ezek a közgyűlésen szóljanak az ügyük mellett, ami sokszor a város érdekei ellen van. Aradszky kevesli az 5 pengős vételárat, legalább 10 pengőt kell érte kérni ölenként. Pesti Béla felszólalása után Korniss Géza dr. 8 pengős árat javasol. A szavazás elrendelésekor az összes kisgazm CSUKOTT S Z E M É LY BÉRAUTÓK EJJEL-NAPPAL. KAPHATOK SUHAJDA GARAGEBAN TELEFON 93 •I