Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) július-szeptember • 115-140. szám

1929-08-14 / 127. szám

4 B®KÜS!IMI!I KOSIAK* Békéscsaba, 1929 augusztus 14 — Sok a cséplőgéptulajdonos Szarvason. A szarvasi gazdák nem panaszkodhatnak amiatt, hogy cséplőgép után kell szaladgálniok. Szarvason ugyanis annyira elsza­porodtak a cséplőgépiulajdonosok, hogy ha neszét veszik annak, hogy valamelyik gazda csépelni akar, valósággal megrohanják a csé­pelni szándékozót ajánlataikkal. A jelenlegi terméseredmény azon­ban azt a szomorú tényt igazolja, hogy Szarvason sokkal több a cséplőgép, mint a termés. — A szarvasi népünnepélyek csődje. Alig takarodik el a hó ta­vasz kezdetén Szarvason, már megkezdődnek a legbanálisabb speciálitások, a táncmulatsággal kapcsolatos népünnepélyek szép­ségversennyel, lepényevéssel és vi­lágpostával élénkítve. Es a külön­böző egyesületek késő őszig kí­sérleteznek ezzel a muzeális, mé­zes madzaggal. Az elmúlt vasár­nap a Prot. Nőszövetség rendezett lelkes fáradozással, sok nemes ál­dozatkészséggel népünnepélyt az Erzsébet-ligetben, gégefullasztó po­ros, forró kánikulában. Még a csa­bai katonazenekart is szerződtet­ték az ünnepélyre, mely azonban valósággal az anyagi sikertelenség jegyében olvadt el. Okolják ezért a magas beléptidijat, de talán ré­sze van benne a népünnepélyek általánosságban nagy ötletsze­génységének. A mai repülőgépes, rádiós, holdrakétás időkben a fa­lusi szépségversenyek, világposták, szerencsekerekek és jövendőmon­dós sátrak agyoncsépelt, prehisz­torikus unalmasságok, melyek fe­lett a tanyai libapásztor is fölé­nyesen néz át. — Megismétlődött az ókori eset Szarvason. A híres ókori bölcs, Diogenes, mikor egy közfürdő piszkos vizéből kijött, igy szólt a fürdőszolgákhoz: „Mondd csak, hol lehet megmosakodni a fürdés után ?" A szarvasi „Holt-Körös" vize annyira poshadt már, hogy a strandolok közül többen a für­dés után otthon megmosakodnak és fürdőruhájukat is alaposan ki­mossák. Mondanunk sem kell, hogy aligha lehet üditő az ilyen mocsárvizben való lubickolás. — Találtatott egy kerékpár­pumpa. Igazolt tulajdonosa a rend­őrkapitányság 14. számú hivatali helyiségében átveheti. — Szilvaszüret a temetőben. A halottak birodalma legfeljebb a mi életörömeinket szüreteli le azzal, hogy megholt kedveseinket elzárja előlünk. A szarvasi ev. uj­temető azonban kivétel. A sirok között a szilvafák ugyanis annyira elszaporodtak, hogy a napokban a szegény elem egész mozgalmas szüretet rendezett az ingyen szil­vából. Minden európai államba vízumot 24 óran belül megsierei, hatóságilag engedélyezett vizűm beszerző vállalat BERGER ERNŐ Békéscsaba, Andrássy-ut 25. Telefon 249. Az Apolló-Mozgó előadásai Kedden-Szerdán fél 7 és fél 9-kor Solyomfészek 9 felvonásban. Főszereplők: Milton Sills, Doris Kenyon, Montagu Love. Egyike a legizgalmasabb és a leglüktetőbb tempójú filmeknek, melynek története New-Vork legmisztikusabb részében ?. kinai negyedben játszódik le. E negyedben áll a Sólyomfészek c. mulató, kinek tulajdonosa sohasem látható, mégis minden gaztett az ő lát­hatatlan jelenlétében és irányítása mellett történik. Elejétől végéig egy hihetetlenü l érdekfeszítő cselekmény középpontjában áll a néz ő, melynek egybekapcsolódó jele­netei méterről-méterre viszik kibontakozás felé a cselekményt, mely utolsó jelenetében egy szörnyű esemény inszcenálásá­val emelkedik a tetőfokára. Azonkívül: Cirkuszok cirkusza . . . Egy bolond százat csinál . . . 2—2 felv. bohózatok. Csütörtök Pénteken Volga... Volga... filmeposz II. rész 14 felv. Főszereplők : A. Schlettow, Lilian Hall Davis, Rudolf Klein Rogge, Boris DeFaze, Georg Seroff. Rendezte : Turjanszky. Az előadást 11. tagu orosz kórus ének és tánc számai kisérik. Az állatok tisztaság szeretete Kulturfilm. Szombat Vasárnap Sárga veszedelem 7 felvonásban. Főszereplők : Tim Mc Coy és Claire Windsor. • • • • • • • • • • • • • • • • Hatvan tanút hallgattak ki Füzes­gyarmaton Kreicsi József gazdasági intéző az eljárás megszüntetését kérte (A Közlöny eredeti tudósítása.) A szegedi ügyészség fogházában már több mint két hónap óta vizs­gálati fogoly Kreicsi József füzes­gyarmati gazdasági intéző. Kreicsi már hosszú évek óta alkalma­zottja volt a füzesgyarmati urada­lomnak, még a háború alatt tele­pedett meg Magyarországon. Mint csehországi születésü azonban nem optált és nem vette fel a magyar állampolgárságot. Két hónap előtt azután súlyos összeütközésbe ke­rült Füzesgyarmat községi veze­tőivel. Magatartását hazaellenes­nek bélyegezték meg és nemzet­gyalázás cimén feljelentést tettek ellene. A vádak alapján letartóz­tatták és — miután nem magyar állampolgár — beszállították a szegedi ügyészség fogházába. A vizsgálat során szükségessé vélt a feljelentők kihallgatása. Fü­zesgyarmatnak azonban olyan ked­vezőtlen vasúti összeköttetése van, hogy a kihallgatást nem a sze­gedi törvényszék vizsgálóbírója foganatosította, hanem a törvény­szék elnökének felkérésére dr. Honheiser Sándor törvényszéki biró, aki szabadságát éppen Fü­zesgyarmat közelében töltötte. Dr. Honheiser Sándor ki is szállt Fü­zesgyarmatra, ahol több mint hat­van tanút hallgatott ki. A tanú­kihallgatásokról felvett jegyző­könyvek most érkeztek be Sze­gedre. A nemzetgyalázással vádolt Kreicsi József aktái először a vád­tanács elé kerülnek, mivel Kreicsi az eljárás megszüntetését kérte maga ellen. Szabadlábrahelyezési kérelmét — értesülésünk szerint — ismételten elutasították, a fogság­ban várja meg ügyének főtárgya­lását. Árverési hirdetmény-kivonat. Lőwy Albert cég végrehaj tatónak Nóvák Pál végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 264 P tőkekövetelés és járulékai behajtasa végett a gyulai kir. törvényszék területén levő, Ujkigyós község­ben fekvő s az ujkigyósi 67 sz. tkvi. betét­ben A + 1. sorsz. 1U09 hrsz. alatt foglalt s a végrehajtást szenvedő nevén álló 402 számú ház, és udvarra 1600 P kiki­áltási árban elrendetle. Az árverést 1929. augusztus 27 napján d. e. 10 órakor Ujkigyós községházánál fogják megtartani. Az érverés alá kerülő ingatlan a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb ron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bá­natpénzül a kikiáltási ár 10 százalékét készpénzben, vagy az 1881 : LX. t. c, 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes éptékpapirosban a ki­küldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezésről kiállított leiéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1831 : LX. t. c. 147, 150, 170. §§; 1908: XL. t. c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kiki­áltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1903: XLI. t. c. 25. §.) Dr. Gárdonyi sk. jbiró Árverési hirdetmény-kivonat. « Rósenberg Izsó végrehajtatónak Gálik András végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi ha­tóság a végrehajtási érverést 260 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gyulai kir. törvényszék terüle­tén levő, Békéscsaba m. városban fekvő s a bcsabai 6018 sz. tkvi betétben A I. 1—2. sorsz. 4804 és 4805 hrsz. alatt foglalt Zőldfa-utca 12 sz. ház, udvar és kert­ből álló beltelkes ingatlannak a végrehajtást szenvedő tulajdonát képező fele rész illető­ségre 1400 P kikiáltási árban, még pedig a C. 1. alatt özv. Gálik Mátyásné javára bekebelezett haszonélvezeti jog fenntartá­séval elrendelte. Ha azonban a fenti ingatlan illetősé­gért a haszonélvezeti jogot megelőző jel­zálogos hitelezők követelésének kielégí­tésére szükséges 4400 P vételár meg nem igértetnék, az esetben az, a haszonélvezeti jog fenntartása nélkül árverezendő el. Az árverést 1929. évi október hó 22. napján délelőtt 9 órakor a te­lekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében Árpádsor 4. sz. 9. ajtó fogják megtar­tani. Az árverés alá kerülő ingatlan a ki­kiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bá­natpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 : LX. t. c, 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes értékpapirosban a ki­küldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kiki­áltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. t.-c. 25. §). Dr. Gárdonyi sk. jbiró. Árverési hirdetmény. Mulirott bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. törvényszék 1929. évi 5723-5 számú végzése következtében dr. Lóránd Arthur ügyvéd által képviselt Csák P. András javára 2500 P s járulékai erejéig 1929. évi január hó 9-én foganatosított ki­elégítési végrehajtás utján le- és felül­foglalt és 20ü0 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: Ford gyártmányú teher­autó nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a békéscsabai kir. járásbíróság 1929. évi Pk. 11333/1929. számú végzése folytán Békéscsabán Andrássy-ut 41. szám alatt Galamb és Társa cégnél leendő megtartá­sára 1929. évi augusztus hó 16-ik napjának délelőtt 11 órája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók ezennel oly megjegyzéssel hivat­nak meg, hogy az érintett ingóságok készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígé­rőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingósá­gokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen érverés az 1881. évi LX. t-c. 102, §-a ér­telmében ezek javóra is elrendeltetik, Békéscsaba, 1929. julius 19. Fischer Nándor, kir. bir. végr. Uriházból való középiskolás diák vagy diákleány uricsaládnál teljes ellátást, családias otthont kaphat, különbejáratu szobával, az iskolaidényre jutányos ár mellett Cim: Andrássy-ut 54. Verebély. Ne üljön fel hangzatos hirdetésnek, mert a Magyar Ruha-Ipar ruhái árban, minőségben, szabásban rezet Váradi Béla Békéscsaba, Andrássy-ut 12. Takarékossági könyvecskére 7 és félhavi hitel, készpénzáron

Next

/
Thumbnails
Contents