Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1929-02-23 / 45. szám
6 t&SMmmm. mmmi Békéscsaba, 1929 február 23 — A Pon Kozákok hangversenye. Érdekes vendégek érkeznek március 1-én Pestről a déli gyorssal. A Platoff féle Don Kozákok, akik egy év előtt tűntek fel Párisban s akik a nálunk már ismert Jaroff féle csoporttól való megkülönböztetésül fehér ingben állanak ki a dobqgóra, hogy a Városi Színházban március 1-én délután 6 órakor népies helyárak -mellett egy hangversenyt adjanak, hogy utána az esti gyorssal már Budapestre utazzanak, ahová szerződésük köti őket. Csakis ezáltal volt lehetséges őket leszerződtetni, mert Békéscsabán való kiszállásuk idejükben nem hátráltatja őket. A 35 tagból álló csoportot Kosztjakow ^őrmester szervezte meg kizárólag az uráli hegységből külföldre került jóhangu katonatisztekből, akik az emigrációban mint énekesek működtek. A 14 számból álló műsoruk az egyházi es ó-orosz dalok legszebbjeit öleli fel. A hangverseny semmivel sem marad mögötte a Serge Jaroff féle kórus sikerének, amelyet előnyösen protezsál az olcsó helyár, melynek jegyei Gesmey-nél már kaphatók. Rész női iehériseiniik, uaiamint fehérneműkhöz való csipkék és anyasok c riási váissziékbün a Ceípkeárukázban, Andrássy-ut 6. — A gyulai állami közkórház betegforgalma. A gyulai állami kórházban 1250 ágy van. Az 1927. évről maradt 427 férii, 363 nő, •összesen ' 790 beteg, Az 1928. év folyamán felvétetett 3245 férfi, 2951 nő, összesen 6196 beteg. Ezek • szerint az 1928. évben 6986 beteg volt ápolás alatt. Ebből gyógyultan távozott 1663 férfi, 1703 nő, összesen 3366 beteg. Javultan távozott 2übl és gyógyulatianul 267 beteg. Meghalt az 1928. évben a kórházban 421 férfi, 375 nő, öszszesen 796 beteg. Az ápolási napok száma 312.871 volt. 21 -ueq -xei(3Ae)j-euodO]) e zaAu -asuaAbuet| euesj|auaz «ou uoiezs A|ia uaueif 49.19 — Közel hétezer bűncselekmény történt tavaly a megyében. A gyulai, békéscsabai és orosházi csendőrszárny 1928. évi tevékenységi kimutatásából közöljük áz alábbi adatokat: Az állami es társadalmi rend leiforgatására irányuló büntettek és vétségek száma volt 4, hatósági közeg elleni erőszak 20, pénzhamisítás 1, iiamistanuzás 19, szemérem elleni Büntettek és vétségek 53, rágalmazás és becsületsértés 414, emberelet elleni bűntett és vétség 00, testisértés 512, lopás 1178, rablás es zsarolás 42, sikkasztás, zártörés es hűtlen kezelés lyO, orgazdaság 122, csalás 353, okirathamisitás 83, gyújtogatás 188, a járásbíróság hataskörébe tartózó kihágások száma 2958. — Az Országos Gazdasági Munkáspénztár járulékai. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy az Országos Gazdasági Munkáspénztárnál balesetbiztosítási kötelezettség alá eső alkalmazottaik után esedékes hozzájárulási dijakat április 1, napjáig annál inkább is fizessék be, mivel a hozzájárulási dijaknak az előirt időben be nem fizetése esetén balesetből kifolyólag a pénztár segélye nem követelhető és a munkaadó a teljes kárért felelősséggel tartozik, amiből a jelenlegi viszonyok között a munkaadókra súlyos anyagi teJier háramolhatik. — Még mindig a csúszós járda. A gyulai állami közkórházba ma két szerencsétlenül járt embert szállítottak be, akik a csúszós, felhintetlen járdán elestek és kezüket-lábukat törték. Az egyik baleset Gyulán történt, ahol Czintyán Mátyás 41 éves gyulai lakos tegnap délután a csúszós járdán elesett és a balkarját és bal vállát eltörte. A másik áldozat Hőgye László békési lakos, aki Békés községben a járdán elcsúszott és elesett, miközben a balkezét eltörte. A két szerencsétlenül járt embert a közkórházban ápolják. Seijemcsipke és setyem különlegességeket a Csipkeáruházban találhat. Andrássy-ut 6. — A gyopárosi íürdo tavának kitisztítása. Orosháza község a gyopárosi tavat a fürdő gyógyjellegének engedélyezésével kapcsolatban szakvélemények alapján közegészségügyi érdekből, de a fürdő rendezése és szépitése céljából, valamint felsőbb hatósági kívánalomra is a nádtól a mult év tavaszán kitisztittatta, amely munkálat 24.800 pengőbe került. A község képviselőtestülete most kimondotta, hogy a szóban levő összeget a járási főszolgabíró, mint fürdőbiztos által kezelt 32.000 pengőt kitevő fürdő-alapból megszavazza és erre az engedélyt a törvényhatósági bizottságtól kikéri. A tényleges kifisztitási költség azonban mindössze 2Í.747 pengőt tesz ki, mert a kitisztítás alkalmával felhasznált faanyag 3500 pengő értéke, amely a községnek megmaradt, a község által megszavazott összegből levonandó, — Megkerült bicikli. Megírtuk a napokban, hogy Kityik Márton MÁV éjjeli őrtől* ismeretlen tettes ellopott 2 tyúkot és egy Britannia gyártmányú kerékpárt. A rendőrség rövidesen megállapította, hogy a tettes a biciklit és tyúkokat — nyílván az újságokban megjelent közlemények miatti félelmében — visszalopta Kityik Márton kertjébe, ahol egy szalmakazal tövében helyezte el. — Bejelentések a budapesti országos mezőgazdasági kiállításra. Az Országos Magyar Gazdásági Egyesület által március hó 21—25. napján rendezendő, díjazással és vásárral egybekötött országos mezőgazdasági kiállításra oly nagy számban érkeztek bejelentések, hogy a bejelentett állatok a kiállítási telepen rendelkezésre álló összes istállókat megtöltik. Az elfogadott bejelentések szerint 228 ló, 765 szarvasmarha, 926 sertés, 651 juh, 1200 baromfi és 100 házinyúl kerül bemutatásra és eladásra. Az összes fontos fajtákat szép és nagy anyag fogja bemutatni a kiállításon, amelyen az összes ismert nevű jeles tenyészetek részt vesznek. Több megyéből gondosan összeválogatott nagy népies kollekciókat küldenek lel. A tenyészállatkiállitásra való lelutazást 50 százalékos utazási kedvezmény könnyíti meg, az ennek igénybevételehez szükséges igazolvány megküldését a rendezőbizottságtól (Budapest, IX., Köztelek-utca 8. sz.) kell kérni. A külföldi látogatók ideutazását vízumkedvezmény, továbbá a szomszédos államok vasutain is díjmérséklés könnyíti meg. A rendezőbizottság állandó permanenciában van és Jeszenszky Pál elnök és Konkoly-Thege Sándor dr. főtitkár vezetésével mindent elkövet az idei mezőgazdasági kiállítás és vásár sikere érdekében. — Átmeneti hiány a lüzelőfapiacon. A fakereskedelem részéről olyan értesüléseket szereztünk, hogy a tüzelőfában egészen a legutóbbi napokig nem volt fennakadás, mivel azonban a jelentkező szénhiány folytán egyre több háztartás tért át a fával való tüzelésre, a készletek nem remélt mértékben kiapadtak. A pótlás lehetőségét természetesen ugyancsak befolyásolják a meglévő forgalmi nehézségek, azonban a helyzet korántsem annyira kritikus, mint a szénpiacon. Erdély felől tekintélyes készletek vannak utón és miután a forgalmi viszonyok az ország keleti részében lényegesen javultak, remélhető, hogy a tüzelőfaellátás terén nagyobb fennakadások nem lesznek. Hauer nagybazár ieszálliítiii leltári árai : divat rsöa mellény 7"— P, csikós seSyeitsiriaJÍrág 3-30 P, flór női keztyü t-50 £». — Miss Európa gyönyörű, nizzai képeit és izgalmasan érdekes riportokat közöl a Színházi Élet legújabb száma Simon Böskéről, Európa Szépségkirálynőjéről. A gyöinyörü és érdekes Miss Európamellékleten kivül a Színházi Elet uj száma rengeteg érdekes cikket és képet közöl, izgalmas riportot és képeket hoz a „kövér" Cochran görlökről, premierbeszámolót a Királyi csalódról, Fedák Sári, Bus Fekete László, Egyed Zoltán, Feiks Jenő, Angelo cikkeit közli s Henry Beraud „ Komédiáslány" cimü regényének második folytatását. Darabmelléklet az Irlandi vászon s az egyik kottamelléklet a Miss Amerika legszebb száma, a Fekete rózsa. A Színházi Élet egyes számának ára 1 pengő, negyedévi előfizetési dij 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest,\ VII.. Erzaébet-körut 29. Szindarabkataiogust minden érdeklődőnek ingyen küld a Színházi Élet színdarabosztálya Budapest, VII., Erzscbetkörut 29. Tavaszi férfi dívatujdonságok : férfikalap P 6-50, egész raye és egész puplitt férfiingek P 8*40, selyemharisnya, hibátlan, az öszszee divatszinekben P 3*60 a ' Hauer-nagybazárban. — Tenyészbikavásár Székesfehérvárott. Március 14-én tartja meg a Fehérvármegyei Gazdasági Egyesület tenyészbikavásárját a székesfehérvári méntelep istállóhelyiségében. A vasárra kizárólag csak tenyésztők vihetnek bikát, állatkereskedők bikái nem hajthatók fel. Térdij és rendezési költség címén minden bika után 2 pengő fizetendő le. Bejelentési határidő 1928. március 5. a Fehérvár megyei Gazdasági Egyesület cimén Székesfehérvár, Nándor-u. 15. sz. — Baleset. Varga Mihály Honvéd-utca 24. szám alatti lakos csütörtökön délután egy marógépen dolgozott. Egy görcsös fatömböt a villanymotor által hajtott marógép balkezéhez vágott, melyen 21 napon tul gyógyuló sérülést okozott. — Külföldi érd eklődés' mellett szilárdul a borpiac. A hazai borpiacon élénk érdeklődés mutatkozik német, svájci, osztrák és csehszlovákiai részről,? mindenesetre azonban többnyire csak olcsó áru iránt. Az utóbbi #napokban finomabb árukból a Tokajhegyalján is létrejöttek üzletkö'ések lengyel és német számlára. Egyébként a magyar kiviteli akciónak <~agyobbarányu megmozdulása várható az abnormis hideg időjátás enyhültével. Az árak további' szilárdulást mutatnak. — Dugulás és aranyeres bántalmak. gyomor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetadta „Ferenc József" keserűvíz, naponkint többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fuszerüzletekben. Garancia mellett végez művészies ás tartis onúolalast a legújabb divat után mcst erkezett foürasznűm. Tessék meggpzőtfnl. ifj. larel fodrász, szinházepüiet Ugyanott egy iiu tanultul felvetett. — Munkaközben összetörte a kezét a gép. A gyulai közkórházba súlyos állapotban beszállították Hajdú Lajos 27 éves mezőgazdasági cselédet, aki Nagygyantén az uradalomban áll alkalmazásban. Hajdú Lajost az egyik gazdasági gépnél munkaközben. baleset érié, amennyiben a kezét a gép egyik fogaskereke elkapta és teljesen összeroncsolta. A vizsgálat megindult. Ha megbízható, jó harisnyát keres, minden minőségben a legolcsóbban vásárolja a Csipke-áruházban, Andrássy-ut 6. — Postacsomagok Görögországba. A kereskedelmi és iparkamara felhívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy 10 kg. súlyig; és 1120 pengő érté kny i Ivá niíásk a postacsomagok az S. H. S. királyságon át jóval olcsóbban és rövidebb idő alatt szállíthatók Görögországba, mint Hamburgon át. A fentemiitett suly és értékhatárt meg nem haladó csomagokat sokkal célszerűbb tehát az S. H. S. királyságon átmenő útirány kikötése mellett postára adni. Nagy-nővérek nöizenekara február S-íöl a „Prófétádban hangversenyez. Családi műsor. Olcsó árak., Tőzsde Budapest, február 22. Buza 77 kg. tv. 25.60—25.80, egyéb 25.20— 25.35, 78 kg. tv. 25.85—26.00. egyéb 25-45—25.60, 79 kg. tv. 26.05—26.15, egyéb 25.70-25.80, 80 kg. tv. 26.20-26.30, egyéb 25.85-25.95. Rozs pv. 23.2023.30, takarm. árpa 25.50—25.75,, sörárpa 26.50—27.50, zab 26.0026.15, köles 26.00—26.50, tengeri 28'35—28'65, repce 45.00—46.00, korpa 19.00—19.25. Irányzat barátságos, forgalom csekély. Ferencvárosi sertésvásár: Felhajtás 0000, maradvány 0000. elkelt: 000. Árak : zsirsertés fiatal könnyű 128—1'56, kivételesen O'OO, közép O'OO—O'OO, nehéz 1.60-1.70, kivételesen O'OO. Valuták : Angol iont 27*75—27*90, Belga frank 79*50'0-79*80*0, Cseh kor. 1Ö 95 0— 17030. Dón. kor.-152*50—153*10, Dinár 1001—1007, Dollár 570*75—57275, Francia fr. 22*50—22*70, Hollandi írt 229*05— 230*05, Lengyel zloty 64* 10*0-64*40*0, Leu 3*39.0-3*43.0, Lira 29*90-30* 15, Német márka 135*95.0-136*45.0, Norvég kor. 152*55-153*15. Osztrák schilling 80*45*0—80*75*0, Svájci fr. 110*05.0-110*45*0, Svéd kor. 152*90153*50. Devizák : Amsterdam 229.35*0—230.05.0, Belgrád 10.05*25-10.08*25,Berlin 335.91.25— 136.31.25, Brüsszel 79.52 5-79.77 05,Bukaresi 3.40*0—3.43*0, Kopenhága 152.70—153.10.0, London 27.79.5—27.87.5, Milano 30.00*0— 30.100, Newyork 572.70-57-1.30. Oszló 152*77.5-153*17.5, Páris 22.360-22.430, Prága 16*985-17*035, Szófia 4*12.5-4*15.5 Stockholm 153*100—153*500, Varsó 64*20.0- 64*40.0. Wien 80*5105-807623 Zürich 110*1500—110*4500.