Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1929-01-24 / 20. szám
Megjelenik kora reggel Békéscsaba, 1929 január 24. Csütörtök 56-ik évfolyam, 20-ik szám ¥ ¥ POLITIKA9 NAPILAP Előfizetési' dijak i Helyben és vidékre postán küldve negyedévre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példánvonkint 10 fillér. Főszerkesztő : Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő : FSItppinyi Sámuel Telefonszám : 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba. II. ker. Ferenc József-tér 20. szám alatt. Hirdetés díjszabás szerint. a r Egy budapesti adóankéten egyik méltóságos tagja a felsőháznak tette azt a megállapítást, hogy 1925 óta az állami bevételek 449 millióról 870 millió pengőre emelkedtek. Tehát az utolsó három esztendőben majdnem dupláját szedték ki abból az adófizető polgárságból, amely már akkor kétségbeesve nyögött az elviselhetetlen adóterhek alatt. A magángazdaságok elvértelenedésének, az emberi egzisztenciák megroppanásának, mezőgazdaság, ipar, kereskedelem pangásának egyik gyökeres magyarázata foglaltatik ezekben a beszédes számokban. A túladóztatás feküdt rá minden vállalkozásra és keresetre s a megcsappant jövedelem mellett ez tette és teszi az életet drágává. Mert valahonnét ezt a horribilis összeget elő kellett szedni s elő is tudták szedni. De még egy másik és az előbbinél érdekesebb adatot is nyerünk a három év előtti helyzettel való összehasonlitásból. 1925-ben az állami kiadások 542 milliót emésztettek fel, mig a lefolyt évben 867 millió pengőre rúgtak. A túlzott bevételekből tehát következtek a túlzásba menő kiadások. Hogy hová költötték ezt a rengeteg pénzt, el sem tudjuk gondolni. Mert különösebb beruházást vagy a gazdasági élet táplálását nem láttuk. Ellenben ma is lépten-nyomon kisért az állami adminisztráció duzzasztása, uj hivatalok és uj zsiros állások teremtése, ugy hogy ennek a csonka, szegény országnak adminisztrációs költsége vetekszik nagy és győztes államok hasonló kiadásaival. Ez az összehasonlítás mindjárt az orvoslásra is megmutatja az utat. Tessék az állami kiadásokat a legnagyobb takarékossággal lecsökkenteni és ejtsék el a feleslegek gyűjtésének politikáját. Akkor mindjárt lehető lesz az adók csökkentése, aminek már itt a tizenkettedik órája. Ha három évvel ezelőtt meg tudlunk élni 300 millióval olcsóbban, ugy ez ma sem lenne lehetetlen. A kétségbeesetten feljajduló polgárságot tehát ne intézzék el kategorikus kijelentéssel, hogy az adókat nem lehet leszállítani. És majd, ha odajutunk, hogy nem lesz miből fizetni — amitől már nem állunk messze — akkor mégis kijönnek a kevesebből? Unalmas a Ház munkarendje Csupa apró-cseprő Jawaslat szerepel a Ház legközelebbi napirendjein Budapest, január 23. (A Békésmegyei Közlöny tudósítójától.) Bethlen miniszterelnök és Zsitvay Tibor ma döntöttek a képviselőház legközelebbi munkaprogramjáról. A holnapi ülés napirendjére köztudomás szerint a könyvtár- és muzeumi bizottság jelentéseinek tárgyalására, valamint Endre Zsigmond képviselő összeférhetetlenségi ügyében ítélkező zsűri megválasztására kerül a sor. Ma délben ugy döntött a miniszterelnök, hogy pénteken Mayer János novelláját tűzzék ki, ezenkivül a bodrogközi vasúttal kapcsolatos és a honvédségi legénység nyugellátásáról és végkielégítéséről szóló törvényjavaslatot. Holnap nyújtja be Wekerle Sándor pénzügyminiszter a 2 és 5 pengős ezüstérmék veretésének, valamint a Belgiummal kötött klíringegyezmény törvényjavaslatát.Előreláthatóan a bizottságok pénteken már meg is kezdhetik e javaslatok tárgyalását. Bethlen válaszol Rothermere karácsonyi üzenetére? A kormánypárton nem engedik válasz nélkül maradni az üzenetet Budapest, január 23. (A Békésmegyei Közlöny tudósítójától.) Bethlen István tegnap csak személyi súlyának latbavetésével tudta az egységespárttal elfogadtatni a vármegyei reformról szóló törvényjavaslatot, amellyel szemben még most sem szűnt meg az egységespárt alkotmányjogi aggodalma. A javaslatot a tegnapi döntés után az egységespárt értekezletének plénuma fogja tárgyalni és péntekre előreláthatóan összehívják a képviselőház közigazgatási bizottságát, amely a kormány számítása szerint 10—12 napi ülésezés alatt végez a reform megvitatásával. Ilyen körülmények között a kormányhoz közelállók ugy tudják, hogy a javaslat február 5-én kerül a Ház elé, addig pedig apró javaslatokkal foglalkoztatják a Házat. Az egységespárt holnap esti értekezlete elé politikai körökben nagy érdeklődéssel tekintenek, nem azért, mintha a vármegyei törvényjavaslat ügyében Bethlen pressziója miatt energikus hangok volnának várhatók, hanem azért, mert a kormánypárt egy része meg akarja interpellálni a miniszterelnököt, mi a véleménye Rothermere lord karácsonyi üzenetéről. A kormánypárti képviselők minden körülmények között ragaszkodnak a karácsonyi üzenet napirendre tűzéséhez. Kijelentették, hogy az üzenet felett a kormány nem térhet napirendre. Ma délelőtt azonban a kormánypárt vezetősége ugy határozott, hogy a vármegyei reformtervezetet tűzik napirendre és tekintve, hogy ez teljesen igénybe fogja venni az értekezletet, minden más ügyben tervezett felszólalást a legközelebbi értekezletre halaszt. Még mindég nem irfák a iá a román kölesen! Fluerás is elsősorban nacionalista és csak azután szocialista Bukarest, január 23. A külföldi kölcsön ügyében még mindig teljes a bizonytalanság, bár többször már félhivatalosan pontos dátumot is közöltek az aláírásra vonatkozólag, legutóbb szombat délelőttöt jelölték meg, mint amikor a megbízott Popovici a kölcsönt Párisban aláirta. Az ellenzék vezetői kihallgatást kértek a régenstanácstól azon célból, hogy koncentrációs kormány alakítására kérjék a tanácsot, miután a külföld Maniuban nem, csák egy koncentrációs kabinetben bízik. Fluerás, a román szocialisták elnöke nyilatkozatában, melyet a sajtó képviselői előtt tett, tagadja ugyan, hogy a szociáldemokrata párt nemzeti alapon szervezkedett volna, mégis szerénytelenség nélkül állítja, hogy a szociáldemokrata párt jelentősen működött közre Nagy-Románia megalapításában. Politikai körökben azt hiszik, hogy Fluerás ezzel csak a párt magyar tagjait akarja félrevezetni. A parlamenti napló szerint Fluerás még azt is mondotta, hogy a gyulafehérvári határozat szövegét ő diktálta Goldis Lászlónak. Dacára annak, hogy a békekonferencián igen jó benyomást keltettek a gyulafehérvári határozat pontjai, Bratianu Jonel mégis I9l 9-ben kijelentette, hogy a határozatnak nincs közjogi értéke és a kisebbségi jogra vonatkozólag a határozatnak nem lehet semmiféle érvénye. Az Adeverui, foglalkozva Fluerásnak a detronizációra vonatkozó komlottról tett nyilatkozatával, kijelenti, hogy a Benescu-féle éttermi értekezlet nem az első kísérlete volt Avarescuéknak. Argentojanu I9l8-ban Rakovszky későbbi szovjetnépbiztost akarta e célból megnyerni, aki azonban megtagadta a közreműködést. Stere Constantin, most a parasztpárt tagja pedig a román kapituláció utáni béketárgyalások alkalmával a központi hatalmakat szerette volna rávenni a Hohenzollern-dinasztia detronizálására. Egy orvosnő késsel szúrta le a kolléganőjét Páris, január 23. Champagne Margit, egy 28 éves orvosnő ma késsel támadt egyik kolléganőjére, a 33 éves Gobert Margitra. A merénylő számos életveszélyes szúrást ejtett a másik orvosnőn. A merénylet oka valószínűen szerelmi féltékenység. A késelő orvosnőt letartóztatták. 53 fokos melegvizet ad a szolnoki ártézi kut Budapest, jan. 23. A Földtani Társulat mai ülésén beszámoltak többek között a Szolnokon furt ártézi kulnál elért kiváló eredményekről. A beszámoló szerint a kut percenként 1000 liter 53 fokos melegvizet szolgáltat, ami mellett percenként 2000 liter földgáz is tör elő. A geológusok egyértelműen megállapították, hogy a szolnoki kútfúrás eredménye a legkitűnőbb, amit Magyarországon eddig elértek.