Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-12-07 / 278. szám

Békéscsaba, 1928 december 7. legjeleník kora reggel Péntek 55-ik évfolyam, 278-ik szám BEIESME6YEI POLITIKAI NAPILAP Előfizetési dijak 3 Helyben és vidékre postán küldve negyed­évre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példányonkint 10 fillér. Főszerkesztő: Üagf-Cs aha Jóformán egy esztendő alatt, a népesedő és fejlődő város feszítő erejének engedve, a körgáton tul egész uj városrész épült, amely­nek nemcsak közmüvei Gárda, kut, rendes világítás stb.) hiány­zanak, de a városhoz való hely­zete sincsen tisztázva. Az első figyelmeztető mementó erre a szegedi postaigazgatóság értesítése, amelyben ettől az uj városrésztől megtagadja a postai kézbesítést, mert a város és az uj házak nem összefüggő egység, tehát ez a tekintélyes házcso­port — külterület. Hogy a város és az uj porták között mindössze egy hatméteres gát van, az a betü­rágó bürokratizmust nem téríti el felfogásától. A Bakucz-telkek lakói tehát e felfogás szerint kutyagol­hatnak be a postára, vagy rábíz­hatják magukat magánemberek jóakaratára, mig pár méterrel odébb megjelenik naponta a levélhordó. De hiszen most nem ezzel az anomáliával akarunk foglalkozni. Erre bizonyára hamarosan meg­találják a paragrafust, amely fel­oldja az előbbi lehetetlen állás­foglalást. Inkább nyomatékosan rá akarunk mutatni, hogy igenis gyorsan hozzá kell látni az uj városrészek rendezéséhez. Elvégre az a jó párszáz ember, aki kény­telen-kelletlen ott épített magának hajlékot és ott üti fel otthonát, nem mondott le arról az igényéről, hogy őt is csabai lakosnak tekint­sék. És amikor mindössze pár perces séta választja el a város forgalmi középpontjától, nem akar ettől a várostól teljesen elvonat­koztatott tanyai életet élni. Nem is tudna. Hiszen foglalkozásra is legnagyobbrészt munkás, kisiparos, vagy kistisztviselő elem. Ez a probléma — sajnos — nem olyan természetű, amelyet egy majddal ellehetne intézni várva az idők jobbrafordulását. Városi adófizetők ők is, városi polgárok is szeretnének lenni. Bé­késcsaba fejlődése lendítette ki oda ezeket az egyedeket, akik azelőtt kényelmesen találtak volna férőhelyet itt is. De most már nem találtak. És a körgát nem lehet az a kinai fal, amelynél Csaba természetes fejlődése megakad. Hál' Istennek, a jövő Nagy-Csa­bája nem fér bele a régi körgát szük keretei közé. Telefonszám: 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, II. ker. Ferenc József-tér 20. szám alatt. Hirdetés díjszabás szerint. Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő : Filippinyi Sámuel A tótok egészen uj elszakadási mozgalomba kezdtek Keleti Svájcot akarnak teljes autonómiával s átme­netileg csak a vámunió lenne közös Csehországgal Prága, december 6. A Lidové Novine uj autonomista törekvések­ről, az eddiektől teljesen elkülöní­tett tót mozgalomról ad hírt. Ez a mozgalom a Trencsén környéki tótság között terjed s célja meg­menteni a tót nemzetet a lassú ki­halástól, melynek a cseh állam kebelében ki van téve. A mozga­lom célja tehát a csehektől való teljes elszakadás. Trencsénben uj államalakulás terveit dolgozták ki, miután a tót nemzet ma sokkal távolabb van az önrendelkezési jog gyakorlásától, mint valaha. Az uj közigazgatási reform gyarmatál­lammá sülyesztette le a Tótföldet. A terv az, hogy Európa keletén igazi keleti Svájcot létesítsenek, melyben valamennyi nemzetiség­nek autonom jogai vannak. Ez az államalakulat a népszövetség pro­tektorátusa alatt állana éppúgy, mint Danzig. A tótok ezt az elsza­kadást és uj államalkotást békés eszközökkel akarják keresztül vinni, miként az történt Norvégiának Svéd­országtól, Luxemburgnak Hollan­diától. való elkülönülése alkalmá­val. Éppen azért a mozgalom ve­zetői forradalmi kiáltványt sem i adnak ki, nekogy azt a csehek a köztársaság elleni izgatásnak ve­hessék. Az elszakadást a prágai parlamentnek kell kimondania. Az uj államalakulathoz tartozna teljes autonómiával a rutén föld is. Az uj állam biztosítaná a cseheknek a transitó forgalmat, valamint a Dunához vezető közlekedési uta­kat, átvállalná a cseh államadós­ság egy megfelelő részét s átme­netileg a vámunió is fenn maradna. A mozgalom már olyan előrehala­dott állapotban van, hogy az uj állam kormányzójának nevét is emlegetik. A legitimisták vasárnap zászlót­bontanak Nagykanizsán Az ellenzék a kormányt vidéki Habsburg-propagan­dával vádolja Budapest, december 6. (A Bé­késmegyei Közlöny tudósítójától.) Az egységespártban a királykér­déssel kapcsolatban ujabb moz­galom indult meg abb<jl a célból, hogy az ellenzéknek a királykér­désben indított erőteljes mozgal­mát a lehetőség szerint diszkredi­tálják és elvonják a figyelmet an­nak aktualitásától. Kormánypárti körökben ma is hangsúlyozzák, hogy a kormánynak két javaslata van ebben a kérdésben : az al­kotmány törvényes reformjára, illetőleg az alkotmányjogi kérdé­sek végleges rendezésére, továbbá közvetett uton a királykérdés ren­dezésére is. Ellenzéki oldalon hangoztatták, hogy Bethlen jelenlegi külföldi utja ennek a kérdésnek rendezé­sével is összefügg. Ez a körül­mény az ellenzékben azt az el­határozást érlelte meg, hogy a királykérdést továbbra is megtartsa az aktualitás középpontjában és most már nem elégszenek meg a miniszterelnök, vagy a minisz­terek bizonyos kijelentéseivel, ha­nem konkrét törvényhozási intéz­kedéseket sürgetnek, amelyek a királykérdést jobbra, vagy balra elintézik. Az ellenzéknek az a szándéka, hogy a kormányt kényszeríti — ha a királykérdés nem aktuális voltát a kormány elismeri — olyan törvényjavaslat benyújtására, amely a jelenlegi ideiglenes állapotot fix időhöz köti. Sürgetni fogják egy olyan törvényjavaslat benyújtását, amely a jelenlegi kormányzói mél­tóságot legalább is fix időben ál­lapítja meg, erre pedig a törvé­nyes kereteken belül szabad le­hetőség van. Komoly helyről értesülünk, hogy Apponyi Albert vasárnap Nagyka­nizsán a legitimista gyűlésen ilyen értelemben fog felszólalni és egy­szersmind a nagykanizsai gyűlés határozott megmozdulása lesz a legitimista köröknek is. Apponyi, szakítva eddigi rezerváltságával, a legközelebbi időben komoly hangú interpellációt fog intézni Bethlen Istvánhoz, akit a fentiek értelmé­ben nemcsak nyilatkozattételre, de cselekvésre is fel fog szólítani. Apponyi Albert ezt az interpel­lációját a miniszterelnök hazaér­kezése után fogja elmondani. Más oldalról — a szocialisták és a baloldali polgári ellenzék ré­széről — ugyancsak akcióra ké­szülnek, amelynek célja, hogy az úgynevezett Albrecht-propagandát lehetetlenné tegyék. Erre vonatkozóan Hegymegi-Kiss Pál, a liberális ellenzék egyik ve­zető tagja, munkatársunknak ma erről a kérdésről igy nyilatkozott: — Mai beszédemben szándéko­san kerültem Albrecht debreceni megnyilatkozásának konkrét té­nyét. Tudom, hogy Györki Imre jól értesült: a nyilatkozat csak­ugyan megtörtént. Egy-két napot még várok, hogy alkalmat adjak a főhercegnek a nyilatkozatra. Ha ez alatt nem fog cáfolni, módot keresek majd ahhoz, hogy rámu­tassak arra, miszerint a kormány tudtával és csaknem hozzájárulá­sával igenis folyik az egész or­szágban, de különösen a legma­gyarabb és erősen Habsburg-elle­nes vidéken: Debrecen vidékén propaganda a Habsburg-család egyik tagja érdekében. Ahol Petőfi utoljára tartózkodott Kolozsvár, dec. 6. Székelyke­reszturon most leplezték le- azt az emléktáblát, amelyet annak a ház­nak falában helyeztek el, mely­ben Petőfi Sándor a segesvári csata előtti estén utoljára tartóz­kodott. Az egységespárt tárgyalta a közigazgatás rendezé­séről szóló javaslatot Budapest, december 6. Az egy­ségespártnak a közigazgatás ren­dezéséről szóló törvényjavaslat tár­gyalására kiküldött külön bizott­sága Keglevich Gyula elnöklete mellett ma délután ülést tartott. Az értekezleten résztvettek Sci­tovszky belügyminiszter, Darányi, Sztranyavszky és Ladik államtit­károk. Megvitatták a választások ellen beadott jogorvoslatoknak fe­lülvizsgálatáról. a bizottsági tagság megszűnéséről és a törvényható­sági bizottság hatásköréről szóló szakaszokat. A tárgyalásokat hol­nap délelőtt folytatják.

Next

/
Thumbnails
Contents