Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-10-28 / 246. szám

2 BfiKfiKXEGIH EÖELÖBf!' Békéscsaba, 1928 október 28 3k az Ipartestület Tolnay-ser egét A kitüntetett békéscsabai iparosok ünneplése A polgármester költői szárnyalású serlegavato beszéde (A Közlöny eredeti tudósítása.) A III. Kézművesipari Tárlat alkalmával a kiállító 21 békéscsabai iparos közül 19-et díszes kitüntetéssel Docsátottak haza: Babinszky János aranykoszorút, Sztaricskay Ferenc, Staszenka Elek, Orvos Endre, Csorba Kálmán, Havran Pál és Fia, Gálik János (iparművész) és Lipták András aranyérmet, Fehér Károlyné nagy aranyérmet, Fischer Imre, Farkas János, Irimy és Olláry, Dénes Bálint, Keller József, Kalina József és Kelemen L. ezüstérmet, Nyilas és Fried, Ábrahám Béla, Csepreghy Pál és Rákóczi János bronzérmet kaptak. A kitüntetett iparosok ünneplésére az Ipartestület szombaton este ünnepi vacsorát rendezett, amelyen az Ipartestület által elnyert Tolnayserleg felavatására is sor került. A ragyogóan feldíszített, 160 teritékes teremben az első felszólalást Könyves Tóth Kálmán, az Ipartestület alelnöke mondotta, aki üdvözölve a vendégeket, a serlegavató-beszéd megtartására a polgármestert kérte fel. Berthóty István dr. kormányfőtanácsos, polgármester rövid, de színes és szép, költői szárnyalású beszédben avatta fel a serleget. Elsősorban a város háláját tolmácsolta a kiválót, ízléseset, versenyképeset és szolidat alkotott iparosok iránt, majd hibáztatta, hogy a magyar iparosok tartózkodók és szégyenlősek, amikor nagyszerű alkotásaik kiállításáról van szó. De szerencsére mégis sikert arattak, az elsők elsői közé kerültek a tehetségük, a tudásuk révén. Ezután a következő szavakkal avatta fel a serleget: — Legyen ez a serleg értékes emlék és megbecsült klenódium a békéscsabai iparostársadalom előtt. Legyen buzdító jel is, hogy aki akar és tesz, sikert fog elérni és a maga és szakmája dicsőségére, eredményekhez fog jutni. Tisztelettel hajtom meg előttük fejemet s részese vagyok a kivívott eredményeknek. Engedjék meg, hogy ezzel a serleggel az első áldást arra mondjam, aki mindnyájunk lelkében él, az Istenre, továbbá arra, amely a mai csonkaságból a régi dicsőségre fog vezetni: a hazára ! Éljen a haza! A hatalmas tapssal és éljenzéssel fogadott beszéd után Romváry Iván dr. a beérkezett üdvözlő táviratokat olvasta fel, Landesberg Jenő dr., szegedi kamarai titkár a csabai iparosságot üdvözölte, megmagyarázva a Tolnay-serleg eredetét ; Nyilas András a kiállítók nevében Babinszky János aranykoszorus mestert köszöntötte fel, átadva neki ajándékukat, a Gálik iparművész készítette remekművű, gyönyörű zsebtárcát. Végül Gálik János nyomdász a BIME és az ifjúság nevében üdvözölte a kitüntetetteket, Ádám Gusztáv műszaki tanácsos pedig a hölgyeket üdvözölte, az aranyérmes Fehér Károlynéval az élén. Szikszay Sándor a békési ipartestület üdvözletét tolmácsolta. Ezután az ünneplő közönség a legkitűnőbb hangulatban a kora reggeli órákig maradt együtt. Kilencven békéscsabai kereskedő és iparos jelentette be a ÜHagyar H étess waSé részvételét (A Közlöny eredeti tudósítása.) Ma délután tartotta ülését a Magyar Hét helybeli rendező bizottsága a városházán dr. Berthóty István polgármester elnöklete alatt. Az elnök üdvözölte az ülésen megjelent Landesberg Jenő szegedi kamarai titkárt. Majd a kereskedők részéről dr. Gyöngyösi János, az iparosok részéről dr. Romváry Iván titkárok tették meg jelentésüket a szervezkedés előrehaladásáról. Békéscsabán a mai napig 90 kereskedő és kirakattal biró iparos jelentette be a Magyar Hét akcióban való részvételét, akiket a szegedi kamara propaganda anyaggal látott el. A megjelent iskolaigazgatók közölték, hogy a főigazgatóság, illetőleg tanfelügyelőség részéről megkapták a rendeletet a Magyar Hét propagandájának az iskolában való előmozdítására. Az iskolák ifjúsága csoportos kirándulásokat fog tenni a Magyar Hét kirakatok és a helybeli gyárüzemek megtekintésére. A középiskolákban pedig a tanulókkal a magyar ipar pártolásának jelentőségéről iratnak dolgozatot ezen a héten. A Magyar Héten résztvevő minden egyes kereskedő és iparos emlékokiratot kap. Azonkívül a legszebb és legötletesebb kirakatok tulajdonosai kamarai oklevelet fognak nyerni. A kirakatok elbírálására kiküldött jury elnökévé a bizottság dr Korniss Géza városi tanácsost, tagjaivá pedig az Ipartestület és a Kereskedelmi Csarnok elnökeit és titkárait választotta meg. A bizottság fel fogja kérni a helybeli gyalogezred parancsnokságát, hogy a Magyar Hét alatt több izben tartandó katonai térzenével segítse elő a propagandát. Ismertetésre került a békéscsabai Magyar Könyvhét ügye is. A Kultúrpalotában november 3—11-ig könyvkiállítás és könyvvásár lesz. A könyvvásáron Gesmey Soma, dr. Gyöngyösi János és a Körösvidék rt. könyvkereskedése vesznek részt, mig a kiállításon a csabai Tevan és a gyomai Kner nyomdák bibliofil kiadványait, továbbá a magántulajdonban lévő értékes régi magyar könyveket mutatják be. A könyvkiállítás rendezőségének élén Jánossy Gyula m. kir. rendőrfőtanácsos áll. Végül elhatározta a bizottság, hogy a környékbeli községek figyelmét plakátok utján hivja fel a békéscsabai Magyar Hétre. Numerus clausus és uj pro eiáriáius I ta : dr. Gyöngyösi János Abban a kaotikus hangorkánban, amely az egyetemi zavargások és a numerus clausus ügye körül felviharzott, két mondat ragadja meg a figyelmet. Az egyik Klebelsberg gróf kultuszminiszteré, aki a bajtársi szövetségek munkájával kapcsolatban azt a megállapítást tette, hogy a háborúból hazakerült ifjúságnak megvolt bizonyos erkölcsi jogalapja ahhoz, hogy az állami és általában politikai életben nagyobb súllyal érvényesüljön, de ez a körülmény a mai ifjúságnál nem forog fenn. A másikat Lázár Miklós,mondotta a főváros közgyűlésén. 0, aki híve a tanszabadságnak, elvileg hive a numerus claususnak, vagyis annak, hogy a főiskolai tanulók száma nem mesterséges és gyűlölködő, de természetes folyamattal korlátoztassék, mert a mostani szellemi túltermelés távolabbi kihatásában a legfenyegetőbb, uj proletáriátust neveli. Mind a két kijelentés olyan, amelyeknek bizonyos belső igazságát el kell ismerni. Nemcsak a hadviselt egyetemi hallgatóknak, de általában a háborút végigszenvedett tömegeknek azt a magatartását, hogy nagyobb részt követelt magának a kormányzásban, természetesnek is fogadták el mindenütt. Nem ő bünhődte meg elsősorban a saját bőrén az elinalt, vagy letűnt államférfiak vétkeit, a hadviselés könnyelműségét és hibáit, a politikusok konokságát ? Nem ő volt-e az, aki tulajdont védett s maga nincstelen maradt ? Nem ő volt-e az, aki felett rendelkeztek, de soha meg nem kérdezték ? Nem ő volt-e az, akinek a kezébe hatalmat és erőt adtak, még pedig nagy hatalmat, amitől azt hitték, hogy a háború után a mundérral együtt egyszerűen elvehetik tőlük. Lelki reakció, kiábrándulás és kétségbeesés, az erő és a hatalom egyszer megkóstolt mámora tette a háborúból hazakerült ifjúságot, a diáktól a paraszton keresztül az ifjú munkásig, homogén, de kiszámíthatatlan ösztöneinél fogva mindenütt titokzatos erővé és egyben félelmetessé. A politikai porond harckeverői a vöröstől kezdve a fehérig céljaik szolgálatában sokféle szinü mezbe csoportosították ezt a nyughatatlan tömeget, amelynek voltak borzalmas kitörései, de amelyekre mindenkor mentség kellett, hogy legyen a megelőző nemzedék bünterhes mea culpája. Kommunista ifjú gárdák, vagy fasiszta ifjú csapatok tömegindulata ugyanazon háborús pszichózisból táplálkozott. S az ellenforradalmi idők karhatalmi alakulatainak lelki habitusa is oda nyúlt vissza a háborúba. A háború megkínozta őket, a forradalom ki akarta semmizni. Akik a háborút fiatal inakkal s még békebeli idegekkel végigcsinálták, már borzadtak a háborútól, de még féltek a békétől. Kegyetlen és jóvá nem tehető, ami volt és félelmetes, hogy mi lesz ezután ? A gránáttüz pergése még dobolt, de a béke is ijesztően fenyegetett : mi lesz, ha a gázsi és a napi fasszung egyszer csak elmarad ? Óh, az ilyen két oldalt fába szorult ifjúságnak, mint amilyen ez a szerencsétlen és elhasznált és kinullázott háborús magyar ifjúság, sok mindent meg kellett bocsájtani. De a mai ifjúság? Ennek indulatait már nem a háború borzalma és csalódása, de az úgynevezett béke nyomorúsága fűti. Áz előbbi ifjúság a háború szomorú torzója, ez az iffuság Trianon szerencsétlen torzszülötte. Harci lobogójára hiába irnak ügyes bajkeverők felekezeti jelszót, ezt az ifjúságot szociális indulatok hevítik. Ma még a zsidót verik, mert nálunk a szociális nyomorúság levezető csatornájaként sikerrel iktatták be a zsidókérdést. De a felemelt bot vájjon meg fog-e állni akkor, ha kitűnik, hogy az elvert zsidókkal sem több kenyér nem jut, sem állás, sem elhelyezkedés nem mutatkozik ? A mi diákéveinkben a koplalás és a menzai koszt sivárságába az eljöhető polgári jólét reménysége vetett sugarat. A komolyan dolgozó, tanuló diák még a kereskedelmi hitel szempontjából is értéket képviselt és becsülést élvezett. A polgári tőke és vagyon előttünk nem gyűlöletes, de kívánatos volt. Azonban micsoda reménysége legyen a most éhező diáknak, amikor egyetemet végzett egyedek ezrei kenyér nélkül és állástalanul tengődnek ? Milyen ambícióval szedje a tudást, rakosgassa a vizsgáit, amikor akadémikus képzettségű emberek villamoskalauzok s ez még a boldogabbik része? Mikor nyolcvan orvosi állásra kétezren pályáznak, mikor ügyvédek felcsapnak könyvvigéceknek, mikor még az állásban levő tanárok is sokszor lealázó házitanitóskodással tengetik életüket.? Hát érdemes igy, lehet igy tanulni, dolgozni, vizsgázni, diplomát szerezni ? Nem csábitóbb-e zsidót verni, erőpróbát csinálni az államhatalommal, élvezni a helyzeti energia fölényét, mikor utána úgyis jön — a bizonytalan kis valami, vagy talán a semmi? Itt van az egyetemi zavargások pszichológiája, egy ma még kialakulatlan, de fenyegető uj proletáriátus szárnypróbálgatásai. Es itt térünk át Lázár Miklós okos és objektív fejtegetéseire. Nem könnyelmüség-e akkor a miniszter részéről négy egyetemen szaporítani a diplomás állástalanok számát ? Csábítgatni a tudomány csarnokaiba, mikor a tudománnyal nem tudják megkeresni a betevő falatjukat ? Idevonni a megszállt területek ifjúságát, mikor az itteni diplomának ottan hasznát nem vehetik, mert nem nosztrifikálják ? Mi segit itt ? Numerus clausus ? Ha becsületesen, a szellemi szelekció alapján csinálják, ez is orvosság, de csak félsegitség. Mert aki kiszorul az egyetemről, minek menjen ? Kereskedőnek, amikor azok hullanak, iparosnak, amikor leépítenek, munkásnak, amikor munkáskezek állanak munka nélkül ? Nem. Csak egy egészséges, átgondolt reorganizáló gazdasági politika használ. A kereskedelem számára, kihasználni mindenáron kedvező földrajzi elhelyezkedésünket, a gazdálkodást belterjessé tenni, a terheket takarékossággal csökkenteni, a fogyasztóképesség emelésével az ipari termelést alátámasztani és a dolgozni akarót munkához juttatni. És aki a trianoni országban még ezekután emberfelesleg marad, ahogy Friedrich István mondotta, azokról is gondoskodni kell. Ha már idebenn nem lehet, elő kell segíteni és intézményesen • támogatni, hogy a magyar ész és magyar kéz idegenben lelhessen munkát, vagy elhelyezkedést. Az adott helyzettel, bármilyen keserű és fájdalmas, számolni kell. De az, amit a kultúrfölény tetszetős jelszava alatt most csinálnak, az önámitás és veszedelmes kitermelése annak az uj szellemi proletáriátusnak, amelynek botsuhogtatása és abcugjai csak előjátéka későbbi, nagy viharoknak