Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) július-szeptember 146-221. szám•

1927-07-21 / 163. szám

JStKttlMim KOZLOlTC Békéscsaba, 1927 julius 21 viszonyai felől. Rmdelkezései ép­pen ezért nem tekinthetők végle­geseknek. Nem azért harcolt és halt meg egymillió brit katona, hogy halála órán jogtalanságot S7erezzen. A győzelem nem szol­gélhat az igazságtalanságnak és jogtalanságnak. Ha Csehszlovákia visszaél azzal, amit kapott, ugy el lehet készülve arra, hogy Anglia barátsága és érzelme tel­jesen elfordul tőle. Lord Rother­mere." mozdítani. Sokkal jobb vélemény­nyel vagyok Exelenciád állam­férfiú képességeiről, minthogy azt hihessem, miszerint Ön higyjen a békében a jelen körülmények között, amikor olyan területeket vettek el a magyaroktól ahol ők vannak túlsúlyban. Ön tudja, hogy a trianoni béke mai formá­jában egyedül azért jöhetett létre, mert a nagyhatalmak képviselői teljesen tájékozatlanok voltak a teiületek nemzetisége és politikai Helyreállott a rend Bécsben EltemettéK a forradalom 102 áldozatát — fl Hura melletti BrucKban Két napos diKtatura volt gok tele vannak hozzátartozóik iránt érdeklődő emberekkel. Bécs. julius 20. (MTI) A Niue Freie Presse jelenti, ho*y a Mura melletti Bruckban két napos for­mális proletárdiktatúra volt, amely­nek a polgárőrség vetett víset. Bécs, julius 20. (MTI) Wiener AllgemeineZ'íitunsr ugy tudja, hogy az igazságügyi palotát uib-M fel­épitik. A munkálatok kb. 5 esz­tendőt vesznek igényb3. A Wiener Neueste Nachrichten, tekintettel az óriási költségekre, kétségbe­vonja az újjáépítés lehetőségét. Mint hirlik, az elpusztult periratok között volt kb. ezer válóper aktája is. A rendőri vizsgálat eredményé­től válik függővé, hogy az egyes bírósági intézmények, mint pl. a főügyészség, a főállamügyé3zség és a legfelsőbb tör^énvszik meg­mradhat-e az igazságügyi palota legkevésbbé sérült hátsó részeiben. Budapest, julius 20. (MTI) Bécsi jelentések szerint egész Ausztriá­ban helyreállott a nyugalom. Hi­vatalosan megállapították, hogy a külföld részéről semmiféle demars nem történt. Intézkedések történ­tek a leégett igazságügyi palota újraépítése ügyében. Ma temetik a mult hét végi vé­res események áldozatait, Számuk a súlyos sebesülésekbe belehal­takkal együtt 102-re emelkedett. A polgári áldozatok temetése ma délután 2 órakor lesz. Minden in­tézkedést megtettek a temetés si­ma lebonyolítására. A halott rend­őröket holnap ugyanebben az idő­ben temetik. Bécs, julius 20. (MTI) A csend tovább tart. A város élete normá­lis keretek között bonyolódik le. A város középületein a temetés­sel kapcsolatban gyászlobogók lengenek. A kórházak és birósá­Vegye meg a város a Siml0-féle házat 50 százaléka kjegyeztünK a HÁV-val — Jóváhagyta a Közgyűlés az állandó választmánynaK a városi ház­tartás revízióra vonatKozó javaslatát — Békéscsaba város rendkívüli Közgyűlése (A Közlöny eredeti tudósítása.) Szerdán délelőtt 10 Arakor tar­totta meg Békéscsaba rendkívüli közgyűlését, amit az tett szüksé­gessé, hogy a város háztartására vonatkozó revíziót meg kellett ej­teni s az erre vonatkozó képvi­selőtestületi határozatot a törvény­hatósággal ugy letárgyaltatni, hogy az még julius 28-ig a miniszter­nek elküldhető is legyen. Az alig pár képviselőtestületi tagból álló ülést a polgármester távollétében Medovarszky Mátyás dr. főjegyző nyitotta meg, üdvö­zölvén a közgyűlést, bejelenti, hogy a tárgysorozat előtt két fon­tos ügyben kell határozni. Az egyik a Simkó-féle ház ügye. Ez a ház ugyanis most eladó s mi­után az iparos tanonciskola telke úgyis igen kicsiny, most mód kí­nálkozik arra, hogy a házmeg­vételével az iskola telkét is ki lehessen bővíteni. Az állandó vá­lasztmány javaslata az, hogy a közgyűlés küldjön ki a házvétel körülményeinek előkészítése cél­jából egy háromtegu bizottságot, melynek tagjaiul Drienyovszky Jánost, Korossi L4szlót és Hollán­dér Lipót dr t ajánlja. A másik tárgy az a per, melyet a város a Máv. ellen inditolt még a tavalyi kőszállitásokból kifolyó lag. A Máv ugyanis a szállított kövek valóságos terifája helyett egy jóval maga9sabbat számított fel és fizettetett ki. Miután a vá­ros erre rájött, követelte, hogy a Máv. a körülbelül 124 milliót ki­tevő különbözelet fizesse vissza s mert a Máv. erre nem volt haj­landó, pert indított ellene. A per tárgyalása augusztusban lenne s most a Máv. ajánlatot tett a vá­rosnak arra nézve, hogy a vitás Dgyben 50 szá­zalékos egyességet kös­senek. A képviselőtestület már a tárgya­lásig nem ül össze, miért is az ajánlat felett kell dönteni. Az ál­landóválasztmány javaslata az, hogy a város az egyezséget fo­gadja el. A képviselőtestület mindkét be­jelentésre vonatkozó javaslatot el­fogadta. Ezután került a sor a város ház­tartásának ügyére, melyet az el­nöklő főjegyző ismertetett. A képviselőtestület az állandó­választmány javaslatát itt is vél tozatlanul elfogadta. Hasonlóképen változtatás nélkül fl városnaK megKezdenie az árdrágitásoK ellen Kiadott rendelet végrehajtását fl szerdai piacon már mutatKozott a rendőrség ellen­őrzéséneK hatása — flz őstermelőK és KofáK Külön­választása elkerülhetetlenül szüKséges fogadták el a kórház 1928. évre szóló költségvetését is, mig a da­lárdák kérése ügyében az állan­dóválasztmány javaslatát Varga E. András felszólalására ugy módo­sították, hogy a megszavazott 150 pengőből a Vasutas Dalárda 30 pengőt, mig a másik két kérvé­nyező dalárda 60—60 pengőt kap­jon. Több tárgy nem lévén, az el­nök a rövid közgyűlést bezárta. Zürichben a magyar pengőt 90*55-el jegyeyíék. (A Közlöny eredeti tudósítása.) Hírül adtuk már, hogy a békés­csabai rendőrség nagy apparátus­sal dolgozik a csabai élelmiszer­piac árainak rendes nivóra szo­rításán. Ennek érdekében szerdán újból szemlét tartott a piacon s a szemle során ujabb erdekes ta­pasztalatokra tett szert. Megálla­pította ugyanis, hogy a kofák többsége üres kosarakkal jön a kör­nyékből, itt vásárol és azután árusit. Ez az eljárás alig különbözik a láncolástól. A kofák ügyködése csak akkor lehet szabályszerű, hogyha készletüket nem azon a piacon szerzik be, melyen árusítják, miért is nemcsak az őstermelők, hanem a kofák is megrendsza­bályozandók. Az ellenőrzésnek máris meg volt az az eredménye, hogy több árusítóhely a szer­dai piacon üresen maradt mert rendes tulajdonosa nem mert kiállani. A tapasztalatok alapján a vá­ros intézkedései most már tovább nem késhetnek, annál is inkább, miután a rendelet végrehajtási utasítása szerint a rendőrségi in­tézkedéseket a városénak kell megelőzniök. A városnak mind­ennekelőtt legfőbb kötelessége, hogy 1. elválassza egymástól a ko­fákat és őstermelőket; 2. a kofáknak reggel 9 óra előtt semmiféle vásárlást meg ne engedjen s az itt vásárolt cikkeknek itteni újra árusítását tiltsa meg; 3. revideálja az őstermelői igazolványokat, mert az még sem lehetséges, hogy egy fél hold földről őstermelői igazol­vány alapján árusítson valaki annyit egy év alatt, mint más 10 holdról. A rendőrségi szemle ered mé­nye volt még az is, hogy a szer­dai piacon az árak már némileg lefele haladtak, legjobban észre­vehető volt ez a csirkepiacon, hol egyszerre 6—10 ezer koronás áresések voltak. Igaz, hogy az őstermelők sokáig üldögéltek csir­kéiken, mig végül 25—30 ezer koronás kilogram ár helyett meg­elégedlek 18—21 ezer koronával is. A husiparosok a piacot meg­előzőleg értekezletet hivtak egybe, melyen a sertéskaraj árát 16 fil­lérrel mérsékelték, mig a többi husfajtánál erre a magas élőállat árak miatt nem voltak képesek, továbbá amiatt, hogy a fehérárut a csabai iparosok hűtőház hiányá­ban nem képesek értékesíteni. A zöldségpiacon meglehetős kap­kodás voli észlelhető és látható volt, hogy mindenki a másiktól akarta megtudni az egyes cikkek árát, sőt igen jó izü volt az a je­lenet, amely a városi kertészet árusító bódéja előtt játszódott le. A rendőri bizottság ugyanis az árusítótól megkérdezte, hogy miért nincsenek kiírva az árak? — Kerem szépen azonnal ki fogjuk írni, csak éppen most van oda az esküdt ur, hogy megkér­dezze a kofáktól az árakat — fe­leli nagy jámboran az árusító. Ebből is látható, hogy ha a vá­ros nem akarja viselni a drágaság ódiumát, ugy haladéktalanul meg kell kezdenie a miniszter rende­letének végrehajtását. Összeállították a rokkant­ellátási adóra vonatkozó A hivatalos lap vasárnapi szá­ma közli a rokkantellátási adóra vonatkozó törvényes rendelkezé­sek hivatalos összeállítását és a pénzügyminiszternek ebben a tárgy­ban kiadott végrehajtási utasí­tását. Rokkantellátási adót kell fizetni mindenkinek, aki földadó, társulati adó, tantiem adó, kereseti, jöve­delmi és vagyonadó fizetésére van kötelezve. A rokkantellátási adót az alap­adók együttes összege étlapján ve­tik ki. Igy például 10 pengőig a rokkantellátási adó 10 fillér, 50 Á strandon állandóan Tóth Jancsi muzsikál!

Next

/
Thumbnails
Contents