Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) július-szeptember 146-221. szám•
1927-07-21 / 163. szám
Békéscsaba, 1927 julius 21 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 pengőnél 60 fillér, 100 pengőnél '2 pengő, 240 per gőnél nagyobb adóösszeg esetében pedig 5 százalék a rokkantellátési adó. A szolgálati viszonyban álló adózóknak rokkantellátési adóját a munkaadó köteles levonni az alkalmazott fizetéséből, vagy munkabéréből. A rokkantellátési adó után semmiféle pótadót nem szabad kivetni. A hivatalos összeállítás 1927. január elsejével kezdődő hatályIval a kihirdetés napján !*oett életbe s 1930. december hó 31-ig érvényes. Hatezer dalos énekji Szegeden a magyar Hiszekegyet \ szegedi országos dalosversenyre nagyban folynak az előkészületek, ugy Szegeden, mint Budapesten, az országos dalosszövetségben. A versenyre jelentkezett 116 dalegvesület, mintegy 5200 közremüIcödővel, kik négy helyen fognak versenyezni és pedig a Városi szinházbin, a Tisza szálló nagytermében és a város két legnagyobb mozijában. A Ferenc József által 1912. évbin alapított Király^dijért. a Stróbl mester áUal mintázott félméter magas, 15 kilo «ramm nehéz vert ezüstből készült Tinódv szoborért, az ország három da'árdüa versenvez : a Debreceni Városi D^árda. az E?ri Dilkör és a Vesz né-ni Dilegvesiilet. Mind a három dalárda mi"'egy 60—60 taggal készülődik a Pécsi Dalárda által őrzött vándor királvdii elnyerésére. A versenyző dalárdák részére is igen értékes tiszteletdíjak érkeztek bs a budapesti központba. A dalo3verseny propaganda bizottságának nevében Kolb Á'oád miniszteri tanácsos elnök és Bölle Jenő dr. titkár felhívást intéztek Szeged véros közönségéhez a verseny támogatása érdekében. Körülbelül hatezer vendég érkezik Szegedre a dalosverseny alkalmából. Hatezer magyar dalos fogia az ég felé zengeni a Hiszekegyet. Enytjüt a győri sztrájk Győr, jul. 20. (MTI) A bútorgyári sztrájk megszűnt. A gyár 280 munkása elfoglalta munkahelyét. A sztrájk megszűnése után a gvár Igazgatósága tárgvalásba bocsájtkozott a bérjavítás ügvében a munkások vezetőivel és 15 filléres órabéremelésben állapodott meg velük. A vagongyári sztrájk még tart s egyelőre nincs is kilátás megszüntetésére. Saison divatlapujdonságoK megérkeztek és kaphatók br. Gyöngyösi János könyvkereskedésében Békéscsaba, Szent István tér 16. A csabai piac A terménypiac szerdai árai a következők: Buza ó és uj 28 50— 29 50, árpa uj 21'00—22'00, tengeri 21 00-22 50, rozs uj 22 50-23 50, zab 00.00-00.00, tökmag 40'00— 4150, bab la 03 00-00 00 pengő métermézsánként. MMMMVWMMWWMMWMMMWM HIBEK Ezen a héten a Badlcs és Radó gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — Augusztusban a húsra is bevezetik az egyfázisos forgalmi adót. A napokban a husiparosok egy küldöttsége kereste fel Vargha Imre pénzügyi államtitkárt, akinél érdeklődött a hu3 forgalmiadójának csökkentéséről. A küldöttség szónoka utalt arra, hogy az egyfázisos forgalmiadót a pénzügyminiszter ismételten kilátásba helyezte, mire a pénzügyi államtitkár azt a megnyugtató választ adta, hogy előreláthatólag augusztus közepéig, de legkésőbb szeptember 1 éig életbelép a hus egyfázisos forgalmi adója. A husiparosok az adó csökkentésétől a húsárak olcsóbbodását várják és azt hiszik, hogy ezáltal növekedni fog nálunk a húsfogyasztás. A lisztre és a szénre, valamint a fára már életbelépett az egyfázisos forgalmiadó, sajnos azonban az eredmény az, hogy az egyik cikknél sem lehet érezni az adóleszállitás hatását. — Járdát kérnek a Szilágyi Dezső utcaiak. Az újonnan beépült Szilágyi Dazső utca lakosai járdaépítés iránt kérvénnyel fordultak a városhoz. Kérvényükben előadják, hogy az utcában most már.mindössze négy telek maradt beépítetlen s az ottlakók túlnyomórészt kisiparosok és nyugdíjas tisztviselők, akiknek naponként be kell jönniö's a városba s az esőzések után sártengerek alkalmával ez majdnem lehetetlen. Hisszük, hogy a tanács méltányolni fogja a Szilágyi Dezsőutcaiak kérését és a járdát még az őszi esőzések előtt megcsináltatja. — Időprognózis: Északnyugati szelekkel, túlnyomóan száraz, egyelőre aránylag hüvős id5 várható. — Az uj muakisbizto3itási törvény rövidesen megjelenik két kötetben a Munkaügyi Szemle kiadásában az Országos Munkásbiztosító Pénztár vezetőinek közreműködésével. Az első kötet tartalmazza 600—700 oldalon a törvényjavaslatot az indokolással, a képviselőház és a felsőház anyagával együtt. A második kötet pedig magát a törvényt részletes magyarázatokkal. Á-a egyegy kötetnek körülbelül 20 pengő, megrendelhető a Munkaügyi Szemle kiadóhivatalában, Budapest, VIII., Fiumei-ut 19—b. alatt. A könyvek megszerzését különösen a nagy munkaadóknak melegen ajánljuk. — A fQrdés áldozata. Kocziha Mihály 18 éves sarkadi fiatalember a sarkadi határban aratott s a déli pihenőt a Feketekörösben való fürdőzésre használta fel. Ez azonban vesztét okozta. Örvénybe került, amely elnyelte. Holttestét még aznap megtalálták. Sírjára koszorút helyezett a sarkadi Levente Egyesület is, amelynek tagja volt — Mennyi a segéd felmondási ideje? A munkaadó és segéde közti viszony, ha másképen nem egyezkedtek, tizenötnapi felmondással felbontható. Az a segéd azonban, aki darabszámra dolgozik, ha le is járt a felmondási idő, addig ki nem lép let, amig az elvállalt munkát a szerződésnek megfelelően be nem fejezte. A felmondási idő lejártával nem léphet ki az a munkás sen, aki a munkabérére kapott előleget le nem dolgozta, vagy meg nem téritette. A segéd felmondás nélkül azonban esak a törvény által meghatározott esetekben bocsátható el. — Pécsen 11 óráig tilos az elővásárlás. Pécsről jelentik: Sutták József tanícsos az államrendőrséggel ma ismét megbeszéléseket folytatott a drágaság kérdésében. A tanácskozások eredményeként 11 óra előtt tilos az elővásárlás. Énnek legszigorúbb betartására figyelmeztetik a termelőket, viszontelárusitókat és a közönséget. Az ellen vétőkkel a legszigorúbban fognak eljárni. Az elárusítóktól az elővásárlási rendelet áthágása esetében két évre megvonhatják az árusítási engedélyt. — Tüz a csorvási határban. A naDokban hatalmas tüz pusztított Németh Mihily csorvási határbeli tanyai lakos szérűjén. Egy nagy buzaasztag, mely 167 keresztből állt, továbbá egy kocsi és egy hat méteres létra hamvadt el mintegy 1550 pengő értékben. A csendőrség megállapította, hogy a tüz Tarsoly János béres gondatlansáza folytán keletkezett, aki égő cigarettavéget dobott el az asztag közelében és ebből támadt a tüz. A csendőrök a gondatlan bérest feljelentették a járásbíróságon. — A filmgyárak világversenye. O.iási érdeklődés mellett folyt le az elmúlt hetekben NewYorkban az a verseny, amelyet a világ leghíresebb filmgyárai rendeztek jövő évi produktumaik bemutatására. A világ minden részéből tömegesen érkeztek a mozivállalatok képviselői New-Yorkba, hogy jóelőre megnézhessék azokat a nagyszabású alkotásokat, amelyek a jövő évben a világ moziműsorait uralni fogiák. A legkiválóbb szakemberekből álló tiz tagu zsűri figyelte hiteken keresztül a nagysikerű filmprodukciókat és óriási izgalom előzte meg a zsűri döntését, amelyet amerikai szokás szerint nagy fogadások előztek meg. A zsűri, mint egy new/orki távirat jelenti, tegnap hozta nyilvánosságra döntését és a pálmát a Fox filmeknek ítélte ods, mert az összes bemutatott filmek közül a Fox gyár alkotásai voltak a legnagyszerűbbek és legkiválóbbak. — A legjobb madárijesztő. Egy bregenzí gazda leleményes módon hasznosítja a rádiót. A gazda a hangerősítővel ellátott készüléket felszerelte gyümölcsös kertjéban, amelyet azóta teljesan elkerülnek a kártékony madarak. A némít újságok nagyszerűnek találják az egyszerű gazda pompásan bevállt „madárijesztőjét" és azt ajánlják a rádiótársaságnak, hogy a mezőgazdaság érdakéban tűzzenek ki a rádióműsorba gyakori ijesztő lövéseket is. — Fotoclkkek: lemezek, papírok, vegyszerek és az összes kellékek Wénich Lajos drogériájában Szent István tér 16. — Agy* és szivérelmeszesedésben szenvedő egyéneknek a természetes „Ferenc József" keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az által, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Ferenc József viz efész sereg féloldali hüdésben fekvő betegnél is megtette a kellő hatást s igy nagy megkönnyebbülést okozott. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. — A Sajtó tudománvo® folyóikat hetedik száma dr. Wünscher Frigyes szerkesztésében most jelent mag. Vezető cikkében a vidéki saitó történetét statisztikáiét és fejlődését ismerteti. Dr. Keblovszkv Lajos „ A sajtót adminisztráló szellem szervezettségéről" irt értékes tanulmányt. Dr. Nagv Sándor m. kir. postatanácsos „Újítások a telefonnál" cimü cikkében a telefonberendezések legmodernebb formáit ismerteti. PéchyHorváth Razső „Egv spanyol újságpalota" cim alatt a madridi „ABC" cimü legnagyobb spanyol újság berendezését irja le nagyon érdekesen. A hírlapírók nyugdíjintézetéről a német birodalmi sajtószövetség közgyűléséről szóló cikkeken kívül a rendes rovatok gazdag tartalma teszi változa:tossá és értékessé a tudományos folyóirat leguiabb számát is. — Megosztoztak a halott fehérneműjén. Egyik orosházi kereskedőnél állott szolgálatban Csernus Erzsébet cselédleánv. Vele együtt szolgált özvegy Horváth Józsefnf pusztaföldvári és Szabó Zsuzsénna nagyszénási lakos. Csernus Erzsébet nemrégiben súlyos betegségbe esett és meg is halt. Erre két szolgálótársa valahogyan megkaoarintotta az elhunyt leány fehérneműjét és azt felosztották maguk közt. Feljelentés folytán a pusztaföldvári csendőrség tudomást szerzett a lopásról é3 a két nőt elfogva, az esetről szóló jelentés kíséretében átadta őket a gyulai kir. ügyészségnek. — Megjelent az Első Magyar Filatélista Cimtár. Namcsak a kis országok, de a nagy nyugati országok bélyeggyűjtői is, egy-két ország kivételével nélkülözik hazájuk filatélistáinak címtárát, miáltal a bélyegcsere és bélyegkereskadelem sem tud megfelelően kibontakozni. Magyarország most ezer* a téran is a legelsők közé emelkedik, amennyiben a Filatéliai Kurir kiadásában é3 Ötvös János újságíró szerkesztésében megjelent az Első Magyar Filatélista Címtár, amely nemcsak a trianoni Kismagyarország gyüitőit sorolja fel, de több, mint 500 komoly magyar bélyeggyűjtő nevét közli: Erdélyből. Bánátból, Vajdaságból, a Felvidékről, az elszakított Nyugatmagyarországból, Horvát-Sziavonországból és Fiuméből. A magyar ügy szempontjából is rendkívül jelentőségteljes ez a könyvecske. mert a szonoru magyar sorsot német, angol, francia nyelvű előszavakkal is ecseteli a szerkesztő a nagyvilág gyűjtői számára. A rendkívül gondos külsejű könvv ára fűzve 2.50 P, kötve 3 P. Ajánlott portó (60 f külön). Megrendelés céljából minden komoly gyűjtő kérjen postatakarékpénztári befizető lapot a Filatéliai Kurírtól, Bjdapeat §2, Postafiók 152.