Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1927-03-29 / 71. szám

Egyes szám ára 8 fillér éMfessba, 1927 mírcins 29 Kedd 54-11 éflolyam, H-lk njta BEEESM BÉKÉSMEGYEIKÖZLÖNY regény ajándéka 1C8 ik számú szelvény. 1927. III. 29. Hat ilyen szelvény bemutatása mellett 3000 koronáért kiszolgáltatjuk Elynor Glyn : A BOLDOGSÁG FELE című regényét. — Igényeket csak a ren­delkezésre álló példányszámmal elégíthe­tünk ki. FOLIfllll lAPILáP JSlSfÍMfcssl dijak : Helyben és vidékre postán küldve: negyed­évre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példá­nyonként 8 fillér. Főszerkesztő: Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő i Filippinyí Sámuel Teleieassam : 7 Sierkesatőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, II. kerület Ferenci József-tár 20. ssiám alatt, Hirdetés dijssabás szerint. Ti népjóléti miniszter teaestje Budapest, március 28. Vass Jó­zsef népjóléti miniszter, Dréhr Imre államtitkár és felesége tea­esten látták vendégül vasárnap este a magyar politikai és társa­dalmi élet előkelőségeit az Esz­terházy-utcai egységespárt klub­helyiségében. A képviselőház tag­jai, kormánypáriiak és ellenzékiek egyaránt igen négy számban vet­tek részt, épp ugy a felsőház tag­jai is. Ott volt továbbá a katonai, gazdasági, jogi és mérnöki társa­dalom, az irók és a művészvilág kitűnőségeinek egész sora, József kir. herceg feleségével és fiával, 11 órakor megérkezett Bethlen István gróf miniszterelnök is. A kormány tagjai, miniszterek és államtitkárok majdnem teljes szám­ban vettek részt az estélyen. Vass József minden vendégét ieazi magyar vendégszeretettel fogedsa. Javul a munkapiac tjeíyzete Budapest, március 28. A Ma­gyar Királyi Állami Munkaközve­títő Hivatalnak az ipari és keres­kedelmi munkapiacról szóló jelen­tése szerint mércius 23 ón a bu­dapesti és 7 vidéki hatósági munkaközvetítő férfi és női mun­kások részére 805 munkahelyet, továbbá 5708 munkakeresőt tar­tott nyilván. 100 munkahelyre tehát 709 munkakereső jutott. A munkapiac helyzete tehát ismét javulást mutat. Egy őrült rémtette a konstanzai korzón Bukarest, március 28. Vasárnap délben a konstanzai korzón végig­száguldott egy Apostol nevű, 32 éves, tébolydából megszökött sza­bómester, egy hatalmas ollóval kezében. Az emberek riadtan me­nekültek előle, sikerült azonban egy kisfiút megragadnia, akinek mellébe döfte az ollót és jobb kezét levágta. A szerencsétlen gyermek azonnal elvérzett. Az őrültet csak nagynehezen sikerült megfékezni. ZOrichbed a magyar pengőt 90.80-al jegyezték. Csabai küldöttségek a pénzügyminiszter előtt A Kereskedelmi Csarnok és a kisgazdák küldöttségét vezette a polgármester — A miniszter válasza (A Közlöny eredeti, tudósítása.) A pesti ter yészállfítvásérrai kap­csolatban Békéfcsebáról is nagy számban u?azlek fel Budapestre a kedvezményes viteldíjra való te­kintettel s ez volt az inditó oka annak, hogy az alkalmat felhasználva küldöttségileg tolmácsolják sürgős kéréseiket Békéscsaba váro^ ország­gyűlési képviselője, dr. Bud János pénzügyminiszter előtt. Szombaton fél tizenegykor je­lent meg a pénzügyminisztérium­ban a békéscsabai Kereskedelmi Csarnok küldöttsége, amelyet dr. Berthóty Ií»t\ón polgármester ve­zetett s amelynek lagjai voltak dr. Tardos Dezső (Tök, Guttmann József, Kulpin Mihály és dr. Gyön­gyösi Járos főtilkár. A küldött seget az Ősöktermébe vezették és ott várakoztak a pénzügyminisz­terre, at-i közvetlen 12 óra előtt érkezett meg s azonnal fogadta a csabaiakat. A küldöttség szónoka dr. Bert­hóty István polgármester volt. Mindenekelőtt to'mécsolla a város közönségének háláját, hogy a pénzügyminiszter a csabai man­dátumot tartotta meg. Azután is­mertette a Kereskedelmi Csarnok kérelmét, hogy a vámhivatal fel­állításával fe'merült költségek meg­téríttessenek és az érdekeltség mentesittessék a vámhivatal fenn­tartásának további gondjaitól. Az utóbbit a miniszter hatátozoitan megígérte, az előbbit illetőleg pe­dig kijelentette, hogy az ügyet meg kell vizsgáltatnia és jóindu­latáról biztosította a küldöttséget. Azután szívélyesen elbeszélgetett a küldöttség tapjaival, amelynek során megemlitete, hogy az or­szággyűlés két házának munkája fokozottan igénybe veszi, a költ­ségvetés letárgyalása utón soro­zatosan nyújt be ujabb törvény­javaslatokat, ugy, hogy előrelát­hatólag csak a nyár folyamán látosa hat el Csabára. Időközben jelentették a minisz­ternek, hogy a csabai kisgazdák küldöttsége óhajt eléje járulni. A miniszter azonnal fogadta a nagy­számú küldöttséget étén Drienyov sz'ny János elnökkel. A Kisgazda Egylft házbizottsága kétemeletesre építendő székháza céljaira kért egy milliárdos olcsó állami köl­csönt. A miniszter a kérés jóin­dulatú elintézését kilátásba he­lyezte, csupán a kért összeget sokaíta. Hasoió választ kapott a küldöttség Mayer János földmive­lés ügyi minisztertől, akinél előze­tesen jártak. Nemzeti ügy a Gellérthegyi Sziklatempiom felépítése Zadravecz István tábori püspök Békéscsabán (A Közlöny eredeti tudósítása.) A Magyarország Nagyasszonya Gellérthegyi Sziklait mplománek épitőbizottságavárosunkban kezdte meg országos propagenda útját, melynek során nemzeti akcióvá kívánják tenni a Szent Gellérthe­gyi sziklatemplom építését. Szom­baton este a gyorsvonattal váro­sunkba érkeztek e célból Zadra­vecz István tábori püspök, Pfeifer Gyula dr. miniszteri tanácsos, Krü­ger Aladár dr. országgyűlési kép­viselő, P. Borsónyi Balázs ferenc­rendi szerzetes és Krüger Ala­dárné operaénekesnő. A vendé­geket a helybeli katholikus társa­dalom előkelőségei, élükön Bartoss Ferenc apátplébánossal és Ber­thóty István dr. polgármesterrel fogadták a vasúton s egy szép leventebandérium kísérte be a vá­rosba. Vasárnap délelőtt 10 órakor Zadravecz püspök főpapi misét celebrált a zsúfolásig megtelt katho­likus templomban, melynek során P. Borsányi mondott ritka elok­venciával lélekbekaDÓ szentbe­szédet. A mise elatt Zadravecz püspök sziveketgyujtó szavakkal áldotta nreg az Oltáregyesület uj zászlaját. A misén az alkalmi ének- és zenekar mellett Krüger Aladárné énekelt gyönyörű Mária énekeket. Délben Baitoss apát­plébános látta vendégül a fővá­rosi vendégeket s a helyi társa­dalom vezetőit. Délután 5 órakor a Vigadóban tartott nagygyűlésre zsúfolásig meg­telt a hatalmas terem és karzata. A MÁV daloskör pompás fegyel­mezettségü énekszámai mellett Krüger Áladárne énekelt behizel­gően kedves hangon, tiszta és kul!urált előadással két Mária éneket, továbbá Banké Antalné zongorázott egy Chopin és egy Schumann darabot ismert előkelő művészetével. Faludi Mátia és Bartyik Mátyás dr. egy-egy alkalmi szavalatot adtak elő nemes hév­vel és átérzéssel. A gyűlésnek két szónoka volt. Krüger Aladár dr. országgyűlési képviselő a ki­tűzött cél nemzeti fontosságát fej­tegette s az eikölcsök újjászüle­tésének kérdésével foglalkozott, majd Zadravecz Isíván püspök szólt az épülő Bziklatemplomról s az újjáéledő Mária-kultusz, a Patrona Hungáriáé kultuszának az egész magyarságra sorsdöntő fon­tosságáról. Beszédének mély tar­talma, költői lendülete, előadásá­rak szuggesztív ereje valósággal lenyűgözte a hallgatóságot. Á nagysikerű gyűlés után gyer­tyás könyörgő körmenet volt a Ferenc József- és Szent István­téren, melyen több ezer főnyi áhítatos tömeg vett részt. Ezernyi gyertyaláng picike tüzének egybe­olvadó fénye megkapó hangulatot keltett s az égre szárnyaló Mária énekek lélekemelő hatásúak vol-, tak, méltó befejezése a mélyen szántó vallálos és hazafias ün­nepségnek. megkezdte ülésszakát a magyar-szerb döntőbíróság Bern, március 28. (MTI) A ma­gyar-jugoszláv vegyes döntőbíró­ság első ülésszakát megkezdte Bernben. A tárgyalásra kitűzött első ügy egy, a jugoszláv meg­szállás ideje alalt a megszálló hatóságok által kényszernyugdija* zott tisztviselők illetményének ügye. A bíróság elnöke Van Slooten a nagytekintélyű hollandi jogász, magyar biréja Zoltán Béla volt igazságügyminiszter, jugoszláv bi­réja Aradjelovics belgrádi egye­temi tanár. Nem értéktelen többé a lefutott autépneu köpeny, még ha az a szövetig is le van kopva, vagy durchdeffektet kapott, meri azt ujjágyártjuk szabadalmazott amerikai^eljárással, garantált 8000—10 000 km. teljesítményre. 50—60% költségmegtakarítás! Nem vulkanizálás! A köpenyeket kívánatra elvitetjük és visszaszállítjuk, munkaidő cca IVa hét. Felvilágosítással, árajánlattal és mintákkal rendelkezésre állok. SZEGEDI HUGÓ mint a „Sum" Autópneuregeneráló üzem alföldi vezérképviselője Békéscsaba, Andrássy-ut 22. Telefon 2-80.

Next

/
Thumbnails
Contents