Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1927-03-29 / 71. szám
2 BÉKFLSMIGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1927 március 29 Gyomán alakult meg a vármegye első női levente csapata (A Közlöny eredeti tudósítása.) Békésvármegyében a leveníeintézmény az ujabb időben nagyon szépen fejlődik már a városokban is, de különösen a községekben és falvakban. Mig a városokban általában rengeteg nehézséget és előítéletet kell leküzdenie a vezetőségnek, addig a községekben igazán nagyszerű eredményeket érnek el a leventekiképzésben. Érdemes elmenni például a szomszédos Kétegyházára, ha valaki meg akar győződni a leventekiképzés nagy fontosságáról és arról, hogy mit művelhet az önzetlen lelkesedés. Ujabban Gyomáról hallunk e szempontból igen jó hireket, ahol mér nemcsak a fin levente csapatokat szervezték meg, hanem megalakították a vérmegye első leány levente csapatát is, egyelőre 30 taggal. A leány levente csapat elnökségét Pétermann Józsefné vállalta el s az uj egyesület egyelőre a fiu levente egyesület kebelében fog működni követendő például a meK'ye többi községe és városa 8zámár3. Hiába hajtották fel a megye gazdái lovaikat, as oroszok nem vásároltak Panaszok a lóvásárló bizottság ellen (A Közlöny eredeti tudósítása.) Napok óta hirdették a vasárnap és hétfői napon megtartandó lósorozást, melynek révén az orosz számlára történő vásárlás sikerét akarták biztosítani. Vasárnap kezdték már felhajtani az előzetes sorozáson már alkalmasnak talált lovakat, melyeket jegyzékbe is vettek azzal, hogy a hétfőn érkező orosz bizottság azokat feltétlenül átveszi. Hétfőn aztán az Omaszta-tanya udvaréra vezették fel a mór vizsgálati lappal ellátott és azzal még nem rendelkező lovakat. Mily nagy lett azonban a megye minden tájáról összesereglett lótartó gazdáknak meglepetése, amikor a lóvásárló oroszok egyre-másra utasították vissza a jobbnál jobb lovakat. Száznál több katonai célokra különösen alkalmas lovat vezettek fel s azok közül alig tartottak meg egyet-kettőt. A gazdák elkeseredését még növelte az is, hogy a szemlénél jelen sem lehettek, mert egyszerűen kizárták őket a tanya udvaráról, ugy, hogy sokan hosszúságúkban fel sem vezették lovaikat, hanem megfordultak és hazahajtottak. A lóvásárló bizoltság magatartását különböző módon pertraktálták a gazdák s legtöbben azt gyanítják, hogy az o oszok szándékosan voltak ilyen válogatósak, hogy majd az ország más vidékén annál inkább leszoríthassák az árakat. Érthetetlen is ez a magatartásuk, mert hiszen Békésvármegye — a lókereskedők állítása szerint is — ma a legjobb lóállománnyal rendelkező vármegyéje az országnak s lehetetlen, hogy a felhajtott lovak nagyobb százaléka ne lett volna megfelelő. Látluk, hogy tényleg az is volt. Méneket, melyeket az állam fedeztetési célokra alkalmasnak itélt és engedélyezett, a muszkák még remondának sem tartották érdemesnek. Bizonyos, hogy a háború lóélloményunkban nagy kórokat okozott de az is bizonyos, hogy ezeket már majdnem egészen kihevertük s éppen ezért az oroszok taktikájáról meg van a véleméményünk s azt hisszük, hogy gazdáink a jövőre nézve szintén levonják ennek a lóasszentálásnak összes tanulságait. A sanghaii helyzet igen feszült A nakingi bombázással lázitjak a népet — Kinai cirkálók egymás ellen — Közös vezénylet alatt a kiaai idegen csapatok London, márc. 28. A kantoni haderők főparancsnoka egy laptudósító szerint a britt, amerikai és japán kormány között megállapodás jött létre, hogy Sanghai nemzetközi területét nem adják át, mint az a Kiu Kiangi é3 Hankaui koncessziós területekkel történt. London, (Havas) márc. 28. Mint a Daily Teiegraphnak jelentik Sanghaiból, francia, angol és amerikai megállapodás alapján Duncan tábornok vette ót a nemzetközi haderők főparancsnokságát. Tíz osztrákok is kísérleteznek a harmadosztályú hálókocsikkal Bécs, március 28. Az osztrák vasutak igazgatósága ugy határo zott, hogy egyelőre próbaképpen külföldi mintára bevezeti a III. osztályú hálókocsikat. Az első ilyen szakasz B'cs és Budapest között fog közlekedni. Használati díj körülbelül 4 pengő. TTlegvesszük a Palazzo Tatconierit Róma, március 28. (MTI) A lapok arról számolnak be, hogy Klebelsberg Kunó gróf magyar közoktatásügyi miniszter és az olasz kormány közölt megállapodás jött létre a Via Giuglian lévő Palazzo Falconieri megvételére. A szükséges épületátalakitás befejezése után ez év őszén ilt fog megnyílni az uj magyar akadémia. London, (Reuter) március 28. Sanghai jelentések szerint máris mutatkoznak a britt és amerikai hajók nankingilföllépése reakciójának jelei. Csa-Paiban egy diákgyülés elhatározta, hogy az utcai néptömegekhez több helyen lázitó beszédet fog tartani arról, hogy a britt és amerikai hajók bombázták Nankingot. Washington, (Wo'ff) márc. 28. Williams tengernagynak a tengerészeti minisztéfiumhoz érkezett legutóbbi jelentése szerint a sang hai helyzet igen feszültnek mondható. Tegnap ujabb amerikai csapatok érkeztek, hogy megerősítsék a koncessziós területek őrségét a csőcselék elleni küzdelemhez. Sanghai, (Wolf) március 28. Az Árgus angol repülőgép anyahajó közvetlen közelében tegnap reggel harc lámadt két kinai cirkáló között. Az északi csapatok CsingTau felől jüvő Haicsi nevű cirkálója védőpáncélul használta a britl hajót, egy vonalban haladva vele. Mikor kilépett a britt hajó fedezete mögül, sortüzeket zúdított a kantoni hajóra, melyet háromszor el is talált. Ezután kiment a nyilt tengerre. A három hajó sorsáról azóta nem jött jelentés. Sanghai, (Wolff) márc. 28. A kantoniak tegnap lefoglaltak egy britt gőzhajót, hogy körülbelül 2000 főnyi csapatukat a folyón átszállítsák. Egy britt torpedóromboló jött a gőzös següségére, lefegyverezte és parira szállította a kantoniakat. A rangban legidősebb két katonai tisztet visszatartották a fedélzeten. 1I....1.111.15 1*4 Ezen a héten a Réthy, Sfldy és Felker gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — Beethoven-ünnep a leánygimnáziumban. Hétfőn délelőtt színvonalas, szép és bensőséges házi ünnepség keretében emlékezett meg a leánygimnázium Beethovenről, a nagy zeneköltőről halálának százéves évfordulója alkalmából. Békéi Jolán dr. tanár meleghangú, színes előadásban ismertette a tanulók előtt a halhatatlan mester életét, müveit, a hozzáfüződő magyar kapcsolatokat s nagy érzékkel mutatott rá pályájának mélyérlékü erkölcsi vonatkozásaira. A tartalma i megemlékezést a mester müveiből szépen előadott szemelvényekkel illusztrálták Horváth Magda és Debreczeny Ella, kik egv-egy zongoraszámot, továbbá Uhrin Klára és Gesmey Borbála, kik Beethoven dalaiból mutattak be egy párat ügyes rátermettséggel. — A himlőoltások uj dija. A népjóléti miniszter január 1-éig visszamenőleg a himlőoltások és ujraoltások eddigi 10 filléres diját 14 fillérre emelte fel. — Az alispán a vármegyében. Daimel Sándor dr. alispán a napokban több időt töltött külszolgálatban, mely alkalommal a Tótkomlós—Orosháza—Békésaámson környéki és ezekkel összefüggő viszonylatban álló állami és vármegyei utak ügyében a helyszínen tájékozódott. Ugyancsak látogatásokat tett Tótkomlóson és Orosházán az ottan indítandó községi és vármegyei épitkez sekre nézve is, előbbi helyeken hivatalvizsgálatot is tartott. — Közművelődési Bizottság. Békésmegye törvényhatósági bizottsága 1927. évi február 23-án tartott rendes közgyűlésén a vármegyei közművelődési állandó bizottság tagjául a szarvasi járásból Molnár János igazgató-tanító szarvasi lakost választotta meg. — Megszüntetett, de újból megnyitandó iskola. Nagy meglepetést és megütközést keltett annak idején, hogy egy békésmegyei nagy uradalom a gyoma nagylaposi majorbeli uradalmi iskolát a tanító nyugdíjazása alkalmával végképpen megszüntette. Ez ügyben most leérkezett a kultuszminiszter döntése, amely szerint az uradalom az iskolát újból visszaállítani tartozik. _ Időprognózis: Változékony, hűvös és többnyire csapadé os idő várható megélénkü'ő nyugati szelekkel. — A Maréczay Sakk Kör vezetősége magas színvonalú sakkprogramot rendez Húsvét első napján, amelyen részt fognak venni a környék erősebb játékosai vegyes verseny keretében. Előzőleg Gruber csabai sakkmester játszik szimultánt. E'.uton is felhívjuk a résztvenni szándékozókat, hogy keddfn este az Oithon vendéglőben bővebb megbeszélés végett megjelenni szíveskedjenek. A vidéki.k Török Andrást, a kör titkárját értesítsék (Oithon vendéglő). Vasárnap kisebb szimultánt tartott Török András 8 nyert és 1 vesztett játszmával (Frankó 1 játszimét tábla nélkül nyert Pertörő ellen). — Eljegyzés. Kohn Gizit eljegyezte Schvartz Zsigmond kereskedő Gyuláról. (M nden külön értesítés helyett.) — Felhívás! Anely hivatalnál még házépítési kölcsön kérelem iránti összeíró iv van, haladéktalanul szolgáltassák be a Városházára Francziszky Lajos dr. aljegyzőhöz. — Az állami gyermekmenhelyek kötelékébe tartozó gyermekek után fizetendő gondozási dijak. A népjóléti és munkaügyi miniszter rendeletéből tájékoztatásul a következőket közöljük: Az állami gyermekmenhelyek kötelékébe tartozó gyermekek után 1927 január 1 tői kezdve a következő összegű gondozási dijak fizetendők: 1. A 2 éven alól korban idegen nevelő szülőnél 16 pengő, szülőnél, vagy vérszerinti hozzátartozónál 12 pengő. 2. A 2 életévüket betöltött gyermekek után a 7 életévük betöltéséig idegen nevelőszülőnél 12 pengő, szülőnél, vagy vérszerinti hozzátartozónál 9 pengő. 3. A 7 életévüket be öltött gyermekek után a 12 életévük betöltéséig idegen nevelőszülőnél 10 pengő, szülőnél, vagy vérszerinti hozzátartozónál 7 pengő. 4 A 12 életévüket betöltött gyermekek után idegen nevelőszülőnél 8 pengő, szülőnél, vagy vérszerinti hozzátartozónál6 pengő. — Névmagyarosítás. Maczák András dr. békéscsabai születésű, gyulai orvos családi nevét belügyminiszteri engedéllyel „Méltó"ra változtatta. — Dr. Wünscher Frigyes szerkesztésében most jelent meg a „Sajtó" márciusi száma, melyben Dániel István m. kir. posta és távírda igazgató a „Hiriaptáviratok" címen a távirati sajtókedvezmények történetéből közöl érdekes adatokat. Balázs P. Elemér folytatja a „Rádió szerzői jog és sajtójog" cimü cikkét. É'dekes ismertetést közöl az angol napisajtóról Rácz Dezső Károly dr. A Nemzetek Szövetsége és a sajtó eimü cikk összefoglaló képet ad a hírlapírók munkájának megkönnyítése érdekében Genfben eddig végzett munkáiról. A lapot belföldi és külföldi hirek, birósági gyakorlat, egyesületi hirek és bő irodalmi szemle egészítik ki. A lap bármely könyvkereskedésben kapható, főbizományosa Csáthy Ferenc egyetemi könyvkereskedés és irodalmi vállalat rt. Budapest, I,, Krisztina-körut 133.