Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1927-01-29 / 23. szám

A Békés-Csabai takarékpénztár egyesület igazgatóságának jelentése az 1926. évről TISZTELT KÖZGYŰLÉS! Midőn 54.-ik üzietévünkről szóló jelentésünket és zárszámadásunkat szerencsénk van tisztelettel Önök elé terjeszteni, mindenek előtt bejelentjük, hogy felejthetetlen emlékű elnökünk Varságh Béla elhunytával megüresedett elnöki tisztséget igazgatóságunk régi tagjával Réthy Béla *urral töltöttük be. Az ő személye biztosíték arra, hogy intézetünk vezetése továbbra is az eddigi kipróbált és tiszteit részvényeseink által mindenkor he­lyeselt nyomokon fog tovább haladni. Ezek előrebocsátása után áttérve igazgatósági jelentésünk üzleti részére, sza­badjon elsősorban rámutatnunk az általános gazdasági és pénzügyi helyzet örven­detes konszolidációjára A külföldi tőke mindjobban felénk való áramlása, valutánk szilárd értékállása, nemkülönben a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központnak a kamatláb leszállítása körüli állandó fáradozásával elért nagyszerű eredmények rend­kívüli befolyást gyakoroltak a gazdasági tevékenység szolid kialakulását illetőleg. Ennek­folytán nekünk is főfeladatunkat képezte, hogy szerény keretünk mérvéhez képest kész­séges segítséget nyujtsunk ezen közérdekű müveletekhez és megnyugvással jelenthetjük t. részvényeseinknek, hogy e tekintetbeni fáradozásaink elismerésének mindkét országos tényező kifejezést adott. Különös gondunkat képezte, hogy a velünk érdekközösségben álló Magyar Általános Hitelbank hathatós támogatásával segítségére legyünk kisbirtokos lakosságunk­nak egész vidékünket felölelő évjáradékos és kamatozó jelzálogkölcsönöknek előnyös feltételek mellett való folyósításával. Szabadjon itt rámutatnunk mérlegünk erre vonat­kozó pontjára is, mely szerint mintegy 30 milliárd korona ilynemű kölcsönt volt mó­dunkban — már 5 kat. holdtól kezdődő ingatlanokra, jótállásunk mellett, sok apró tételben — nyújtani. Egyéb kihelyezéseink is jelentős méretekben emelkedtek az év folyamán. Ugy mezőgazdasági, mint ipari és kereskedelmi köröknek, nemkülönben a velünk érdekkö­zösségben álló intézeteknek és vállalatoknak készséggel elégítettük ki jogos hiteligényeit, mit váltótárcánknak 30 milliárddal való emelkedése is igazol. A folyószámlahitelek terén ugyancsak előzékenyen állottunk rendelkezésre és általában megelégedéssel és meg­nyugvással jelenthetjük, hogy nemcsak régi hiteltkérő közönségünk, hanem nagyszámban megnövekedett uj ügyfelek is bizalommal és ragaszkodással kerestek meg bennünket. Értékpapírtárcánkat kellő óvatossággal értékeltük fel ezidén is. Betétek és pedig könyvecske- és folyószámla-betéteink 20 milliárdról közel 35 milliárdra emelkedtek ez év folyamán. E tételnél ki kell azonban emelnünk, hogy ezen szaporodás, sajnos, még mindig'nem irható teljes egészében a régóhajtott tőkeképzés javára, mert azokban jelentékeny összegű átmeneti városi és vármegyei betét is foglaltatik. Mérlegi főösszegünk számszerüségére rámutatva jelentjük, hogy az a tavalyi 53 milliárdot kitevő összegről 118 milliárdra emelkedett. Ezen tétel legjellemzőbb fokmérője ezidén kifejtett működésűnknek. Ez év folyamán is a legmegértőbb, előzékeny támogatásra találtunk mindenkor a Magyar Nemzeti Bank itteni fiókja érdemes vezetőjénél Pavlovits István főfelügyelő urnái, nemkülönben a Pénzintézeti Központ kiváló vezetőségénél. Szükségesnek tartjuk messzemenő készségükért e helyütt is őszinte, hálás köszönetünket nyilvánítani. Nem mulaszthatjuk el kiemelni, hogy az itteni m. kir. postahivatal a postapénzforgalom ellá­tásánál ezidén is a legösszhangzatosabb együttműködést fejtette ki. Végül csak a hálás elismerés és köszönet hangján szólhatunk kiváló patronusunk a Magyar Általános Hitelbankról, mely intézet a minden irányban tanúsított anyagi nagy támogatásával, valamint kipróbált értékes, jóindulatu útmutatásával tette nagyrészben egyesületünknek lehetővé azon nagyarányú előrehaladást, melyet az imént részletesen előterjeszteni bátrak voltunk. Pénzügyi érdekeltségeink, nevezetesen: A Békési Takarékpénztár rt., a Mezőberényi Gazdasági Takarékpénztár rí, a Csanádapácai Népbank rt., az Öcsödi Takarékpénztár rt., a Füzesgyarmati Takarék­pénztár rt. és a Bácsy és társai bankház, Gyomán, mind jó eredménnyel zárták üz­leti évüket. Kereskedelmi vállalatunk: A Békésmegyei Kereskedelmi rt. ezidén is a szokott jó eredményre tekint vissza. Ipari vállalataink: A Rokka Kötszövőgyár rt. üzletmenetére, az ezen szakmában ez évben beállott közismert válságos gazdasági körülmények, hátrányos befolyással voltak. Az Alföldi Sertéshizlaló és Husipari rt. kielégítő, a Glóbus betonmüvek és épitő rt. kedvező ered­ménnyel zárták üzletévüket. A Faiskola és Kertgazdaság rt.-gal való kapcsolatunkat — ezen inkább családi jellegűnek nevezhető vállalatnál — barátságos és kölcsönös meg­egyezéssel megszüntettük. Pénz- és váltóüzletünk jóval fokozottabban volt foglalkoztatva és örömünkre szolgál, hogy készséges rendelkezésre állhattunk fejlődő városunk mindjobban növekedő ezirányu igényei kielégítésében is. A cukorlerakat a helybeli és vidéki kereskedőink megnövekedett táborát teljes megelégedésükre szolgálta ki. Ezek után jelentjük, hogy az elmúlt üzlet év 2,840.032,298 korona 87 fillér tiszta jövedelemmel zárult az 1925. üzletévről áthozott K 74.469.38371 betudásával. Javasoljuk, hogy az alapszabályok 73. §-a alapján fordittassék: Nyugdijalap gyarapítására 2% helyett K 60.000.000 — Jótékonycélra 1% helyett igazgatósági rendelkezésre „ 60.000.000'- K 120.000.000 — Igazgatóság szabályszerű jutalékára „ 304.211.270*—• 28.000 db. 25 pengő n. e. részvény után K 80.000"—-el, vagyis az összevonás előtti, jelenleg még forga­lomban lévő 1.400.000 db. 2000 K n. é. részvény után 1.600 koronával, a közgyűlés utáni napon kez­dődő kifizetéssel osztalékul „ 2,240.000.000 — Nyereség átvitelre 1927. évre „ 175.82 i.028'87 Összesen: K 2,840.032.298'87

Next

/
Thumbnails
Contents