Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1927-01-29 / 23. szám
Miután az itt külön mellékelt részvényösszevonási és kicserélési hirdetmény értelmében ezen müvelet ugyancsak a közgyűlést követő naptól veszi kezdetét, az osztalék kifizetése ezidén kizárólag intézetünk pénztáránál eszközölhető, a részvényosztalék szelvényivek és részvényköpenyek, illetőleg ideiglenes részvényelismervényeínk beszolgáltatása ellenében. Tisztelt Közgyűlés! Az Önök előtt elfekvő zárszámadásunkban kimutatott saját tőkék a jelentős mértékben meggyarapodott idegen tőkékkel, valamint mérlegünk főöszszegével igazolt nagykeretü kibővülésével ma már nem állanak kellő arányban. Egyesületünk egészséges fejlődése érdekében uj anyagi eszközökre van szükségünk, minélfogva támaszkodva t. részvényeseink 54 éven át intézetünk érdekében tanúsított mindenkori megértő és jóindulatu támogatására és nagybecsű bizalmára, bátorkodunk a t. Közgyűlésnek a Pénzintézeti Központ előzetes jóváhagyásával tőkefelemelési indítványunkat tiszteletteljesen szíves hozzájárulásuk végett a következőkben előterjeszteni: Határozza el a Közgyűlés, hogy az 1925. január l.-i felértékelési mérlegünk kapcsán már jóváhagyott 28.000 darab egyenként 25 pengő névértékű 700.000 pengőt kitevő részvényalap tőkét 14.000 darab egyenként 25 pengő névértékű részvénynek újonnan leendő kibocsátásával 1,050.000'— pengőre felemeli és hogy az alantiak értelmében befolyandó legalább 560 ezer pengő összegből 350.000 pengő a jelenleg 700.000 pengőt kitevő részvényalaptőkéhez, 175.000 pengő a jelenleg 350.000 pengőt kitevő tőketartalékhoz, végül a részvénykibocsátási müvelettel kapcsolatos összes költségek és illetékek levonása után fennmaradó összeg a nyugdijalaphoz csatolandó. A Közgyűlés hatalmazza meg az igazgatóságot, hogy a kibocsátásra kerülő 14.000 darab egyenként 25 pengő n. é. részvényt darabonként 40 pengő árfolyamon ajánlja fel t. részvényeseinknek átvételre ugy, hogy minden két db egyenként 25 pengő n. é. (tehát 100 db régi egyenként 2000 K n. é.) részvény birtoka egy uj 25 pengő n. é. részvény átvételére jogosit. A régi részvényesek által elővételi jog alapján esetleg át nem vett darabok szabadkézből nem részvényeseknek is, de legalább 40 pengő árfolyamon értékesíthetők, " tartozik azonban az igazgatóság az esetleg fennmaradó darabokat azon régi részvényesek részvényeinek összesen 2 db 25 pengő n. é. részvényre való kiegészítésére elsősorban felajánlani, kiknek részvénymennyisége az összevonás folytán 2 db 25 pengő n. é. részvénynél kevesebbet tenne ki. A régi részvények, illetve ideiglenes részvényelismervények, melyek alapján az elővételi jog gyakorolható, a közgyűlési követő naptól f. évi február hó 15.-ig bezárólag bemutatandók és azon körülmény, hogy az illető részvények alapján az elővételi jog érvényesítése gyakoroltatott, ezen müvelet gyakorlását tanúsító és a részvényekre, illetve ideiglenes eíismervényekre rávezetendő „Elővételi jog 1927 gyakorolva" által állapittatik meg. Azon részvényes, ki elővételi jogát e határidő alatt nem gyakorolja, elveszti e jogát. Az átvételi árfolyam a kiadandó uj részvényekre 40 pengőben állapittatik meg. Minden 2 db 25 pengő n. é. részvény után egy uj részvény igényelhető és vételárának befizetése ugyancsak a közgyűlést követő naptól f. é. február 15.-ig bezárólag egyszerre, egy összegben eszközlendő. A befizetésről elismervény fog kiállíttatni. A kiegészítés címén jegyzett részvények átvevőinek a lefizetésre, indokolt esetben legfeljebb f. é. aug. 15.-ig haladékot nyujtunk, 1927 február 15.-től számítandó 10% folyókamattérités mellett. Az uj részvények az 1927.-ik üzletévtől kezdődőleg a régi részvényeket megillető összes jogokban egyenlően részesednek. Jelen részvénykibocsátási müvelet befejezte után egyesületünk összes saját kimutatott tőkéi az 1,700.000'— pengőt (21V* milliárd koronát) jóval meghaladják. Ezen részvénykibocsátási müvelettel kapcsolatban az alapszabályok 32. §-nak megváltoztatása vált szükségessé, miért is javasoljuk, hogy az a következőképen módosittassék: Régi szöveg: 32. §. A társaság alaptőkéje 28.000 db 25 pengő névértékű részvényből 700.000 pengőből áll. A részvények 10, 25 és 50 darab részvényről szóló összesített címletekben is kiadhatók. Uj szöveg: 32. §. A társaság alaptőkéje 42.000 db 25 pengő névértékű részvényből 1,050.000 pengőből áll. A részvények 10, 25 és 50 darab részvényről szóló összesített címletekben is kiadhatók. Ugy a magunk, mint a felügyelőbizottság megbízatása lejárván, midőn megköszönjük a belénk helyezett bizalmat, kérjük t. részvényeseinket, hogy a napirend során a választásokat megejteni szíveskedjenek. Ötvennegyedik évi jelentésünket ezzel befejezve, kérjük a t. Közgyűlést, hogy azt tudomásul venni, az idemellékelt zárszámadást jóváhagyni és a lefolyt 1926. üzletévre a felmentést megadni méltóztassék. Kelt Békéscsaba, 1927. január hó 26-án. AZ IGAZGATÓSÁG. VAGYON MÉRLEGSZÁMLA 1926. DECEMBER HÓ 3IÉN TEHER Pénzkészlet Postatakarékpénztár Magyar Nemzeti Bank girókövetelés . . Pénzintézeteknél felmondás nélkül rendelkezésre alló követelés Értékpapírok: Állampapírok Tőzsdén jegyzett értékpapírok Tőzsdén nem jegyzett értékpapírok . . . Értékpapírok függő kamatai n. • ' ' <• — — i •• _í-1. ; ÖSSZEG Pengő 111.687 9.564 2.408 12,007 3.040 43.640 102.327 10.291 fififiFí f 17 80 48 24 82 91 fin V ÖSSZEG Korona 1.396,089.650 119,559.962 30,106.000 150,090.562 38,000.000 545,500.000 1.279,097.700 128,648.880 Korona 1.695,846.174 1.991,246.580 83.320.000 Részvénytőke Tőketartalék Nyugdijalap Varságh Béla jubiláris alap • . Vidovszky Károly ösztöndíjalap Beiétek: Takarékbetét Folyószámlái követelők Visszleszámitolt Méltók VisszleszárrJtolt ^isszkszámilaH ÖSSZEG ÖSSZEG Pengő f Korona f Korona f 700.000 8.750,000.000 350 000 — 4.375,000.000 — 102.521 37 1.281,517.112 11 4.478 37 55,979.595 — 1.025 06 12,813 322 — 14.475,310.029 11 1.649,020 06 20.612,750.750 1.138,786 87 14.234,835.884 87 34.847,586.634 87 2.164,762 40 27.059,530.000 — 82.400 1.030,000.000 ÜH^ 0 ^50.000 28.178.780.000