Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-02-21 / 42. szám
Békéscsaba, 1926 február 21 BfcKÉ8MEGYEI KÖZLÖNY 3 A miniszter a felsőmezőgazdasági iskola gyakorló területének felszerelésére további áldozatot kiván a várostól\ Tudvalevő, hogy Békéscsaba város képviselőtestülete mintegy 23 ka'asztrális holdat adományozott a helybeli felsőmezőgazdasági iskolának a mezőgazdasági gyakorlati oktatás céljaira. A képviselőtestület ezzel kapcsolatban azt kívánta, hogy az iskola részletes tantervét a miniszter mutassa be a városnak. A városhoz most érkezett le •a miniszter leirata, amely mindenek ^előtt köszönettel adózva az adományért közli, hogy az iskola tanterve még kidolgozás alatt van, egyelőre csak az érettségi szabályzat van meg, amelynek bemutatására utasította az iskola igazgatóját. A miniszter egyúttal közli, hogy az átengedett gyakorlóterület fel szerelése jelentékeny anyagi erőket igényel. Áz államháztatrás súlyos helyzetére való tekintettel a miniszter mindössze 100 millió koronát tud erre a célra rendelkezésre bocsájtani A többi szükséges összeg előteremtését a várostól várja, amely a miniszter leirata szerint — bő ellenértéket kap infe'ligens mezőgazda geneTáció nevelésben. Hajlandó azonban a miniszter annyira elmenni, hogy az átengedett gyakorló terület jövedelmének 50—60 százalékát ugyancsak a felszerelés céljaira engedélyezni mig, a többi összegre mint folyótőkére, szüksége van az iskolának. Vagyis röviden szólva: a miniszternek újból pénz kell. Vasárnap, f. hó 21-én a líádor-télikertjében a rendes 5 órai zártkörű tea délután, melyen csak meghívóval jelenhetnek meg a családok. HIREK Böjti nyiatkozatok az idei farsangról. Őnagysága: Pompás farsang volt! Én is meg a lányaim is nagyon meg voltunk elégedve, csak az uram sopánkodott folyton, akinek semmi érzke sincs a blues meg a tangó iránt. Kiálhatatlanok ezek a férjek I A gimnazista lány: Sajnos, az igazgató úr nagyon maradi ember és csak a diákbálra engedett bennünket. De a mama megígérte, jövőre már a jácintra is elmehetek. Azok olyan cuki fiatalemberek! Az el adó lány: Az ember alighogy belejön egy kicsit, már itt a böjt. Pedig én még sokat, sokat akarok táncolni 1 Hiszen ha egyszer férjhezmentem, akkor ugyis vége mindennek. Az idős lány: Csak még egy héttel hosszabb farsang s egész biztosan férjhez mentem volna. A mtndenes cseléd : Szíp vót ez a farsang nagyon. A nacscsága a jácintus bálát dicséri, mer hogy ott olyan finomak vótak az urak. A kisasszony aszongya, hogy a bankos bál vót a fájntos. Az Ártur ur, a bótba, meg azt a rebü vagy mi a csuda bálát emlegeti. De én azért azt hiszem, egy se vót olyan, mint a Purcsi Pepi álarcosbálja. A naccságos ifjuur is megtáncútatott, csak úgy inkognyitóba, mer hát maszkába vótam . . . A csal ád fő (nagyot sóhajtva) Hál Istennek, csakhogy már vége van. Hogy fogom én ezt a farsangot kiböjtölni ? Dr. Ötlet — A füszerkereskedök szakosztálya holnap, hétfőn este 8 órakor a Kereskedelmi Csarnok helyiségében ülést tart. A tárgysorozat fontosságára való tekintettel kéretnek a t. tagok teljes számban való megjelenésre. — Lábbeli készítők szakosztálya hétfőn es'e 7 órakor az Ipartestület helyiségében értekezletet tart. Kéretnek a tagok pontos időben megjelenni. — Értesttjük a t. híveket, hogy a Szente«rylet évi rendes közgyűlése vasárnap délután 3 órakor lesz a hitközség tanácstermében. Ugvanott délután 4 órakor Lerner Jakab főtitkár arck^p'eleplezése, melyre a tanítványokat és az ünnepély iránt érdeklődőket ezúton tisztelettel meghívja a vezetősége. Február 23-án nyilik GUTVILL csipkeáruháza az Andrássy-uti 6. sz. Kocziszky-féle házban. (Volt Pongrácz üzlet.) — Az Aurora-kör zenekari hangversenye olyan programot nyújt, amilyen bármely fővárosi zenekarnak is becsülatére válna. Az első részt a zeneirodalom klaszszikusai : Mozart, Haydu, Bach, A második részt az ujabbak: Schubert, Borodus töltik ki. Pár évvel ezelőtt még álmodni sem mertünk volna arról, hogy helybeli zenekar oratórium részleteket és zongora versenyeket adjon elő és ime mindez valóra vált. . Most már a közönségen áll, hogy e munkát méltányolja, mert hiába légüres térben nem lehet dolgozni. A zenekar összetartása nagy munkát és türelmet igényel, amit csak akkor lehet megcsinálni, ha mindenki kiveszi belőle a részét. A hangverseny hétfőn fél 9 órakor lesz a Városi Színházban. — Az Omike előadása. Az Omike békéscsabai fiókja f. hó 21-én, vasárnap délután fél 6 órakor előadást tart a zsidó iskola nagytermében. Dr. Lustig Géza ad elő »A zsidó népiélekről." Belépődíj nincsen. — Értesítés a földigénylők részére. Értesítem az érdekelt földigénylőket, hogy amennyiben az időjárás a külső munkálatokat nem akadályozza, a gerlai uiodalomból megváltás alá kerülő földek kiosztását f. hó 26-án, pénteken folytatni fogom. Ez alkalommal a 17—63 sorsolási számúak, valamint ifj. Bielik Mihály és Csató Péter részére fogom a neki juttatandó parcellákat kijelölni, miért is felhívom őket, hogy a jelzett napon délelőtt fél 10 órakor a helyszínen pontosan jelenjenek meg. Illés főmérnök. — Közgyűlések. A Városfejlesztő Rt. vasárnap délelőtt 10 órakor, a Fürdő Rt. pedig ugyancsak ma délelőtt 11 órakor tartják évi rendes közgyűlésüket a városháza tanácstermében. — Az iparosbank ma délelőtt fél 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a bank saját helyiségében. — Két vádlottat káromkodásért itélt el a csabai biróság. Két vádlott állott ma vitéz Gárdony csabai járásbiró előtt istenkáromlás vádjával terhelten. Az egyik Sipos Ferenc, aki billiárdozás közben az egyik csabai korcsmában ragadtatta el magát s ezért a biróság 120.000 korona pénzbüntetésre ítélte. A másik Barta Istvánné szolnoki lakos, vásári árus, aki a rendőrökkel való vitája közben csunyául szidalmazta az Istent. 250.000 korona pénzbüntetésre Ítélték. — Orosházi és a gyotnai vásár. Az orosházi országos vásár márc, 4. és 5-én lesz. És pedig 4-én állatvásár, 5 én pénteken kirakodóvásár. A rendes heti sertésvásár 3-án szerdán van, ugy hogy a 4 iki állatvásárra sertések nem hajthatók fel. Gyomán 5-én hasított körműek, 6-án ló- és 7-én kirakodó vásár. Selymet, csipkét, divatszalagot, harisnyát, keztyüt csodaszép választékban meglepő olcsó árban hoz a február 23-án megnyiló GUTVILL féle csipkeáruház Andrássy-ut 6. szám. Tőzsde Ang. Magy. 30. Magyar hitel 277, Jelzálog b. 25, Keresk. bank 804 Pesti h. első 1700, Bors.misk. 132. I. boesti gm. 100.5. M, ált. kőszb. 3036, Athenaeum 65, Ganz-Dan. 1770, Ganz vili. 965. Hoffherr 110. Georgia 225, Mezőhegy. 47, Egy. fa —, Zabol' i —, MFTR 143, Goldberger 85, Danica 75. GabonatüSssde Budapest, február 20. Hív. árak 77 kg.-os tiszav_ buza 4000-4025, egyéb 3925—395. 78 kg.-os tiszav. buza 4025-405, egyéb 395-3975, rozs 2275 —230. t.-árpa 235-245, sörárpa 310-350, zab 250-265, köles 180-190, tengeri 180-1825, repce 600-610, korpa 170-1725. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Árak : könnvü 15000— 16000, közép 16000—17500 nehé? 18000—19000. Tőzsdezárlati valuta és deviza árfolyamok: Valuták : Napoteon , Angol (ont 846470—347730, Léva 500-540, Doll» r 71225—71525, Francia frank 2565—2585, Osztrák shilling 10029-10061, Belga fraoi 3236-3250, Lei 309-315, Szokol 2100.02117.5, Svájci frank 13735—13790, Dtnái 1251—1258 Hollandi forint 28570-28700, DA* korona 18450—18510, Norvég korona 1489014940, Svéd korona 19080-19140, Lift 2864—2884, márka 16965—17015. Devllfck : Brüsszel 3236-3250, Belgtád 1254-0—1258, Amsterdam 28565-28665, S*ó(l 500—540, Bukarest 304—308, Kopenhán 18450-18510, Krisztiánia 14890-14940, London 347220-347250 Milánó 2860-2872, Paris 2542—2550, Prága 2U4.5-2115, Svájc 13726-13766, Stockholm 19080-19140, Bé-i 10045-10048, Newyork 71385—71935, Bot lin 16965—17015. Vasárnap, f. hó 21-én a Nádor-télikertjében a rendes 5 órai zártkörű teadélután, melyen csak meghívóval jelenhetnek meg a csaladok. — Olcsóbb lett a marhahús. A budapesti áresés folytán Weisz Mihály mészárszékében (a postával szemben) a mai naptól kezdve marhahús kgr ként 16000 korona, elsőrendű uradalmi szopósbárány 28.000 korona. Ez olcsó húsárakra felhívjuk a közönség szíves figyelmét. — Vilannyal varr Ön? A Singer motor megkíméli önt a fáradtságtól, hogy a varrógépét lábbal hajtsa. Szíveskedjék valamelyik Singer fióküzletben a Singer motor bemutatását kérni. Vételkényszer nincsen. — Békéscsaba r. t. város főpénztárába az árvízkárosultak javára 1926. február hó 4-től február hó 17-ig a következő adományok folytak be : Békéscsabai Erzsébethelyi Diloskör 2,003.800, Békéscsabai Bankosok bálrendezősége 10 millió, Békéscsabai izr. Nőegylet mint gyűjtő 1,465 000, MagyarOlasz Bank békéscsabai fiókja l millió, Gajdács Mihály 600.200, Ábrahám András 130.000, Resetár Mátyás 96 800, özv. Freiberger Mártonné 100.000, Laurinyecz János 67.800, Pataky Ferenc, Tomka Pál. Hankó Mihály 100-100.000. Békéscsabai Kisgazda Egylet házbizottsága 1,500.000, Békéscsabai Kisgazda Egylet (gyűjtő) 3,590.000. Békéscsabai Munkás Daloskör 1,514 850, Békéscsabai Ipartestület 2 millió korona. (Folytatjuk.) Vasárnap, f. hó 21-én a Nádor-télikertjében a rendes 5 órai zártkörű teadélután, melyen csak meghívóval jelenhetnek meg a családok. * Könnyen felszerelhető minden kerékpárba a szabadalmazott és közkedvelt Austro-Motoret\e. Kérjen részletes leírást az AustroMotorette magyarországi vezérképviselőjétől Czukor Kálmán gépészmérnöktől, Budapest VIII. Tavaszmező-ucca 6. Szenzációs eredeti párisi újdonságokat hoz GUTVILL csipkeáruháza. Megnyilik február 23-án az Andrássy-ut 6. száma (Kocziszky Mátyás-féle) házban. Üzlethelyiség az Andrássy-ut 19. sz. alatt kiadó Kizárólag Írásbeli ajánlatok kéretnek a lap kiadóhivatalába „Üzlethelyiség jeligére. Egy jó házból való, jó irásu fiatalember vagy leány irodai gyakornoknak azonnali belépéssel felvétetik. Személyes jelentkezés a Triesti Általános Biztosító Társulat békésmegyei főügynökségénélJBékéscsaba, Andrássy-ut 31.