Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1925-12-25 / 293. szám

Békéscsaba, 1925 december 25 BfiKfiBIXGffVII ÜfOZLÍia? 9 Hz év tSrténete - A Irta: Tonelii Sándor Békésmegyei Közlöny eredeti cikke November 8.-án volt hét esztendeje, hogy a nyugati fronton az ellenségeskedéseket beszüntették és a nagy háború véget ért. Hét esztendővel az ellenségeskedések beszüntetése után azonban a világ politikai élete még mindig nem jutott nyugovóra. Tömérdek gyúlékony anyag van még felhalmozva és a nemzetközi feszültség, amely a békekötéseket követte, csak nagyon lassan kezd fölengedni. Ezzel szemben egy bizonyos. Már az antant államokban is egyre szaporodnak azok a politikusok és államférfiak, akik, ha még nem is jutottak el a teljes békerevizió gondolatáig, már a kölcsönös megértést és a szétrombolt gazdasági életnek együttes erővel való ujjáteremtésének szükségességét hirdetik. Nitti volt olasz miniszterelnöknek már öt könyve jelent meg, amely mind a békeszerződések által támasztott tarthatatlan állapotokat tárgyalja; Lloyd George is beállott azok sorába, akik egyre erősebb támadásokat intéznek a békemű ellen, amelyet maguk segítettek létrehozni; Caillaux pedig az év derekán a pénzügyminiszteri székből tette azt a kijelentést, hogy le kell számolni a demagógiával, amely azzal bolondítja Franciaországot, hogy Németország fogja a háború minden költségét megfizetni. Kétségtelen az is, hogy az 1924. augusztus 16.-án létrejött Dawesféle megállapodás óta a fokozódó enyhülésnek a jelei észlelhetők az európai hatalmak között. Ennek az uj nemzetközi politikai irányzatnak az előterében természetesen Németország állott. Centrális fekvése okozza, hogy legtöbb érintkezési pontja van a többi államokkal, egyúttal azonban a háborúból kifolyólag neki van a legtöbb elrendezésre váró függő kérdése is. Katonai hatalmát Németország nem nyerte ugyan vissza, de az kétségtelen, hogy politikai súlya, melyet hetven millió ember magas kulturája és megszervezett gazdasági munkája támogat, ismét állandóan emelkedőben van. Az év elején a német köztársaság elnöki székének betöltése tartotta izgalomban ugy a német, mint általában az egész európai közvéleményt. A szociálista Ébert halála után kiirt első választáson egyik jelölt sem nyert abszolút többséget, mindössze az bizonyosodott be, hogy a Scharfmacherek teljesen elvesztették lábuk alól a talajt. Ludendorff, aki mint a fajvédők jelöltje szerepelt a választáson, amelynek napja április 26.-ra volt kitűzve, a jobboldali pártok Hindenburgot kandidálták. A volt hadvezér páratlan népszerűsége megszerezte ugyan a többséget, de a választáshoz fűzött remények sem jobbról, sem balról nem váltak valóra. Hindenburg az elnöki székben teljesen korrektül és alkotmányosan viselkedett és tartózkodott minden kalandor-politikától. — Ezzel kitette ugyan magát annak, hogy néhai vezérkari főnöke, Ludendorff igen élesen szembehelyezkedett vele, viszont azonban elérte azt is, hogy a nemzetközi nyugtalanság, amelyet megválasztása főleg Franciaországban kiváltott, nagyon hamar lecsillapodott. A német köztársaság elnöksége alatt rohamosan haladt előre a belső megerősödés és gazdasági konszolidáció utján. Ennek előfeltétele volt természetesen a nemzetközi viszonyok rendezése. Különböző jelek, mint a munkáspárti kormány alakulása 1924ben Angliában és Herriot kormányrajutasa Franciaországban, azt mutatták, hogy a háborús uszitó politikának ezekben az országokban is bealkonyodott. Igaz ugyan, hogy a Macdonald kormány már 1924 október végén, rövid uralom után a választásokon megbukott és az idén április legelején a Herriot kormány is pénzügyi nehézségek miatt kénytelen volt beadni lemondását, de ez már nem fordíthatta mfeg a külpolitika általános irányát. Akár a hatalomra jutott konzervatívok Angliában, akár pedig a Painlevé kormány Franciaországban, kénytelenek voltak a béke szellemében dolgozni. Franciaország julius legvégén kiüritette a Ruhrvidéket, melyet minden szerződéses megállapodás ellenére tartott 1923 januárjától kezdve megszállva. Több hétig tartó előzetes tárgyalások után október végén zajlott le az esztendő nagypolitikájának legfontosakb eseménye, a focacnoi konferencia, amely a Dawes-megállapodás mellett leginkább alkalmas arra, hogy uj irányokba lendítse egész Európa jövőjének alakulását. A locarnoi megállapodásoknak lényege az, hogy a nyugati határokat illetőleg Németország elismerte a tényleges birtokállományt és garanciamegállapodást létesített a többi államokkal ezekre a határokra nézve. Még a konferencia megnyitása előtt erős törekvések nyilatkoztak meg Franciaország és a keleti satellesei, Csehország és Lengyelország részéről, hogy ez a garanciaszerződés a keleti határokra is kiterjesztessék. Ez a törekvés egyrészt Németország ellenállásán, másrészt azon a körülményen, hogy Nagybritánnia nem mutatkozott hajlandónak a francia hatalmi törekvések támogatására, hajótörést szenvedett. A keleti szomszédokkal Németország csak választott bírósági szerződést kötött és arra kötelezte magát, hogy támadó háborút kezdeni nem fog. Ezzel Németország valósággal fenntartotta magának a jogot, hogy egyenrangú félként a népszövetségbe való belépése után felvesse a legfájóbb kérdést, a sziléziai és poroszországi határ rendezésének ügyét. A locarnoi konferencia különböző szempontokból igen erős bírálatoknak volt kitéve. A német nemzetiek azt hangoztatták, hogy ami a svájci városkában történt Luther kancellár, Briand és Chamberlain között, a német ügy elárulása volt. Bármi lett légyen is azonban ennek a konferenciának a formális tárgya, egyet kétségbevonni nem lehet. Locarnóval kezdődött meg a párisi békék erkölcsi revíziója. Ha ezek a békék olyan szilárdan állanának, ahogy a francia túlzók szerették volna, semmi szükség sem volna, hogy Németországgal most külön megállapodásokat kössenek és kényszer nélküli hozzájárulását igyekezzenek megnyerni a határok biztositásához. Ezért van a locarnoi konferenciának nagy jelentősége még magyar szempontból is. Németországot illetőleg azonban a megállapodásoknak van még egy eredményük, a Ruhr-vidék után december 1.-én megkezdődött a békeszerződés óta ellenséges megszállás alatt állott kölni zónának a kiürítése is. Németország kezd ismét ur lenni a saját határain belül. Mindezektől a tárgyalásoktól Amerika, amely a Népszövetségbe sem lépett be, távol maradt. Ez nem jelenti azonban egyúttal azt, hogy Amerika az európai ügyek intézésére nem gyakorolt volna befolyást. Amerika ma a legnagyobb gazdasági erőt reprezentálja, a világ aranykészletének több mint 50 százaléka Amerika kezében van és az összes hadviselő államok Amerikának az adósai. Ezeknek az amerikai adósságoknak a rendezése ma az ántánt államoknak a legfőbb problémájuk. Közülök egyedül Nagybritannia volt az, amely üzletileg fogta fel a dolgot és huzódozás nélkül megkezdte adósságainak fizetését. Franciaországban azonban éveken keresztül nem szűntek meg a kísérletezések, hogy valamilyen módon a kötelezettségek teljesítése alól szabaduljanak. A francia politikusok azt hangoztatták, hogy a világháborúban Franciaország vérzett a legerősebben és szenvedett a legtöbbet, méltányos volna tehát, hogy vele szemben Amerika elnézést gyakoroljon. E kérdésben azonban Franciaország szembekerült nemcsak Amerikával, hanem Nagybritanniával is. Az angolszász világ egyértelmüleg kifogásolta, hogy Franciaország, amely a primhegedüs szerepét akarja játszani az európai koncertben, ki akar bújni a fizetési kötelezettségeinek teljesítése alól, adóztatás szempontjából kiméli a saját polgárait, ellenben akkora hadsereget tart fegyverben, amely a rég- békelétszámot messze felülmúlja és egyáltalán nincs összhangban a sokat hangoztatott leszerelési elvekkel. Az egymást váltogató francia kormányoknak legfőként ezekkel a nehézségekkel kellett megküzdeni. Szaporította azonban a bajokat még a francia franknak az állandó romlása is, amely a francia polgársággal is kezdte megismertetni TÉLI KATONA DAL (1915.) A hóban vánszorg rend rend után, Ma rendek még, hullák holnap talán. Falu, domb, kőszent elmarad. Pihenünk még fedél alatt ? A messzi erdő halovány, Es messzi, messzi halovány leány. Sóhaj suhan, száll száll madár. Mi hiv, mi vár ? Élet — halál ? Csak szivünk ver, forró, örök kohó. Piros a vér s hideg, fehér a hó. GYÖNGYÖSI JÁNOS az inflációnak nálunk jól ismert következményeit. Ezek a pénzügyi nehézségek április 12-én megbuktatták Herriot kormányát, amelynek Painlevé lépett a helyébe. Painlevé kabinetjében Caillaux vállalta a pénzügyi tárcát. Caillaux két irányban kezdte meg a dezolált pénzügyek szanálását és az ingadozó frank alátámasztását. Kíméletlenül szembehelyezkedett a demagógiával, amely még mindig azt hirdette, hogy a francia háborús költségeket Németország fogja megfizetni, nagy adóemelési programmot hozott és,személyesen utazotf ki az egyesült Államokba, hogy kedvezményeket eszközöljön ki a francia adósságok megfizetésére. A megegyezés az amerikai hitelezőkkel azonban nem sikerült és az Amerikából viszszatért Caíllauxnak is be kellett adni a lemondását. Ezzel azonban a pénzügyi nyomorúsággal kapcsolatos krízisek sora még nem ért véget Franciaországban. A rekonstruált kormány ugyanis akarva, nem akarva a Caillaux által megkezdett pénzügyi politikát volt kénytelen követni és a kamara elé vitte a szanálási javaslatokat, amelyek lényegükben mind adóemelést jelentettek Egy ilyen javaslatnak a tárgyalása alkalmával november 22-én a kormány kisebbségben maradt és Painlevé az egész kormány lemondását jelentette be. Hosszú experimentálások után az uj kabinetet Briand alakította meg, aki mellett Loucheur vette át a pénzügyi tárcát. A francia szanálás miniszterválságai azonban ezzel a kormányalakítással még aligha jutottak el a befejezéshez. Hasonló nehézségek egyébként az antant másik két államában, Olaszországban és Belgiumban is jelentkeztek és ezeknek az államoknak pénzügyminiszterei is kénytelenek voltak megjárni a newyorki Canossát. Ők is kénytelenek voltak azonban ban tapasztalni, hogy a fizetési módozatok tekintetében lehet tárgyalni az amerikai pénzemberekkel, de arról, hogy Amerika elengedje nekik a háborús adósságokat, álmodni sem lehet. Az imperiális politika egyébként Franciaországot két helyütt Marokkóban és Szíriában is véres háborúba keverte. Marokkóban a riff kabilok Abd el Krim vezetése alatt felkeltek a franciák és spanyolok ellen és hónapokon keresztül eredményes ellenállást tudtak kifejteni az egyesült francia-spanyol haderőkkel szemben. Az erők egyenlőtlensége mellett ennek a harcnak kimenetele nem lehet kétséges, mindazonáltal, a riffek sok bajt okoztak a francia polikában, melynek nyomása alatt a kormány kénytelen volt Lyautey marsallt meneszteni. Szíriát nemzetközi mandátum alapján Franciaország a világháború befejezése alkalmával kapta meg. A druzok azonban nem nagyon mutatkoztak hajlandóknak a francia uralom elfogadására. Szíriában is fellángolt a lelkesedés, melyet szintén nem lehetett még teljesen leverni, noha a franciák a pacifikálás munkáját véres kegyetlenséggel végezték és október végén, Damaszkuszt, a mohamedán kulturának egyik központját teljesen összelőtték. A háború elhúzódása itt is mélyen sértette a francia hiúságot, melynek itt is áldozatul kellett dobni a hadvezért, Sarrail marsallt, aki a reá bizott feladatot nem tudta elég gyorsan befejezni.