Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1925-03-13 / 59. szám
2 lEKÜSMEGYEl KÖZLÖNY Békéscsaba, 1925 március 13 A soknevü gyilkos A gyilkosság elkövetésével gyanúsított egyén Pödör Gyula, aki szökésben van és letartóztatását elrendelték. Pödör 1894-ben született Budapesten, törvénytelen, (anyja neve Pödör Erzsébet) róm. kat. vallású, özvegy, foglalkozása elektrotechnikus és pincér is, Rakovszky Gyula néven volt tébolydában és munkakönyve van Marcsik Ferenc névre. Ebben mint boldogkőtarjáni születésü szerepel, beszél magyarul, németül és állítólag franciául. Monoklit szokott viselni. A rendőrség elfogatására az intézkedéseket megtette. Megindult a tömeges lakásépítkezés Hosszadalmas előmunkálatok és igen sok műszaki és pénzügyi súlyos akadályok leküzdése után végre nagyobb arányokban kezdődnek az ország minden tájékán a lakásépítkezések. Az „Országos Közérdekű Lakásépítő" ezirányu bejelentései máris az illetékes minisztériumokhoz kerültek és az építkezések kivitelezési előmunkálatai serényen folynak. Az első építési csoportban 330 családihézszerü lakás épül a következő helységekben: Balatonkeresztur, Balatonszárszó, Balatonsztgyörgy, Baranyaszentlőrinc, Báránd, Badacsontomaj, Beremend, Berettyóújfalu, Békés, Békéscsaba, Celldömölk, Csillaghegy, Dombóvár, Döbrököz, Eger, Gyula, Gyöngyös, Hatvan, Hévizszentandrás, Hódmezővásárhely, Jászapáti, Jászladány, Kaposvár, Kálmáncsa, Keszthely, Kistata, Körmend, Kőszeg, Kővágóőrs, Mezőkövesd, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Orosháza, Öcsöd, Pécs, Recsk, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Sopron, Sírok, Szeghalom, Sopronszill, Tarján, Turkeve és Vásárosnamény. Az építkezési mozgalom ilyen örvendetes megindulása most már remélhetőleg mindenütt, de különösen ott, hol házhelyek kerültek kiosztásra, erőteljesen állandósulni fog. A fontos közérdekű ügy érdekében legelsősorban felhivatnak mindazon igénylők, akik legalább is az építkezési költségek 30—40%-a fölött rendelkeznek, irásbelileg sürgősen jelentkezzenek a következő címre : Országos Közérdekű Lakásépítő (Értékesítő és Építő R.-t ) Budapest VIII., Főherceg Sándor-u. 4. Szükséges útbaigazítást, nyomtatványokat, bejelentő iveket csoportos bejelentésekhez is ingyen küld. Százezer koronáért lakást Aki as anyós pártolásáért bűnhődik (A Közlöny eredeti tudósítása.) Zahorán András békéscsabai gazdálkodó anyósa a mult év nyarán lakáshoz igyekezett jutni. Ez az óhaj azonban Békéscsabán a legmeddőbb és legnehezebben teljesíthető kívánságok közé tartozik, amit az anyós is jól tudott. Megkörnyékezte tehát a vejét, járjon el az érdekében a lakáshivatalban s nagy-nagy lakásínségének elpanaszolása talán meglágyítja majd ott a sziveket és egy-kettőre lakáshoz fog jutni. A gazdálkodó augusztus 30-án el is ment a lakáshivatalba, ahol azt a szándékot terjesztette elő, hogy amennyiben az anyósa lakásigénylését kedvezően intéznék el, ezt szívesen hajlandó anyagilag honorálni. S hogy kijelentésének nagyobb nyomatékot adjon, kikolorászott tárcájából egy darab 100.00 koronást és átnyújtotta a tisztviselőnek. A megvesztegetésről az illető . tisztviselő nyomban jelentést tett felettes hatóságának, ' amelynek felhatalmazáséra hivatalból indult meg az eljáiás Zahorán ellen. A megvesztegetési bünügyben most tartotta meg a főtárgyalást a gyulai törvényszéken Tóth Ferenc dr. tanácsa. A vádlott a tárgyalás során töredelmesen beismerte a vesztegetési kisérleiet, de mentségére anyósa nagy lakásínségét hozta fel, amely miatt naponta siralmas és kellemetlen jeleneteknek volt otthon tanuja, de meg aztán meg is sajnálta a szegény öregasszonyt, hogy nem tudott lakáshoz jutni. A bíróság bűnösnek mondotta ki Zahoránt és az enyhítő körülmények figyelembevételével egy millió korona fő- és félmillió korona mellékbüntetésre Ítélte, a 100 ezer koronát pedig a kincstár javára elkobozta. Zahorán megnyugodott az ítéletben s az jogerős. Kaihreiner Kneipp Maláta Kávé Önkéntes tűzoltóságot szerveznek Csabán A mentőegyesület tagjai, mint tüsoltók Zahorán Pál városi gazdasági intéző eszméjére mozgalom indult meg a város intéző köreiben, hogy a mai tűzoltóság mellé megfelelőbb és népesebb tűzoltógárdát szervezzenek. Köztudomású, hogy ennek a nagy városnak egyik átkai közé tartozik ez, hogy nincsen rendes és a város terjedelméhez szabott tűzoltósága. A mult év nyarán itt járt országos tüzrendészeti felügyelő mindezt maga is megállapította s akkori jelentése következtében a belügyminiszter elrendelte a tűzoltóság személyzeti és felszerelési, valamint laktanyamizériáinak megszüntetését. Ezen a téren azóta se történt semmi, aminek legfőbb oka az, hogy a városnak köztudomás szerint erre a célra nincsen pénze. A tűzbiztonság kérdéseinek megoldása azonban nem várathat magára addig, amig a város pénzzel rendelkezik erre a célra s ezért az illetékesek másféle megoldás után néztek. Igy vetődött fel az önkéntes tűzoltói gárda felállításának kérdése. A terv szerint a mentőegyesület működő tagjai közül azok, akik arra késznek mutatkoznának, alkotnék az önkéntes tűzoltótestület legénységét. A derék gárda tagjainak a szakszerű kiképzést, a teljes felszerelést és az egyenruházatot a város adná. Az önkéntes tűzoltóság olyan módszer szerint tartana szolgálatot, mint ma a mentők és hasonlóan ők is teljesen díjtalanul teljesítenék feladatukat a város és valamennyiünk jóvolta érdekében. A terv felvetői az ügy megoldása érdekében már eljártak Berthóty István dr. polgármesternél, aki nagy rokonszenvvel fogadta a tervet és azt teljes egészében a magáévá tette. A polgármester megígérte, hogy az önkéntes lüzolfók felszerelését, egyenruházatit és kiképzését a város vállalja magára, mert elsősorban a város érdeke ez, hogy megfelelő számú és jól kiképzett tűzoltóság őrködjék a tűzbiztonság felett. Az önkéníes tűzoltóság felállítására rövidesen sor fog kerüini. * Vegyen Sirger varrógíptt megtanul díjtalanul himezni. Bámulatosan olcsó, ízletes és kiadós jMIHE-JÜ Fahalászok a folyón Ilyenkor, hogy friss vizek futnak alá a barnás habcsomókat cipelő Dráván: a szlavóniai partmenti községek magyarjai — mert jó néhány tízezer él itt ebből a derék szittya fajtából — ringó csónakokra kapva vadásszák a lefelé uszó fatörzseket, a hatalmas tuskókat, mindenféle, vízhátán vándorló fadarabokat. Szelíden ringatva halad lefelé a mocskos, zavaros vizén a senki fája, amelyet a magasra megduzzadt tavaszi vizek valamelyik partmenti erdőből ragadtak el és emeltek hullámpostára. A fatörzsek ágasbogos gyökerei kigyók tekergőzéséhez hasonlóan bonyolódtak öszS2e, de csak félig merednek ki a vízből; a fadarabok misztikus vizi szörny benyomását keltve forognak a iüremlésekben. Rétfalu, Ladimirevci, Valpovo, Belislye és Podgajci magyarjai ilyenkor apró lélekvesztőkön serényen hajszáznak az ingyen fa után. Csáklyákkal, kampókkal és kötelekkel ostromolják meg a senki tüzelőjét és sokszor félnapokig is elvesződnek egy-egy otromba, többmázsányi fatuskóval, amig a híg elemben lefülelhetik s verejtékszakajtó munka után a parthoz szögezhetik. Mert a kihalászott faderekakat és rönköket a drávaparti magyar cövekekhez erősíti, lánccal vagy kötéllel, a fába ütött szegek segítségével. A fa aztán ott marad hetekighónapokig. anélkül, hogy bárki is bántaná. Ősi szentség a vizi fatörzsek tulajdonjogának tisztelete a szlavóniai magyarok között és nem igen történik meg, hogy valaki a más által kifogott fát eltulajdonította volna. A tavaszi vízduzzadás megcsökkenésével aztán a fatörzs a szárazon marad s amikor pár heti izzó szárítási müvelet után pattogó szárazzá változtatták a nap aranysziporkái: a fahalász magyar elmegy a partra, feldolgozni a fát. Kemencei forróságban dolgoznak ilyenkor a part selyemfüvén, hosszú rajvonalban, a magyarok; a száraz fa szilánkjai csattogva repkednek a tavaszi égbolt azúrja alatt s estére, amikor a faluból kocsi fut ki a partra az ingyen fáért: egy-két ölnyi kitűnő, olajként égő tűzifa kerül a kocsira. A gazda becsületes barna szempárja meleg hálával simogatja Szerencse a Kávéscsészében végig a nagy folyó szeszélyesen kanyargó, füzesekben bujdosó ezüstszalagját, amely nem felejtkezik el a derék magyarokról és tavaszról tavaszra meghozza nekik a téli tüzelőfát. (h. r.) — Prohászka Ottokár befejezte előadásait. Székésfehérvár nagynevű püspöke : Prohászka Ottokár dr. napok óta tartotta hitelvi előadásait a Közmüvelődésháza nagytermében. A jeles költőpap magasszárnyalásu oktatóelőadásait mindenkor nagyszámú érdeklődő közönség hallgatta végig s az aranyszájú püspök szines és gondolatokban túlontúl gazdag elmélyedései hatalmas hatást váltottak ki. A közönség felüdülve és hitében megerősödve élvezte Prohászka előadásait. A püspök előadásait csütörtökön délelőtti beszédével fejezte be. * Singer a házban, arany a családban. — A mentők értekezlete. Szombaton, 14-én este 7 órakor értekezletet tartanak a mentőegyesület tagjai a mentőállomás szobájában. Kérik a működő tagokat,, hogy kivétel nélkül jelenjenek meg az értekezleten. — Márciusi ünnep. A Szociáldemokratapért békéscsabai szervezete március 15 én, vasárnap délután 3 órakor a Közmüvelődésházáben nagyobbszabásu márciusi ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1. Megnyitó beszéd, tertja Puspán Kálmán párttitkár. 2. Dal, énekli a csabai Általános Munkásdalkör. 3. Ünnepi beszéd, elmondja Szeder Ferenc nemzetgyűlési képviselő. 3. Petőfi: „A nép nevében", szavalja Tanka Lajos. 5. Záróbeszéd, tartja Hankó Mihály. Belépődíj nincs. — Félárujegyes sziníelőadás a Békésmegyei Közlöny előfzetőinek. A színház igazgatóságával létesített megállapodás alapján kéthetenként egy-egy előadást rendeznek, amelyet előfizetőink 50 százalékos árengedménnyel nézhetnek meg. A második ilyen elődadás hétfőn este lesz, amikor is Földes Imre mulatságos operettje : az Offenbach kerül szinre. A keLlemes zenéjü, vidám operettet valószínűen minden előfizetőnk igyekezni fog megnézni, tekintettel a nagy árengedményre. A kedvezményes jegyek váltásához szükséges igazolványok kiadóhivatalunkban már kaphatók, * Ne mulasszon el résztvennt a Singer himzötanfolyamon. — Ujabb mentötanfolyamof rendeznek. Vas Vilmos dr. mentőparancsnok, miután ujabban ismét nagy érdeklődés nyilvánult meg az ifjúság körében a mentőintézmény iránt, elhatározta egy ujabb tanfolyam rendezését. Eddig már 15 fiatalember jelentkezett a tanfolyamra, de addig, mig legalább 20 -an nem jelentkeznek, nem lehet megkezdeni az oktatásokat. Akik tehát mentők akarnak lenni, jelentkezzenek mielőbb a mentőállomáson. Az ujabb tanfolyam befejezése után a működő mentők száma körülbelül száz főre fog szaporodni. * Himezni csak akkor tud, Singer varrógéphez jut.