Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1925-03-13 / 59. szám
Békéscsaba, 1925 március 300 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 Március hó 14—15-én, szombaton és vasárnap Az Apolló Mozgóban Cryimesi vadvirág és Szép Ilonka Schiller, a nap költi munkaközben gyakran vett hideg lábfürdőt. Ez okozta súlyos betegségét és korai halálát. Hány remekmüvei ajándékozhatta volna még meg embertársait, ha Voltaire példáját követtevolna, aki naponta számos csésze kávét ivott. Voltaire ezáltal majdnem 100 éves kort ért el teljes szellemi frisseségben. Meinl Gyula. Apolló Mozgó Szép Ilonka és aGyimesi vadvirág Kiss Ferenc szereplése Aktuális műsorral juttatja kifejezésre az Apolló Mozgó is március Idusának nagy nemzeti jelentőségét. Magyar filmekkel áldozik e nap emlékének s a hazai filmgyártásunknak legszebb műsorai fognak leperegni, hogy a hangulatos, magyar levegőiől, magyar szótól duzzadó film emlékeztesse a közönséget azokra a szent hazafiúi kötelességekre, melyek e filmekben oly tündöklő, ékes képekben és jelenetekben nyernek kifejezést. A Szép Ilonka és a Gyimesi vadvirág cimü filmek kerülnek szombaton és vasárnap műsorra, az utóbbi az országos hirü színművész, Kiss Ferenc főszereplésével, mig a többi szere pekben a közismert és kedvelt magyar művészek. Az ünnepi előadást külön erre a célra összeállított zene fogja kisérni. Színház Peer Gynt Ibsen Henrik különös, szimbolikus álomkölteményét vidéki színpadon előadni a legnehezebb, de siker esetén a legdicséretreméltóbb feladatok egyike. A vidéki színházak szinte kezdetleges technikai felkészültsége, a diszletváltozások primitív megoldási módja s általában a szcenárium vidékiessége mind a költemény hatásának rovására mennek. A mi színházunk rendezése azonban olyan kitűnőt adott minden vonalon, hogy mindenki minden mellékgondolat nélkül csak a darab szépségeinek élvezésében merült el s legfeljebb csodálattal adózott a rendezői tudás ilyen magas képességeinek. A teljesen zsúfolt ház előtt Gyöngyösi János dr. élvezetes és tanulságos előadást tartott Ibsen csodálatos irásmüvészetéről és a Peer Gyntről. Hatalmas és fölényes irodalmi készséggel boncolgatta Észak nagy fiának költészetét és az abban fellelhető filozófiai értékeket. Előadása világos és mindvégig irodalmi értékű volt s a közönség nagy élvezettel hallgatta és óriási tapssal jutalmazta. Az előadás abszolút jó volt. Zilahy a főszerepben művészi képességeinek, színjátszó erejének, lelkiségének legjavát adta. Fölényes és izmos művészettel játszotta meg a hosszú szerepet, minden elismerést megérdemlő erővel gyűrve le annak minden nehézségeit. Csak szépség, reális erő, lélek és természetesség volt a játékában, amely sikeres és értékes színészi pályáján a legemlékezetesebb és legforróbb sikerek közé sorolható. Zilahy játéka a legértékesebb és legszínesebb művészi élmény volt az intelligens, hozzáértő néző számára. Csemezy Otli Szolvejg szerepében bájos és természetes volt, légióként pedig illúziót támasztó. Vághy Pannit értékes és reális erejű színjátszó ereje ezúttal is a szokott elismeréshez juttatta. Zahler Magda, a kitűnő vendégművésznő Anitra szerepét kreálta; nagyszerű és kecses, kifejező és melegritmusu keleti táncai mély és őszinte hatást keltettek. A kisebb szerepekben igen jól játszottak Szilágyi, Galgóczy, Tóth Magda, Vésely Margit, Gáspár, Poór és Kárpáti. Dicséret illeti meg az együttest, amely fegyelmezetten és jól illeszkedett a nagyobb szereplők játékához. A klasszikus mü szinrehozataláért a legmelegebb elismerés illeti meg az igazgatóságot, hogy a könnyű fajsúlyú darabok mellett a magasabb szellemi kultura oltárán is áldozatot hoz, annak a kisszámú, de annál hálásabb és megértő közönségnek, amely csak köszönettel tud megemlékezni a szinház magasabb törekvéseiről. Végül még a rendezésről néhány szót. Három hónap óta töviről-hegyire megismertük Petrik rendezői kvalitásait és körülbelül tudtuk, mit lehet a csabai színpadon elérni. A főrendező ezzel a darabbal azonban felülmulta eddigi önmagát s azt a tökéletes és intelligens munkát adta, amit még a legrutinosabb rendezőkmindegyike sem képes adni a mi lehetőségeink között. Minden tudását és tapasztalalát rááldozta a darabra s rátermettsége és ügyes keze minden eddigi sikerénél őszintébb sikerhez segítette őt. A közönség lelkesen és forrón ünnepelte az előadást. (h. r.) A színházi iroda közleményei: A Házasságok az égben köttetnek, mondja Csathó Kálmán, a magyar színpadi irodalom egyik kiváló reprezentánsa szombaton este az ugyanezen cimü vígjátékban. Az igazgatóságnak sikerült erre a napra Petheő Attilát, a Nemzeti Szinház ragyogó tehetségű szerelmes színészét vendégszereplésre megnyerni. A nagyszerű, minden izében mulattató, pompás vígjáték prömierje tehát eseményszámba megy színházi életünkben s a vendégszereplő Petheő Attila kiváló művészi ereje, másrészt Vághy, Tóth M., Pintér R., Poór M., Zilahy, Szilágyi, Kárpáthy Pál szereplése Poór Miklós ötletes rendezése mellett garanciát nyújt az előadás művészi nívójára, mely a sikert jelenti. Vághy és Pór szavalnak márc. 15-én este a színházban s azután Farkas Imre bűbájosán magyaros hangulatu táncos operettje, a „Debrecenbe kéne menni" van műsoron Petrik rendezésében. A főszereplők : Kálmán Manci, Pintér, Vésely, Z. Egyed, Gömöry, Komlós, Szilágyi és Petrik lesznek. Heti műsor: Péntek : Katolikus Misszió előadása. Szombat: Házasságok az égben köttetnek. Petheő Attila vendégfellépte. Vasárnap délután: Árvácska. Vasárnap este: Debrecenbe kéne menni. ElSflzetbet és hirdetéseket feladhat: Helvbcn Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsa Hermann üzletében (Szarvasi és Berényi ut sarok). Jókarban lévő fedeles hintó elad6 Andrássy-ut 23. szám alatt. Kazinczy-ucea 6. sz. ház eladó. Értekezni lehet Prónai Ernő dr. ügyvédnél. Üzlethelyiséget központban, lakást 2—3 szobával, mellékhelyiségekkel keresünk. Városfejlesztő Rt. Andrássy-ut 2. Meghívó az Első Békéscsabai Gőzmalom Rosenthal Márton R-T-nak 1925. évi március hó 21-én déli fél 1 órakor Budapesten, a Hazai Bank R-T üléstermében (Budapest, V., Harmincad-ucca 6.) tartandó rendes közgyűlésére. A közgyűlés napirendje : 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság évi jelentése. 2. Az 1924. évi mérleg-, nyereség- és veszteségszámla megállapítása, valamint határozathozatal a nyereség hovaforditása iránt. 3. A felmentvény megadása az igazgatóság és felügyelőbizottság részére a lefolyt 1924. üzletévre vonatkozólag. 4. A felügyelőbizottság tiszteletdíjának megállapítása. 5. Az igazgatóság kiegészítése. 6. A felügyelőbizottság megválasztása. A közgyűlésre a t.-c. részvényesek azzal a figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy az alapszabályok 10. §-a értelmében a közgyűlésen 25 darab részvény ulán 1 szavazattal bir minden részvényes, aki részvényeit a még le nem járt szelvényekkel együtt a közgyűlésre kitűzött határnap előtt 3 nappal a társaság pénztáránál Békéscsabán, vagy a Hazai Bank R-T értékpapirpénztáránál Budapesten letette és hogy minden további 25 darab részvény ugyanazon feltételek mellett szintén egy-egy szavazatra jogosít, miért is a szavazati jog érvényesítése céljából a részvények a szelvényekkel együtt 1925. évi március hó 18. napjának déli 12 órájáig, vagy a társaság pénztáránál Békéscsabán, vagy a Hazai Bank R-T értékpapirpénztáránál Budapesten leteendők. Békéscsaba, 1925 március havában. Az igazgatóság. Mérlegszámla 1924. évi december 31-én. Vagyon: Malomtelep: Telek és épület értéke 30,747.870'— K. Gépek és berendezés értéke 691,869.651'— K. Szolnoki malomtelep értéke 46.250'— K. Iparvágány és vasúti hid 335,234.750'— K. Hadikölcsönkötvények 471.000— K. Értékpapírok 240,C00 000'—K. Készpénzkészlet 119,782.621'- K. Búzakészlet 7.808,010.810'— K. Örleménykészlet 17.713,390.662'— K. Zsákkészlet 1.825,022.320'-K. Kőszénkészlet 47,355.000'- K. Anyagkészlet 115,908.049'— K. Lovak, kocsik, automobil 2,848.969'- K. Bútorok, eszközök, szerszámok 12,441.540'— K, Előre kifizetett biztosítási dijak 126,900.252'— K. Előre kifizetett kamatok 150,055.333'- K. Végösszeg 29.220,085.077'— K. Teher: Részvénytőke 1.200,000.000'— K. Tartalékalep 475,OCO.OOO'— K. Külön tartalékalap 418,500.000'- K. Adó tartalékalap 600.000'— korona. Értékcsökkenési tartalékalap 41,256.265 50 K. Felújítási tartalékalap 689,919.494'— K- Nyugdijalap 6,131.775'— K. Munkássegélyalap 2,756.775'— K. Fel nem vett osztalék 8,366.400'— K. Forgalomban lévő elfogadványok 14.109,000.000'— K. Személyszámla egyenlege 7.069,310.093*13 K. Nyereségmaradvány 1923. évről 1,410.760'52 K. Folyó évi tiszta nyereség 5.197,833.513.85 K. Összesen 5.199,244.274'37 K. Végösszeg 29.220,085.077'— K. Az igazgatóság. Megvizsgálta és rendbenlévőnek találta A felügyelőbizottság. Gazdák figyelmébe! A m. kir állami vetőmagvizsgáló állomás által ólomzárolt idei arankamentesitett luczernamag zsákonkinti tételekben kapható lritz Gyula cégnél, Békéscsaba, Apponyi-ucca 5. sz. a Ugyanott szép erdélyi dió is kapható A jövő liéten : A száguldó kerék