Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám
1920-06-03 / 45. szám
4 BEKESMEGYtl KÖZLÖJY Békéscsaba 1920 junius 3 — Szerelmi dráma Tótkomlóson. Véres ese tsény színhelye volt Tótkom lós község Karkus Pál 45 éves földmives konyhakéssel elvágta a vele együtt élő Hovorka Mihályné szül Petrina Erzsébet nyakát s utána kereket oldott Karkus már börtönviselt ember. Nyolc évvel ezelőtt agyonlőtte a szeretőjét, mert a nő minden va gyonából ki akarta forgatni. Akkor a törvény szék csak néhány évi börtönre Ítélte, honnét a háború kitörésével került ki Most másodízben nyúlt gyilkos szerszámhoz. Szerencsére az aszszony sebesülése nem halálos, jóllehet súlyos és a gége megsérülése következtében hangját elvesztette. A gyilkos szándékú férj a nyomozás eredménye szerint Mezőhegyes felé menekült s valószínűleg a román demarkációs vonalat igyekszik átlépni. — Köszönetnyilvánítás. A járásbíróság utján a Stefánia Szövetség részére beküldött ;0u K szakértőidij adományáért. Laubner József urnák és özv. Kvasz Pálné a szegény iskolások felruházására a nőegylcthez beküldött 50 K adomá nyáért hálás köszönetét fejezi ki az elnökség — Tárcv zsga a szintiazban F. hó 10 én, csütörtökön este Váradi 1 tápcpedagógus az első tánckurzus befejezéseül táncvizsgát tart növendékeivel a Városi Színházban Á rövid hat hat heti kurzus kitűnő eredménnyel végződött, amelynek legfényesebb bizonyítéka, hogy a kis 4—6 éves növendékek a táncvizsgán a különféle táncokat önállóan fogják bemutatni A táncvizs gára jegyek előre válthatók a mozipénztárnál A táncvizsgán szünet közben egy háromfelvonásos mozivigjáték : A falusi liba lesz bemutatva — A Magyar Tőzsde uj számában Korányi Frigyes báró, Lipták államtitkár. Papp Ragány István, Széchenyi Viktor gróf nyilatkdztak. In» formációt közöl a lap a Közúti angol tranzakciójáról. Beocsiniről, tőzsdéről, valutapiacról, stb. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala Bu' dapest, Izabella u. 43. sz. Alig használt jókarban levő Wótő aratígép eladd. Megtekinthető Újkígyóson, 23. sz. a. Lapszerkesztő : GYÖNGYÖSI JÁNOS Szerkesztésért ideiglenesen felelős a kiadó. Nyomatja és kiadja:* Corvina-könyvnyomda, Békéscsaba 92 se A valódi francia tiszta terpentinből készült Lion-Noir cipőkrém kapható minden szinben a magyarországi vezérképviselönél: GUTTMANN DÁVID bornagykereskedő cégnél Békéscsabán Andrássy-út 25. 3 S - o Dr. GriinwaM Ötté fogorvos száj és fogbetegek részére Orosházi-utca 3 sz a (az Osztrák ba gyar Bankkal szemben) junius 15 én nejHczdi rendeléseit Legmagasabb áron vagy pálinka részesedésért vásárolunk fa-epret, túlérett meggyet es cseresznyét. A szedéshez lányokat fiukat fizetéssel felfogadunk Mézet vásárolunk. Érdeklődők forduljanak a Meíőgazdasági r. t. hoz Békéscsaba, Ferencz József tér 10 sz. (Búzapiac.) sfc db úi st; A A A A A A i A A «€f -8 43 1 -e 4 Hg Hg Hg w w w w Miiiw wi iaii mw I MWWWM MW Az Alföldi Sertéshizlaló és Húsipari Részvénytársaság tulajdonát képező cséplögarnitura (kazán és cséplő) 1920. junius hó 6 án. vasárnap délután 5 órakor nyilvános árverésen el fog adatni. Oépek a telepen megtekinthetők. 1-2 / / Uzíetálhelyezés Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Szarvasi ut 11 ik szán alatt levő férji, szabó és kész ruhaáru üzletemett Baross-utca 20. szám alá helyeztem át. 3-8 Tisztelettel: ZSÍROS PÁL. Egy 4 es Hoffher és Schrantz gyártmányú cséplögarnitura eladó a kamuti gazdasági főgépésznél. :: :: 2-2 pérfté5 fiuruháH crHcztcK Klein Géza áruházába Békéscsaba, a Nádor-szállodával szamben. Ugyanitt egy tanuló, vagy hetis is felvétetik. Suhajda András kocsigyártó azonnali belépésre tanulgat is scgídcHct Híres. Jelentkezhetni lehet Békéscsabán, Őr utca 10. KOGEL SABDEL VAS-, FESTÉK-, OLAJ- ÉS TECHNIKAI CIKKEK ÉS GAZDASÁGI GÉPEK RAKTÁRA A 8-11 oitberr és Schrantz ésClayton — §hnttleworth gazd. gépgyár leraknia Csabán „Admirál" fűkaszálók és „Favorita" aratógépekre, melyek gh rövidesen szállíthatók lesznek, rendelést felveszünk. %> Állandó nagyraktár vasárukban, butorvasa- ^ lásban, gépek javításához és azok átalakitá- ^ sához szükséges cikkekben, mindennemű mérlegek, úgyszintén festék- és olajárukban