Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-08-03 / 61. szám

4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1913 aug. 10. számok a kórház rohamos fejlődését bizonyítják. A kórházi bizottság nemrégiben 5 iorona költséget állapított meg a vagyontalan, szegény halottak eltemetójéért a különböző egyházak lelkészei számára. A költségvetés felterjesztése alkalmával azonban a belügyminiszter i költségvetésnek abból a rovatából, melybe a temetési dijak fel voltak véve : iOOO koronát törölt. A bizottság ennélfogva kénytelen volt az 5 korona lelkészi dijat a régi 2 koronára redukálni, kimondotta azonban, hogy a miniszter törlését, tekintettel a lelkészek által vógzettt munkára sérelmesnek tartja ós gondoskodni fog arról, hogy a jövő évi költségvetésben az 5 koronás felemelt dij érvényre emelkedjék. A kórház selejtezési munkálatai most már végre vannak hajtva. E munkálatok elvégzéséért a bizottság Kifts Gyula vármegyei számellenőrnek 150 korona jutalmat szavazott meg. A kórházi telep hasznosítását a bizottság szabad kézből akarta elintézni. A. tárgyalások azonban nem vezettek B edményre. Elhatározta ennélfogva a bizottság, hogy a telepet árverés utján fogja hasznosítani. Ezután következett a legfontosabb tárgy, a kórház gyógyszerszükségletének szállítása, amelyről cikkünk bevezető részében is szólottunk. A gyógyszerészek különös szerződósértelniezóse után, amely szerint csak az olcsóbb gyógyszerek után akartak adni 50 százalékos árengedményt, a bizottság határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy a kedvezményt az összes gyógyszerek után meg kell adni. Újból, megkezdődtek tehát a tárgyalások, amelyek során az igaza nibllett szilárdul kitartó kórházi bizottság győzött. A gyógyszerészek kényteltnek voltak elfogadni a szerződést, mégpedig az eredeti értelmezéssel. Kötelezték magukat, hogy az 50 százalékot minden gyógyszer után megadják. Ez a szerződés 10 évig bir érvénnyel, a bizottságnak tehát 10 évig nem lesz baja a gyógyszerek miatt a patikusokkal. A kórházigazgatónak erre vonatkozó bejelentését a bizottság örvendetesen vette tudomásul és ezután az ülés véget is ért. Csaba uj helypénzdijszabályzata. Nem hagyta jóvá a belügyminiszter. Mindjárt a mostani elöljáróság megválasztása után felmerült a csabai községházán az az eszme, hogy a vásári helypénzeket fel kell emelni, mert úgyis keveset fizetnek a vásárosok. Megjegyzendő, hogy Csabának a régi helypénzek mellett is meg volt évente a maga 12—13,000 koronája, ami igen csinos kis summa, különösen ha figyelembe vesszük, hogy úgyszólván fillérenkint gyül össze. A jelenlegi elöljáróságnak azonban kevés volt ez a jövedelem, ő meg akarta terhelni a vásárra járókat, különösen pedig az iparosokat, akiknek már maga a vásározás is elég teher. Mert igen gyakran megesik, hogy ugy kell visszahozniok a portókát, ahogy kirakták> nem adnak el egyetlenegy darabot sem. Ezeknek a megterhelése nem helyes és határozottan kárára válik az amúgy is csaknem kolduskenyéren élő magyar kisiparnak. Ezt nem vette figyelembe sz elöljáróság, hanem elkészítette az uj helypénzdijszabályzatot a gazdasági intézővel és a vásári esküdttel. El is készült a szabályza', de nem volt benne köszönet, mert csekély 100 százalékkal emelte fel a helypénzeket. Mikor erről az iparosság értesült, érthető módon felháborodott, mindenképen tiltakozott ellene és minden alkalmas módon az uj szabályzat megmásitására törekedett, amely őt érintette legérzékenyebben. A gazdák ugyanis, akik kocsival, lóval állanak meg a piacon, piszkítanak, emellett portékájukat könnyebben, nagyobb összegért értékesitik: aránylag sokkal kevesebb helypónzt fizetnek, mint az iparosok, nem is szólva azokról, akik csak mintát hoznak el a vásárra és gyakran több száz métermázsa gabonafélét adnak el. Ezek még helypénzt se fizetnek. Az iparosság megmásitási akciója folytán beleszólt a dologba az Aradi Kereskedelmi ós Iparkamara is, mint amelyik legilletékesebb fórum ilyen kérdésekben véleményt mondani. A kamara a vármegye előtt kifejtett véleményében szintén sokallotta a horribilis helypénzemelést ós most a legfelsőbb fórum, a kereskedelmi miniszter szintén kinyilvánította véleményét, amely s?intón elitélő a szabályzatra nézve. A kereskedelmi miniszter ugyanis a vármegyéhez most érkezett leiratában határozottan kifejezi, hogy az uj szabályrendelet egyáltalában nincsen jól megcsinálva. Hátrányosnak tartja különösen az iparosság szempontjából. Azzal küldi tehát vissza, hogy a község az ő észrevételeinek figyelembe vételével újból dolgozza át a szabályzatot. Kívánja, hogy a következő két pont is felvétessék a szabályzatba: 1. „Igába fogott állatok után csak az állatvásártóren szedhető helypénz, de csakis akkor, ha eladásra vannak szánva." 2. „Vásárosokat szállító és árukat tartalmazó fogatok után csak akkor szedhető helypénz, ha állandóan a vásártéren maradnak." Az uj szabályrendeletnek már pár óv óta húzódó ügye tehát ujabb eltolódást nyert a kereskedelmi miniszter leirata által. De hát mikor valami ugy bántja mindig a vén embert, amint felballag a Sátory-ház kopott lépcsőin, az ódon folyosókon. — Hej csak mertem, mertem volna ! — sóhajt fel keservesen. És aki hallja a hangosan gondolkodó öreg urat, sehogy sem tudja elképzelni, mi lehetett az a nagy dolog, amit nem mert megtenni. Egyszerű, régi történet. Szálai a beteg asszony ágyához vezetnek. Sátorynó — akkor még Csöngődi Juliska — messze vidéken a legszebb leány volt. És igy igen természetes, hogy lázban volt a környék fiatalsága. Tailós Mihály ur — akkoron még Miska — mint afféle jóvérű nyiri gavallér, bizony csak fából lett volna, ha a Juliska fekete szemei lángra nem gyujiják szívét., Mindent halogató és női társaságban bátortalan gyerek volt Miska. Nem is lehet csodálkozni, hogy nem akadt páija, — mert hát nem mert, sohasem mert! . . . Juliska addig bálozott, mulatott, mig egyszer csak arra ébredt a fiatalság, hogy a bálványozott leány menyasszony. Bámulatából még fel sem ocsúdott a leforrázott fiatalság, már oltárhoz vezette Sátory Kálmán, a környék legjobb táncosa, hires gavallér, aki után bizony nem egy lányka szive dobogott hevesen, nem egy köny hullott utána. Mihály ur élete ezentúl sivár, rideggé változott . . . Volt elég csinos, hozzá való leány a nagy faluban. Hej, de mikor azt az egyet, az igazit elvitték. Egy pár év múlva Csöngődi JuJuska özvegy asszony lett. Még mindig szép, szemrevaló menyecske. És Mis| kában újra fellobbant a félig elhamvadt szikra, hátha most merné ? . . . A tünő évekkel törődött, beteges asszony lett az egykor szép Sátorynéból. A Mihály ur deres feje is már tiltakozott minden édesebb érzelem ellen. Ellátogatott ugyan szorgalmasan az özvegyhez, mig az ágyba nem döntötte a betegség. — Elbeszélgettek a múltról, viruló szakáról az életnek. Es Mihály ur ilyenkor mindig keserűséggel gondolt pókhálós otthonára, örömtelen életére. Azután meg a szegény özvegy elhagyatottságára is. De hogy is tudta megállani, hogy fel ne sóhajtson ilyenkor : „Hej, csak mertem, csak mertem volna! . . ." Az özvegy is sokat tűnődött, miért is nem mert hát tuíajdonkópen Mihály ur? De nem kérdezte soha. Mihály ur pedig hagyja pihenni a multat verőfónyével, reményeivel. Feltámaszjhatatlan halott az, sötét kriptalakó. Őszi verőfény halovány sugarai, tarlott vidékre, hogy is hozhatnának virágnyilást, rügyfakadást ? . . . És bedugja az ajtón bepólyált fejét Zsuzsanna, a mindenes, és recsegteti hangját: — Húzzák már . . . hallja, hogy cseng, haldoklik Sátoryné ! . . . Mihály ur kezéből kiesik az album, nagyot koppan. Nem szól, csak lassan odamegy az ablakhoz, jóságos szemeiben megolvad valami . . . A zugó szól pedig csak libegteli, hordja rakásra az ablak előtt a sárga leveleket. Az öreg ember végig simítja < reszkető kezével homlokát, mintha csak j most eszmélne, most venné észre, hogy ' hervadás van mindenfelé. Hogy jön a tél, a végpusztulás ós hogy virágot, hervadt levelet, tarlott vidéket elföd lassan-lassan egy lágy, fehér takaró ... 1 Az árvapénzek gyümölcsöztetése. Reformok készülnek a minisztériumban. Békés vármegyének tudvalevőleg három árvaszéke van: a megyei, a gyulavárosi és a csabai. A vármegyei árvaszók hatáskörébe tartoznak az öszszes megyebeli községek, természetesen Gyula ós Csaba kivételével Tekintettel a vármegyénkben levő árvák nagy számára, a közérdeknek vélünk szolgálatot tenni akkor, ha az árvapénzek gyümölcsöztetésére vonatkozólag a belügyminisztériumban készülő reformokról legalább röviden megemlékezünk. Legtöbb vármegye törvényhatósági bizottsága a kezelésére bizott gyámpénztári pénzek gyümölceöztetésénól t-ulyosan érzi annak hiányát, hogy az arvás értékek elhelyezésének kérdését eddig megfelelően semmiféle törvényes intézkedés nem szabályozza. A gyámi törvénynek rendelkezései a mai kor gazdasági viszonyainak nem felelnek meg. A törvényben megkívánt hármas biztosítás lehetetlenné teszi, hogy a gyámpénztár a magánpónzintézetekkel a versenyt eredményesen felvehesse s igy az összesített ' kezelési rendszer mellett, amelyet ma majdnem valamennyi törvényhatóság követ, a pánzelhelyezésnek csakis egy módja áll a törvényhatóság rendelkezésére : a jóhirü pénzintézeteknél való elhelyezés. Készülő polgári törvénykönyvünk a jelenlegi gyámi jogunk visszásságain legnagyobbrészt segíteni fog. Igy meg fogja adni annak a lehetőségét, hogy a gyámpónztárba már beutalt értékek a gyám javaslatára pupilláris biztosítékot nyújtó értékpapírokba elhelyezhetők legyenek. Ezt ugyan a jelenlegi jogunk sem tiltotta, a belügyi kormánynak következetesen alkalmazott gyakorlatában azonban a gyámnak ily irányú javaslata sohasem nyerhetett szankciót. Az összesített pénzkezelési rendszer mellett gyámpénztári kezelésbe vett értékeknek mikénti hasznosítása nem az anyagi magánjog körében megoldandó kérdés. Készülő polgári törvénykönyvünk ép azért nem vocja azt szabályozási körébe, mert a pénztári kezelés mikénti szabályozása, ép ugy, mint a gyámi jognak több közjogi szabálya, a közigazgatási jogban nyerhet megfelelő elhelyezést. Az intézkedésnek szükségessége ezért polgári törvénykönyvünk megalkotása esetén is fen> forog, sőt a pónzelhelyezés ügyének gyökeres reformját polgári törvénykönyvünknek életbelépte egyenesen mellőzhetetlennó teszi. A lefolyt gazdasági krizis kétségtelenné tette, hogy állami értékpapírjaink fokozottabb védelemre szorulnak. Az állam hitelének az eddiginél nagyobb megerősítésére ép ugy szűkség van, mint ahogy a magánérdek is az árvás értékeknek állami papírokba való befektetését kívánja meg. A külföld törvényhozásai ezt már régóta elismerték, Olaszország a biztosító intézetekre nézve is ép a legújabban állapította meg, hogy alapjaik egy részét állami papírokba tartoznak elhelyezni. A német törvényhozás ezt az elvet a pénzintézetekre alkalmazza. A törvényhatóságok kezelésében levő értékek, melyek sok millióra rúgnak, gazdasági életünket nagyon is egyoldalúan táplálják. Olcsó kamatláb mellett a jóhirü s a legtöbb ször úgyis elég tőkével rendelkező pénzintézeteinket erősbitik. Sem az állam hitelét, sem a magántól érdekét ez az elhelyezés kellőképen nem szanálja. A törvény hatóságok ennélfogva elérkezettnek látják az időt arra, hogy a gyámi értékek gyümölcsözőbb elhelyezésének ügyét a kormány megfontolásába ajánlják. Pozsony vármegye ez irányú feliratát a társtörvónyhatóságok pártoló feliratokkal támogatják s ez a csatlakozás igazolja, hogy gyámi jogunk szabályozása az ország egy részében sem kielégítő s a gyámi pénzek elhelyezésének törvényes szabályozása a közel jövő sürgős feladatai közé tar- J tozik. A csabai vágóhíd utja. Miért késik a kövezés. Azt minden csabai tudja, hogy a vágóhíd bizony semmiképen sem felel meg a modern kívánalmaknak ós csak mostani vezetője psdáns tisztaságszeretetónek, kötelességtudásának köszönhető, hogy hiányos berendezése dacára se háramlott semmi veszedelem a közegészségügyre a vágóhidból kifolyólag. A reformokra a vágóhidnál nagy szükség van. Ezt követeli már nemcsak a közérdek, de követelik a fölöttes hatósá ok is, amelyek egy csöppet sincsenek megelégedve azzal, hogy egy 45 ezer lakosú na; y városnak olyan vágóhídja van. De nemcsak maga a vágóhíd szorul gyökeres átalakításra, hanem a hozzá vezető ut is, amely már határozottan tűrhetetlen. Még száraz időban csak tudnak rajta mozogni a mészáros ós hentesiparosok kocsijai, de olyan esős idő ben, mint például a mostani is, valósággal istenkisórtés-számba megy megrakott kocsival végigmenni rajta. A lovak, kocsik rövid idő alatt tönkremennek, ami érzékeny kár az iparosokra nézve. Emellett nem lehet figyelmen kivül hagyni az időveszteséget, melyet a csigalassuságu vánszorgás okoz ós azt a rengeteg bosszúságot, amelyet azon az istenverte uton végig kell szenvedni. Már a község vezetői is régen tudják, hogy annak az útnak a kikövezése a legsürgősebb. Kimondotta ezt már a képviselőtestület is. És mégsem fognak hozzá az építéshez. Miért? A stereotyp felelet erre a kérdésre az, hogy nincs pénz. Mi pedig erre a kifogásra csak azt mondjuk, hogy kellene sok pénznek lenni, miért költötték el más célokra? A vágóhidból igen szép, évenkint 20—22,000 korona jövedelme van a községnek, amely jövedelem évről-évre emelkedőben van. A törvény szerint a vágóhídi jövedelmek kizárólag a vágóhidak fejlesztésére fordíthatók. Éveken át rengeteg pénzt tett zsebre a község a vágóhíd jövedelme címen ós ezzel szemben mit csinált a vágóhíd fejlesztésére? Semmit. A befolyó jövedelmet szépen inkasszálták a közpónztárba és elköltötték a törvény ellenére más célokra. Hát ez nem jól van. Ha a mészárosoknak ós henteseknek eszükbe jatna ez ügyben panasszal fordulni a földművelésügyi miniszterhez, bizony lenne egy kis kavarodás miatta. Százezrekre menő alap lenne már a vágóhíd kibővítésére és egyéb, a vágóhíddal kapcsolatos célokra, amelyek közé az oda vezető ut kikövezése is tartozik. A közegészségügy rovására cselekedett ennélfogva a feö/ség, mikor a vágóhíd jövedelmét más célokra fordította. Kiss László főszolgabíró ujabban ismételten sürgette az u

l kikövezését, amelyet már a képviselőteztület is elhatározott, de szintén azt a választ kapta, hogy nincsen pénz. De lennie kell pénznek! A vágóhíd adntt már százezreket a közpénztárnak, adjon tehát most a közpénztár is a vágóhidhoz vezető ut kikövezésére! Ez nem kerül többe 20—25,000 koronánál. A vágóhíd kibővítésével sem lehet már soká várni, de azzal inkább várhat a község a pénzviszonyok javulásáig. Kolerariadalom Kőröstarcsán. Nincsen semmi baj. A fekete rém, a kolera vészes, sötét szárnyát ismét suhogtatja szegény Magyarországunk felett. Pedig ez az ország tele van bajjal, nyomorúsággal, mintha csak tatár-, török-hordák vonultak volna rajta keresztül. A gazdasági élet pang, a háborús veszedelem folytonosan a látóhatáron. Nagy és kis exisztenciák mennek tönkre, hatalmas vállalatok pusztulnak, öngyilkosok revolverdörrenése, sírás, jajgatás, kétségbeesés, fekete gyász mindenfelé . . . És ezt a" szomorú országot fenyegeti újból a kolera. A járványok fekete királya ujabban minden nyáron visszatér hozzánk. Hol itt, hol ott üti fel a sátrát Hála a magyar hatóságok erólyének, amelylyel a szükséges közegészségügyi ós köztisztasági intézkedések megtételét a legszigorúbban megkövetelik ós ellenőrzik: nagyobb elterjedetts<5gre egyik évben se jutott a kolera. Legfeljebb azt a várost vagy községet tizedelte meg, amelyikben fellépett, de onnan tovább terjedni nem tudott. A kolera fészke most veszedelmes közelségben van. A Balkán hadseregeit a gyilkos golyók mellett az is pusztítja. Az a rendetlenség, piszok és nyomor, amelyben a balkáni hadseregek kénytelenek szenvedni, kész melegágya mindenféle járványnak, elsősorban pedig a kolerának, amelynek legjobb barátja és terjesztője a piszok.