Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-07-31 / 60. szám

Békéscsaba, 19l3. XL-ik évfolyam. 60-ik szám. Csütörtök, julius 31. BEKESMEGTEI EÖZLÖNT POLITIKAI LAP íeiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellem részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre d kor. Negyedévre 8 kor. ClSflzetni bármikor lebet évnegyeden belül i». Egyes szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHEL.SZK7 JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova * hirdetése! és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉK-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Uj törvényjavaslatok. Békéscsaba, julius 30. A minisztériumok irodájában serényen folyik a munka. A tisztviselők nyári szabadsága ezúttal szűkre van szabva. Intenzív kodifikáció folyik, amelynek eredménye törvényjavaslatok alakjában kerül majd az októberben összeülő Ház asztalára. Minden hir, ami erről a munkálkodásról a nyilvánosság elé kerül, egy-egy tőrdöfés az ellenzék taktikájára. Minél nagyobb a hordereje a készülő törvényjavaslatoknak, minél átalakítóbb a hatásuk, annál kényelmetlenebbül kell magát éreznie az ellenzéknek arra a gondolatra, hogy mindazokból a javaslatokból az ő hozzászólása nélkül, sőt az ő távollétében lesz törvény, ha ugyan addigra uzusuk meg nem változik. Egészen bizonyos, hogy az urak az ő passzív rezisztenciájuknak hatását máshogyan képzelték. Az ő végzetes tövedésük onnan ered, hogy támogatást véltek találni az ország közvéleményében. Valahogyan ugy gondolták, hogy az országot szembe tudják majd állítani a nélkülük dolgozó országgyűléssel. Abban a pillanatban, amikor passzivitásuknak ez a hatása elmarad, az ellenzéki sztrájk öngyilkos taktikának bizonyult. A végén pedig egyenesen nevetségessé váltak, amikor egy szálloda kibérelt termében kezdték megvitatni a kor mány törvényjavaslatait. Akármennyire berzenkednek is ma még ellene, közel van már az az időpont, amikor a kisebbségnek revizió alá kell vennie a taktikáját. Az absztinencia soká már fenn nem tartható. Vájjon mi haszna van az országnak egy ellenzékből, amelyik a képviselőház tanácskozótermében nem jut szóhoz ? Teljes bizonyossággal és végleg le kell járnia magát egy kisebbségnek, amely felett az események tovahaladnak, amely még attól a lehetőségtől is elütötte önmagát, hogy álláspontját az ország szine előtt kifejezhesse. Azt már a kisebbségnek eddigelé be kellett látnia, hogy parlamenti sztrájkjának taktikája az országos politika alakulására egyáltalán nincs befolyással. Abban a fikcióban már bizonyára senki sem hisz még ő közülök sem, hogy a távollétükben hozott törvények teljes joghatállyal ne bírnának. Hiszen e törvények alapján institúciók léptek életbe, e törvények konzekvenciáit a legkülönbözőbb irányokban maga az ellenzék is levonta. Kietlen zsákutcába jutottak. Nincs más segítség számukra, mint az, ha erős elhatározással visszafordulnak. Ugy tudjuk, hogy az ellenzék taktikájának ezt a teljes csődjét nemcsak a mi oldalunkon látják. Egyre szaporodnak a hangok a saját táborukban is, amelyek a képviselőházba való visszatérés mellett emelkednek. Hogy Andrássy Qyula erről a kérdésről hogyan gondolkodik, azt pozitive nem tudjuk. De tudjuk azt, hogy ő pártot készül alapítani. És sehogysem tudjuk elképzelni, hogy valaki azért alapítson pártot, hogy azután ne lépjen akcióba. Aki passzivitásban akar' maradni, az nem szervez pártot. Mert egy uj alakulás igazán nem nélkülözheti azt a semmivel sem pótolható verbuváló erőt, mely a parlamenti szereplésben rejlik. Fel kell tehát tételeznünk, hogy az Andrássy Oyula ellenzéki 67-es pártja ott lesz majd ellenzék, ahol arra természetes tere nyilik: a képviselőház tanácskozó termében. Mert kizártnak kell venni, hogy Andrássy az Országház-kávéház törzsközönsége számára alakitana pártot. Ha pedig abból indulunk ki, hogy Andrássy és párthívei kiveszik részüket a képviselőház őszi tárgyalásaiból, akkor egyenesen képtelenségnek kell tartanunk, hogy az ellenzék másik része, a függetlenségi része, a tanácskozásoktól távol maradhasson. Nincs ellenzéki párt, amely kibitná azt a hátrányt, hogy ő némaságra legyen kárhoztatva, mialatt egy másik ellenzék ostromolja a kormányt; beszédeket mond, amelyek erős nyomot hagynak az ellenzéki közvéleményben; benn a parlamentben agitál a maga politikája mellett és már a puszta jelenlétével is nap-nap után a másik kisebbségi párt taktikájának helytelensége mellett argumentál. Ebbe a függetlenségi párt belepusztulna. De lehetetlen, hogy csak meg is kísérelje. Ez a szándék a tagjai túlnyomó részének opponálására bizonyosan meghiúsulna. A fordulatot őszig meg kell majd csinálni. Lehet, hogy Andrássy Qyula lesz a kezdeményezője. Lehet, hogy más formát találnak. A jelszó azonban a túlsó táborban rövid idő múlva az lesz : vissza a képviselőházba ! * Csaba és az egyházak Zúgolódás az ág. ev. egyházban. A harmincötödik iskola. Csak nemrég foglalkoztunk ismételten a csabai képviselőtestület határozatával, mellyel a költségvetés tételei közül törölte az egyházaknak adott segélyeket. Ebben egyedül az a szempont vezette a képviselőtestület tagjait, hogy az egyházak úgyis vetnek ki adót, fe dezzék tehát kiadásaikat a saját bevó teleikből, ne reflektáljanak községi ós más segélyekre. A képviselőtestületnek különösen az ág. ev. egyházzal szemben nem volt igaza. Az ág. ev. egyháznak olyan nagy terhei vannak ós oly fontos missziót teljesít Csaba kulturális haladása terén, hogy a községi segedelmet nemcsak megérdemli, hanem jogosan is reflektálhat rá. Hiszen ha az egyház nem tartaná fenn az iskolákat, a községnek kellene fenntartani. És meg kell gondolni, hogy 35 iskola fenntartása mily rengeteg összegbe kerül I Ejt a terhet az egyház levette a község válláról, méltán számithat tehát arra, hogy rekompenzációképen ad néki valami segélyt a község. A képviselőtestület segélymegvonó határozatát az egyház nngfelebbazte a megyebizottsághoz, de sikertelenül, mert a vármegye jóváhagyta a határozatot. Hasonló sikertelenséggel felebbezett az egyház a belügyminiszterhez is. A miniszter szintén elutasította a felebbezóst. Ennek dacára az ág. ev. egyház a napokban rendkívüli képviseleti gyűlést tartott e tárgyban, hogy a már előbb szervezett kerebi tanyai iskolához a tanítói á lást végleg szervezi s a pályázatot haladéktalanul kiirja az állás betölthetése végett. A csabai evangelikus egyház népessége az országban talán a második nelyen áll. Igaz, hogy népes, de az is igaz, hogy anyagiakban mégis szegény s ime mit látunk ? Dacára a mai rendkívüli nehéz közgazdasági viszonyoknak, dacára annak, hogy ez az egyház is küzd a mindinkább tért hóditó egyháziatlansággal; dacára annak, hogy a község most két éve megvonta ez egyháztól szivtelenül s indokolatlanul a községi s évente mindössze 2800 koronát kitevő segélyt, mégis egyedül áll feladata magaslatán, mert hisz most létesítette a Régi arckép. Fakult, régi arckép került a kezembe, Elmúlt boldog idők jutnak az eszembe Vőlegény, menyasszony mosolyog a képen, Szerelem, boldogság mindkettő szemében. Elnézem a képet s a könyem kicsordul, Kiket rajta látok — hej — mi lett azokból ? I Egyiket . . . egyiket az Isten elvette, Két kicsike árvát hagyott itt helyette. R másik ... a másik, a multat siratja, Könyeit egy fakult arcképre hullatja. Grigáasy Jánosné. Színek és hangulatok. Irta: Gyomai Imre. Temetésen . . . Dél van, a juliusi meleg napsugár csókolja az ablakom. Sürü fénykóvók árnyalják be a szobám. Egy fokkal lejjebb szállt a nap, aranycsillogás sző be mindent. Fáradt szempillám lecsukódik, vértelen ajkam csókszomjas, lelkemben tömör melódiák várják az életet. Millió, meg millió érzés kergetődzik, megülik az agyam, ajkamra tolakodnak, hogy rájok adjam éltetőjüket: a szót. Fehér vizszemek pattannak ki homlokomon, vöröses lázrózsák marják arcomat. Kibámulok: erőstestü asszony megy el, pillantást vetek a szemébe, az erotikum zöldes lángja mosolyog ki onnan. A napsugaras végtelenbe nézek, a barna magyar ugar valahol messze, ölelkezik az éggel. Akkordokat sir ki magából. Kacagányos, frigiás vitézeket látok ott, a semmiségből életre kapni. Most fehérarcú, bibor lelkű igricek vékony ujjakkal pengetik az elképzelt lantot. Az utolsó akkordot szárnyára kapja a szó', meghurcolja a Zmith és Nadir között. Bentről a faluból vérszaggató harangszó szűrődik ide. Felszakítom az ab'akot, hogy jobban halljam az élet bukását sirató zenét. Halotti menet közeledik, síró emberek követik az egyszerű koporsót ... Élt huszonhat évet, szegény ember . . . Egy ráncos képű öregasszony fátyolos hangon zokog. Egyik kísérőt megkérdezem, mi baja volt? . . . tüdőbajos! . . . proletárbetegség. Vézna, óletnólküli lányka kocog a koporsó után. Vérébe már belemarkolta magát a tuberkulózis szintelensége. Tört sápadtság tanyázik vékony arcocskáján. Látom az első vérperzselő éjszakát, miKor a fiatal apa ós anya erotikuma életet fogamzott... A mámor, a testiség nagy joga beleoltotta a termőképes sejtbe már az első éjszakán az emberi ség két legnagyobb problémáját, az életet és halált. . . Csend, mély áhítat mindenfelé. Kis szobámban már éjszaka az este. Vérembe valami viaskodik, a mosolygós Élet és az örök sötét Halál. A sápadt leány. Mikor mámor űzött éjszakák után szempillámra ráhull az álom méze, kihalt utcikon végig botorkálva, hazafelé í tartok. Otthon levetem magam ágyamra, különös álomkép vonul el félig alvó szemem előtt. Kint az utcán már dohog az élet, a kenyér utáni nagy harc már kinyújtotta polip karját s az emberek gerincét szeges korbáccsal veri, ón ilyenkor alszom, a bibormezes reggel előttem ismeretlen. Ócska ruhadarabjaimat ledobom, fiatal testem hamar rabul ejti az álom ... Szempillám már lecsukódott... Az ajtó csendesen kinyilik, egy babaarcú lány lép be rajta. Arcán nehéz sápadtság tanyázik, szemében alvó vágyak ütik fel tanyájukat, ajkán meleg mosoly fut keresztül, vórfodrocskáiban még alszik a láz . . . A küszöbön megáll. . . pillantása oda sugárzik halottszinü arcomra s körülcsókolja az igaz nőiesség p?rzselő tüzével. Egy lépést haladt, hallom parányi lábmozdulatának zizegését... Most megáll, sápadt arca színtelenebbé válik, mozdulatlannak látszó lépéssel ott van az ágyamnál. Leül a szélére, ives nyaka megcsuklik, már érzem vérforraló lehelletét, Ajkim csókvágyóan nyul ajka j után, de ő elkapja. Ujjaim híját bib' rálják, selyem fövény érintése fut át testemen. A sápadt lány bámul, darázsdereka erősebb ivbe hajlik, beszólni kezd. Én eljövök hozzád ezután minden álom ébredéskor, te fakó arcú fiu, én vagyok az álmod istennője. A lázt, a vért felkorbácsolom benned, hogy vágygyad a tisztaságot, fehér testem feléd hozza vágyaim érintetlenségét, de nem nyúlhatsz hozzám sohasem. Egy nagy óletzavaráson keresztül követni foglak, ha az éj festett lányát csókolod, az én ajkam üdeségót érzed, ha pogány lelked átokra nyitja ajkad, hozzam imádkozol, ha vad mámorban kiég a tested, ón újra lángra gyújtalak ... De hozzám nem nyúlhatsz sohasem. Majd a nagy tragédia utolsó éjszakáján, mikor csak pislog benned a lót, itt leszek. Sok, sok álomüzósnek örök nyugalmát ón hozom. Liliom fehér ruhában, sápadtabb, vibráló szemmel jövök, útitársam is lesz, a halál. Együtt suhanunk be hozzád. Előbb ő csókol meg, e csókban benne lesz az örök pihenés ... ós az enyémben az örök Vágy, amit ón gyújtottam benned, de másban kap életre, mert ón hozzám nem nyúlhattál sohasem ... én vagyok az álmod istennője. Kint hatványozott erővel dohog az élet. Az álom képei erős kontourokkal vájták magukat lelkembe. Vizionárius szemmel kibámulok, emberáradat hömpölyög azon végig, keresem a sápadt lányt, nincs sehol... és nem jön el tudom soha, mig ólőajkam csókjára vágy. A virágszerelem. Csendes éjszaka van. A levegő buja virágillatokkal van megtelitve. A virágok kebeléből felszakadt a szerelmes csók. A szellő elkapja vékony ajkukról suhanó szárnyán magával viszi, a másik éhes ajakra. Egy pompás női szirom kékes ereibe vágja, hogy gyöngyszavakkal mondja el a virág érzelmek fehérségét. A csók odatelepszik, piciny karját kitárja, reszke ve nyul kegyeltje finom derekához. A szeliő sem suttog halkkal megállott halgatni a virágnász imás lefolyását. Az egyik : Én nefelejts vagyok, egy parasztház kertjéből szöktem ide, a mi közös csábítónkkal, a szellővel. Nem tudtam, hova sodor, csak éreztem hatalmas erejét, amely felkorbácsolta ben-