Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-12-18 / 100. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 100-ik szám. Csütörtök, december 18. ¥ il BEKESMEGTEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefonszám: 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér 20. sz. a. ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij : Egész évre Í2'— korona, fálévre 6-— korona, negyedévre 3'— korona. Előfizetni bármikor lehet, negyedéven belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő GULYÁS JÓZSEF. Lapíulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefonszám: 7. Ferenc József-tér, 20. sz. a. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILT-TÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A társadalom feladata. Békéscsaba, december 17. A végére járó esztendő súlyos tanulságokkal és problémákkal hagy el bennünket. Az álta'ános politikai, erkölcsi zavarodottság és sanyarú közgazdasági helyzet hatása érezhető az egész társadalomban, majd minden családban. A kishitiieknek elég ok az elcsüggedésre, a magyar nemzet ellenségeinek a korai kárörömre és cselszövényeik hálószemeinek szorosabbra való fonogatására. De lehetetlen, hogy egészen elernyedt volna az az őserő, amely nagyobb bajokból is kimentette már Magyarországot ; lehetet

!en, hogv ne legyen már elegendő erős lélek, amely nemcsak maga tud dacolni a pszichológiai lehangolással, hanem talpra tudja állítani a tömegek bizalmát, reményét és kitartását, hogy a válságot meglábolva, megifjitsák Magyarország közéletének vérkeringését. Akik a közélet sok félszinességétől és megalkuvásokkal telt morális ingatagságaitól távol állva, a jövőre csüggesztették szemüket, azoknak elkeseredetten kellett látniok, hogy a társadalom nagy tömege már hosszú idő óta milyen helytelen irányba tévedt. A mi szűkebb patriánkat tekintve, ugyancsak nagy horderejű tapasztalatokat tettünk legutóob a reánk kényszeritett választásoknál. A mindent Iehurrogató tömeg a szabadságot szabadosságra használva, hivatali, közállást, képviselőséget kisajátítva, közkereseti társasággá alakult, elve volt: ki ad többet. Nem a társadalom tett ellene, hanem a véletlen. Nagyon sokan marakodnak a koncon. És hibás volt ebben, hogy éveken át diktálhattak fölényesen társadalomnak, mely nincs nevelve arra a harcra, amelyet a nemzetek versengésében csak szellemileg és anyagilag egyaránt erős társadalom vivhat meg diadallal. Az ország társadalmában a könnyelmű gondolkozás, munkátlanság, erkölcsi defektusok, a morális felfogásnak mindig hanyatlását jelentő fényűzés, tékozlás, léhaság, üres, tartalmatlan tetszelgésre vágyás jutott uralomra a magyar társadalomban. Az érett elméket félretolta a pökhendi tolakodók, a becsületességet a szélhámoskodók serege. Elég volt egy háborús esztendő, elég volt egy kisebbfajta gazdasági válság, hogy a külszinre oly ragyogó haladásunknak rémitő hiányait és árnyékfoltjait lássuk. Akiben még van szilárdabb erkölcsi érzés, akiben van meg nem rokkant akaraterő, az meg fogja érteni a ma is ránk nehezülő válságos idők tanulságait. Ha ki akarjuk épiteni Magyarországot, akkor meg kell szilárdítanunk a lelkek fundamentumát. Kétségbe kellene esnünk, ha ennek a gazdasági krízisnek tanulsága sem volna elég arra, hogy visszatérjen a magyar társadalom az ingoványba vezető útról. Magyarország, elsősorban a magyar városok fejlődése még sokra képes, ha a fejlesztés eddigi hibáit sikerül kiküszöbölni. Szükséges hozzá, hogy a magyar városok társadalma egyesítse magában és kifejezésre juttassa cselekvéseiben az igazi polgári erényeket: a munkát, a takarékosságot, a hűséget, a józanságot, a becsületességet, a városnak magának és a nemzet érdekeinek helyes felismerését. És váljon tapasztalhatjuk-e ezt most itt Csabán, a képviselőválasztás alkalmával ? A széthúzás sohasem volt erősebb. A városok társadalmának kell az ujjáteremtés müvét végrehajtania. Vi- ' déki városaink, a fejlődés fényoldalait, ! a törtetők sikereit látva, nagyon is utánozni akarják a fővárosi élet felszinességeit. Reformálni kell tehát az egész köz- | szellemet; a társadalmi életben és a községi életben egyaránt. Akármelyik kezdi, a kölcsönhatás nem fog elmaradni. De kezdeni kell. És ha egy és más magánérdek kárt szenved : az már eléggé kielégíthette magát, feljajdulására nem szabad adni. Térjen az is vissza a szerény munkához ; ne akarja a közérdekből kielégíteni magánérdekét. A közérdek előtt, amely a jövő nemzedék útját egyengeti, el kell törpülnie minden magánérdeknek. Hogy elérhessük a közéletnek a polgári erényekben, valamint a gazdasági érzékben való reformálását, előbb azonban a társadalomnak erre való nevelése szükséges. A gyulai és békési tisztviselők lakbére. Kiutalták a különbözetet. I A békésmegyei állami tisztviselők | körében állandó a panasz amiatt, hogy j az itt uralkodó lakásviszonyokhoz ké| pest nagyon kevés lakbért kapnak. : Mintha csak csupa ellenségei lennének ! a megyebeli községeknek odafenn a { minisztériumokban, olyan kevés mél| tánylásra találnak az állami tisztviselők 1 óhajai. Pólduál Gyulán és Csabán c*ak| nem olyan drágák a lakások, mint Budapesten és a tisztviselők olyan lakbért kapnak, mintha Kukutyinban vagy Szilasbalháson élnének. Azért a pénzért, amit például Csabán kell egy tisztességes uri lakásért, pláne bolthelyiségért fizetni, egy kisebb faluban házat vehetne bárki. Ezt azonban nem nagyon rafpektálják odafönn. Csaba, Békés, Orosháza, Szarvas még faluk, tehát c«ak olyan számításba jönnek, mint a f-nt említett két tipikus falu. A csabai vasutasok például, dacára annak, hogy a csabai egyike a vidék legnagyobb és legforgalmasabb állomásainak, ahol tehát a dolog és a felelősség nagy: annyi lakbért kapnak, mintha valahol Kutya Bagoson teljesítenének szolgálatot,-ahol napjában két vonat fordul meg. Az állami tisztvise ők legutóbbi lakbérmegállapi»á<a alkalmával különösen nagv Férelem esett a gyulai és békési tisztviselőkön. Gyulát tudniillik az ötödik, Békést pedig a hetedik lakbérosztályba sorozták. Az ország más városaival, il elve községeivel is történtek hasonló méltánytalanságok, természetes tehát, hogy általános felzudu'ás támadt és egymásután érKeztek a panaszok a pénzügyminiszterhez. A panaszkodók között voltak Gyula ós Békés is. És a panaszkodás nem is volt hiába, amenynyiben a tisztviselők és egyéb állami alkalmazottak ugy Békésen, mint Gyulán jobb helyzetbe kerültek. A beadott falebbezések következtében ugyanis a minisztérium 1911. évben 56 helyiséget egy oisztállyal magasabbra soro;ott be, miután saját beismerése szerint az eredeti osztályba való sorozás téves alapján történt, azonban a magasabb labpmzeket csak a téves beosztás kiigazításától, vaayis 1911 julius l-től utalványozta. Igy a S'óban levő állomáshe'yek tisztviselői 1903 októbertől szárnitva két és háromnegyed évi lakbérkülönbözettel megkárosultak annak dscára, hogv a téves osztályba sorozás a minisziórium tévedéséből történt. Az érdekeltek a minisztérium méltánytalan eljárása ellen a közigazgatási bírósághoz fordultak jogorvoslatért, ahol — mint megiriuk — három város, Őszi hangulat. Csodálatos szép őszi délután van, Magánosan bolyongok a határban Szellő se lebben, — a nyárfalevél. Mozog, az is csak magában beszél. Fejét a fűzfa szomorúan lehajtja, Több már a zöld lombnál a sárga rajta, üres fészek lóg a galyak alól, Lakói már ki tudja merre, hol? Rz erdőszélen, a lombok hegyében, ügy úszik egy egy békanyál fehéren : Mint mikor a váló szerelmesek, Fehér kendővel bucsut inlenek. Ott fönt meg kéklő selymén az egeknek, Halványfehér bárányfelhők lebegnek. S a táj, ameddig csak beláthatom : Csupa békesség, csönd és nyugalom I És mini az őszi hangtalan határban : Szivemben is nagy, édes némaság van. Myugodt a lelkem, csendes, hallgatag, Olyan boldognak érzem magamat. És mégis e mosolygó környezetben ; Valami mintha kényszeritne engem, Leborulni a sárguló gyepen És sirni, sirni, — nem tudom miért ? Hosszan, keservesen I Szabolcska. Mihály. IvókIrta: Szombatos Elemér. A korhely kompániának két tagja hiányzott: Matusek a kékfestő és Velérdy, a katonai nyilvántartó. Két szék üresen állott egymás mellett ós Muhinka, a lódoktor, aki már felöntött a garatra, minduntalan beléjük rúgott. — Matusek szivacsemb r! Ug.v kell neked, mért nem vagy pontos. És te Velérdy, mi lesz az öt forintommal ? ' Azt hiszed, hogy lopom a pénzt ? A korhelyek nevettek, idogáltak. 1 Arra még nem volt esPt, hogy a kaj tonai nyilvántartó kölcsön kapott pénzt visszaedott volna. A katonai nyilván• tartónak érzelmes baritonja volt, ludta I mindenki nótáját, a viggal kacagtatta, t a szomorúval rikatta a becsípett cimborákat. A hangulat eme p°rceit használta fel pumpolásokra. Muhinkának ez volt a nótája : Ki tanyája az a nyárfás? Nem hallik be a kurjantás. Muhinka cseh embfr volt, odakint j ólt tizenhat esztendős koráig. Magyar | varázs, hogy ami érzést és hangulatot | meghagyott a cudar, nehéz élet az ötven esztendős csehben, az mind erre az egyszerű, színmagyar dalra bugyborékolt elő alkoholizált lelkéből. Mikor Velérdy rágyújtott a nótára, Muhinka felemelte a jobb karját, megfenyegette a szemben levő falon a haldokló Petőfit és mint valami sebzett vadkan, fájdalmasan röfögött. Ha véget ért a dal, könnyezve borult a katonai nyilvántartó nyakába, megcsókolta ós igy szólt: — Csalogányom, tökrészeg kis csalogányom. Mire a katoDai nyilvántartó visszacsókolta a meghatott lódoktor t és a fülébe súgta : — Csak neked énekelek igy, mert te is szivemben vagy. Adj pár forintot. A társaság ezért kissé megvetette Velérdyt, de megbocsájtott neki. Huszonöt esztendeje naponta együtt voltak ebben a vendéglőben, ennél az asztalnál, tudtak egymásról minden jót és minden rosszat. A kis város élete, a kenyérért való harc, a felekezetisóg s a vór játékai e hosszú idő alatt nem egyszer halálos ellenségképpen állította őket egymással szembe Megtörtónt, hogy Rózsa, a fűszeres a leányát egy fiatal kékfestőhöz adta, aki a hozományból kékfestő műhelyt állított fel, a konkurrencia m^jd hogy tönkre nem tette Matuseket. Wiszt, a zsidó mészárost tetten érte Tergetl, a járásbirósági iktató a feleségével, mire ölre ment vele s ugyanebben a vendéglőben több izben falholtra verték egymást. Követválasztáskor rendszerint két bősz pártra szakadt az asztal, melynek tagjai jó svádaju legenyek lóvén, zajos kortesek voltak valamennyien s egymás ablakait verették be a suhancokkal. Mégis, mikor hetet ütött az öreg templom órája, a megszokás istene vagy ördöge összeterelte őket a foltozott abroszu vendéglői asztal köré és fájt a szive annak, aki haragból, vagy megbántódottságból nem jöhetett ide. A száműzetést egyik sem állta sokáig. Rendszerint ugy sodródtak vissza az emberek, hogy uj moori vagy badacsonyi bort hirdetett a vendéglős, ezt jöttek megkóstoni, a mámor elérzókenyitette őket, megérezték, hogy nem tudnak ellenni egymás nélkül és összeölelkeztek. Multak az évek, mind szűkebb lett az italtól gyöngülő szemek látóköre, az üzlettel, a városi politikával ós az aszszonyokkal mind kevesebbet törődtek ós megnyugodtak abban, hogy ugy van, ahogy van, nem érdemes küzködni, akarni, mert úgyis boldogság az élet. Látták, mint szaporodnak egymás fején az ősz hajszálak és figyelték, melyik rug be már a nyolcadik fröccsnól ós melyik birja móg mindig a tizenötödiket is ós sokszor gondoltak arra, hogy vájjon ki kezdi meg az utat a temetőbe ? . Minden mindegy, mondták a lelkük fej nekén, csak a bor az jó ós a halál, az l biztos. Sápadtan, összetörten lépett a szo' bába Matusek, a kókfestő. Leült, zavarodottan vizsgálta a cimboráit ós ami huszonöt esztendő óta szokása volt, elfelejtett az asztalra ütni ós a borért ordítani. — Mi baj, vén zsivány? — kérdezte résztvevőn Muhinka. — Mórt nem iszol ? — Igazad van — sóhajtotta a kékfestő ós bort rendelt. Kiitta, krákogott, megtörölte a bajuszát és csüggedten szólt: — Velérdy meghalt. A cimborák tátott szájjal bámultak a katomi nyilvántartónak üresen maradt székére. Hahó 1 Talán nem is üres. Oit ül raj'a a kegyetlen kaszás, üreg szemeivel nézi, ki hány fröccsöt iszik. Oit ül, számlálgatji a fröccsöket és tudja, nagyon jól tudja, kire hány pohár jut még. — Maghalt! Meghalt! — ordította a kékfestő és sirva ború t az asztalra. Hörögve, bugyborékolva szakadt ki a szájából : — Guta! Érelmeszesedés! Ott voltam, amikor meehalt. — Haj! Haj! — sóhajtott Tergetl, az iktató. Ahányan itt ültek, mindnek meszes volt már az ere ós féltek a gutától. A halálról sokszor dlskuráigattak a cimborák és mindegyiknek jól esett hallani, hogy mindegyikük betpg. Igy könnyedón viselték el a gondolatot, hogy akármelyik fröccsnól lefordulhatnak a székről. Sokszor, ha nem Ízlett nekik az ital, azzal a gondolattal is erősítgették magukat, hogy egészen jó, hogy az ember meghal, mert a vén ember már ugy sem tud innni ós ha tud is, csak gyomorfájást kap tőle. Egyszer vendég került közzéjük, a székesegyház öregedő karnagya, aki szívgyengeségben szenvedett. Azt mondta, hogy csak addig akar élni, amig az uj oratoriumot befejezi. Bámulva néztek rá a cimborák, mint v lami idegen csillagzat lakójára. Hát olyan ember is van,