Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-07-27 / 59. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 59-ik szára. Ü Vasárnap, julius 27. BEEESHEErlE mm OZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendő!.. Kéziratok nem adcumxk vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EUOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 0 kor. Negyedévre 8 kor. ElSNzetni bármikor lehet évnegyeden belül I*. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő; GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; 3ZIHEL8ZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Aratás után. Békéscsaba, julius 26. Aratás! . . . Régi regények és leírások olyan nagyszerű és szép képet tudtak rajzolni ennek még abból az időből, amikor — állítólag — tejjelmézzel folyó Kanaán volt az ország és nem multak el azok a patriarchális idők, amelyeket ugy szokás emlegetni, mint az aranykort. Akkor az első pendülő kasza örömünnepet jelentett munkásnak és gazdának egyaránt és arató ünnepeket ültek Péter-Pálkor széles az országban mindenfelé. Fölszallagozott legények búzavirággal díszített kalászkoszorukat hoztak a földesúrnak, a földesúr pedig vendégéül látta az egész falui, az öreg udvarház udvarán szólt a muzsika és röpködő, kurtaszoknyás parasztlányok táncra perdültek a jókedvűen kurjongató parasztlegényekkel. Ur és paraszt egyformán örültek az Istená'dásnak, mert az egyforma örömet és szerencsét jelentett mindkettőjüknek. Vájjon voltak-e ilyen idők egyáltalában ? Ma, amikor arató-ünnepek helyett egyre sűrűbben hangzik az aratósztrájkok harci lármája, nehéz hinni ezeknek a szelid kedélyű Íróknak, akik olyan gyönyörűen tudták rajzolni a jó ur és jó szolga viszonyát. Valahogy az lehet az igazság, hogy az urak és a szolgák soha sem lehettek sokkal jobbak mint mostanság, azonban a viszonyok voltak mások, úgyhogy azoknak a nyomását kevésbé érezte meg a szegény ember. Akkor, amikor még több dal mint káromkodás hangzott el ilyenkor, aratási időben, az az istenáldás, amit az éles kasza vágott, olcsó volt és mindenki részére könnyen hozzáférhető. Akkoriban mondották azt, hogy a magyar megfúl a maga zsírjában, mert mindenkinek fölöse termett, arra még nem gondoltak az akkori gazdag földesurak, hogy terményeiket külföldre vigyék, idegen országban árulják, az idevalók számára pedig fölösen sok termett. A munkaerő nem volt drága, sőt akkoriban a jobbágyság korában, majdnem ingyenben volt. Majdnem azt lehetne mandani, hogy az élelmi cikkeknek az áremelkedése lépést tart a civilizáció haladásával, aminek egy egyszerű és kézenekvő magyarázatát mindjárt meg lehet adni, anélkül, hogy bemélyednénk a többi bonyolodottabb magyarázatba. A civilizáció haladásával egyre több munkát kell fektetni a mezőgazdasági termelésbe is, hogy ezen a téren milyen óriási utat tett meg az emberiség, csak össze kell hasonlítani azt a módot, amivel az első primitív ember szerezte meg a táplálékát, a mai belterjes mezőgazdasággal, vagy okszerű kertgazdasággal. Az a primitív ember egyszerűen felmászott a fára és leszedte azt a gyümölcsöt, amellyel az éhét oltotta. A fát nem ő ültette, nem ő gondozta, most látta életében először, nem is fogja többé látni, mert vándorutján és kóborló járásában megy tovább előre. A terménye munka és fáradság nélkül még is az övé. A szükséges hustáplálékát megadta az erdő, melynek minden vadja az övé volt, csak meg kellett ölnie, hogy pecsenyéje legyen belőle. Ez a vadember vagy koplalt, ha olyan vidékre került, ahol ki nem elégíthette a legelemibb szükségleteit, vagy olyan bőségében volt az ennivalónak. hogy az semmiféle értékkel nem bírt előtte, mert hiszen az erdő, a gyümölcsfatermő fa sokkal bővebben adta a maga kincseit, mint amenynyire neki szüksége lehetett, az élelmicikkek pedig vagy semmi, vagy alig számbavehető munkát reprezentáltak. "Ezzel szemben gondolni kell arra a kertmüvelésre, mely minden egyes káposztafőhöz vagy kalarábéhoz külön csatornán vezeti a vizet, vagy gondolni kell a szőlőgazdaságra, ahol hónapok keserves és aprólékos mun kájá ntán lehet gondolni csak szüreteíésre. Gondölni kell arra, hogy a civilizáció emelkedésével egyre drágább és egyre nagyobb értékű lesz az emberi munka és ennek megfelelőleg az a pénzbeli érték, amelyet a földbirtokos napszámban kifizetett és amelyik most már benne van annak a terméknek az értékében és az előállítási költségeiben. Ha meggondoljuk azt, hogy a mi hazánk elsősorban őstermelő ország, hogy az utóbbi években a nagy Természet mostoha volt hozzánk és hogy a mostani aratás sem biztat valami kedvező eredménnyel: bizony-bizony el kell szomorodnunk. A gazdasági viszonyok a lehető legkedvezőtlenebbek, ipar, kereskedelem pang és mindkettőnek az éltetője, fentartója, a mezőgazdaság is válsággal küzd. Más rei ménységünk nincs, mint a magyarok ' istene, aki ezer éven át, lesújtó viharpV közepette fentartotta, megvédelmízle ezt a nemzetet. Bizonyára nem hagyja elveszni ez után sem. A Hymnusz szavai szerint hoz reá vig esztendőt, hiszen megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt. A népért — a néphez. — Érdekes belügyminiszteri rendelet. — Az ország számos vidékét sújtó elemi csapások alkalmat adtak egy belügyminiszteri rendeletre, amely nemcsak azáltal kelt figyelmet, hogy valóban mindenre kiterjedő gondossággal intézkedik a teendőkről. Ez érdemét a rendeletnek messze meghaladja az a benne foglalt elvi rendelkezés, mely felhívja a vármeg éket, hogy ne csak bekért jelentések alapján alkossák meg a pusztulások képét, hanem a megbízott főtisztviselők maguk szálljanak ki a helyszínére a nép közé. Sándor János belügyminiszter e nevezetes fölhívásnak kettős intenciója van. Az egyik egy időleges és gyakorlati cél: az, hogy a közigazgatás képviselői személyes tapasztalatok, közvetlen szemlélet utján győződjenek meg a bajokról, az orvoslás szükségességéről. Az autopszia mindennél többet ér, mert közvetlen impressziói; ad s ezáltal határozottabb, megingathatatlan meggyőződést érlel meg. A másik célzat, amely ezen intézkedésében a belügyminisztert vezeti, nem ilyen muló, átmeneti jellegű. Örök érvényű, elvi jelentőségű. Mert az foglalja magában, hogy aki a népért ós a néppel akar dolgozni, annak nem elég bármily önze lenséggel ós nagyszivvel, bármily elméleti készültséggel munkához fognia, annak állandó érintkezést kell fentartania a néppel, annak ismernie kell a népet s a népnek ismernie kell őt. S ez utóbbi talán a legfontosabb. A nép lelke tartózkodó. Csak az előtt tárul föl, aki közelébe férkőzik, aki jóindulattal érintkezik vele. A nép lelke gyanakvó is. Bizalmát csak hoszszas érintkezés utján lehet megszerezni. Már pedig a bizalom a nép kormányozhatóságának alapvető feltétele. A kormányozhatóság alatt ezúttal nem az állam kormányzatának érdekében való irányítás értendő. Az a kormányhatóság, amelyről itt szólunk, semmi egyéb, mint a nép felvilágosításának, a nép nevelésének lehetősége. Ez egyaránt érdeke magának a népnek, egyaránt érdeke az államnak ós a müveit' társadalomnak. Senki sem ámítja magát azzal, hogy a kulturának, az ismereteknek, a tudásnak egyenlő mértékét lehet szétosztani az emberiség milliárdjai között. A kulTemetőben. Rz élet zajától távol. Beleng halk temető fátyol. Bármerre tekintget szemem Borulat, felhő jár velem. Csendország földére léptem, Virág nyit uton-utfélen. fl lombos füzesek alól Madárkák vig éneke szól. Pedig itt a dal és virág Csupa élő szomorúság. R dal jaj a holtak felett, R virág sírból izenet. Csendország földére léptem Bús harangütés a léptem. Megállok egy-egy sír előtt Kutatva régi ismerőst. Tőlük egy világ választ el, Nekik csend, nekem a zaj kell. De érzem szivemben fájva Egyek leszünk a halálba. Rz élet zajától távol Beleng halk temető fátyol. Bolyongok búsan-egyedül . . . Sírköves erdő vesz körül. Mintha az alkonyat árnya Előttem kapukat zárna. Gyermeki módon reszketőn . . . Kisurranok a temetőn , . . Dcmby Béla. Turpis causa. Irta : Zöldi Márton. Ezt a történetet senki sem fogja elhinni. Én sem hittem volna el, ha nem Simli Rikárdtól hallottam volna. Simli Rikárd nem tartozik azok közé, kik minden érdek, minden cél nélkül, csak ugy i'art pour lart, hazudnak összevissza előszeretettel hihetetlen dolgokat. Ha Simli Rikárd hazudik, amit sajnos, elég gyakran tesz, az mindig valami komoly, bokros, nem erkölcsi, hanem anyagi cél érdekében történik. Szóval az ő hazugságának van értelme. Minthogy pedig az alábbi történetnek semmi értelme nincs, a logikának idevágó törvényei szerint igaznak kellett elfogadnom. És most adom a történetet, lehetőleg Simli Rikárd szavaival és szellemében : Láma Péter dr. ügyvéd a nyilvánosság belevonásával udvarolt Főbusz Adolfnénak. Mindig együtt lehetett őket látni a korzón, a kioszkban ós a Stefánia uton. Sőt gyakran együtt vacsoráztak, nem valami szőnyegajtós szeparóban, hanem a Bristol, Hungária ós egyéb nyilvános éttermekben. Erről mindenki tudott, de a legalaposabban Főbusz Adoif, a férj volt informálva minden apró részlet felől. Főbusz Adolfot, a nagy exportőrt, intimus ismerősei kevésre, de vagyonát ötmillióra becsülték. És Főbusz Adolf tudta, hogy Láma Péter, a vékony pénzű fiskális, kalapokat, cipőket, esernyőket, harisnyákat és igen diskrót toalettcikkeket vásárol a feleségének, ki nem is titkolta a dolgot. És Főbusz Adolf egy szemhunyorítással sem zavarta felesége kisded játékait ? Miért ? Mert ez az ember hihetetlenül fukar volt. Az orvosa szerint, az avarizmus ; már a csontjába vette be magát ós ki; irthatatlannak mutatkozott. Főbusz Adolfnak volt bátorsága nyilvánosan, társaságban azt mondani, hogy egy tisztességes nő három szezonon át is viselhet egy kalapot, minthogy a kalap nincs ugy kopásnak kitéve, mint például a cipő. (Örök rejtély marad, hogy a nők nem lincselték meg ott nyomban.) Éhez a teóriához képest tiz évi házasság alattt mindössze három kalapot vett a feleségének, holott ö nagysága átlag kilencet hordott el egy naptári esztendőben. Hogy ki, vagyis kik fedezték a differenciákat, azzal Főbusz Adolf abszolúte nem törődött. És ez az ember képes volt egy elveszett kesztyügombért otthon lólekháboritó botrányt csapni, több jótékonysági egyletnek volt ünnepelt elnöke, kinek humánus érzésektől lobogó beszédeit igen gyakran közölték a lapok. Láma Péter dr. sikeres udvarlásának másfélévi jubileuma napján, reggeli féltízkor meglátogatta Mágen Zoltánt, a vízhatlan ponyvagyárost. Mágen Zoltánról tudnunk kell, hogy nagy nőbarát és gazdag tőkepénzes volt. — Mivel szolgálhatok, ügyvéd ur — kérdezte Mágen jókedvűen. — Lovagias szolgálatra jöttem Önt kérni, kedves Mágen barátom. — Láma, csak tán nem verekszik maga?! — csodálkozott Mágen. — Soha! Másról van szó . . . Az ügyvéd óvatosan körülnézett és titokban folytatta: — Diszkrét ügy ... nő, szerelem, házasságtörés . . . — Pompás ! Folytassa! Miről van szó ? Az ügy ved sóhajtott. — Barátom, ón nagy zavarban vagyok . . . — Pénzzavarban ? — Abban is, de az mellékes. — Mellékes. — Igen — bólintott Láma — ostobaságot tettem. Tudja, az ember olyan hamar beugrik egy ígéretbe. Mágen fanyar arcot vágott. — Ebben a tekintetben — mondotta nekem, igen szomorú tapasztalatom van. A minap egy hölgynek automobilt ígértem ós tudja mit mondott? Azt mondta: „Tessék kiguberálni 1" Hát maga mit igórt? — Azt ígértem, hogy ma délelőtt fóltizenkettőkor megszöktetem. — A Főbusznót? — Azt. — Maga szerencsés kópé ? — Csak maradjunk a kopónál, hehe I Valószínűleg egy kis aprópénz kell az útra? /—- Nem — mondotta az ügyvéd — én nem szöktethetem meg őnagyságát ? — Miért ? — Mert éppen fóltizenkettőkor tárgyalásom van, nagy kártérítési pör, érdekes jogeset. . . turpis causa. — No hallja, helyettesittesse magát* — Épp azért jöttem ide. — Én hozzám ? Hisz ón nem vagyok ügyvéd, hogy helyettesítsem? — Nem a bíróságnál, hanem a Főbusznénál, Mágen izgatottan ugrott fel. — Mit? Hogy ón szöktessem meg maga helyett? Az ügyvéd csitította: — Nem barátom, tudom, hogy ennyit nincs jogom kívánni. Mindössze arra akartam kérni, hogy menjen el hozzá a villába ugy tizenegy után ós flörtöljön egy-kót órát vele. Én akkor azt mondhatom neki holnap, hogy az ön jelenléte akadályozott meg az elszöktetósben. Érti?