Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-11-27 / 94. szám

Békéscsaba, i9i3. XL-ik évfolyam 94-ik szám. Csütörtök, november 27. BEKESMEGT Ü9S EOZLONT POLITIKAI LAP reiefori-szám 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellem' részéi illető közlemények küldendők. Megjelenik íieíenkini kétszer: vasárnap ós csütörtökön. EliOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. b'lSfizetni bármikor lehet éuneaveden i-xrlöl E^yes szám ára 12 fillér Kéziratok itcin adatnak uis«/.a. Felelés szerkesztő: nux»YÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-srlm 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Téli napok. Békéscsaba, november 26. A szép hosszú ősz után bízvást várhatjuk a téli napok beköszöntését. A megbízhatatlan időjósok szerint ke­mény telünk lesz. És bár ugy lenne, mert a jó hosszú tél után jobban remélhetünk egy téli fagyok nélküli tavaszt, mely Magyarország szőlő- és gyümölcstermelésének az utóbbi évek­ben jóformán véget vetett. A mezőgazdasággal élő Magyar­ország a tél bekövetkeztével pihenőre tér. A munkaalkalmak úgyszólván megszűnnek, a falukra ráül az una­lom, sok helyt az ínség is. Ne néz­zük közönnyel a földmivelő nép tét­lenségét, hanem sorsuk iránt való jó érzékkel segítsünk rajtuk. Segítsünk a telét gondnélküliebbé tenni. Valóban kevés fáradozásunk lenne ezzel és mélyreható szociális áldás fakad a nyomában. Kenyeret adhatunk a nép­nek, csak akarjuk. De hogyan lehetséges, hogy a földmives nép télen is keresethez jus­son ? Hogy hogyan lehet, szeretnők a kérdéstevőt elvezetni azokba a házi­ipari termelő szövetkezetekbe, (van már belőlük az országban vagy száz) ahol a nép télen rendszeresen gazda­sági háziiparral foglalkozik. Minden heTyen a háziiparnak azt a fajtáját végzik, amelynek nyersanyaga ingyen kéznél van. Ahol erdő van, ott a fát szerszámnak faragják; ahol nád, káka terem, ott alkalmas szatyorokat, tyuk­keltetőket, párszáritókat, gyékénytaka­rókat fonnak; ahol fűzfa terem, ott kötik a gyümölcsös kosarakat; ahol kukoricacsuhé van, ott a szakajtókat, a kenyértartókat és egyéb ilyen, a háztartásban felhasználható tárgyakat kötnek. Milliókra megy a cirokseprő háziipari feldolgozása, hiszen egész hajórakományokat küldünk Amerikába, egyik bácskai termelő szövetkezet nyolcezer utazó kosarat szállított a mult évben Argentiniába, a hegyvidéki lakosságtól egy millió darab nyirfa­seprüt vett a főváros; kórházak, elme­gyógyintézetek, a magyar államvasút kitűnő és tömegmegrendelő ezeknek a háziipari tárgyaknak. Meglepő, de bi­zonyos dolog, ámbár mintegy száz­ezer család foglalkozik hazánkban gazdasági háziiparral, — mégis a gyümölcskosarak nagy kontingensét Galíciából hozzuk be. Miért nem csináljuk ezeket itthon ? Mért kell idegenbe adni érte a pénzt ? Miért ne foglalkoztathatnék mi a dolognélkül való földmiveseket ? Be­igazolódott dolog, hogy egy szorgal­mas földmivelő család télen át házi­iparból megkeresett naponta három koronát, de az egy korona átlagos kereset egészen bizonyos. Aki a nép téli élését ismeri, az tudja csak iga­zán, hogy a napi egy korona való­sággal népjóléti tényező és ennek téli keresetében nem csigázódik, nem seny­ved el a napszámos, nem adósodik be, nem kénytelen előleget szedni a nyári aratási részére, szóval meg van előzve és anyagi boldogulása előtt nincsen a terhes adósságok torlasza. Micsoda nagy dolog lenne, * ha vármegyénk községeiben a gazdasági háziipar minél nagyobb lendületet venne. Kétségbeesve nézzük az Ame­rikába való kiözönlést, melynek egyik nagyon erős faktora a téli nyomoru­ságtól való félelem. Aki nyáron át arat és csépel és cukorrépát szed ősszel, annak ha télen egy kis házi­ipara van, jobb dolga van minálunk, mint a városi kishivatalnoknak. Külö­nösen ha sikerül a maga fészkébe vonulni és ott ügyes felesége a gaz­dasági mellékhaszonvételek által gya­rapítja a család évi jövedelmét. De hiszen ezek mind ismert és régen bizonyított dolgok. Nálunk azonban az a baj, hogy a kezdemé­nyezés munkáját kényelemszeretetből senki se vállalja. Meg vagyunk győ­ződve, hogy a nép javára üdvös do­, log lenne valamelyes háziiparnak ta­níttatása, de nem tudjuk, vagy nem akarjuk tudni, hogy hol kell megindi­• tani a lépéseket ? Ebben akarunk tanácsot adni. A . földmivelésügyi minisztérium évenként ! az ország ötszáz községében házi­ipari tanításokat rendez. Az ügy élén Adler Rácz József miniszteri tanácsos áll, mint háziipari miniszteri megbí­zott. Neki kell irni, ha a községben valamely háziipari tanítást ingyen óhaj­tanak. Persze a községi elöljárókban is legyen annyi áldozatkészség, hogy helyiséget, fűtést és világítást ő ad­jon. A földmivelésügyi miniszter ta­nítómestert küld ki és ha csak kez­detben husz családtag tanulná meg a háziipar üzésnek valamely fajtáját, — ha haszna lesz abból annak a husz törekvő embernek, majd utánna jön a többi is. Nem kell attól félni. Igy volt ez minden községben és ott, ahol a nyersanyag megszerzése pénzbe nem kerül, a háziipar virágzó téli foglal­kozás lesz. Ezek szerint jóformán egy kis érdeklődésével azoknak, akiknek ez állásuknál vagy hivataluknál ez amúgy is kötelessége, — megteremtődhet a községekben a gazdasági háziipar, mely a nép könnyebb megélésére vezet. Kataszteri felmérés Gyulán. i — | A pénzügyminiszter leirata. Gyula városához nem valami kelle­. mes leirat érkezett most a pénzügymi­nisztertől. Azért nem kellemes, mert az anyagiakban nagyon szegény Gyulára ismét tetemes kiadással jár. Árról érte­síti ugyanis a miniszter a várost, hogy Gyulán ós a gyulai járásban jövőre fog­ják megejteni a kataszteri felmérési mun­kálatokat, amelyek költségeit a város tartozik fizetni. Pár óv előtt Csabin volt a felmérés, ame y több mint 100,000 koronájába került Csabának. A gyulai felmérés nem kerül ilyen sokba, de akár mennyibe kerüljön is, Gyulának csak sok lesz. A kataszteri felmérésre azonban szükség van már csak az igaz­ságosabb megadóztatás szempontjából is. A kiadásokat tehát akármilyen na­gyok is, viselni kell. Most érkezett leiratában a pénzügy­miniszter részletesen felsorolja azokat a követelményeket, amelyeket a városnak teljesítenie kell. Meglepi egy csomó ka­taszteri földmérő G.yu át, ópugy, mint pár évvel ezelőtt Csabát is ós azokról a városnak kell nagyobbrészt gondos­kodnia. A miniszter kívánalmai a vá­rostól a következők : U asitja a miniszter a várost, misze­rint idejeben gondoskodjék, hogy a ki­rendelt felmérési tisztviselők részére a rendeletben felsorolt szolgálmányok, fennakadás nélkül előállíttassanak, külö­nösen pedig a mérnöki jelekhez szük­séges faanypg idejében beszerezteesék, a mérnökök részére természetben kiállí­tandó lakások, melyek egyszersmind irodai helyiségül is szolgálnak, a felmé­rési felügyelőségtől nyerendő értesítés­hez képest, a megjelölt határidőre ké­szen tartassanak, illetve hogy a felme­rülendő költségek fedezetéről még a folyó évben gondoskodjék, nehogy a mérnökök any^g vagy lakás hiánya miatt munkálataikban gátolva legyenek, az államkincstár pc dig kárpótlási igé­nyek érvényesítésére kényszeríttessék. A város köteles a munkálatokhoz desz­kákat, póznákat, a jelek felállításához szükséges mesterembereket, napszámo­sokat, fuvarokat, vala-nint a szükséges eszközöket, mint fúrókat, ásókat, kapá­kat, csákányokat, köteleket, léceket, vasszegeket, meszet, olajfestóket, ecse­teket ingyen rendelkezésre bocsátani. B^kós községben, ahol már ugy a há­romszögelés, mint a részletes felmérés is megtörtént, a telekkönyvi betótszer­kesztés cíljából a mérnöki helyszinezóst rendeli el a pénzügyminiszter. Ezen há­I romszögelési s mérnöki helyszinelósi I munkálatok rendkivü i költségeket okoz­fiiiep Közlöny tárcája Misi, a szamár. Irta: Tcma János. Egyszer egy szamár, valamely kü­lönös módon oroszlánbőrhöz jutott. A szegény párát a hivalkodás ördöge szál­lotta meg a pompás oroszlánbőr láttára és hosszas gondolkodás után odasúgta a párjának : — Mámi, ma a Misi megremegteti a pusztát és megfélemlíti gőgös állatait. A jó mámi elnevette magát a férje szavain. Jóizü volt a nevetése, hiszen a szegény Misinek oly ritkán vannak vidám percei, és íme, az öreg ma tré­fálkozik. Misi azonban éppen nem tréfálkozva mondotta igéit ós nagyot ordítva hit vesére, haragosan elloholt. Meg sem állt a cserjésig, ahol ma­gára vette a vedlett oroszlánbőrt. Hogy mit érzett az oroszlánköntös alatt Misi, azt nem is lehet elmondani. Fejét felvetette, nyakát kinyújtotta ós nagy, méltóságos léptekkel indu't neki a végtelen rengetegnek. Megy, mendegél, egyszeribe elébe akad egy nyul. — Hopp ! — itt az alkalom — gon­dolta magában a hős, — ezt a nyomo­rult párát, halálra ijesztem. Es egyik lábát felemelve, haragos szemekkel mérte végig a nyulat. A nyul nem mozdult, Misi nagy móltósággal megrázta a sörényét, gondolva, hogy attól majd csak megrémül a figyelmet­len jószág. De a nyul meg se mozdult. Erre már dühös lett Misi és neki­rohant a nyúlnék. A nyul pedig ol­dalra állt. Misi megtorpan, haragos szemeit ráveti a lesifülesre, aki nagy nyugalom­mal nézegeti tovább. Ez a hideg szem­lélődés végre is felkavarta Misi vérét, hirtelen rázkódás után kirúgott ós na­gyot bődült. — Iá!Iá!Iá! — hangzik végig a pusztán a szamár rettenetes, haragos bődülése. A nyul azonban nem futott el, hanem gonosz mosolyra torzítva el apró száját, körüljárta a szamarat. Misi meg csak áll, csak bámul és sehogysem tudja megfejteni azt a kér­dést, miért nem fut előle halálra rémül­ten az a nyomorult nyul ? Miután azonban sehogysem jutott nyitjára a dolognak, szó nélkül meg­fordult és elkeseredetten ós kedvetlenül hazafelé ügetett. A jó mámi épéin egy ösztövér boj­torján kórón lakmározott, amikor Misi hozzádörgölődzött. — Huh, te vagy az, jaj de furcsán nézel ki — ós nevetett oly bután, ami­lyen bután csak egy szamár tudhat, ha nevetni tudna. Misi ránéz az asszonyszamárra s mikor az már tisztességes arccal állt előtte, elmondta kalandját és hozzátette : — No mámi, most légy okos és mond meg, mert nem tudom kitalálni, mért nem ijedt meg lulajdonképen tő­lem a nyul ? A mámi arca ijedtséggel telt el, de asszonyi leleménye mégis megmentette a Misi haragos rúgásától. Koppadt fejét szerelmes melegséggel dörzsölte párja lapockájához és nagy ravaszsággal édeskedő dünnyögóssel motyogta : — Te kis bolondom, én bizony nem tudom, hanem menj el a ló ko­mához, az bizonyosan megmagyarázza néked a dolgot. Misinek erre egyszeribe fejibe szállt a büszkeség, hogyne mikor olyan okos kérdést tud felvetni, hogy arra sem ő, sem a felesége feleletet nem találnak. Ezért hát, mikor a ló elé ért, nem ugy állott meg előtte, mint egy közön­séges szamárhoz illik, hanem hival­kodó, feszes és gőgös volt s elváltozott hangon, eltekintve a ló felett, tette fel kérdését: — Ugyan, te ló, ha van egy sü­tetnyi eszed, mond meg nekem, hogy mért nem tudtuk kitalálni, se a mámi, se én, hogy ama hitvány nyul, mely lyel ma reggel találkoztam a pusztán, nem csakhogy meg nem ijjedt tőlem, hanem még szemtelenkedett is velem ? A ló rávetette fél szemét a sza­márra s miután nagy nyugalommal to­vább harapdálta a fűszálakat, megkér­dezte Misitől: — Ugyan mond csak, mi vagy te? Misi vak büszkeséggel rávágja a feleletet: — Oroszlán! A ló nem akarla észrevenni ezt a gőgösködést s ezért nagy nyugalommal kérdezgette tovább: — De mi voltál azelőtt ? Misi ugy érezte, hogy megingott alatta a föld s mind a vére a fejébe fut. (No de ilyen kíméletlen kérdés.) Nagykósőn súgja csak a ló felé : — Mi voltam ? Hát becsületes ke­resztes állat voltam, ha mindenáron tudni akarod. Erre már felemelte fejét a ló s csendes mosolygás közt szemlélve a szamár kínos zavarát, rákiált Misire: — A hétköznapi nevedet mondd! Misit megrémíti ez a durva nyer­sesség és hamarjába kiböki: — Hát szamár 1 Erre a ló nagy gúnyosan jegyzi meg: — No látod, ezért nem találtad ki! A ló azután belekapott egy hatal­mas fücsomóba, Misi pedig valóságos szamár ügetéssel indult hazafelé. Út­közben elveszítette az oroszlánbőrt s otthon a mámi mellé állva, buta arccal nekiesett a kóróbokornak és bizony még azon sem tűnődött, hogy miért jutott tulajdonkópen kóró a szamár ele­deléül. Fekete képek a fehér birodalomból. - Elnyomott sóhajok Oroszországból. Irta: Egy orosz emigráns. Rablónak, gyilkosnak, egészen kö­zönséges gonosztevőnek sokkal kevésbé veszedelmes lenni Oroszországban, mint még csak gondolkozni is olyan politikai kérdésekről, amik esetleg kényesek lehetnek a hatalmon levőkre. Amazok­nak is kijár a büntetés, az kétségtelen, de az ő büntetésük összehasonlíthatat­lanul enyhébb, mint az, amely arra vár, aki csak a gyanújába keveredett annak, hogy lázadó. A politikai bűnösöket nem igen szokták sokat vallatni, hanem rö­videsen kiszabják rá a legsúlyosabb büntetést, Szibériába, vagy Szakhalin szigetére való deportálást, száműzetést,

Next

/
Thumbnails
Contents