Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-10-16 / 82. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1913 okt. 16. Sándor főjegyző olvasta fel a felebbe­zóst ós az állandó választmány javas­latát, mely szerint a megyebizottság a képviselőtestületi határozatot hagyja jóvá, mivel szabályszerűen van hozva és törvényt nem sért. De a község autonóm joga szempontjából sem eshe­tik kifogás alá a határozat. A rendezett tanáccsá való átszervezésre hivatkozás nem helyes, mert az lehet, későbben következik be. Benne van a javaslatban az is, hogy a közigazgatási jegyző lesz a rendőrség előadója, de a főjegyző ellenőrzési ós felügyeleti joga meg­marad. Zelenyánszky Mihály csodál­kozik, hogy a választmány a felebbezés elutasítását javasolja. Szabálytalanságot követett 9l a képviselőtestület, mert ki­játszotta a határozatta^ a többség jogát. Ugyanis az, hogy nem tartanak válasz tást, a többség jogának a kijátszása. Kéri, hogy a nép jogait kijátszani ne engedje a megyebizottság és az állandó választmány javaslatát ne fogadja el. Korosy László főjegyző védel­mére kel a javaslatnak. A határozatho­zatalkor mindegyik felszólaló mellette volt az átszervezésnek, csupán az ellen van a felebbezésban is kifogás, hogy választás nélkül töltik be az uj közigaz­gatási jegyzői állást. A választás furcsa helyzetbe hozná a községet. Ha ugyanis Tóth Lászlót nem választanák meg, a község kénytelen volna őt élete fogy­táig tartani ós fizetni. Ha kiirnák a pá­lyázatot, ez csak megtévesztése volna a pályázóknak, mert van rá megválasztott egyén. Vagy pedig akkor ki volna téve a község annak, hogy két embart kel­lene fizetnie egy helyett. Ajánlja elfo­gadásra az állandó választmány javas­latát, mely minden tekintetben megállja helyét és a törvény alapján áll. Dr. H o 11 a n d e r Lipót: A község azért szervezte át a segédjegyzői állást, mert épen azok kívánták, akik aláírták a felebbezóst ós mert szükség van rá a főjegyző terheinek kevésbitóse céljából. Csak a meglevő segédjegyzői állást szer­vezte át a képviselőtestület. Elfogadja az állandó választmány javaslatát. P o 11 á k Arnold : Nem tagadja, hogy azon a közgyűlésen ő is az át­szervezés mellett volt, de akkor még csak elvileg volt szó róla. Ő laikus em­ber ós akkor azt hitte, hogy az jó lesz. Később azonban más meggyőződésre jutott a barátaival együtt és ugy álla­podtak meg, hogy jobb lesz megvárni a rendezett tanácsot. Helyesebb sze­rinte, ha a felebbezést fogadja el a tör­vényhatósági bizottság. E felszólalások után szavazásra ke­rülvén a dolog, a megyebizottság 57 szavazattal 41 ellenében elfogadta az állandó választmány javaslatát. ÚJDONSÁGOK. Megyeibizottsági tagválasztások. A választott megyebizottsági tagok több mint felének telik le ez végével a megbízatása. A törvényhatósági bizott­ságnak az is feladata lesz, hogy a vá­lasztásokat elrendelje, a választási határ­időt — az egész vármegyére — egy napra kitűzze s a választási küldöttsé­geket megválassza. Lejárt a megbízatása az alább megnevezett választott bizott­sági tagoknak: Gyulán : Dr. Bucskó Koriolán, Dobay Ferenc, Tanczik Lajos, Schmidt Gyúl?, Sal József, Szikes György, Csöke István, dr. Lindenberger János, ifj. Steigerwald István, Metz Antal, Monori Mihály, Murvai István. Dobozon: Aszalay Gyula, Szabó L Kétegyházán: Mancsu Aurél, Bőhm Miklós Békéscsabán: Vandlik Mátyás, ifj. Kraszkó Mihály, Mahlik György, ifj. Hu­szár Pál, Bohus M. György, Korossy László, Áchim Gusztáv, Seiler Gyula, dr. Kerónyi Soma, dr. Weisz Frigyes, Szenes Sándor, Zelenyánszki Mihály, Maczák György, Hrabovszky Mátyás, Meliska Pál, Laurinyecz János, Such Kálmán, Darabos János, Uhrin Pál, Hursan György, Szekerka György. Gyomán: G. Nagy László, Pálffy Béla, Szabó József, Kruchio Albert, Harsányi Pál, Erdei János és Szabó Bsnödök Endrődön: Kovács J. Pál, Timár M. Lajos, Kovács J. István. Békésen: Kecskemóthy Ferenc, Sánta Lajos, Papp József, Körber Tivadar, dr. Igaz Pál, Mester Gábor, Szabó István, Hídvégi Gábor, Cz. Veres László, Re­metzky Ferenc. Mezőberényben : Jeszenszky Károly, dr. Kuczián Géza, Vrbovszky Pál, ifj. Szefanovics János, Litauszki Pál, Mózes András, Zádor Mór. Köröstarcsán: Bartha György. Szarvason: Placskó István, Kelló Gusztár, Kollár Lajos, Dankó Soma, Sonkoly Márton, Roszik Mihály, Bor­gulya Márton, dr. Ríismann Adolf, Ele­fánt János, dr. Szlovák Pá 1, dr. Dancs Szilárd, Schreiber Lipót, Rideg János, Cséke Gyula, dr. Nagy Béla, Fehér Jó­zsef, dr. Glasner Adolf, Veles György, Zvarinyi János, Balczó István. Békésszentandráson: Péteri József, Ludvig János. Öcsödön-, dr. Oláh Antal, Soos Ist­ván, Harza Ferenc, Csapó Péter, Fejér Béla. Kondoroson-. Keviczky László. Oros­házán: Pusztai János, Pusztai Mátyás, Brosz János. Bikádv József, Iványi Antal, Kristóf János, Tóth Sándor, Ker­tész H. Sándor, Kvanka Mihály. Szentetornyán: Kuczkay Zoltán. Csorváson : Gremsperger József, Se­res András. Tótkomlóson : Paulovics János, Ku­nos István, Lehoczki Mihály, Hrdlicska L^jos, Botka István. Pusztaföldváron: Bakos Béla. Gádoroson -. Papp Károly. Szeghalmon: ifj. Soós István, Czeg­lódi Ferenc, Kovács Gyula, H. Kiss Ferenc, Izsák Jakab, R. Nagy János. Vésztőn: Márkus András, Tardy Lajos. Füzesgyarmaton: Nasy Gergely. Körösladányban: Vakarcs János, Ferencsik Károly, Sebők Ferenc. Végül betöltendő lesz az időközben elhalt Such István helye is. — Pűspökjárás Szarvason Jelentős esemény előidézője lett a harmadik lel­készi állás körül való veszedelmes pán­szláv mozgolódás. A bányakerületi el­nökség dr. S c h o 1 c z Gusztáv püspök ós dr. Z s i g m o n d y Jenő kerületi felügyelő képviseletében 18-án, szomba­ton Szarvasra jönnek s 19-én egyház­tanácsi ülés lesz, melyen tájékozást fog­nak szerezni a Stefánik jelölésével kap­csolatos hangulatról. Az elnökség min­den hivatalos fogadtatás mellőzését óhajtja. A szarvasi hazafias közönség reméli, hogy megjelenósök észre téríti a félrevezetett, hazafiaz elemeket. — Aurora. Az Auróra-kör kedden, 14-ón e3te fél 9 órakor a főgimnázium tanácstermében választmányi ülést tar­tott dr. R e i s z Miksa elnöklete mellett, amelyen — bár több fontos tárgy volt napirenden — csak igen kis számmal jelentek meg a tagok s maga a vezető­ség is csak gyéren volt képviselve. Megállapította a választmányi ülós az Aurora-kör e hó 25-én rendezendő es­télyének programmját. Azután Demeter Konrád pénztáros tett a választmánynak jelentést, mely szerint a körnek eddig 1196 kor. bevétele s ezzel szemben 933 kor. kiadása volt s igy az Aurora kész­pénz vagyona 263 kor. A kör zongorát is vett, melynek árát már kifizették. A tagsági dijak is szépen folynak s eddig e cimen 416 kor. bevétele volt a kör­nek. Azután a választmány néhány ujabb tagot vett föl, kikkel 170-re emelkedett a kör tagjainak a száma. Még több ki­sebb ügyet tárgyalt a választmány és az ülós véget ért. — Városunk ós vármegyénk a tüdő­betegekért ! Halottak kegyeletes ünnepén rágondolunk a halál jegyeseire, a tüdő­betegekre, akiket meg lehetne menteni, ha az első vészhirre Szanatóriumi ápo­lás állna a beteg részére. A József kir. Herceg Szanatórium egyesület most épiti második népsianatóriumát s erre kéri az egy virágszál válságdijat. Öröm­mel jelezzük, hogy az emberbaráti szent ügy minálunk megértésre ós meleg tá­mogatásra talál. Nemcsak városunkban, de a megyében is szervezve van a ! gyüjtőgárda, sőt azok, akiknél esetleg nem zörgetnek, azok is nyitnak s ir­galmas szivük adományait beküldik Bu­dapest, IV. Sütő ulca 6. — Sofför vizsga. Z v a r a t k ó Jó­zsef letette a budapesti vizsgáló-bizott­ság előtt az automobil-vezetői vizsgát. — A gyu'ai főgimnázium uj tanára. Regula Antal főgimnáziumi tanárt, aki a gyulai főgimnáziumnál a tanév elején kezdette meg működését, a tan­ügyi kormány a gyergyószentmiklósi ái'ami főgimnáziumhoz nevezte ki he­lyettes tanári minőségben. A főgimná­ziumnál ilyen módon ismót megürese dett természetrajz—földrajzi tanszékre a főgimnázium vezetősége Manyák Ödön tanárt nevezte ki, aki ezideig a pozsonyi r. kath. főgimnáziumnál működött. — Büntetés elöl a halálba. Sebes­tyén Ferenc gyulai cukorárus pár héttel ezelőtt összeveszett feleségével s az ennek pártjára álló szomszédasz­szonynak dühében hozzávágott egy széket és könnyen megsebesítette. Se­bestyénnek hétfőn kellett volna a biró­ság előtt felelnie e miatt, a tárgyaláson azonban nem jelent meg. Felesége ke­resésére indult és férjét a padláson felakasztva, holtan találta. A büntetés­től való félelmében követte el az ön­gyilkosságot. — Dobos István nem lett újonc. Do­bos István, akinek bravúros repülései­ről e hasábokon már igen sokszor meg­emlékeztünk s aki csak nemrég repült Mezőtúrról Budapestre, — a 101-ik gyalogezred újonca ós október 7-én be kellett volna vonulnia. Minthogy ő emiatt — most, midőn nagy anyagi küzdelmek s életveszélyes kísérletezé­sek után annyira jutott, hogy Székely, Kvasz s Lányi mellett hazánk egyik legjobb aviatikusa lett: eddigi tapasz­talatainak kihasználásában meg volna akadályozva, bevonulását illetőleg ha­lasztást kórt. Kérelmével azonban, mint­hogy késve érkezett, elutasították. Mint most értesülünk, a temesvári hadtest­parancsnokság e hó 7-én kelt rende­letével a „Magyar Aero Szövetség" ké­relmére Dobost tényleges szolgálatának megkezdését jövő óv október havára halasztotta. Csodálkozásunknak adunk kifejezést afölött, hogy Dobos az uj vóderőtörvény alapján őt megillető egyévi önkéntesi kedvezményt nem veszi igénybe. A védtörvóny értelmében azok­nak a hadköteleseknek, akik a technika, művészet stb. terén különösen kiváló eredményt értek el, az egyévi tényleges szolgálatra való igényjogosultságot a honvédelmi miniszter a különben kö­vetelt középiskolai képzettség beigazo­lása nélkül is kivételesen megadhatja. — Megkerült ékszerek. Megírtuk, hogy özv. Leszich Kálmánnó orosházi ékszerüzletéből ellopott tárgyak egy­rászót a galíciai Karvinban egy vasúti kocsiban megtalálták. Szombaton ez a csomag megérkezett az orosházi rend­őrségre. Mikor felbontották a csomagot a rendőrségen, akkor meggyőződtek arról is, hogy a Karvinban megtalált ékszerek csak igen jelentéktelen részét teszik az elrabolt 5—6000 korona értékű ékszernek, mert mindössze 40—50 drb dubló lánc és két rossz nickel óra volt a csomagban s az egésznek az értéke aligha tesz ki többet 150 koronánál. A betörő az aranytárgyakat ós az értéke­sebb dublóláncokat megtartotta magá­nak. A karvini rendőrség, hogy miként kerültek a szenes kocsiba a piszkos rongyba csavargatott ékszerek, meg­állapítani nem tudta. A karvini rend­őrség által megküldött dubló láncokat ós nickeíórákat az orosházi rendőrség átfogja adni özv. Leszich Kálmánnónak. — A milliomos cigányok. A füstös üst­foltozÓK, Fáraó milliomos ivadékai — kik az elmúlt nyáron a csabai üstöket foltozgatták a Kakas udvarán felütött szállásukon — néhány nap óta Pesten tartózkodnak. Nagy a szomorúságuk, mert a vajda beteg. VakbólgyuUadása támadt s a Park szanatóriumba vonult be tizenöt sátoros kocsi kíséretében nagy örömére a pesti gyerekeknek. Az operáció nagyszerűen sikerült s mosta karaván a szanatórium edényeit fol tozza addig, amig a vajda föl nem gyógyul. — A vasárnapi müvószestóly. Szép­számú közönség élvezte végig a Magyar Asztaltársaságnak a „Prófétádban va­sárnap este rendezett müvószestólyét. Az estólyt lepünk krónikása, Guy nyi­totta meg egy humoros alkalmi verssel, amely ólónk derültséget keltett. Utána Kovács Lajos, a kiváló színművész adott elő a közönség viharos tetszés­nyilvánítása mellett néhány komoly és vig darabot. A művészi előadás nagy hatással volt a közönségre. Végül Forelíi a hires bűvész szórakoztatta mutatvá­nyaival a közönséget. A műsort parázs­kedvű táncmulatság követte. Az estélyen felülfizettek: Gesmei Soma 1, Romák Antal 1, Corvina 1 koronát, Kertész La­jos 20, Szokolai István 40 fillért. — A motorosról. Nem ; nem repülő­gép motorjáról esik itt szó. A mi ked­ves kis motorosunkról, aVásárhelyi Béla 11-ről. Az a mi kis villamosunk, amely legalább egy kis nagyvárosi szint ad ennek a mucsai szürkeségnek. — Föl­szállnak . .. utassal .. . leszállnak .. , . Elevenséget hoz ebbe a nagy egyhan­gúságba. Különösen délben nagy az elevenség, mikor a bájos gyerek had szállingózik az iskolából a leves, hus­tartományába. Ez a legkedvesebb motor telve aranyosan naiv csemetékkel, akik fölólónkitik kissé együgyű meséikkel, diskurzusaikkal a robot elfásult napszá­mosait. A fenti cim alatt majd pillanat­felvételeket adunk az olvasónak, néhány centiméter filmet mutatunk be, hogy megörökitsünk egy-egy kedves, jellemző esetet, melynek szintere a motor, sze­replői csabai gyerekek, csabai em­berek . . . — Az Apolló mozinak Csabán szom­baton a következő érdekes műsora lesz: „Polidor gallér nélkül", hurr oro?. „Szürke autó", detektiv-dráma. „Nauke mint mo­zis", humoro3. „Football-verseny", lát­ványos. „Duci bácsi ajándéka", humo­ros. „A komédiásnó", dráma 3 felvonás­ban, a főszereplő Asta Nielsen. Vasár­nap, október 19 én uj ünnepi műsor. — Uj fogorvos. Dr. S z a m e k Osz­kár orvos berlini tanulmányútjáról haza érkezett s fogorvosi rendeléseit a jövő héten Andrássy-ut 11. szám alatti, Vi­dovszk.y-féle házban megkezdi. — Lelőtte a feleségót. A szegedi tör­vényszók első büntető tanácsa péntej ken ifj. G u 1 á c s y Péter csanádapácaj földbirtokos bűnügyében ítélkezett, ak március 22 ón véletlenül agyonlőtte fe­leségót. Ugy történt az eset, hogy Gu­lácsy a sógorával pipáit nézegette. Köz­ben a kezébe került Browningja is, amit három nappal előbb vásárolt Csabán Viski Testvérek üzletében. Babrálgatta a fegyvert, amikor hirtelen benyitott a szobába felesége. Az asszony már épen távozni akart, az ajtóban azonban vissza­fordult, mondani akart valamit. Ebben a pillanatban eldördült a fegyver és Gulácsy felesége halálosan megsebezve bukott a földre. A golyó a gyomrába hatolt. Behozták a csabai kórházba, azonban már nem lehetett megmenteni az életnek. Gulácsy a tárgyaláson azzal védekezett, hogy nem ismerte a Brow­ning kezelését és ennek folytán törtónt meg a szerencsétlenség. A törvényszék a szerencsétlen embert felmentetté. — Két vagy háromszobás utcai lakást keresek november vagy december hó l-re. — Cim a kiadóhivatalban. — A török szerencséje örök Megír­tuk, ho^y a pjn.ügyői'oóg leleplezle K a m b er Bayram gyuiai fagylaltárus törököt azért, mert a fogyasztáshoz mar­hasót használt s ezért á fagyialtos tö­rököt az aradi törvényszék jövedéki bírósága 1200 korona pénzbüntetés meg­fizetésére, nem fizetés esetén 120 napi elzárásra ítélte. Tanczik Lajos fő­kapitány fölterjesztést tett érdekében s kérte a büntetésnek kegyelemből való elengedését. Csütörtökön délután már le is érkezett a pénzügyminiszter ked­vező válasza, hogy a foglyot bocsássák szabadon és az elkobzott pénzét adják vissza. A rendőrség még aznap telbo­csátotta a négy heti fogságot elszenve­dett szegény törököt. — Elveszett. Szombaton, 11-én d. e. 8 és 10 óra között a szolgabiróság és a zsidótemplom között egy kilenc köves gyémánt gyürü elveszett. A megtaláló jutalomban részesül. Cim : R i c h i s e i t Péter, Eötvös-utca 2. Becsapott újoncok. „Őrmester úr" civilben. A szédelgő borbélylegény. Lyenkor, ujoncvonulás idején meg­népesül a kaszárnya környéke. Benn az udvarban szomorú arcú legények vár­ják keseregve, hogy mikor bujtatják uniformisba, künn az utcán a vaskerí­téshez támaszkodva sírdogáló anyák, könyáztatta arcú szép fiatal lányok, akik pgy-egy legényt siratnak. Az újoncok, bár otthon a kiszolgált katonák ellátják őket mindenféle tanácsosai, rendesen tájékozatlanok minden tekintetbin, mi­kor bevonulnak. Nem tudják, mit kell csinálni, kihez kell fordulni ós ugy hall­gatnak egy-egy szájasabb idegenre, mint a szentírás szavára. Hisznek neki, cse­leks?ik, amit az mond ós szükség ese­tén a tehetősebb fiuk még anyagi áldo­zatoktól sem riadnak vissza. Az újoncok hiszókenységót ügyesen használta ki a napokban Csabán egy

Next

/
Thumbnails
Contents