Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-09-28 / 77. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 77-ik szám. Vasárnap, szeptember 28. BEKESMEGYEI OZLONT POLITIKAI LAP reiefon-szára: 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor, El3flzetni bármikor lebet évnegyeden belül is. Egyes szára ára 12 fillér. Felelős szerkesztő; GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; EZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon srAm 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetése* és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Mende-mondák a közigazgatás államosításáról. Békéscsaba, szeptember 27. Régóta nem volt a magyar politikának olyan sokat bolygatott problémája, melyről pro és kontra is annyit irtak volna, mint épen erről a kérdésről. Egyik pillanatban az a terv merült fel a lapok felületes híradásai szerint, hogy az államosítást rövidesen keresztül viszi a kormány. Ugyanaz a lap azt irja később, hogy elmarad az államosítás. Más híradás szerint a városokat nem fogják államosítani, a vármegyéket pedig igen. Ujabb értesülés szerint egészen megfordítva áll a dolog. Tény az, hogy egy készülő törvényjavaslatról van szó, melynek részleleit titokban tartja a kormány. Annál is inkább nem lehet még most semmi biztosat tudni, hogy mi készül, mert még a kormány maga sem döntött. Autentikus helyről értesülünk, hogy az államosítás ügyét illetőleg még csak tervekkel foglalkoznak, de megállapodás nem jött létre a kormány tagjai között. Újságírói kötelességünknek véltünk eleget tenni, amikor utána igyekeztünk járni, hogy mi igaz abból a híradásokból, melyet a napilapok a közigazgatás államosításáról közöltek. Nem is annyira az a cél vezetett bennünket, hogy a politikának elébe vágjunk, hanem, hogy a politikát megvédjük attól, hogy téves híradások labirintusába állítsuk. Tény az, hogy a belügyminisztériumban foglalkoznak a államosítás gondolatával. Az is tény, hogy a városok és vármegyék bizalmas leiratot kaptak arra nézve, hogy mint gondolják az államosítás keresztülvitelét ? A vármegye főispánjai a belügyminisztérium kérdésére egyöntetűen azt jelentették, hogy a restauráció meg nem tartása mellett foglalnak állást. A városi közigazgatás vezetői pedig azt hiszik, sokkal jobb volna, ha tavasszal megtartanák a tisztújítást esetleg azzal a módosítással, hogy a tisztviselőket élethosszig válasszák. Egy azonban bizonyos: a törvényhatóságok féltékenyen őrzik autonómiájukat és minden körülmények között meg akarják azt tartani. De bizonyos fokig nem is célja ez a kormánynak sem. Szóval: a kormány az államosításra vonatkozólag kérdést intézett a törvényhatóságokhoz és a törvényhatóságok elmondták a maguk véleményét. Több semmi sem történt. Értesültünk arról is, hogy a kormány mindenesetre a törvényhatóságok intenciói szerint fogja a kérdést felfogni. A belügyminisztériumban elvben amellett foglaltak állást, hogy a vármegyéknél ne legyen megtartva a restauráció, a városokban pedig legyen megtartva. A városok vezetői is ugy hiszik, hogy meg lesz tartva a tisztújítás. A vármegyéknél is azt hiszik, hogy nem lesz megtartva. Valószínű, hogy a törvényhatóságok hitükben nem lesznek megingatva. Szögezzük le az eredményt: Az államosítás az a cél, hogy a törvényhatóságok és az állam együttműködjék, segítse egymást, bizonyos utat nyitott meg, melybe beleterelhető a probléma. De végleges megállapodás nem történt a kormány tagjai között. Tehát nem is lehet kész a törvényjavaslat, melyről már hü és bő tudósítást közölnek a jól informált lapok. Elasztikus probléma a közigazgatás államosítása, annyira, hogy még nem is biztos, hogy megtörténne. A kormányelnök nyilatkozatai. - Fővárosi levél. — Tisza gróf miniszterelnök aktuális politikai kérdésekről beszélgetést folytatott. Tisza nyilatkozata olyan tartózkodás nélküli nyíltsággal, de amellett olyan higgadtan és lojálisán világítja meg az egész helyzetet, hogy a közvélemény a kormány intencióit ós terveit megismerheti. Andrássy pártalakitását helyesli, mert programmjának nincs közjogi gravaminális tartalma, örvend, hogy a függetlenségi párt tagjaira Andrássy programmja vonzerőt gyakorolt, amint ő ezt előre látta, reméli, hogy a vonzerő a jövőben móg fokozódni fog, mert magukat függetlenségieknek nevező pártok fennállása mindinkább erkölcsi lehetetlenséggé válik. Andrássy külügyi programmjának minden sorát aláirja, katonai részt is örvendetesnek tartja, mert Andrássy ezúttal jó irányban változtatta meg már többször módosult magatartását, viszont közigazgatási kérdésben ellenkező irányban változott Andrássy felfogása. Alkotmányvédelemre vonatkozóan Andrássyék optikai csalódásban vannak, ha a megyék 1905 iki renitenciáját ilyennek tartják. Ha Kristóffy nem bizonyult volna olyan tehetetlennek a kormányrali jogkör felhasználásában, három hét alatt összeomlott volna az egész mozgalom, móg igy is oly sok derék magyar család romlását okozta. Andrássy választójogi programmja uj párt programmjának legsötétebb pontja. Itt Andrássy tudatosan végveszélybe sodorja a nemzetet csak azért, mert egy házszabálykérdésben alul maradt. Ezt még | mindig alkotmánysértésnek mondják, j de ez ma már hatástalan régi nóta. Junius negyedikének reparációját a többség azonnal keresztülvitte, de ha valamilyen más reparációt kivánnak, erről beszélhetünk. Óhajtja, hogy Andrássyék bejöjjenek a parlamentbe, bár Andrássy ugylátszik, maga móg nem tudja, mit tegyen. Zemplénben maga helyeselte, hogy a trombiíálókat kivezessék. Ne trombitáljanak, ne erőszakoskodjanak, akkor szinét se látják majd a parlamenti őrségnek. Közéleti purifikációra újból csak azt mondhatja, hogy Désy vádjainak teljes ismeretében tárgyaltak Lukácscsal, akit meg akartak erősíteni helyén, mert ettől maguknak előnyöket reméltek. Andrássy jövendölésére, hogy a kormány mihamarább megbukik,mihelyt mérvadó körök elejtik, azt kérdi, kit ért ezek alatt, Dinasztiát, királyt nem értheti, mert alkotmányos király a többség bizalmát biró kormányt nem ejti el, Andrássy tehát csak idegen hatalom beavatkozásától remólhet pártszenvedélyónek kedvező fordulatot. Sajnálatos, hogy magyar ellenzék részéről nyilvánul ilyen torz felfogás. Amig király és parlament bizalmát birja, menni fog a maga utján, szolgálni fogja a nemzeti erőgyűjtés ügyét. Jelzi Tisza választókerületek beosztásáról, választási bíráskodásról, vármegyei reformról szóló törvényjavaslatokat, valamint egy rövid javaslatot, mellyel a jelenlegi törvényhatósági tisztviselők mandátuma meghosszabittatik. Ez a megyei tisztviselők kinevezésének előhírnöke. A horvátkérdést ugy magyar, mint horvát szempontok harmonikus összeegyeztetósóvel kívánja megoldani, a katonai létszámemelés pedig valóban elkerülhetetlen, nélkülözhetetlen keretben fog mozogni. A miniszterelnök nyilatkozatai az összes politikai köröket legélénkebben foglalkoztatják, ezeket politikai és pártmunka jelentős beköszöntőjének tekintik. Különben a politikai diszkussziót ezidőszerint Tisza István gróf miniszterelnök nyilatkozatai dominálják. A Tisza gróf megvilágításában Andrássy leiepi Közlöny tárcája Az asszonyi sors. Irta : Erdösí Géza. — Nem is olyan csúf a halál — suttogta a haldokló. — A lábam már hideg, de nem fáj semmim. Ahhoz is, hogy valami fájjon, kell valami életerő. Elfogyott. . . Nagy nyugalmat érzek a testemben és a lelkemben .. . Tegnap móg borzasztóan sajnáltam, hogy itt kell hagyni mindent. Mindent 1 A pénzt, a napot, a gyárat, a finom italokat. Tóged. Téged ős mindenkit. A jót, amit az élet nyújt. De ma már hideg a lábam ós nincs már semmi érdekem .. . Ugy érzem magamat, mint egy szent. A végrendeletem a vaskazettában van, az Íróasztalom mellett . . . Az asszony csendesen zokogott. Szájához emelte haldokló fórje kezét és mohón csóko'ta. — Ugy-e szerettél ? — szólt a beteg — Végtelenül. — En is szerettelek. Mindig jó voltál. Kedves. Jó voltál. E néző. Türelmes. En is szerettelek. Az asszony ajka keserű mosolyra fanyarodott. Elfordította fejét, hogy a beteg ne lássa. Magasztos gyászába, a mi haldokló fórje ágyánál egósz lényét betöltötte, maró ürömcsepp vegyült és káján, gyűlölséges érzés rohant keresztül a szivén. Ez az ember móg hetek előtt szép volt, erős és daliás, az igaíi férfi mintaképe és akkor megcsalta őt. Sokszor hajnalban jött haza és ilyenkor nem kellett neki a felesége csókja. Almában idegen nő nevét günyögte. Nyaranta ha elutazott, színtelen, kusza leveleket irt neki s az asszony tudta, hogy ilyenkor a másik van mellette, erre pazarolja minden tüzét, szivét, hangulatát. Evekig élt az oldalán a megosztott szerelem gyötrelmes tudatában. Da ha jött egy éjszaka, a mikor szerelemmel vonta őt a keblére, akkor napokig, hetekig megbocsátott neki ós nem gondolt bosszúval a vetélytársnőre . .. Öh, mint szerette ezt az embert ! A mi vágy, óletórdek van benne, azt mind magával viszi ez a férfi a sirba. Ráborult a haldoklóra és sirván, önző gondolata támadt: — Most végre osztatlanul az enyém vagy. Jaj nekem ! A haldokló felemelte a fejét. — Valaki jőn — mondotta határozottan. — Talán az orvos — sóhajtotta az asszony. —' Nem az orvos. Valaki jön. A haldokló szemei megélénkültek, s egy percig azzal a parancsoló himi dölyffel nézett az asszonyra, amelylyel a féltékenység szemrehányásait szokta volt visszautasítani. Az asszony megrémült. — Ki jönne ? Én nem hallok semmit. — De én hallom Jön. S csakugyan nesz hallatszott az ajtó mögött, a mely kinyílt s egy asszony lépett be rajta. A másik volt. Nem szólt, csak térdre hullott az ágy előtt, a fe'esége mellett. Megragadta a kezét, melyen imónt a feleség csókja égett és csókolta vad, szerelmes fájdalomban. Aztán ráborult a haidokló mellére ós sírt, zokogott, hogy egósz teste remegett belé. A haldokló szabadon maradt kezével szelíden simogatta szeretője haját. A feleség némán, értelmetlenül, tébolyultan nézte őket. Mikor a szerető kisírta magát, az asszonyhoz fordult: — Bocsásson meg. Hallottam, hogy rosszul van. Látnom kell őt móg egyszer. En jobban szeretem, mint maga. — Menjen innen el! — mondta a feleség. A szerető kérdőn nézett a betegre. A feleség látta, hogy ez a nézés csupa odaadás, csupa szerelem. Meghitt órákban ő is igy szokott nézni az urára. Ilyenkor sziv és vér és minden, a mi éltette, kiült a szemébe, ilyenkor delejes szikrák pattogtak ki mindkettőjük testéből ós vadul, édesen szerették egymást. Az urától tanulta el ezt a nézést. Es ez a nő is igy tud nézni. Ö is az urától tanulta el. — Menjen innen el — szólt a feleség ós sírva fakadt. A másik még egyre a beteget nézte. Talán azt várta, hogy delejes pillantásának hatása alatt újra férfi lesz a haldoklóból, aki erős karral karolja át. De a csoda nem törtónt meg. A beteg derűs nyugalommal jártatta szemét a kót asszonyon. Meg sem mozdult. — Végre ! — gondolta a szerető ós sóhajtva fordult a feleség felé. — Ne küldjön el. Hiszen többet volt a magáó, mint az enyém. És a magáé marad a teste is, ha elszáll belőle a lélek. Az a jó, szép test. És maga nem szerette ugy, mint ón. Csak szégyenben, gondban, titokban lehet nagyon szeretni. Én minden csókját megszenvedtem. És engem jobban szeretett, mint magát. — Hazudsz! — riadt fel a felesóg. Én szenvedtem, mert közibónk álltál ... Takarodjék. A feleség rá akarta magát vetni a szeretőre, de a beteg felnyögött. Talán meghal — villant keresztül az asszonyok lelkén. Vad rémület rohanta meg őket ós elfelejtették, hogy gyűlölik egymást. Mind a ketten a beteg fölé hajoltak. — Ne veszekedjetek, ne kínozzatok. Hagyjatok nyugodtan meghalni. Csend támadt. Suhogott, suhogott a halál szárnya, a két asszony hallotta ós belekábultak a közös fájdalomba. Suhogott, suhogott a halál szárnya és a kót asszony véréből kiröppentek a haragos indulatok, lelkük alámerült a bánat tengerében. Mindegyik a maga pótolhatatlan veszteségére gondolt, a maga sebére, melyre talán nincs is ir a földön. Mit ér, hogy nem lesz a tied ? Az enyóm sam lesz többé. Mit ér, hogy nem ölel már téged. Engem sem ölel többé. Egész világ gyásza borul rájuk s hogy melyiknek van több joga a gyászhoz, immár nom kutatták. — Igy, - suttogta a haldokló — igy, megbékélve egymás mellett, igy jól esik búcsúzni tőletek . . . Az asszonyok hallgattak. A haldokló behunyta a szemét. Életére gondolt, mely nyiltan, minden rejtelemtől szabadultan vonult el előtte, mint a sas a napsugaras nyárban, zöldbe borult mezők fölött szálldos az ég feló. Lelkiismeretfurdalása, amely a boldog egészség és életöröm közepette egyre kinozta, elmúlt a halál küszöbén, látván kót asszonyát közös gyásztól megtörten. Márlegelte a kót asszony hibáit, előnyeit, összehasonlította őket és minden, minden megvilágosodott előtte! Megbocsájtott magának halála előtt s nagy,