Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-09-14 / 73. szám

2 BÉKÉSMECJYÉI KÖZLÖNY téséhez. Boldogan mondogatták az endrő diek, hogy milyen passzió lesz ezután az öreg kertekbe járni. De ember ter­vez és — a járási utibizottság végez. Nemrégiben ugyanis az útépítés meg­akadt. Tudakozódtak, érdeklődtek, hogy miért történt mindez, de feleletet csak később kaptak rá. Az útépítéshez tudvalevőleg nagyon sok homok kell, hiszen a müutaknak el­engedhetetlenül fontos alkotórésze a homokréteg. Hogy az építkezés minél kevesebbe kerüljön, a homokot H u n y a Mátyás ottani polgár földjéről bányász­ták és onnan hordták. A homok be is vált, nem volt ellene szakembereknek sem kifogásuk. De egyszer ám jött a nagy ur, a járási utibizottság. Mikor már körülbelül másfél kilométernyi út­rész ki volt épitve a Hunya-fóle bánya­homokkal, eszébe jut az utibizottságnak, hogy hopp, csináljunk egy kis zűrza­vart. Rögvest beszüntette tehát az út­építést azzal az indokolással, hogy a bányahomok nem jó, az épitő köteles folyami homokot hozatni és azt felhasz­nálni az építésnél. Folyami homokot pedig messziről lehet hozatni és drága is Különösen drága lesz, mire Endrődre kerül, amelynek nincsen vasúti állo­mása. És hamarosan nem is lehet kapni. Az endődiek várhatnak az ut elkészül­tére akár a jövő esztendeig. Pedig azt remélték, hogy az őszi esős, sáros idő beálltával már az uj uton közlekedhet­nek. Ez a reményük azonban nem tel­jesül a bölcs utibizottság jóvoltából. Nem értjük az utibizottság eljárását. Még a vállalatba adás előtt ki kellett volna kötnie, hogy az útépítésnél csak fotyami homokot lehet felhasználni. Ed­dig jó volt a bányahomok és csak most, mikor az épitkerés már nagyon előre­haladott stádiumban van, jut eszébe a tisztelt utibizottságnak az, hogy a fo­lyami homok jobb, a bányahomoknál ? Már a lakosság érdeke is megkívánja, hogy az útépítés mielőbb befejeztessék. Az utibizottságnak pedig ezt az érdeket, a közérdeket kell tekinteni elsősorban ós nem gátat vetni az építkezésnek a homokkórdós miatt, különösen mikor nyilvánvaló, hogy a bányahomok is megfelelőnek bizonyult, ha nem is olyan jó, mint a folyami homok. Bucsatelep önállósulni akar. Kérvény a belügyminiszterhez. Füzesgyarmat határában, de az anya­községtől csaknem olyan távolságra, mint Gerendás Csabától, van Bucsate­lep. Lakói legnagyobbrészt füzesgyar­mati magyarok, de a szomszédol köz­ségekből is származtak oda sokan, úgy­hogy Bucsatelepet sárréti konglomerá­tumnak lehet tekinteni. És Bucsatelep nem is olyan szétszórt határrósz, mint például Gerendás. Ott a házak szorosan egymás mellett vannak, úgyhogy Bucsa­telep határozottan község benyomását teszi mindenkire, aki ott megfordul. Utcái is vannak, úgyhogy Bucsatelep rendezettebb még községnek is, mint például Szentetornya, amelynek házai egy óriási területen szerteszéjjel vannak szórva. Békésmegyében gyakorta lehet ta­pasztalni, hogy a nagyobb és sürü né­pességgel biró határrészek önállósulni akarnának. Hiszen maga Szentetornya község is ilyen önállósulási törekvés­nek az eredménye. Csaba határában a gerendásiak most indítottak mozgalmat az önállósítás iránt, amiből azonban nem lesz semmi, mert Gerendásban nincsenek meg azok a garanciák, ame­lyeket egy községtől meg lehet kívánni. Az egész mozgalmat különben is egy­pár feltűnést kereső ember inscenálta, a gerendásiak többsége hallani sem akar az önállósulásról, mert tudja, hogy akkor terhei jelentékenyen megnöve­kednek. Az önállósulást rendesen azok a határrészek szeretnék, amelyek az anya­községtől messzire esnek, amelyek lako­sainak tehát rengeteg utat kell tenniök, ha ügyes-bajos dolgaikat el akarják vé­gezni. A gerendásiak egynémely részé­nek például ezelőtt 40—45 kilométernyi utat kellett tennie, ha a községházán valami dolga akadt. Most ugyan a köz­igazgatási kirendeltség által ez alól fel van mentve, de azért még mindig csak nyomja a nagy távolság. A bucsatelepiek szintén nagyon tá­vol esnek Füzesgyarmattól, nekik is van községházuk és jegyzőjük is olyanfor­mán, mint Csabán Erzsóbethelynek, de ők ennyi önállósággal nincsenek meg­elégedve. Jelentékeny adóval járulnak Füzesgyarmat terheinek könnyítéséhez és annak ellenértékéül alig kapnak va­lamit. Az anyaközségben már batonpal­lón sétálnak az emberek, Bucsatelepnek azonban meg kell elégednie a sárral, vagy a deszkapallóval. Pedig a beton­palló költségeihez a bucsatelepiek is hozzájárultak. Emellett még sok olyan körülmény merült fel, amelyek Bucsa­telepnek Füzesgyarmattól való elszaka­dását indokolttá teszik. Bíznak abban a bucsatelepiek, hogy az önállósítással terheik nem fognak növekedni. Da még ha növekszik valamivel, azt is szivesan meg fogják fizetni, mert boldoggá teszi őket annak a tudata, hogy sorsukat ön­maguk intézik, nem parancsol nékik senki. Bucsatelepnek községgé való át­alakulása már csak azért is indokolt, mert, mint fentebb emiitettük, össze van épülve, már most is közsógjellegü, van községháza, temploma, vannak is­kolái, a népesség snáma, a határ nagy­sága elegendő, egyszóval meg van benne minden garancia arre, hogy község le-' gyen. A bucsatelepiek a gerendásiak pél­dájára, a község tudta nélkül és a vár­megye megkerülésével egyenesen a bel­ügyminiszterhez nyújtották be kérvé­nyüket sz önállósítás iránt. Azt hitték, hogy a miniszter az alantas fórumok véleményének kikérése nélkül rögtön községgé fogja Bucsatelepet avanzsiroz­tatni, kinos meglepetést okozva ezzel Füzesgyaruiatnak, amely természetesen nem jó szemmel nézi az átalakulási mozgalmat és mindent elkövet arra, hogy az átalakulásból ne legyen semmi. Füzesgyarmat ugyanis jelentékeny jö­vedelemtől esik el, ha Bucsatelep köz­séggé alakul. A bucsatelepiek azonban hiába nyuj-" tottak be kérvényüket közvetlenül a belügyminiszterhez, meg kell annak járnia az alantos fórumokat is. A miniszter ugyanis leküldötte a kérvényt vélemé­nyezés végett a vármegyéhez. A vár­megye bizonyára ugyáne célból leküldi a járási főszolgabíróhoz, az meg viszont a képviselőtestületet kérdezi meg, egy­szóval végig megy a kérvény minden fórumon. Csak ezek véleményének meg­hallgatása után dönt a belügyminiszter abban, hogy önálló község lesz e Bucsa­telep, vagy marad továbbra is pusztá­nak, Füzesgyarmat határrészének? Személyzet-szaporítás a esabai városházán. Békéscsaba község közgyűlése, mint már megírtuk, csütörtökön lesz. E gyű­lés elé nagy érdeklődéssel tekint Bé­késcsaba közönsége. Előbbi cikkünkben is jeleztük, hogy a közgyűlés egyes tár­gyainak bővebb fejtegetésére visszaté­rünk, mert közérdekről, tehát mindnyá­junk érdekéről van szó. ^ Egyik igen fontos tárgya lesz a kép­viselőtestületi közgyűlésnek a szervezési szabályrendelet abbeli módosítása, hogy a községi pénztári alap számadásainak elkészítését a főpénztári tisztség kezelé­séből a számvevőség kezelésébe tegye át. E szervezési változás sürgős keresz­tülvitelét a járási főszolgabíró ós a többi felügyeleti hatóságok által megtartott váratlan vizsgálat tette szükségessé, mely hatóságok vizsgálat alkalmával megálla­pították azt, hogy a fizető pénztár az óriási forgalom következtében fontos, garanciális ténykedésével úgyis nagyon el van foglalva, az általa kifizetett ösz­szegekről csak a számvevőség utján szá­molhat el a közgyűlésnek, raiórt is fel­tétlen szükségessé vált az összes szám­adások elkészítését a számvevőség ügy­körébe áttenni. Tüzetes vizsgálat alá változott is esetleg e tárgyban a nézete s pluralitásos javaslat szervezőjének; a választói jogról van már uj törvényünk és az ily nagy kórdóst nem lehet min­den évben megbolygatni, de még min­den évtizedben sem. Mi jót várhatnánk tehát az Andrássy­párttól? A közerkölcsök megtisztítását igóri, de az csak amolyan frázis. Poli­tikai eszközökkel nem lehet erkölcsöt javítani, politikai pártnak nem is ez a dolga, hanem a politizálás. Azért, hogy az Andrássy-párt alatt semmi sem vál­tozzék, nem érdemes hozzá csatlakozni. Ezért közömbös a nagyközönség hangulata az uj párt irányában. Zavarok egy útépitéskörül. Az Endrőd-Kondoros tanyai út építése megakadt. Tudvalevő dolog, hogy az endrő­diek jómódúak és maga Endrőd egyik legszilárdabb alapon álló községe a vármegyének, dacára, hogy nincsen vasútja és belátható időn belül remény sem igen van arra, hogy valamikor lesz vasútja. Az endrődieknek van egy tisz­teletreméltó ós csak kevés községben tapasztalható erényük. Az nevezetesen, hogy szeretik községüket, dolgoznak annak fejlődésón, haladásán és készek érte jelentékeny áldozatot is hozni. Tudvalevő, hiszen megírtuk annak idején többször, hogy például a Hármaskörös hidra milyen hatalmas összeget áldozott az endrődi képviselőtestület. Mindent beleszámítva körülbelül 180,000 koro­nára rug az az összeg, melyet Endrőd a hidra megszavazott. Csakis ez a nagy áldozatkészség tette lehetővé, hogy a 348,000 koronába kerülő építéséhez hozzá lehet fogni. A kereskedelmi mi­niszternek imponált ez a nagy áldozat­készség ós ő is sietett jelentékeny ösz­szeggel hozzájárulni a hídépítés költ­ségeihez. Ugyanakkor, mikor a hídépítésről volt szó, a képviselőtestület egy másik szintén jelentős áldozatot is hozott. Ugyanis 60,000 koronát szavazott meg a kondorosi tanyákhoz vezető útnak három kilométer hosszúságban való ki­kövezósére. Régi vágyuk már az endrő­dieknek, hogy az az ut kiköveztessók. Arra ugyanis igen élénk a forgalom az öreg kertig ós a Sóshalomig. Azaz csak volna elénk a-forgalom, ha jó ut volna. De azon az uton az óv legnagyobb ré­szében feneketlen a sár, úgyhogy köz­lekedni csak a legnagyobb nehézségek­kel lehet. Endrődnek ez a jelentékeny nagy határrésze tehát az óv nagy ré­szében úgyszólván el van zárva az anya­községtől, csupán azért, mert járhatat­lan az ut. Örömmel fogadta ennélfogva mind­egyik endrődi ember a képviselőtestü­letnek az ut kiépítésére vonatkozó ha­tározatát. Már hozzá is fogtak az épi­Modernség a művészetekben. (Az Aurora-kör folyó hó 8-iki irodalmi estélyén előadta Illés Dávid MÁV. mérnök.) Tisztelt hölgyeim ós uraim 1 Midőn az Aurora-irodalmi estélyek tárgysorozatát beszéltük meg, elég köny­nyelmü voltam megpendíteni azt a témát, mely a modernség ós a művészetek vi­szonyát akarja tárgyalni ós tisztázni. És minthogy a könnyelműség karöltve jár a vakmerőséggel, — természetesen voltam olyan vakmerő is, vállalni ezen súlyos téma előadását. — Feladatom nehéz voltáról sajnos, csak akkor győ­ződtem meg, mikor a könnyedén oda­vetett tárgyról gondolkozni is kezdtem. Megdöbbenve vettem észre, hogy egy úgyszólván határtalan tenger hullámain sajkázom, ahonnan most izzadva igye­kezhetem ki a biztos partra. — Meg fognak tehát bocsájtani, ha az ügyek ilyen állása mellett a dolog könnyebb végét fogom meg és nem bocsájtkozom ezen óceán mélységeibe, hanem arra szorítkozom, hogy egy remélhetőleg élénk eszmecsere kiinduló pontjával szolgáljak. Modernség! — Mi az a modernség ? Már csupán a fogalom, melyet e szóval ki akarunk fejezni, olyan tág, hogy annak teljes meghatározása ma­gában is kitölthetnó mai esténk szük kereteit, hát még vonatkozásban iro­dalom — és művészettel! A modernség mint fogalom — egész általánosságban, — azt a megkülönböz­tetést akarja jelenteni, melyet a mult, sőt modernebbül, a félmúlt ós a mai keletű dolgok között felállítunk vagy találunk. Hogy még egy sőttel toldjam meg az ügyet: a szigorú esztétikusok még a mai keletű dolgok között is talál­nak és állítanak modernség dolgában megkülönböztetést. Ez a megkülönböztetés oly sok szempontból történhetik és subjektiv, egyéni voltánál fogva ismét olyan szer­teágazó, hogy egyáltalán nem csodála­tos, ha a modernség körül a legtöké­letesebb káoszt látjuk kavarogni. Ebbe a káoszba — ugy sejtem, — mi sem fogunk rendet teremteni és meglehetünk elégedve, ha abba sorozatos estólyein­ken csupán csak belevilágítunk. A modernség megállapításának egy könnyű és ezért igen kedvelt szem­pontja: a tisztán időrendi megállapítás. Ez az úgynevezett óvszámrendszer. Van­nak ugyanis, akik egyszerűen egy év­számot állítanak fel és ami azon évről van, az nekik modern. Az enyhébben itélök ezen évszámot régibb évtizedek­ben állapítják meg, a szigorúbbak azon­ban csak az önképzőkörbe való belé­pésük időpontjáig hajlandók vissza­menni. — Minthogy e két szélsőség között is számosan mozognak, elkép­zelhető, hogy már maga az időrendi megállapítás milyen gazdag skáláját adja a modernségnek. Az évszám szerinti modernség igen kedvesen nyilatkozik meg azoknál, akik még a mai irók ós művészek között is ugy distingválnak, hogy például csak a 30 éven aluliakat ismerik el modernek­nek, azonfelül már mindenki — cúgos cipős! Rokonfelfogás ezzel a tankönyv szempont. Eszerint mindenki, aki tan­könyvbe, vagy pláne irodalomtörténetbe került, az már múmia és oda se szagol­jon, ahol modernekről szó esik. Van azután az átlag esztétikusoknak | egy igen tekintélyes csopofíja, mely a modernséget egyszerűen mint divat­cikket kezeli. Nekik csak az az iró vagy művész modern, akiről mindenki beszól, aki állandóan műsoron van, aki köz­kézen forog, — szóval aki divatban van! — Ha véletlenül divatba jönnének a passió-játékok vagy troubadourok, eze­ket, mint a modernség remekeit üdvö­zölnék. A barokk-styl nekik épp oly modern — ha divatos, akár Walter Crane legmerészebb alkotása. Már egy magasabb rendű felfogás ós ez az alkotó irók és művészek kö zött is neki áldozatait az úgynevezett „forma"-szempont. Ennek törvénye sze­rint csak az lehet modern, ami külső megnyilvánulásában merőb9n elüt min­den eddig létezőtől. Ez a „uoch nie dagewesen" elmélet jelenti manapság az igazi modernséget, a modernség csimborpssóját ós eredményezi azokat a torzhajtásokat, melyek futurizmus, ku­bizmus és egyéb izmusok elnevezése alatt terjesztik il atukat. Sietek közbevetni, hogy egyáltalán nem akarom azt állítani, miszerint a a régiek a szép megnyilvánulásának formáit már mind kimerítették volna ; de viszont azt állítani, hogy ami uj, az egyúttal modern, ugyancsak elhibázott, de népszerű felfogás. A felsorolt szempontok természete­sen az egyéni hajlam és izlés szerint ismét számos alszempontra oszlanak és ugyancsak hozzájárulnak ahhoz, hogy ezen a téren teljes sötétség lebegjen. Ne méltóztassanak azonban gondolni, ez a sötétség a modernség fogalmának definitiójával azután meg is szűnik. Ha ugyanis mo3t már a modernség értékelését ós értékét tekintjük az iro­dalomban, a képzőművészetekben ós a I zenében, ugy azt fogjuk találni, hogy | ilt már nem c^ak különféle, hanem el­lentétes és ellentmondó felfogások ejtik legkínosabb zavarba a jámbor szemlé­lőt. Például az irodalomban ós kivált a költészetben, klassikusokról beszólni egyszerűen diffamáló dolog és a ki igazán modern lény, az sietve igyekszik elfelejteni azt a néhány kalasszikus strófát, melyet akarata ellen maradi szülők és tanitók vertek a fejébe. A képzőművészeteknél ép ellenke­zően áll a dolog Nemcsak a renaissance mestereit, hanem még az antik művészét mestereit is feltétlen hódolat övezi és a legrippirónaibb pacsmagoló ép oly szent áhítattal zarándokol az antik mű­vészek alkotásai elé, akár az akedémi leggyepjsebb müitósze. A modernség értékelése tekintetó­ban a zene terén ismét ellentétes pár­tokon oszlik mpg a hozzáértők serege. Ugyanazt a szerzőt, kit az egyik csoport a hang birodalmának trónusára helyez, ugyanazt a másik csopori zagyva da­dogónak minősiti, ki az eget a nagy­bőgőtől sem tudja megkülömböztetni. Elértem volna most már kisded fej­tegetésem ama pontjához, ahol nekem is elő kellene állani, hogy elmondjam mi is hát az a modernség és mi annak igazi szerepe az irodalomban ós a mű­vészetekben ? Ezzel e percben nem fogok elő­állani, mert az idő rövidsége ós más jellegű elfoglaltságom lehetetlenné tette, hogy ezzel a súlyos problémával kö­zelebbről foglalkozzam. Őszintén be­vallom, hogy nem állanak rendelkezé­semre azon széleskörű ismeretek, me­lyek alapján a modernségről alaposan és jogosan nyilatkozhatnék. Miután pe­dig ezek szerint mint előadónak előadni

Next

/
Thumbnails
Contents