Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-07-17 / 56. szám

Békéscsaba, 1913. XL-sk évfolyam. 56-ik szám. Csütörtök, julius 17. BEKESME6Y POLITIKAI LAP Telefon-szám; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 8 kor. Negyedévre 3 kor. ElSflzetnl bármikor lebet évnegyeden belől I*. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő; GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SKXHEI.SZK7 JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlés! dija 50 fillér. Az árviz tanulságai Békéscsaba, julius 15. Három év óta egymásután látogatja meg az árviz Krassó-Szörényt, Bihart, Máramarost, meg a Körösmentét és a Marosvölgyöt is. Még pedig majdnem ugyanazokra a helyekre zudul rá a veszedelem. Ami már nem csupán az abnormis időjárás következménye, hanem azt is mutatja, hogy hibának vagy inkább hiánynak kell ott lenni a vízszabályozási munkák körül. Amennyire csak lehetett, Resicát már a múltkori árvizcsapás ismétlésétől sikerült nagyrészben megmenteni. De ha a tavalyinál eddig kisebb baj is, mind a mellett meglátogatta az árviz Lúgos városát; még több kárt tett a környékén, legtöbb pedig a város völgyében, Erdély legtermékenyebb részében és Máramarosban. Valóságos széles tóként terül el a völgyben az ár, tönkre tette a még be nem gyűjtött szénát, buza- és rozsvetést, amelyet már nem fognak learathatni, beiszapolta a kerteket, s talán, ha idejében még lehúzódik a viz, a kukorica nem sínyli meg. A rendkívüli elemi viszontagság ellen teljes menedéket soha sem fogunk teremthetni, ez az egy bizonyos. A hirtelen vagy kiszámíthatatlan mértékben ránk törő szélvész, zápor, hótömeg ma itt, holnap ott csúfol meg minden matematikát és emberi előrelátást. De az már igazán az emberektől függ, akiknek ma óriási technikai készség áll rendelkezésükre, hogy a nem hirtelen támadó és a nem ismeretlen arányú áradás ellen védelmet találjanak a völgyek lakói. Maga a szegedi viz sem okozhatott volna olyan katasztrófát, ha a viz kellő elvezetéséről és támadásának biztosabb elhárító eszközeiről gondoskodtak volna. A megtörtént csapás elég okulásul is szolgált. Annál inkább kell fájlalnunk, hogy annyi időn át a folytonos eszmecserében már annyiszor helyesnek és hasznosnak itélt viztárolás dolgában ma sem jutottunk el a komoly megvalósításig. Itt-ott kisebb ipari vállalkozások számára építettek ugyan völgyzárókat, de ez törpe csekélység azokhoz az óriási müveletekhez képest, amelyeket Németországban az utóbbi évtizedben alkottak. Ott befogják haszonhajtó munkásnak a vizet; nálunk nemcsak haszontalanul futhat tova, hanem rakoncátlanságában falvakat, városokat, egész esztendei termést rombolhat még, normális esztendőkben is. Csak olyan egyetlen árvíznek is mint a mostani, sokkalta nagyobb összegre rug a kára, mint amennyi kamatterhe annak a tőkének lenne, amelybe a víztároló tavak kerülnének a folyók felső folyása mentén. És ezzel nemcsak, hogy megmenthetők a kártól a völgyek lakóinak vagyona, hanem óriási munkaforrást is szerezhetnénk, a „fehér szenet", amelynek máshol, de főképen Amerikában oly nagy keletje van, amivel annyi drága szenet pótolhatnának. Alig két éve Ausztriában a 100 kilométer hosszú máriacelli vasút hajtóerejéül szolgáló villamosság számára fogták föl a Garam nagyságát el nem érő Erlaf folyót több óriási tómedencébe, amely a havasok árját is felfoghatja: itthon hasonló munkákról egy-egy áradás csak ugy söpri, még a földet is elviszi, hogy annak egy része majdan ne a magunk völgyeit, hanem Románia termő területét szaporítsa a Duna deltájában. Bizonyos, hogy nagyszabású tervek megvalósítására éppen most jár a legroszafcb idő a pénzügyi viszonyok nehézsége miatt. De sok jó alkalmat elmulasztottunk már; igyekezzünk tehát a legközelebbi alkalmat megragadni s az első teendők közé sorolni a folyószabályozásnak olyan módosított alakban való kiépítését, hogy már az ár felfogásával vegyék elejét a pusztításnak, a gvüjtött vizet pedig hasznosítsuk, ahol kell és lehet öntözésre, ahol lehet motorikus erőforrásul, ipari célra. Ennél hasznosabb, kettős eredményű befektetést nem végezhetünk. Nemcsak arról van szó, Marosvásárhelyt, Lúgost, Szigetet ne engedjük annyiszor prédának, ami szép fejlődésüket megakasztja; hanem mentesítsük már előre a többi folyó mel: lékét, ne kelljen minden esztendőben hol a szamospartinak, hol a vágmentinek, hol a tiszavölgyinek rettegnie a Marosvölgy oly gyakran ismétlődő sorsától. Ilyen nálunk nem is rendkívüli csapásokat rendkívüli eszközökkel kell elhárítani. Ez elől igazán nem térhet és nem is térne ki a törvényhozás. A vármegyei közigazgatásból A közigazigatási bizottság ülése. A nyári nagy munkaidő dacára igen élénk érdeklődés nyilvánult meg tagok részéről a közigazgatási bizottság hétfői ülése iránt. Télen is voltak ülések, amelyeken a választott bizottsági tagok kisebb számmal jelentek meg, mint a hétfői ülésen, amely különben elég érdekesenek mondható. Különös fontosságot ad neki az a kis vita, amely a Békésmegyét is fenyegető árvizveszedelem kapcsán fejlődött ki és amelynek eredményképen a közigazgatási bizottság felir a földmivelésügyi miniszterhez e3y rendkívül célszerű és külföldön már régen alkalmazott árvizellenes ' eszköz, a völgyzáró gát létesítése iránt. A közigazgatási bizottság e felterjesztése országos jelentőséget fog nyerni. Az ülésről amelynek nevezetesebb tárgyaival külön cikkekben foglalkoznak : tudósításunk a következő: Jelen voltak Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt dr. D a i m e 1 Sándor főjegyző, dr. Z ö 1 dy János tiszti főorvos, 'dr. Zöld.yGéza tiszti főügyész. S á r o s s y Gyula árvaszéki elnök, Zádor Mór pénzügyigazgató, Horváth Bála az államépitészeti hivatal főnöke, dr. Horváth Dezső segédtanfelügyelö, dr. Diószeghy Gábor kir. ügyész, Holló György gazdasági felügyelő, Domby Lajos, Haraszti Sándor, Belicey Géza, dr. Török Gábor, Haviar Dániel, dr. Ladics László és Morvay Mihály bizottsági tagok. Ambrus Sándor alispán a megjelentek üdvözlése után az ülést megnyitván, dr. Dániel Sándor főjegyző felolvasta a vármegye mult havi közállapotairól szóló alispáni jelentést, melynek nevezetesebb adatai a következők: A személybiztonság 46 esetben lett megtámadva, volt 5 könnyű, 9 súlyos és 2 halálos testisértés, elkövettetett 7 öngyilkosság, 1 öngyilkossági bisórlet, 1 hatóság elleni erőszak, történt 7 könnyű, 6 súlyos és 8 halálos baleset. A vagyonbiztonság 28 lopás, 2 betörés, 1 orgazdaság, 1 sikkasztás és 28 tüzeset által zavartatott meg. A folyton tartó esőzések miatt az aratást csak julius hó második hetében lehetett megkezdeni, sok helyen azonban még meg sem kezdték az aratást, mivel az eső állandóan esik. Az orosházi, de különösen a szeghalmi járásban az esőzések következtében fellépett a rozsda, mely igen nagy kárt okozott a búzában. E vétve köd is volt. Árpa, zab és rozs közepesen áll. 8 mm. termés várható holdanként. Tengeri, burgonya, cukor és takarmányrépa a folyton tartó esőzések következtében igen szépen fej'ődik ; kerti vetemények jók. Lucerna második kaszálása közepes termést adott, legelők az esőzések után igen szépek, a kihajtott állatoknak megfelelő ós elegendő táplálékot nyújtanak. Jeszenszky Károly orosházi járási szolgabírót nagyfokú hanyagság és elmaradás miatt a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendelése mellett állásától felfüggesztettem s a vármegye főispánja helyettesítésével dr. P á 1 k a flnyám névnapjára. Úgy vártam egykor: jön a július, fl rózsatermő, kedves, röpke nyár; Ilyenkor a muskátlis ablakom S a szőke Körös engem hazavár, Ilyenkor mindig hazavár. •S a muskátlis kis ablakom mögött — Minden évemnek édes álma ez — Repesve váró édes jó anyám Fehér kendője messze lengedez, Messze elibém lengedez. Mögötte áll az édes jó apám, R kedves júliusi alkonyon; R derűs béke fénye homlokán R kis szobában mindent fénybe von, — Rranyos glóriába von — így vártam egykor én a júliust . . . R világ csupa rózsa, csupa fény, Csupa boldogság, csupa derű volt Édes anyuskám szép névünnepén, Névnapja drága ünnepén.' Csöndes, kihalt most kicsi ablakom, Rnyuskám vár,... de nem mint hajdanán I .. Hej l gyász fakad most, nem öröm, mosoly, Árván lebegő kendője nyomán, Gyászos kis kendője nyomán. . . . S valahol kinnt, az árnyas temetőn, Friss fű sarjadzik új sírhant felett; 5 a La-France rózsát oda szórja mind fl fájó bánat, méla kegyelet, Rz örök mécs: — a kegyelet . . . Kis ablakom most csöndes és kihalt, Könnyes, szomorú névnap ez nagyon ; E százszor megdalolt kis ablakot, Muskátlis ablakot én itt hagyom, — Én is örökre itt hagyom. Új lakba tér az édes jó anyám, S jövőre már tán neve ünnepén Nem lesz a sorsa csupa-csupa gyász 5 lelkén virágot hajt a hit, remény, R legszebb virág: — a remény . . . És mégis: . . . mélán járom be a kert S a kis lakásnak mindenik zugát, "Rhol most felköszöntő csókomat S rózsáimat utolszor adom át, — Édes anyámnak adom át. R muskátlis kis ablakom mögött, Rmint a szívem, ajkam megszoká, R kis arámmal együtt rebegem: uRnyuskánk I Isten éltesse soká, — És boldogabban, mint most, — és soká I ... Zvarinyi Szilárd Mese. irta: Dóra. A nagy, díszes ebédlőterem dúsan megrakott asztalnál három agg férfi ült együtt. Rég?. meghitt barátság fűzte őket eg máshoz. Mesebeli királyok voltak ők. A teremben nem vo't kivülök senki. Mindegyikük előtt porr pás kristályserlegben gyöngyözött az aranynedü. Kedélyesen elbeszélgettek és elfeledték az uralkodás nehéz gondjait. Rég elmúlt időket és letűnt ifjuságuk emlékeit idézték maguk elé. És a vendéglátó, — akinek borát itták, — a kastély ura, rezignált mosolylyal emelte fel poharát. — Az ifjuságunk emlékére! — szólt ós odakocíntott két öreg bajtársa poharához. A szemük könnyes lett. — Szép idők voltak, — sóhajtotta — amikor meg apánk fejét nyomta a nehéz korona és mi gondatlaul, vidáman, kalandra vágyóan belekóstoltunk a veszélybe ós sok édes leánycsókban volt részünk. Felvillant a szemük sugara, mint hamu alól a szikrázó parázs, de csakhamar kialudt fénye és miudhamar szomorúan lógatták le galambősz fejüket. A vendéglátó egy díszes asztalra mutatott, amely a terem egyik sarkát foglalta el. — Látjátok, mi van ott ? I Kis üvegpapucs. Ugyanaz, amelyet egész országomban hordoztak körül, amig rátaláltak Hamupipőkémre ! Emlékezetes kis papucs. Az egész ország népe, de főleg a főnemesség szörny megbotránkozott a királynőm alantas származásán. Minduntalan azt hangoztatták, azt rebesgették titokban, hogy tulajdonképen konyhalány volt a boldogtalan. Keresztanya a tündér, beleavatkozott legintimebb ügyeinkbe, sőt a gyermekeinek nevelését ie ő dirigálta . . . Lássátok, ez csöppet sem épületes dolog .... — Hát bizony — szólt a másik — ón sem voltam irigylésreméltó. Nekem, sajnos, csak egy fiam van, de tudjátok-e, hogy kastélyomban kik lármáznak reggeltől napestig ? ! Kikre gondol a feleségem elsősorban ós szakadatlanul, kiket helyez a férje és az egyetlen fia fölé ? A törpéket, az őszszakállu, furfangos eszű törpéket ! Kastélyomnak gyönyörű parkjában laknak — igy akarta Hófehérke — királymódra élnek és bosszantanak, kínoznak engem ! És, amikor néha nekirontani akarnók a vén gazemberek egyikére, akik immár harminc esztendeje élősködnek rajtam és mindenfelé huncutságra tanították az egyetlen fiamat, akkor a feleségem megbotránkozva pirongat : „Micsoda ? ! Megtudnád bántani e kedves, jó törpéket, amikor nekik köszönheted, hogy feleségül kaptál és ők mentették meg az életemet, ezért örökös hálával tartozunk nekik." — Ezért el muszáj tűrnöm e hót gazfickó garázdálkodását, soha országom népe, de még a szomszédjaim is kigúnyolnak udvaromnak e furcsa, de sérthetetlen szentségei miatt.... — Én Istenem, pedig be jó dolgotok van hozzám képest ! — sóhajtotta a harmadik. — Az ón Tüskerózsikám az ifjúságával együtt hullajtotta el illatos szirmait immár csak a tüskéi vannak meg. Az anyósom ellenben még ma is örökön tarló százévesek álmairól ábrándozik és akinek legalább is százévesek a világnézetei is. Néha Tiiskerózsától is megborzongok, ha meggondolom, mily rómöreg, — hiszen amikor megismertem, már egy százéves álom konzerválta az ifjúságát .... — Mindhármunknak kijutott— mondotta rezignáltán a vendéglátó. — Fődolog, hogy kioktassuk a fiainkat, nehogy a mi sorsunkra jussanak. Ha háztüznózőbe mennek, ne keressék a regényt, a romantikát. A hétköznapi, a közönséges, — ez az ! Az nem hiteget, az nem igér sokat, ehhez nem fűzhetnek nagy reményeket, ellenben nem érheti őket csalódás — és ez a fődolog ! Ezt kötöttem lelkére a fiamnak is, amikor hetekkel ezelőtt világgá ment, hogy feleséget keressen magának. Unokákat szeretnék ringatni térdeimen, gyönyörködni aka-