Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-02-27 / 17. szám

Békésvsab , 1913. XL ik évfolyam. 17-ik szám. Csütörtök, február 27. BÉKÉSMEGYEI OZLONT POLITIKAI LAP reidon-szím; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok ii^in ouaii>,'h v<s*%« Megjelenik hetenkini kétszer: vasárnap ós csütörtökön. ElrOPIZETÉSl Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. NegyeJévre a kor. F.lJíUcirit báriaWkor lehet évnegyeden belül 1». Egyes szám ára 12 fiM.pr lelelös szerkesztő: GULYÁS J07.8EF. Laptulajdonos ; JÓZSSF. Kiadóhivatal: Telefon-wim 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova » hirdetései és az előfizetési pénzek küldendők. A-hirdji^i dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTI ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A becsületért Békéscsaba, febr. 26 Sok üres és tartalmatlan fra'zis puffogott már el színpadon, szószéken s irodalomban a becsületért. Ez a fogalom, melynek még körülhatárolása is mai nap nagy nehézségünkbe kerülne, annyira lefoglalta magának a a közéletben vitt elsőrendű szerepet, hogy miatta sok okos és életrevaló eszme s fogalom vezető szerephez nem juthat. Bizonyos, hogy épen ezen elsőrendű szerepvivése miatt sokszor ferde utakra viszi még a legmegállapodottabb s legtisztább fejű gondolkozót s elragadtatja még azt is, akinek természete talán azt is eltűrné, hogy fát vágjanak a háta közepén. Különösen farsang s böjt idején sokat szerepeltetik a becsületet, mint fogalmat, amikor a sok lovagias affér, mely néha-néha egy ártatlanul eltaposott tyúkszem után szenvedett sérülést, kerül elintézésre, a becsű etnek, mint olyannak kireperálására. Természetes, hogy az a négy fess legény, aki a lovagias ügyet elintézi, maga sem tudná megmondani, hogy a lelépett tyúkszemnek tulajdonképen miköze van a becsülethez, de azért még ők sem riadnak vissza attó', hogy épen ebből az ügyből kifolyólag becsüietbiróságot ne hívjanak össze, hogy a szóbanforgó ügyben X, avagy V. méltó-e arra, h:>gy lovagias elégtételt adjon egymásnak. Máskor meg valóban olyan ügyek kerülnek a szőnyegre, amelyek nemcsak egyes szereplő egyéniség magán, hanem közéleti becsületét is erősen érintik s ilyenkor sokan igen sokszor a bíróság segítségét kérik, hogy azok foldozzák meg kissé elszaggatott becsületüket. Á'talában azt tapasztaltuk, hogy rendszerint kevesen elégednek meg azzal az elégtétellel, melyet nekik a bíróságok szolgáltatnak s innen magyarázható, hogy a legtöbb becsületbeli ügyet a bíróságok mellőzésével, maguk között intézik el a felek váltakozó szerencsével. Hogy a becsületbeli ügyeket nálunk még mindig az ósdi lovagias elintézésre bizzák polgártársaink, annak épen ezen a ponton találhatjuk meg sarkalatos hibáját. A bírósági elintézés sok helyen s kivált a jobb körökben nem fejezi végkép be azt a szóbanforgó ügyet, mig a lovagis elintézésbe mindenki belenyugszik. Sokszor előfordul, hogy valakit olyan cselekedetek elkövetésével vádolnak, amelyek, ha tényleg megtörténtek, a büntetőtörvénykönyv szerint súlyos minősítés alá esnek. Ilyenkor természetesen legelsősorban a bíróság segítségét veszi igénybe az illető. De ha a bíróság elégtételt is szolgáltat neki s a vádaskodót a legsúlyosabban is bünteti, a társadalom az ügyet nem tekinti befejezettnek, mert még mindig nem látja tisztázva a helyzetet, amennyiben nem tudja, hogy az illető megrágalmazott tényleg olyan ártatlan, mint a ma született bárányka, avagy pedig olyan jó viszonyban volt a bírákkal, avagy olyan befo'yást gyakoroltatott reájuk, hogy azok az illető verdiktet ellenfelére kimondották. Igy tehát a bírósági elintézés után még mindig marad fenn egy függő kérdés, mely elintézést talán sohasem talál s az illető megvádolt egyéniség holta napjáig hátán hordja a megbélyegző foltot. Bizonyos, hogy sok függ attól, hogy egyes esetekben ki a megvádolt s ki az, aki az illetőt megvádolja. A társadalom már előre megalkotja magának véleményét, ha egy kiváló férfiút egy elzüllött, porban hentergő individum vádol olyasmiknek elkövetésével, amelyek még valószínűsítve nincsenek, viszont bírósági ítélet után is hitelt ad a vádaknak, ha olyan férfiak emelték azt, akiknek szavahihetőségéhez szó nem férhet, viszont nagyon valószínű, hogy az általuk emelt vádak az illető által elkövettettek. Ilyenkor a becsületet megreperálni száz birói verdikt sem képes. Még ha a vádaskodót kötél általi halálra is Ítélné, a köztudatot megváltoztatni neki nem sikerül, legföljebb a társadalom bizodalma a független bíróságokkal szemben meginog s ennek beláthatatlan következményei lehetnek. A becsületért vivott küzdelmekben a tiszta, makulátlan férfiúi becsű etnek mindenkor győzedelmesen kell kikerülnie, de bizonyos, hogy azt nem szabad minden percben előrángatni, mert tapasztalatból is tudjuk, hogy a sokszor tisztított ruha csakhamar elkopik s alóla kilátszik a sokszor tisztátalan, mezítelen könyök. Békésvármegye közgyűlése. Az alispán a népgyűlésekről. — Érdekes törvényhatósági átiratok. — A vadászati szabályrendelet. — A gerendási biró választás. — Kisebb ügyek. Az előjelek, illetve az előzetesen ismertetett tárgysorozat után mindenki azt hitte, hogy a f bruiri megypgyülés nem is lesz hasoniiihaió a többiekhez, amennyiben viták, felszólalások né kü! fog lefolyni. D; az ember tervez, Isten végez. Az unalmasnak Ígérkező kö gyűlésen mégis hangzottak el tartalmas, érdekes viták, jeléül annak, hogy mindig mondanak valamit, akiknek van mondanivalójuk. Megjegyzendő, hogy az érd klődés se volt valami impozáns. Nt^yon kevesen jelentek meg. A perifériákon eső községek úgyszólván alig voltak képviselve. Mégis hogy a közgyűlés tartalmasan és a szenvedélyek tu'zó viharzása nélkül folyt le, az elsősorban az elnöklő Ambrus Sándor alispánnak köszönhető, aki a maga ismert higgadtságával, törvénytisztelőié ve), szinte encyklopSdikus tudásával mindenki respekiusát megnyerte és ki is érdemelte. Különösen a szólásszabadságról elhangzott mondatai arattak általános tetszést. Egyébként, mint legtöbbször, hétfőn is csabd ügyek domináltak a közgyűlésen, uszyhogy a más községbeli megyebizyttsigi tagok már zúgolódni kezdtek. És igazuk is volt. Mert ha csupa nagyjelentőségű csabai ügyek ke • rültek volna napirendre, senkise csudálkozott volna, de az egyetlen^állatorvos kérdés mellett a többi csa'i időrabló szófecsérlés volt. Ugyanezt mondhatjuk el a vadászati szabályrendelet fölött lefo yt vitáról is. Sok községnek sokkal jelentősebb ü^yei törpü tek el idő tekintet ben amellett. H jlott Bókésmegye 300,000 íakosa között talán ninci még 1000 vadász sem. Az elhmgzott vita tehát nem közérdekből való volt. Ennyit c;ak meg akartunk jegyezni. A tö'.gyülé-iről különben tudósításunk a következő : K llemetlen büíös füst terjengett a közgyűlési teremben, mikor megayitotta a gyű ést A m b r u s S índor alispm, aki sajnálattal jelentetteba, hogy id. K é r y Gyula alispin gyengélkedése miatt nem elnökölhet. É/után dr D a imel Sándor főjogyző az alispáni jelentést terjesztette elő és tudomásul vételre ajánlotta. Dr. T e 1 e g d i Lijos az ali^pánj Békesmegyei Közlöny tarcaja Feledjük .. . Hát feledjük édes, Hogyha ugy kívánod, Majd elűzöm én is Ezt a boldog álmot . . . Néked egy kaland volt Muló röpke álom, Nékem az egyetlen Elvesztett világom . . Hogy hűséget, esküt Könnyedén feledtél. Mit neked, hogy azzal Egy szivet temettél! . . S bárha titkon egy-egy Sóhaj száll utánad, Vagy ha könnyem csordul, Néked ugy se fáj majd! . . . S igy csak elfeledlek Egykor én is téged, Ott, ahol a szívben Többé láng nem éled! . . . Somlyó Sándor. Almok. Irta: Kárpáty Andor. A nagybeteg nyugtalanul hánykolódik puha, finom párnái között. Mozgolódik, amennyire még kevés ereje megengedi. Sehol se t^lája helyét, igy se jobb, mint amúgy. És tekintete, az a két halódó, szürke szem is izgatottan, lázasan fut végig a szobán. Dj hasztalan, nem látja, nem találja azt, amit keres. Á'^y a mellett egyetlen gyertyaszál ég és legalább a beteg közvetlen köze1 bőt riasztja tovább a komor fekete sötétséget. De alig van már belőle picinyke darab, fél óra mu va kialuszik és ki tudja, lat-e még fmyt valaha e vi ágon a halódó aggastyán. Nyugtalanul mozog fekvőhelyén, rostul fekszik a párna feje alatt. Csöngetni fog, gondolja magában, de hát érdemes-e ? E képzeli a jelenetet: B

jjő majd a szolga és feszesen, kimérten szól: — P< rancsol uram !? Aztán hidegen, gépiesen végzi el munkáját és szó nélkül, mély meghaj lat-sai távozik . . . Nem, nem érdemes. Inkább nem csönget. Nem érdemes. Lehanyatlik ősz, mély fajdalomtól eltorzult feje és lehunyja lángban égő, bees

jtl szemét. * Édes, csattogó madárdal szál hirtelen feléje és enyne, illatos tavaszi lég öleli át megifjuU tagjait. Mi ez, mily kedves, bűbájos varázs? Nem törődik most vele, csak szivja a mennyei kéjt. . . . M lyen szép az élet, milyen gyönyörű a világ. Mondja-e még valaki, hogy élni nem érdemes, hogy az élet néha nehéz teher is lehet, mely gyakran nehéz küzdelemre hiv és ezer csorbát ver kardod vasába, ha küzdeni mersz vele ... Csak bolond lehet ki erre gon dolhat. A pacsirta dalánál még sokkal édesebb zene csendül feléje. Megismeri az édeni hangot, hogy is ne ismerné meg. Siet, siet arra felé, honnan a dtl hallsíik és hamarosan megleli a dalos kis madara*. Azután együtt szól az ének és együtt csendül a fiatalos, vidám sziveknek boldog kacagása. A beteg feleszmél. Borzasztó szomjúság gyötri. O t áll asztalán a víz. Milyen kincs gyakran ez a pár csöpp üditő ital is, mikor testünket, lelkünket egyaránt égeti, perzseli az emésztő tüz ... Feléje nvul, de karja erőtlenül hanyatlik alá. Gy-nge ahoz, hogy a poharat felemelje. C-söngexs^n . . . O i nem érd

ames. Szeme újból lezárul és tovább álmodik, tovább álmodja a régen elmű t időket, melyeket visszahozni többé sohasem lehet. * . . . Igen, igenlő édes, okos, szép leány. O y kedvesen, csengőn hangzik szava, oiy jól esik, ha közelében lehft. Szereti a lányt és a szép leányka is s-ereti Őt. És mégis megkérje kezét? ... Nigy feladat, életre szóló kapucs a házasság. És ha szerelmük nem elég erős arra, hogy évek során meg ne gyen 1 gü jön, el ne tűnjön? Képes lenne e arra, hogy igazán boldoggá tegye a lányt, vagy p dig csak rózsás fátyo'kép mindaz, amit a jelen most a szeme eie ' varázsol? És vájjon a lány is szere'i e őt? O y erővel, amint azt mindaketten hi| szik. És ha egykor eljönne egy másik férfiú, azaz az igazi, aki kérlelhetetlen I kézzel markolna be egy család békés bo'dogságába. Lehetetlen-e ez ? Nem, hiszen mi van rajta, ami oly igazán, őszinte szerelmet érdemelne ? És nem kérte meg a leány kezét, ós nem házasodott meg soha, szabad maradt . . . * Ismét felriadt álmaiból. Ez a csönd, ez a magányosság milyen iszonyú most, amikor még él. Mit akarnak tőle, miért temetik el elevenen is az emberek ?.. . I Fel szeretne ugrani, ki rohanni, ki az | eleven, lüktető életbe, ahol nyüzsgő emberár forong, ahol forr, pezseg az élet . . . D^ még csak megmozdulni sem tud. P dig meg kell mozdu nia, mert igy nem birja tovább. A legkeményebb köpid is puha párna ahhoz a fekvőhelyhez képest, amelyen most fetreng. — Nem, nem birom tovább, nyögi vad fájdalomtól gyötrődötten, kétségbeesetten a nagy beteg. Mégis c^ak c-öngetni fog. S majd b°jön a borotvált képű lakáj, megáll a küszöbön és mélyen meghajolva fogja kérdezni: — Parancsol a nagyságos ur ? M.iidegy. Legalább mellette lesz va'aki, aki elriasztja ezt a rettenetes, tüih^etlen magányosságot. R megő kezét felemeli, »irennvire birja . . . H' ba, már a csengő hideg, fehér gombját sem éri el. Hörögve kínlódik, de hisztalan, fáradtan visszahanyamk párnáira . . . És uagyokat lobban a kialvó gyertyaláng és nemsokára teljes csönd és sötétség ború! a kic?i szobára. Csönd ós sötétség . . . A vér leánya. Irta; Sas Márton. A vér leánya fiatal volt, szép volt és üde volt. A nap pedig forrón sütött és a meleg nyári délutánon egymás mellett, egymásba karolva ment a fiu és a vér leánya, mentek a selymes réten, átgázoltak a keskeny csermelyen, letaposták a nyiladozó, élni vágyó viráfíocskákat, ietaposták a hemzsegő, virgo c bogárkát, mentek a sürü, árnyas, csábosán hivogató erdő felé. A fiúnak bizsergett, sajgott, zsibbadozott